Gyula mezőváros az 1871. évi XVIII. tc. 135. paragrafusa alapján, a belügyminiszter 11.352/1872. sz. engedélyével – véglegesen – rendezett tanácsot szervezett. Bár a város polgáraiban többször felvetődött a nagyobb költségekkel járó rendezett tanács megszüntetésének és az „olcsóbb” nagyközségi szervezet visszaállításának igénye – 1885-ben Gerlein Mihály és hat társa nyújtott be a törvényhatósághoz ez ügyben kérelmet –, a belügyminisztériumig eljutó csatározások az 1880-as évek végére elcsitultak, a rendezett tanács ügye végleg nyugvópontra jutott.

A rendezett tanácsú városok közvetlenül a vármegyei hatóság alá tartoztak és a szolgabírói járási szervezeten kívül estek. Elsőfokú igazgatási és gazdálkodási jogkörrel rendelkeztek. Végrehajtó szervük a tanács volt, élén a polgármesterrel, aki a főjegyzővel, aljegyzőkkel, tiszti ügyésszel, tiszti orvossal, rendőrkapitánnyal, mérnökkel, tanácsosokkal alkotta az elöljáróságot. Munkájukat a segédszemélyzet (írnokok, iktatók) és szolgaszemélyzet (rendőrök, mező-, gát-, erdő-, toronyőrök, csőszök, tűzoltók, hivatalszolgák, útkaparók, gyepmesterek) segítették. A tisztviselőket a képviselő-testület választotta hat évre. Minden nagykorú, választójoggal rendelkező polgár pályázhatott. A szaktisztviselőktől – orvos, mérnök – már az 1870-es évek elejétől elvárták a megfelelő szakképesítést. Az 1912. évi LVIII. tc. (a városok fejlesztéséről) 23. paragrafusa kimondta, hogy a rendezett tanácsú városok „egyes különös szakképzettséget igénylő állásokra nézve, szervezési szabályrendeleteikben a törvényben megállapított elméleti szakképzettségen felül egyéb elméleti vagy gyakorlati képesítést is megállapíthatnak”.

Az 1929. évi XXX. tc. megszüntette a városi tanácsokat, és azok ügykörét a polgármesteri hivataloknak adta át. Ez a szervezet 1950-ig, a tanácsrendszer létrejöttéig állt fenn. (Az 1030/1945. M. E. sz. rendelet visszaállította a városi tanácsot, amely a polgármestert segítette feladatainak ellátásában. Tevékenységének dokumentumaiból csak a szűkszavú tanácsülési jegyzőkönyvek maradtak fenn 1945–1950-ből.)

Gyula város 1873. évi szervezési szabályrendelete kimondta, hogy a tanácsnak minden héten legalább egyszer (1910-től kétszer) ülést kell tartania. A határozat hozatalhoz az elnökön kívül legalább hat szavazatképes tag jelenléte szükséges. Az 1910. évi szabályrendelet szerint szavazati joga volt a következő tanácstagoknak: polgármester, főjegyző, főügyész, rendőrfőkapitány, közigazgatási, építészeti, adóügyi, községi, bírói, gazdasági, tizedbeli tanácsnokok és a városi orvosok. A tanács feladatkörébe tartozott: véleményezés minden olyan ügyben, amelyet a közgyűlés átutalt, a közgyűlés elé kerülő ügyek előkészítése, költségelőirányzatok átvizsgálása, határozathozatal minden olyan ügyben, amely nincs a polgármesterhez vagy egyes tisztviselőkhöz utalva, a befolyt jövedelmek és a pénztárak ellenőrzése, felsőbb rendeletek, képviselő-testületi és saját tanácsi határozatainak végrehajtása, eljárás – mint elsőfokú hatóság – iparügyekben, építészeti és letelepedési engedélyek kiadása.

Az iratanyagban a város fél évszázados történetének – a kiegyezéskori gazdasági fejlődés, a XIX–XX. század fordulójának városfejlesztése, az első világháború, az 1918–1919-es időszak forradalmainak és a proletárdiktatúrának, az 1920-as évek konszolidációs időszakának – jelentős dokumentumai találhatók. Az 1893-tól iktató és mutatókönyvek segítségével kutatható fond többek között a városi gimnázium, a városháza építésének iratait, erdélyi menekültek és hadigondozottak ügyeit, OFB-s földhözjuttatások dokumentumait is őrzi. Építési engedély kérelmek mellé csatolt tervrajzok is szép számmal találhatók benne. Értékes az 1880. évből fennmaradt népszámlálási jegyzőkönyv két kötete, amely házszámozási sorrendben tartalmazza a teljes városi lakosságot (életkor, foglalkozás, vallás feltüntetésével). Hasonlóan becses dokumentum az a mutatókönyv, amely az 1761–1916-ig keletkezett fontosabb iratokról készült.

Jogelődje: V. B. 152. Gyula Város Tanácsának iratai.

130 doboz, 1 csomó, 147 kötet – 24,10 fm