Renitens egyének elleni vizsgálat Borsod megyében 1688-ban

2020.07.16.

Renitens egyének elleni vizsgálat Borsod megyében 1688-ban

Szerző: Bodnár Tamás

A török elleni felszabadító háború a magát és vagyonát megmenteni akaró békés lakosságnak nem sok jót hozott. Az 1677-től vidékünkön kibontakozó bujdosó- majd kuruc mozgalom, a végvári katonaság túlkapásai egyre inkább ellehetetlenítették a magát megvédeni nem tudó lakosok életét. A szinte napirenden lévő hatalomváltások, valamint a sikertelen 1683-as Bécs elleni ostrom után egyre arrogánsabbá váló egri törökök egyre jobban megkeserítette a megye mindennapjait.

Buda ostromát megelőzően, már 1685-ben komoly birodalmi erők állomásoztak a megyében. Az egykori magyar királyi székhely visszafoglalása, de méginkább Eger 1687. decemberi keresztények általi visszafoglalása komoly változásokat hozott Borsod megye életében. A török végek ezzel jóval távolabbra kerültek, viszont a térségben hatalmi vákuum keletkezett, minek következtében mind a végvári-, mind az idegen katonaság elviselhetetlen, garázda, törvényen felüli magatartásra ragadtatta magát. A korabeli katonai-, félkatonai alakulatok egyébként sem a lágyszívűségükről, a lakosokkal való együttérzésükről voltak híresek.

1688-ban, amikor környékünkön már valamivel békésebb állapotok uralkodtak, Esterházy Pál nádor azzal a kéréssel fordult a vármegyéhez, hogy járjon utána a katonaság kártételeinek. (Sajnos a nyomozásra felhívó utasítás nem lelhető fel az iratanyagban.) A vármegye, bizonyára a nádor felszólításának megfelelően tanúkihallgatásokat eszközölt, melyeknek kérdőpontjai egyéb „renitens” személyekre is kiterjedtek:

„Legelsőben tudsz-e káromlót, ördög adtával, teremtettivel szitkozódót, gyilkost, szodomitát, tehénnel, kancával és egyéb teremtett állattal, Isten törvénye ellen vétkezőt, boszorkányt, bűjöst-bájost, paráznát, kurvát, orvgazdát, szőlő- és marhalopót, pincetörőt, verembontót, útonálló tolvajt, szegényember sarcoltatót, méh lopót, hamisan esküvőt, hamis tanúbizonyságtevőt, maga házánál latrot lappangtatót, egyszóval minden istentelenségben élőt? Ezen nemes vármegyében hol tudsz és hallottál, valld meg hited után.”

A vizsgálat egy oldala

A tanúvallomásokat járásonként, azon belül községenként végezték el. A megszólított személyek azok a károsultak, akiket elsősorban a végváriak károsítottak meg. A katonák elsősorban a borsodi Szendrő, Ónod és a gömöri Putnok várában szolgáltak, de vannak távolabbi kisebb erősségekről, pl. Ajnácskőről származó hajdúk is. A négy járás anyagából hiányzik egyes járási székhelyek vagy mezővárosainak anyaga, így Miskolc, Ónod, Szendrő, Eger kihallgatási iratait hiába keressük.

Amint a kérdőpontokban olvashatjuk, a kérdések egyéb, a közerkölcsök ellen vétő személyek felderítésére is kiterjedtek, azonban a vallomástevők elsősorban anyagi veszteségeiket sorolták fel a válaszokban. A legtöbb válaszadó a török időkben szokásba jött sarcoltatásról beszélt, amikor a  katonák a sértettet megfogták, megkötözve kivitték a faluból és ott addig kínozták, verték egy elhagyatott, általában erdős részen, amíg meg nem egyeztek egy elfogadható, általában nagyobb összegben az áldozat elengedésének fejében. Nagyon sokszor a lábasjószágokat, lovakat, ökröket, teheneket, disznókat, bárányokat vagy kecskéket hajtottak el, amelyeket szintén váltságdíj ellenében adtak vissza, sokszor nem is teljes számban, mivel az állatok közül nem egy a tolvajok táplálását szolgálta. Ugyan így jártak az elrejtett méhesek, amelyek köpüit szintén megdézsmálták. A búzát, árpát, zabot, kölest rejtő vermek, borospincék sem kerülhették el a lator fegyveresek prédálását.

Alább egy válogatott szövegrész az iratból:

„Sércz. Lénárt Mihály. Hallottam Pocsik Benkétül, hogy az ördög adtával szitkozódott. Tudom bizonyosan, hogy Nagy István, az ki mostan Ónadban lakik, mostan vicehadnagy, hogy kétszer ide jöveteliben tött az falunak ötszáz forintokra kárt. Tudom azt is bizonyosan, hogy Csaák Peti engemet, Toot Albertet, Lénárt Mihályt innet Sércrül kivitt és mind ez hármunkat megsarcoltatott ötven forintokban. Tudom, azt is nyilván, hogy mikor futottunk harmadéve, akkor egy jó üsző tinómat levágta, mostan Boldisár Zsigmond uramnál lakik, András nevű legény. Tudom azt is bizonyosan, negyedéve az nemes vármegyének tizedese lévén, az Isten káromlásért megfogván Boros Gergelyt megcsaptam, az megcsapásért egy jó ártányomnak a fejét elütötte, az mely mostan Bogácsi János deák uram disznópásztora.”

„Hangács. Tott András. Tudom, ezelőtt mintegy 8 esztendővel Rácz Bodi más több társaival jövén falunkban, esküt tevén arra, hogy ezelőtt, még gyermek korában katonákkal ott volt, s akkor reájok támadtak, s azt kereste, ki verte félre reájok a harangot. [...]”

„Szent Jakab. Pap Mihály fassioja. Tudom, hogy Kocsis Mihály ezen Pál Mihókkal együtt vontak volt el az Sz. Jakabi mezőben üvegeket, akiért mostanis még nem terheltek, de elég az hogy nem az üvegeseket lesni mentek volt ki, hanem valami szegény kapásokat, de azokat nem kaphatták, hanem úgy fosztogatták meg az üvegeseket.

Kocsis András. Tudom, hogy amikor is az üvegeket elvonták volt, az öccsével akkor ugyan Páll Mihály is ott volt vele együtt, de hogy akarták fogni elszaladt. Azt is tudom, hogy Abács András egy tehenemet elhajtott, s utána ment az apám, s annyira verték, hogy csak meg nem holt.”

Justus van der Nypoort: Rohonc 1686.

„Vámos. Koleszár Mihály fassiója. Tudom, hogy Jászai, a szendrei csordapásztor, a szikszai molnár fia András, több társaikkal együtt a pincémet feltörték, napestig ott ittak, s azzal nem elégedtek, hanem ugyan a lovász uram házokhoz egy hordóval bort hoztak ugyan a maga ökrein. S hogy az ökröket oda sem akarták adni, magát is jól megverték, juhát lemetszették, s meg is ették.”

A négy járás tanúkihallgatásainak egymást követő négy iratcsomója után találunk még egy, a vármegye által készített fogalmazványt, amelyet a nádornak címeztek. Az irat összegezve az 1683-ban esett károkat, ezeket összesen 48.753 forintban állapítja meg, emellett az öreg elhajtott szarvasmarhák számát 3611 darabra teszi.

A lakosokon esett atrocitásokról pedig így ír:

„Sulcz generálisnak is fizettünk az végbeliek is, putnokiak, de legkiváltképpen szendreiek felosztván vármegyénkben az falukat, mind télen-nyárban egyaránt, mint földesurak szolgáltatták és adóztatták lakosinkat.”

„1685 esztendőben pediglen […] az Fürstenberg regimentbeliek öreg és ifjú embereinket tömlöcre hányatván, minden héten kétszer az tömlöcbül őket kivévén, erős pálcákkal halálra verték. Annyira, hogy magok erejével az tömlöcre nem mehetnek sokan, hanem fogták őket s bevetették. Mely irgalmatlanságokat tovább három holnapnál continuálták, s nyolc emberünk azon verések miatt meg is holtanak. Utoljára viceispánunkat is akkoron tömlöcbe sokáig tartották. Asszonyembereket, az kiket megfoghattanak, hasonlóképpen összekötözvén, árestomban tartottanak magok között. Kiktül való félelem miatt sok falunk lakosa elhagyván lakóhelyeket, még mostan is sokan másütt bujdosnak. […] Nem hogy szaporodnának lakosaink, de sőt mindannyian az alsóbb vármegyékbe oszlanak.”

 

Utolsó frissítés:

2020.07.17.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges