Tatárok Kesznyétenben

2022.12.01.

 

Tatárok Kesznyétenben

Írta: Oláh Tamás

 

Zemplén Vármegye Levéltárában őrzünk egy keltezetlen, de a záradéka alapján 1704. október 6. előtt íródott kesznyéteni instanciát, amely arról számolt be, hogy pár héttel korábban a tokaji réven átkelt tatár lovasok szálltak meg a faluban a vármegye tudta nélkül, akiket a kesznyétenieknek kellett élelmezni. Forrásközlésünkben arra teszünk kísérletet, hogy bemutassuk, mit kerestek 1704-ban tatárok Dél-Zemplénben és merre vezethetett innen tovább az útjuk.

A Rákóczi-szabadságharc történetével foglalkozó tudományos kutatók és olvasók számára ismert, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem fontosnak tartotta küzdelmének megkezdéséhez, hogy a szabadságáért fegyvert fogó magyar nemzetet harcedzett külországi hadak is támogassák, így már a szabadságharcot megelőző évek hazai és lengyelországi szervezkedései során nagy hangsúlyt helyezett a fegyveres harc katonai feltételeinek megteremtésére és ezen belül is a külországi segélyhadak felfogadásának diplomáciai és anyagi háttere biztosítására.[1]

A kuruc mozgalom számára a 18. század elején három állam jöhetett szóba, ahonnan katonai segítségre számíthatott, mivel az állam vezetése, vagy a politikai elit meghatározó része Habsburg-ellenes és/vagy franciabarát irányvonalat képviselt:

  • Franciaország;
  • A Lengyel Királyságból és a Litván Nagyfejedelemségből álló Lengyel-Litván Nemesi Köztársaság (Rzeczpospolita)
  • Török Birodalom, illetve ennek részeként a mostani téma szempontjából érdekes és korszaktól függően a török szövetségesének, vagy vazallusának számító Krími Tatár Kánság.[2]

A szabadságharc kezdetén elsősorban Rákóczi elsősorban Lengyelországból várt katonai támogatást, részben lengyel főúri támogatóitól (Marcin Kątski podóliai palatinus és tüzérségi tábornok, Jozef Potocki kijevi vajda, Adam Mikolaj Sieniawski és felesége Elżbieta Helena Sieniawska (sz. Lubomirska), valamint Janusz és Michał Wiśniowiecki), részben Franciaországtól a Lengyelországon keresztül eljuttatott pénzügyi (külföldi hadak felfogadásának anyagi támogatása) és katonai támogatás (katonai tanácsadók) formájában.[3]

A katonai segítség másik lehetséges forrása a Török Birodalom volt, ahonnan Rákóczi elsősorban a Thököly-emigrációra számíthatott, amely elsősorban Erdély területén tudta a szabadságharc ügyét támogatni, amint az részben már 1703-ban, részben pedig 1704-ben valósult meg, amikor is báró Orlay Miklós báró hada támadt a Maros völgyén keresztül Gyulafehérvár irányában. Rákócziban és Bercsényiben ugyanakkor már a szabadságharc kitörése előtt felmerült annak a gondolata, hogy az Erdélyi Fejedelemségben a Thököly-emigráció katonai erőit támogató török, tatár és román segédcsapatok segítsék a Habsburg-ellenes küzdelmet. A Török Birodalom óvatossága és Magyarország, valamint a kuruc politikai elit törökökkel szembeni bizalmatlansága, valamint II. Rákóczi Ferenc Thökölyvel kapcsolatos terveinek változása miatt a fejedelem 1704 elejétől inkább abban gondolkodott, hogy nagyobb számú török és tatár zsoldost fogad fel, akiket saját hadseregében kívánt alkalmazni. Rákóczi ugyanis politikailag kockázatosnak tartotta volna török segélyhad bevonását a szabadságharcba, másrészt a török sem igen kívánta az érvényben lévő karlócai békeszerződés felrúgását, így inkább csak szóban támogatta Rákóczi Habsburg-ellenes küzdelmét, amely katonai vonalon abból állt, hogy egy–két századnyi török és tatár katona állt önként Rákóczi zsoldjába.[4]

Rákóczi külföldi segélyhadak elnyerésére és zsoldosok felfogadására irányuló törekvései végeredményben csak részleges sikert hoztak. 1703-ban a szabadságharc kibontakozásában és korai sikereiben, így a tiszántúli hadjáratban fontos szerepe volt a lengyel földről beérkező segélyhadaknak. Közöttük már találunk tatárokat, ők azonban nem krími tatárok, hanem lipkák (lengyel és litván tatárok) voltak. Erre utal Teleki Mihály kővári főkapitány naplója is, amelyben Teleki leírta, hogy szeptember közepén a Kővár felmentésére érkezett gróf Jean Louis Rabutin de Bussy lovassági tábornok, Erdély katonai főparancsnoka[5] kihallgatott egy szökevény román katonát, aki Rákóczi seregében szolgált strázsamesterként és ő így írta le a fejedelem seregét: „az felséges fejedelem Vetésnél vagyon 6/m[6] magával; fele az hadainak fegyvertelen, láncsákkal és botokkal; vadnak három forgó tarackja, egynéhány lengyel-tatárja”. A Litvánia és Lengyelország területén élő mohamedán népcsoport, a lipka tatárok tagjai könnyűlovasként, tatár módon íjjal, lándzsával és karddal harcoltak a 14. század óta a litván, majd a lengyel hadseregben. Ezek a Rákóczi oldalán harcoló lipkák a tiszántúli hadjárat idején részt vettek a kállói vár bevételében is.[7]

A lipka tatárok később részt vettek az 1703 őszi–téli felvidéki hadjáratban, majd Károlyi Sándor 1704. évi első dunántúli hadjáratában. Ezekben a hagyományos könnyűlovassági műveletek mellett (portyázás, felderítés, visszavonuló ellenség üldözése) a kuruc hadvezetés fontos eszközei voltak a pszichológiai hadviselésben, a Habsburg-fennhatóságú alatt álló területek megfélemlítésében, mivel mind a Magyar Királyság, mind a Magyarországgal határos osztrák örökös tartományok lakosságában élénken élt a török háborúk idején rabló, fosztogató török és krími tatár hadak emléke. Mellettük 1703 őszén az erdélyi kuruc hadak között is feltűntek tatárok, ugyanis Újvári János, mint a tatárok kapitánya írt levelet 1703. november végén ifj. Gyulai Jánosnak, báró Sennyey István generális, Rákóczi tiszántúli főparancsnoka segédtisztjének, ők feltehetően szerint török területről érkeztek a kurucok támogatására.[8]

1704-ben aztán Zemplén vármegye déli részén, a Sajó partján fekvő Kesznyétenben tűntek fel tatár lovasok. A falu lakói ugyanis arról számoltak be Zemplén vármegyének egy keltezetlen, 1704. október 6. előtt írott hadellátási tárgyú panaszlevelükben, hogy 80 tatár 150 lóval és „feles szolgákkal” néhány héttel korábban a vármegye tudta nélkül a tokaji réven átkelve megszállt a településen. Számukra a falu egy 200 font súlyú vágómarhát és 20 köböl abrakot adott, mivel „tatár módon” abrakoltak. Néhány nappal a levél írása előtt pedig egy 110 főnyi „kállói sereg”, vagyis feltehetően egy nagykállói katonákból álló század szállt meg a faluban, akiket vágómarhával és abrakkal láttak el. Mivel a kesznyéteniek szerint a hadak élelmezésében jelentős terheket kellett viselniük, így kérték a vármegyét, hogy kiadásaikat vegyék figyelembe és térítsék meg számukra. A kesznyéteniek kérésével Zemplén vármegye közönsége is foglalkozott. Ezt bizonyítja az irat hátoldalán található 1704. október 6-ai keltezésű, Zemplén vármegye Zemplén mezővárosában tartott megyegyűlése idején készült záradék, amely szerint, ha a vármegye adójában ezt a kiadást elismerik, akkor a vármegye jóvátételt ad a falunak.[9]

Összességében tehát a kesznyéteniek leveléből csak annyi derül ki, hogy a tokaji réven átkelt, azaz a Tisza bal partjáról, a Tiszántúlról érkezett 80 tatár lovas 150 lóval és szolgáikkal megállt Kesznyétenben. De vajon megtudhatunk-e róluk többet, kideríthető-e esetleg valami más is az egykorú forrásokból erről a tatár lovas különítményről?

Az egykorú források alapján úgy tűnik, hogy a szóban forgó tatár lovascsapat valamikor 1704. augusztusában szállt meg Kesznyétenben. Erre lehet következtetni Forgách Simon tábornagy II. Rákóczi Ferenc fejedelemhez augusztus 25-én írott leveléből. Forgách, akit a fejedelem pár nappal korábban, augusztus 23-án nevezett ki Kassa és Eperjes blokádja főparancsnokának, Rákóczi táborából, Gyöngyösről Kassa felé menet, a Borsod vármegyei Mezőkeresztesen találkozott tatárokkal, amely Kesznyétentől nyugat-délnyugatra, a Miskolcról Gyöngyösön és Hatvanon át Pestre tartó kereskedelmi út mellett fekszik. Így írt róluk levelében: „Itten az mezőn ló háton mind egy száz emberből álló két zászló alja sereget[10] láttam, melyet midőn az itt való katonaságnak ítéltem volna lenni, tehát becsületes Tatár Uraknak, az kik Nagyságodhoz egyenesen ha.do.ni[?][11] akarnak. Ezeknek se kalauszok, se Commissariusok, Nagy vigyázatlanság az Vármegyéktől, hogy csak így hagynak járni és bejönni ez Országban Idegen Nemzetet. Ezen Tatároknak elöljárójok Alj az ki Pogány Ádám után [?] ment volt el. Ezek eleiben kapitánynak méltó tenni Pogány Ádám Urat [?]. Mert ábrázatban, Neve, Lovaglás, sőt, más természetben is ő Kegyelme igen hasonlít hozzájuk.”[12]

A két levél alapján feltételezhető, hogy ez a Tokajnál átkelt, majd előbb Kesznyétenben, később Mezőkeresztesen táborozó csapat volt az, amelyik Rákóczihoz csatlakozván részt vett az 1704 őszi felvidéki harcokban, ugyanis ettől kezdődően egyre gyakrabban fordul elő említésük a forrásokban. 1704 november első felében ugyanis arról számolnak be mintegy kétszáz tatárt küldött Rákóczi Bottyán János generális parancsnoksága alá, akiket előbb Szentpéteren,[13] majd Madarban[14] látták.[15] Később, november utolsó napjaiban az Ocskay parancsnoksága alatt álló hadoszlopban, báró Andrássy Miklós ferences páter, a „dervisgenerális” parancsnoksága alatt állt ez a két századnyi tatár, akik részt vettek a Kis-Kárpátok és Morva folyó közötti harcokban, a jakabfalvi ütközetben, ahol bátran harcoltak és helyt is álltak, azonban egy tisztjük, egy murza is elesett, majd ezt követően Ausztriában portyáztak.[16]

A tatárokat a nagyszombati csata után 1704 végén–1705 tavaszán a Bercsényi Miklós főgenerális főparancsnoksága alatt álló felvidéki kuruc haderőben találjuk, ahol több hadműveletben is részt vettek. 1705. január elején pl. Bottyán János generális vezénylete alatt részt vettek egy nagyszabású, a császári vonalak mögé, a Vág és Morva folyók közötti területre és Morvaországba indított portyában. Január végén a Károlyi Sándor tábornagy parancsnoksága alatt álló csapatok között írták össze a két századnyi tatárt, akik a Kis-Duna mellett, Tallóson[17] táboroztak. Ekkor 6 tiszt, 173 legénységi állományú katona („gregarius”) és összesen 230 ló alkotta az egységet. Nem sokkal később, február közepén a tatárokat már a Kis-Duna völgyétől északkeletre, a Nyitra fattyúágánál, a „Czétény vize” mellett találjuk. Később, 1705 március végén–április elején a gróf Esterházy Dániel generális által vezetett, a „hegyaljai szabad városok” azaz a Kis-Kárpátok lábánál fekvő Modor,[18] Bazin[19] és Szentgyörgy[20] szabad királyi városok elleni sikeres támadásban is jelen voltak, amelynek eredményeként a kurucok elfoglalták mindhárom várost. 1705 május–júniusában a szintén Esterházy Dániel tábornagy vezette csapatok között részt vettek a Dunaföldvár–Dunakömlőd-Bottyánvára–dunaordasi/imsósi sánc–solti sánc térségében folyt hadműveletekben. Ennek során Andrássy Miklós vezetésével Bottyánvárának június 22-ei elvesztése után egy ellentámadással kiszorították a Dunán átkelt csekély német őrséget a Duna bal partján fekvő imsósi, vagy imsódi sáncból, amely haditettüket Louis Lemaire brigadéros örökítette meg.[21]

Egy 1705 végén született másik francia emlékirat is megemlékezett a kuruc hadseregben szolgált két századnyi krími tatárról, akiknek parancsnokaként báró Andrássy Miklós ferences szerzetest említi a szerző, Coulon báró, Miksa Emánuel bajor választó ügyvivője. A leírás szerint a kis tatár csapatban, amely a kurucok zsoldjában állt, mintegy száz krími tatár lovas és vagy egy tucatnyi, Magyarország határvidékéről való, azaz végvidéki török állt. Parancsnokuk pedig báró Andrássy Miklós ferences szerzetes, a „Dervis generális” volt, akinek bátorságáról elismerően írt a szerző.[22]

1705-ben nemcsak az alsó-magyarországi és dunamenti harcokban találkozunk tatárokkal, de Erdélyben is előfordultak. Az erdélyi kuruc hadsereg mustráján, amelyre 1705 február 28-án az ebesfalvi[23] mezőn került sor, a Magyarországról bevonult lovas hadak között említették Dévay Mihály hadnagy tatár csapatát („Magyarországi Zászlóknak száma… 7. Dévai Mihály Hadnagy Uramnak az Tatár Zászlóval együtt No. 2.”),[24] akiket Nagyszegi Gábor ezereskapitány parancsnoksága alatt Szeben felé vezényeltek, az ottani császári helyőrség vigyázására. Ez az adat pedig azért fontos, mivel bizonyítja, hogy egyidőben egymástól nagy távolságra, Erdélyben és Alsó-Magyarországon is szolgáltak tatár csapatok a kurucok között. 1705 nyarán előbb Szentiványi Sándor, majd egy szintén régi thökölyánus tiszt, Csáki András a lett az Erdélyben állomásozó tatárok kapitánya.[25]

1705-ben a kuruc hadseregben szolgált tatárok egy része két murzájukkal Máramaroson keresztül Moldvába távozott és ezt követően – Seres István kutatásai szerint – a maradékot egybeolvasztották a kuruc hadsereben szolgált törökökkel. A későbbi, 1706. évi forrásokban is vannak adatok az erdélyi kuruc hadseregben szolgált tatár és török harcosokról a kuruc forrásokban. Ekkor Károlyi Sándor tábornagy tiszántúli hadtestének 1706. évi mustrakönyvében tűnik fel külön összeírva két kompánia török és tatár lovas, akik közül 83 fő mellé volt beírva, hogy tatár származású volt. Azt azonban, hogy ezek a katonák azonosak voltak-e az 1704-ben Kesznyétenben megszállt tatárokkal, nem tudom egyértelműen megállapítani. Ezt követően szórt adatok még 1707-ig szólnak krími tatároknak az erdélyi kuruc hadseregben való jelenlétéről.[26]

Mit láthatunk tehát a függelékben közlésre kerülő kesznyéteni levélből? A benne említett, a Tokajnál Zemplén vármegyébe átkelt 80 tatár lovas azonos lehetett azzal a két század tatárral, akik később Borsod vármegyén keresztül haladva csatlakoztak Rákóczi fejedelem hadseregéhez, majd részt vettek az 1704 végi–1705 eleji alsó-magyarországi harcokban. Ezek a katonák azonban már úgy tűnik, hogy nem lipkák, hanem a Török Birodalom területéről érkezett krími tatárok voltak. A kesznyéteniek levelében szereplő magas lószám (150) is jellemző a krími tatárok hadszervezetében, amelyről azt írták, hogy a tatár harcosok a nagyobb mozgékonyság, illetve a könnyebb menekülés érdekében általában 2–4 lóval vonultak harcba. Bár a forrás önmagában nem ad sok információt erről a csapattestről, mégis fontos darabja annak a még hézagos kirakónak, amely a többi, krími tatárokról szóló iratokkal együtt segít feltárni számunkra Rákóczi eme külföldi csapattestének történetét, mozgását, és egyben hozzájárul a kuruc hadseregben szolgált idegen egységek történetének rekonstrukciójához.[27]

 

HU-MNL-BAZML-IV.2001.p. 2. csomó. No. 171–217. 1701–1706. No. 189. pallium
 
 

HU-MNL-BAZML-IV.2001.p. 2. csomó. No. 171–217. 1701–1706. No. 189. 1. oldal
 
 

HU-MNL-BAZML-IV.2001.p. 2. csomó. No. 171–217. 1701–1706. No. 189. 2. oldal
 
 
 

Függelék

MNL BAZML SFL (Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára Sátoraljaújhelyi Fióklevéltár) IV. 2001. p. Zemplén Vármegye Nemesi Közgyűlésének, Bizottmányának és Haynau-féle közigazgatásának iratai 1214–1850 (1937). Vegyes közgyűlési iratok 1560–1849 (1898). Mondy Miklós által rendezett iratok. 2. csomó. No. 171–217. 1701–1706.

No. 189. A kesznyéteni lakosok kérelme Zemplén vármegyéhez, amelyben tudósítják a vármegyét, hogy az elmúlt hetekben a tokaji réven 150 lóval átkelt és hozzájuk beszállásolt 80 tatár, valamint az elmúlt napokban szintén hozzájuk beszállásolt 110 főnyi kállói sereg ellátására mennyit fordítottak, továbbá kérik a vármegyét, hogy ezt térítsék meg/írják jóvá számukra. sine dato [1704. október 6. előtt]

1.oldal

Tekintetes Nemes Vármegye!

Jól emlékezhetik Nagyságtok kegyelmetek reá, hogy az elmúlt heteken a Tokaji (Tokai) Réven által jövén 80 Tatárok másfélszáz (150) Lovakkal, és feles szolgákkal Statiora[28] szegény helyünkbe, az Nemes Vármegyének híre nélkül, akiknek adván vágót, volt benne 200 font, Abrakot Lovainak 20 köblöt (mivel Tatár módon abrakolt), e mellett az elmúlt napokban érkezett Statiora a Kállai Sereg kinek is száma lévén (110) száztíz mertünk el hatodfél forintos vágót, Abrakot ezen kívül amely sok terheltetésinket hogy Nagyságtoknak kegyelmeteknek méltó tekintetbe venni méltóztatván alázatosan reménykedünk Nagyságtoknak kegyelmeteknek és Atyai szokott irgalmassága szerint, bonificalni[29] méltóztassék, mely Nagyságtok kegyelmetek Atyai jóakaratáért örömest szolgálni készek leszünk.

Nagyságtoknak kegyelmeteknek

alázatos

Kesznyéteni lakosok

 

2. oldal.

 

Az Nemes Vármegyének ha Quan-

tumában[30] acceptáltatik[31] az ilyen

erogatio,[32] Consequenter[33] az Nemes

Vármegye is bonificalni fogja

az Helységnek. Sub Generali

Congregatione Inclyti Comitatus Zempliniensis

in oppido Zemplen die 6 8bris

Anno 1704 celebrata

Franciscus Keresztes

Juratus Comitatus Notarius manu propria.[34]

A

Tekintetes Nemes

Zemplén Vármegyéhez

alázatos Instantiájok[35]

a Kesznyéteni

szegény Lakosoknak.

 

 


[1] Benda Kálmán: II. Rákóczi Ferenc török politikájának első évei. 1702–1705. In: Történelmi Szemle. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének Értesítője. V. évf. 1962. 2. sz. 189–209.; Czigány István: Háború a háborúban. (A Rákóczi-szabadságharc stratégiai helyzete) In: Az államiság megőrzése. Tanulmányok a Rákóczi-szabadságharcról. Szerk. és az előszót írta: Czigány István. Zrínyi Kiadó, Bp., 2002. 125–156.; Perjés Géza: A Rákóczi-összeesküvés tervei a háború megvívására. In: Uő: Seregszemle. Hadtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok. Balassi Kiadó–Zrínyi Kiadó. Bp., 1999. 74–89., 301–303.

[2] II. Rákóczi Ferenc fejedelem Emlékiratai a magyarországi háborúról 1703-tól annak végéig. Fordította: Vas István. A tanulmányt és a jegyzeteket írta: Köpeczi Béla. A szöveget gondozta: Kovács Ilona. Akadémiai Kiadó, Bp., 1978. (Archivum Rákóczianum. III. osztály: Írók. II. Rákóczi Ferenc művei. I. Sorozatszerk.: Hopp Lajos és R. Várkonyi Ágnes) 298–303.; Benda, 1962: 189–209.; Czigány, 2002. 128–129, 139–141.; Gebei Sándor: Az erdélyi fejedelmek és a lengyel királyválasztások. Belvedere Meridionale. Szeged, 2007. 13–15.; Ivanics Mária: A Krími Kánság a tizenöt éves háborúban. Akadémiai Kiadó, Bp., 1994. (Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 22. Szerk.: Ecsedi Ildikó) 13–28., 198–203.; Perjés Géza: A Rákóczi-összeesküvés tervei a háború megvívására, 1999: 74–89., 301–303.; Staszewski, Jacek: A magyarországi függetlenségi harc és Lengyelország. In: Rákóczi-tanulmányok. Szerk.: Köpeczi Béla, Hopp Lajos, R. Várkonyi Ágnes. Akadémiai Kiadó, Bp., 1980. 229–245.

[3] AR III/I., 1978: 298–308.; Gebei, 2007: 230., 235–236., 240–241.; Staszewski, 1980: 238–242.

[4] Benda, 1962: 189–209.; Erdély története. II. kötet. 1606-tól 1830-ig. Szerk.: Makkai László, Szász Zoltán. Akadémiai Kiadó, Bp., 1988. (Erdély története három kötetben. Főszerk.: Köpeczi Béla.) 894–899.; Perjés Géza: A Rákóczi-összeesküvés tervei a háború megvívására, 1999: 74–89., 301–303.

[5] Heckenast Gusztáv: Ki kicsoda a Rákóczi-szabadságharcban? Életrajzi adattár. Sajtó alá rendezte, kiegészítette és az előszót írta: Mészáros Kálmán. História – MTA Történettudományi Intézete, Bp., 2005. (História Könyvtár. Kronológiák, adattárak 8. Sorozatszerk.: Glatz Ferenc) 350.

[6] hatezred

[7] AR III/I., 1978: 307–308., 311., 411.; Czigány, 2002. 144–147.; Esze Tamás: II. Rákóczi Ferenc tiszántúli hadjárata. In: Századok. A Magyar Történelmi Társulat Közlönye. 85. évf. 1951. 1–2. sz. 30–119.; Márki Sándor: II. Rákóczi Ferenc. I. kötet. 1676–1707. Magyar Történelmi Társulat, Bp., 1907. Magyar Történelmi Társulat, Bp., 1907. (Magyar Történeti Életrajzok) 263–271.; Markó Árpád: II. Rákóczi Ferenc csatái. Válogatott tanulmányok. Sajtó alá rendezte: Mészáros Kálmán. Nap Kiadó. Bp., 2003. 104.; Második Teleki Mihálynak életéről való maga írásai. In: Köpeczi Béla–R. Várkonyi Ágnes: Rákóczi tükör I. Naplók, jelentések, emlékiratok a Rákóczi-szabadságharcról. Osiris. Bp., 2004. (Millenniumi magyar történelem. Források. Sorozatszerk.: Gyurgyák János, Pótó János.) 139–159.; Nagy Ignác: A lengyelországi tatárok. In: Pro Minoritate. 2016. ősz. (3. szám.) 184–196.; Thaly Kálmán: A székesi gróf Bercsényi család. 1470–1835. Második kötet. 1689–1703. Bp., 1887. 22–24., 29–30.

[8] MNL MOL P 396 – 1. Acta Rakocziana No. 100. Báró Andrássy Miklós páter levele Károlyi Sándorhoz, Felfalu,1703. november 24. In: Acta Rákócziana – A Károlyi levéltár Rákóczi-kori iratai. Szerk.: Laczlavik György. Készítették: Avar Anton, Laczlavik György, Mészáros Kálmán. A mustrakönyveket feldolgozta: Mészáros Kálmán. Arcanum. DVD-ROM. Bp., 2011.; II. Rákóczi Ferencz fejedelem leveleskönyvei, levéltárának egykorú lajstromaival 1703–1712. Közli: Thaly Kálmán. Első kötet. (1703–1706.) Bp., 1873. (Archívum Rakoczianum. II. Rákóczi Ferencz levéltára, bel- és külföldi irattárakból bővítve. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottsága. Első osztály: Had- és belügy. Szerk.: Thaly Kálmán. I.) 145., 246.; Czigány, 2002. 148.; Heckenast, 2005: 174., 380–381.; Perjés Géza: Az 1703. évi november–decemberi felvidéki hadjárat. In: Uő: Seregszemle. Hadtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok. Balassi Kiadó–Zrínyi Kiadó. Bp., 1999. 90–117., 303–306.

[9] HU-MNL-BAZML-IV.2001.p. [Zemplén Vármegye Nemesi Közgyűlésének, Bizottmányának és Haynau-féle köz-igazgatásának iratai, Vegyes közgyűlési iratok] (Mondy Miklós által rendezett iratok. 2. csomó. No. 189. A kesznyéteni lakosok kérelme Zemplén vármegyéhez, amelyben tudósítják a vármegyét, hogy az elmúlt hetekben a tokaji réven 150 lóval átkelt és hozzájuk beszállásolt 80 tatár, valamint az elmúlt napokban szintén hozzájuk beszállásolt 110 főnyi kállói sereg ellátására mennyit fordítottak, továbbá kérik a vármegyét, hogy ezt térítsék meg/írják jóvá számukra. sine dato [1704. október 6. előtt])

[10] két század lovas

[11] bizonytalanul olvasható szó

[12] HU-MNL-OL-G 15 [Magyar Nemzeti Levéltár, Országos Levéltár, A Thököly- és a Rákóczi-szabadságharc levéltárai, G szekció, A Rákóczi-szabadságharc levéltára, II. Rákóczi Ferenc fejedelem levéltára, G 15 Emigrációba vitt rész] (7. doboz. I.1. Capsula B. Fasc. 24. Forgách Simon tábornok levelei II. Rákóczi Ferenc fejedelemhez, 1704–1706. Forgách levele Rákóczihoz. Keresztes, 1704. augusztus 25.)

[13] később Komáromszentpéter szlovákul Svätý Peter, korábban Dolný Peter, ma Szlovákia

[14] szlovákul Modrany, ma Szlovákia

[15] Thaly Kálmán: Bottyán János II. Rákóczi Ferenc fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival. Pest, 1865. 43.; Bottyán János vezénylő tábornok levelezései s róla szóló más emlékezetreméltó iratok 1685–1716. Összegyűjté s az eredeti kéziratokból közli: Thaly Kálmán. MTA, Bp., 1883. (Archívum Rakoczianum. II. Rákóczi Ferencz levéltára, bel- és külföldi irattárakból bővítve. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottsága. Első osztály: Had- és belügy. Szerk.: Thaly Kálmán. IX.) 158–159.; Thaly, 1892: 270.

[16] Markó Árpád: Felvidéki hadiesemények 1704. november–decemberében. (Érsekújvár, Lipótvár ostroma, a jakabfalvi ütközet). In: Magyar Katonai Szemle IV. évf. 1934. III. évnegyed. 9. füzet. Főszerk.: Berkó István. Bp., 1934. 199–213.; Markó, 2003: 98–104.; Thaly, 1892: 270., 276–277., 282.; Székesi gróf Bercsényi Miklós főhadvezér és fejedelmi helytartó levelei Rákóczi fejedelemhez. 1704–1712. Az eredeti kéziratokból a titkos jegyek fölfejtésével közli: Thaly Kálmán. Első kötet. (1704–1705.) MTA, Bp., 1875. (Archívum Rakoczianum. II. Rákóczi Ferencz levéltára, bel- és külföldi irattárakból bővítve. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottsága. Első osztály: Had- és belügy. Szerk.: Thaly Kálmán. IV.) 173–175., 212–213., 217–218.

[17] szlovákul Tomášikovo, ma Szlovákia

[18] szlovákul Modra, ma Szlovákia

[19] szlovákul Pezinok, ma Szlovákia

[20] szlovákul Svätý Jur, ma Szlovákia

[21] HU-MNL-OL-G 15 (7. doboz. I.1. Capsula B. Fasc. 21. Károlyi Sándor tábornok levelei, 1705. január–június. Specificatio Regiminum Sub Generalatu Excellentissimi Domini Alexandri Károlyi Campestris Generalis existen. 1705. január 28. 49. p.); AR I/IV., 1875: 249–252., 257–259., 267–270., 303–307., 369–371., 461–465.; AR I/IX., 1883: 187–194.; Dávid Géza: Török és tatár katonák Rákóczi seregében. In: Rákóczi-tanulmányok. Szerk.: Köpeczi Béla, Hopp Lajos, R. Várkonyi Ágnes. Akadémiai Kiadó, Bp., 1980. 159–167.; Louis Lemaire: Beszámoló mindarról, ami a magyarországi háborúban történt az 1705-ös hadjárat kezdetétől 1708 márciusáig. In: Köpeczi Béla–R. Várkonyi Ágnes: Rákóczi tükör II. Naplók, jelentések, emlékiratok a Rákóczi-szabadságharcról. Osiris, Bp., 2004. (Millenniumi magyar történelem. Források. Sorozatszerk.: Gyurgyák János, Pótó János.) 157–256. (163–164.); Markó Árpád: Bottyán János tábornok harcai Dunaföldvár és a kömlődi „Bottyánvár” körül, 1705. júniusában. In: Magyar Katonai Szemle III. évf. 1933. III. évnegyed. 1. füzet. Főszerk.: Berkó István. Bp., 1933. 203–213.; Nováki Gyula: Kuruc kori várak, sáncok Dunaföldvár–Solt–Dunakömlőd térségében. In: Műemlékvédelmi Szemle. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Tájékoztatója. Főszerk.: Mentényi Klára. XIV. évf. 2004. 69–104.; Thaly, 1892: 311–312., 323–324., 338–339.

[22] Coulon bajor ügyvivő a magyarországi helyzetről. In: Köpeczi Béla–R. Várkonyi Ágnes: Rákóczi tükör II. Naplók, jelentések, emlékiratok a Rákóczi-szabadságharcról. Osiris, Bp., 2004. (Millenniumi magyar történelem. Források. Sorozatszerk.: Gyurgyák János, Pótó János.) 115–128.; Heckenast, 2005: 24.

[23] Ebesfalva, 1733-tól Erzsébetváros, románul Dumbrăveni, ma Románia

[24] A szöveg alapján arra lehet következtetni, hogy Dévai Mihály hadnagynak egy két zászlóból, vagy seregből (azaz századból) álló lovas alakulata volt, amelyből egy sereg volt tatár.

[25] HU-MNL-OL-G 15 (1. doboz. I.1. Capsula A.1. Fasc. 4. Katonai vonatkozású levelek (Bellica) 1703–1706. Forgách Simon hadi kimutatása, 1705. február vége. 18–21. p.); HU-MNL-OL-G 19 [Magyar Nemzeti Levéltár, Országos Levéltár, A Thököly- és a Rákóczi-szabadságharc levéltárai, G szekció, A Rákóczi-szabadságharc levéltára, II. Rákóczi Ferenc fejedelem levéltára, G 19 Fejedelmi Kancellária /II. 2–3./ 1687–1712.] (15. doboz. II.2.i Prothocolla instantiarum 1705–1707. augusztus. 1705/1. No. 133. (Csáki András) 143–144. p.); HU-MNL-OL-G 19 (15. doboz. II.2.i Prothocolla instantiarum 1705–1706. május. 1705/C. No. 7. (Szentiványi Sándor) 4. p.); AR I/IV., 1875: 369–371.; Heckenast, 2005: 300–301.; Seres István: II. Rákóczi Ferenc török katonái 1708-ban. In: Keletkutatás. A Kőrösi Csoma Társaság folyóirata. Szerk.: Dávid Géza–Fodor Pál. 1996 tavasz. 91–98.; Seres István: Thököly Imre emigráns katonaságának tisztikara Törökországban a karlócai béketárgyalások idején (1698–1699). In: HK. 118. évf. 2005. szeptember. 3. sz. 424–500.

[26] Dávid Géza tanulmányában ugyan azt írta, hogy 1706-ban Nádaskay György lovasezredében találunk három Törökországból jött kompániát (század), ezek azonban nem törökök és tatárok voltak, hanem törökországi bujdosásból hazatért magyarok. Azt a tényt, hogy Nádaskay György ezredében nem török és tatár harcosok, hanem bujdosásból hazatért kurucok szolgáltak, az is megerősíti, hogy Károlyi Sándor hadtestének 1706. évi mustrakönyve szerint Nádaskay György mezei lovasezredének egyik századparancsnoka a karcag-ószállási származású Balai (Ballai) Mátyás volt. Balai, mint régi bujdosó lovastiszt, II. Rákóczi Ferenc erdélyi hadseregének 1704. évi mustrajegyzékében is szerepelt, méghozzá a törökországi bujdosásból 1704-ben hazatért néhai báró Orlay Miklós ezredének egyik századparancsnoka. MNL MOL P 396 – 1. Acta Rakocziana No. 2555. Nádaskay ezredben szolgált törökországi seregek tisztjeinek folyamodványa Károlyi Sándorhoz. é. n. [Kraszna, 1706 júliusa körül]., A Károlyi Sándor tábornagy parancsnoksága alatt álló lovas és gyalogezredek 1706. évi mustrakönyve. Nádaskay György mezei lovas ezrede, „Törökök és Tatárok Compániái” 292., 453–457. p. In: Acta Rákócziana DVD, 2011.; Dávid, 1980. 100–101.; II. Rákóczi Ferenc erdélyi hadserege. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi: Magyari András. Kriterion–Polis, Nagyvárad, 1994. 81., 89., 95.; Seres, 2005: 448., 451–452., 468., 472., 480–481.

[27] Ivanics, 1994: 48–51.

[28] statióra (statio, lat.): állomásra, állomáshelyre

[29] bonifikál (bene facio, lat.): megtéríteni, jóvátenni, kártalanítani

[30] quantumában (quantum, lat.): összegében, adómennyiségében

[31] acceptáltatik (accipio, lat.): befogadtatik, bevétetik, elfogadtatik, jóváhagyattatik

[32] (lat.) kiadás, kifizetés

[33] (lat.) következésképpen, következőleg

[34] Nevezetes Zemplén vármegyének Zemplén mezővárosában 1704. október 6-án tartott közgyűlése alatt, Keresztes Ferenc a vármegye esküdt jegyzője saját kezűleg.

[35] instantiájuk (instantia, lat.): kérvényük, kérelmük

 

Utolsó frissítés:

2022.12.19.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges