Rendkívüli idők

(100 évvel ezelőtt)

Szerző: Kálmán Éva

„A történelem nem ismer azonosságokat, de ismer feltűnő és megkapó hasonlatosságokat.” (Klebelsberg Kuno, 1926)

Zempléni vármegyeháza (képeslap)

HU-MNL BAZML- XV. 98/b. Képeslapgyűjtemény XIX–XXI. sz. A Sátoraljaújhelyi Fióklevéltárban őrzött képeslapok gyűjteménye.

Földrajzi helyekről (településekről, tájegységekről) készült képeslapok. A történelmi Magyarország területéről származó képeslapok a települések, tájegységek betűrendjében. S: Sátoraljaújhely.

1922: pár évvel voltunk túl a „nagy háború” borzalmain, ami után jött az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság, annak leverése, emellett spanyolnátha-világjárvány tombolt és mindezt követte Trianon hatalmas traumája. Magyarország éppen próbált talpra állni.

A Vármegyei Hivatalos Lap szerint Zemplén Vármegye Törvényhatósági Bizottságának évi első rendes közgyűlését január 25. napjának délelőtt 10 órájára tűzte ki Bernáth Aladár h. alispán, amelyre tisztelettel meghívta a Bizottság tagjait. Az elnöki körlevélben 34 nevezetesebb tárgyat jelölt meg.

Thuránszky László elnöklő főispán a délelőtt 10 órára kitűzött közgyűlést, tekintettel a Miskolc-Szerencs-Sátoraljaújhely vonalon közlekedő személyvonat késésére, 11 órakor nyitotta meg. Beszédében az elmúlt év történéseit párhuzamba állította a 300 évvel korábban élt krónikás által leírtakkal, „szörnyűnek és gyászosnak” nevezve ezeket az esztendőket, szélsőséges időjárásuk, a háborúk és a járványok miatt. Ma is elmondhatjuk, hogy rendkívüli időket élünk, szélsőséges időjárással, háborúval és járványokkal.

A főispán megemlékezett a 67 éves korában elhunyt, éppen ravatalán fekvő XV. Benedekről, a „békepápáról” (Giacomo Paolo Battista della Chiesa, Genova, 1854. november 21. –Róma, 1922. január 22.), akinek 1914. szeptember 6-ától kezdődő pápaságát meghatározták a békekezdeményezések és segélyakciók. Utolsó szavaival azt a kívánságát fogalmazta meg, hogy a világ találja meg végre a békét.

Továbbá méltatta az 1921. év utolsó negyedének nagy halottait: Rubinek Gyula földművelésügyi és kereskedelmi minisztert, akivel együtt voltak a gyűjtőfogházban 1919-ben kb. 70-en zempléniek, özv. gr. Andrássy Aladárné Wenckheim Leontine bárónőt, gr. Andrássy Sándor gazdasági egyesületi elnök, törvényhatósági bizottsági tag édesanyját, udvardi és kossuthfalvi Kossuth Lajos bodrogszögi földbirtokost és Bányay János tiszteletbeli kanonok, szerencsi görög katolikus lelkészt, akik törvényhatósági bizottsági tagok voltak. Beszédéből idézünk:

 „Tekintetes törvényhatósági bizottság!

Háromszáz évvel ezelőtt az akkori krónikás azt jegyezte fel az 1621-ik esztendőről, hogy ez az – „Istennek kegyelméből már eltelt év szörnyű és gyászos esztendő volt.” -

Szörnyű és gyászos háborúknak és veszedelmeknek zűrzavarával teljes, az égnek kegyelméből ide-oda hánytvetett, a folyóknak folyamatos és szokatlan áradásaival, valamint örökös záporokkal szinte mindig szüntelen, levegőjében megromlott esztendő a szántóvetőnek majdnem minden terményét megrothasztván, elpusztítván és elemésztvén, az életnek minden fajában eddig alig emlékezetes ínséget és rettenetes drágaságot okozott az egész országban, melyet végül borzasztó pestis követett. -

Háború dúlt az országok között az emberek gyűlölték egymást s gyűlöletből emeltek sáncokat a megértés ellen s míg a csatákban patakzó vért itt is ott is felszikkasztotta a gyászoló föld, az alatt ínség, sanyarúság, majd pusztító járványok vonultak végig a hadakozó országok lakossága fölött. - A tehetetlen emberek megdermedve állottak a pusztulás közepette. Istenhez imádkoztak és nem tudták elhinni, hogy valaha is volt már olyan Istenverés, vagy talán lesz is még. -

          Így ír az idejű krónikás. -

          És íme most háromszázesztendő elmúltával, ha visszatekintünk az immáron Istennek kegyelméből szintén eltelt 1921-ik esztendőre – szomorúan kell megállapítanunk, hogy az eseménynek még az évszámokban is megismétlődnek és ez az 1921-iki éppen oly „szörnyű és gyászos volt, mint a tizenhetedik-századbeli 21-ik esztendő. –

          Örökös záporok és a folyók szokatlan áradásaival rothasztották el a szántó-vető terményét akkor, kiapadtak  az ég csatornái most, – heteken, hónapokon át harmat sem volt és a tropikus hőség, úgy kiégetett mindent, rétet, legelőt, kapás veteményeket és mesterséges takarmányt, hogy csak a halászosokban volt a gazdáknak némi kárpótlás, öröme. –

          Egyebekben ugyanilyen ínség, drágaság, mindazok a gyászos események, elszomorító jelenségek, a melyek a 621-et jellemezték, a pusztító járványokkal egyetemben.” -

Eltorzult az ég szerencsétlen megcsonkított hazánk felett, egyetlen fénysugár jelent meg napnyugat felől: a soproni népszavazás!

          Ezt a fénysugarat várjuk mink és biztosan reméljük a világ többi tája felől is. -!

          Lélekemelően fenséges megnyilatkozása ez - - az anya haza szeretetének - - amit a soproniak tanúsítottak. – Az Isten áldja őket érte mind a két kezével! Mink pedig tárt karokkal fogadjuk és öleljük e drága testvéreinket kebleinkre. –

          Kérem a tekintetes törvényhatósági bizottságot, használja fel a legelső alkalmat - - arra, hogy őket ez alkalomból a legmelegebben üdvözölje: biztosítván egyben, hogy mint ők valamennyien megtettek a haza iránti kötelességeiket, úgy mi sem fogunk soha egy percig se megfeledkezni arról, mi a tartozó kötelességünk – mivel tartozunk honszerző őseinknek, hogy a reánk hagyott örökséget, imádott Hazánkat mielőbb teljes egészében visszaállítsuk.”

          Kérem indítványom elfogadását. ­-

          "Gyászba borult a világ; megkondultak összes gyászharangjai! –

          Annak az alattomos járványnak a mely az elmúlt év utolján kezdett ismét pusztítani, XV. Benedek pápa Őszentsége a „békepápa” is áldozatul esett és most, hogy díszes ravatalán fekszik, a világ minden emberének részvéte Róma felé száll.

          Minden emberének – mondom – mert a megdicsőültben mindenki a fennkölt gondolkozású nemesen érző embert látta, aki a világháború alatt csodálatos megértéssel és önmegtagadással töltötte be nemes hivatását.

          XV. Benedek pápa ez alatt a súlyos idők alatt nem tekintve olasz származására, magasztos hívatásának teljes tudatában folyton a béke érdekében működött, legfőbb gondját a háború leszerelése képezte és azon igyekezett, hogy a harcolóknak kivegye a fegyvert a kezéből. -

          S hogy ez neki nem sikerült – hogy ehhez még az Ő szava is gyenge volt - - minden erejével és tekintélyével a háború borzalmainak csökkentésén, utóbb a szigorú békefeltételek enyhítésén fáradozott. -

          Helyezzük hát mink is ravatalára a messze távolból részvétünk koszorúját.”

(…)

Ezután bejelentette, hogy a kormány a vármegyénél üresedésben lévő alispáni, főjegyzői és másodfőjegyzői, továbbá a sátoraljaújhelyi, sárospataki és szerencsi főszolgabírói állások választás útján történő betöltését engedélyezte, „ellenben a bodrogközi főszolgabírói állásnak betöltését, miután a Bodrogköz visszacsatolására remény van, s annak van megválasztott főszolgabírája – nem engedte meg s így amennyiben reményeink nem válnának be, ezen állás csak később fog betöltetni.” (A Bodrogköz visszacsatolása nem történt meg, Osváth Dezső főszolgabírót 1928-ban váltotta Bornemisza Miklós, aki 1936. évi alispánná választásáig töltötte be a tisztséget.) A főispán javaslatot tett a választási bizottság tagjaira, akiket a jelenlévők egyhangúlag támogattak.

A kétnapos közgyűlés legfontosabb napirendi pontja a vármegyei tisztújítás volt. A választások, ahogy a Zemplén Hírlap tudósítója írja, nem okoztak nagy meglepetést, „simán, csendesen, olyan eredménnyel, ahogy azt előre látni lehetett” zajlottak le. Kevesen vállalták a megmérettetést. Az alispáni állásra egyetlen jelöltként Bernáth Aladár pályázott, akit az 1920. június 30-án tartott közgyűlésen helyettes alispáni feladatokkal bíztak meg. A főispán meleghangú beszéd keretében adta át neki az alispáni méltóság szimbólumát, a vármegye pecsétjét, lelkére kötve, hogy mindig tartsa szem előtt a vármegye érdekeit. Bernáth Aladár az eskütétel után elhangzott székfoglaló beszédében, történelmi visszapillantást adott az alispáni hivatal múltbeli szerepéről, és azt is elmondta, hogy ősei közül, apai és anyai ágon már hatan töltötték be ezt a magas pozíciót. (A legutóbbi alispán anyai nagybátyja, Dókus Gyula volt.) Beszélt az ország és Zemplén vármegye helyzetéről: a mindenki által áhított gyors revízió reménye szertefoszlott, ezért továbbra is a legfőbb feladat Magyarország és Zemplén vármegye területi egységének helyreállítása, amiért alispánként maga is küzdeni fog. Az egyetlen érintetlen, ősi vármegyei szervezetben látja azt a bástyát, amelyen hazánk újjáépülhet, féltve fogja őrizni annak értékes és bevált intézményeit, mondta, de nem zárkózik el attól sem, „hogy az ősi történelmi osztályok vezető szerepének fenntartása mellett mindazok akik arra érdemeseknek és éretteknek bizonyulnak az alkotmány ezen sáncai közé is bevétessenek.”

A vármegyei tisztikarhoz szólva, elmondta, hogy 18 hónapja ül helyettesként az alispáni székben, és azt tapasztalta, hogy nem mindenki támogatta kellő odaadással. Kijelentette, nem a személyét kell támogatni, hanem az állást, amit visel. A mai naptól kezdve minden tisztviselőtől elvárja, hogy úgy dolgozzon, ahogy azt a tisztviselői fegyelem megkívánja, ugyanis „ezzel nem „hivatali főnökének, de nemzetének szolgál.”  E beszédéből idézünk:

„Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!

Amidőn az 1920. évi június havában tartott közgyűlésen alispán helyettesi minőségben első ízben jelentem meg a tekintetes Törvényhatósági Bizottság színe előtt, beköszönő beszédemben mondottam, hogy részletes programot ne várjanak tőlem, mert a mai időkben nem lehet senkinek más a feladata, mint utolsó leheletéig küzdeni az ország és ezzel együtt szeretett vármegyénk területi integritásáért. Fájdalom, hogy ez még mindig így van. Akkor még bízva, reménykedve gondoltunk arra, hogy Hazánk megszállott részei csak rövid átmeneti időre szakadtak el tőlünk, azóta a keserű pohár betelt, reményeink szétfoszlottak, s meg kellett élnünk még azt is, hogy a világtörténelem legszennyesebb irata a trianoni béke az ország egy újabb területét szakította el tőlünk, s ezzel az a gyűrű, amellyel ádáz elleneink megfojtani s nemzeti létünket lehetetlenné akarják tenni teljessé lett. Ökölbe kell, hogy szoruljon kezünk, ha arra gondolunk, hogy az ország ez értékes részét nem is a magát győzöttnek mondott ellen, de az bitorolja, akivel 400 esztendőn át a legközvetlenebb összeköttetésben állottunk, akiknek fennmaradásáért fogtunk fegyvert, s akikért vérzettek fiaink milliói. Gondoljunk szeretettel elszakított testvéreinkre, azzal a biztos tudattal, hogy azt a népet, amelyet egy ezer esztendő dicsősége és szenvedése forrasztott össze, emberek csinálta határok által szétválasztani nem lehet.

          Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Úgy vélem felesleges is lenne programot mondanom. Másfél év óta, bár helyettesi minőségben az alispáni székben ülök. Munkálkodásomnak szemlélője a törvényhatóság minden tagja. És hogy hűségésen sáfárkodtam a reám bízottakkal, igazolja azt a mélyen tisztelt bizottságnak most megnyilvánult egyhangú elhatározása. Azon az úton fogok haladni ezúttal is, amelyen eddig is haladtam. Rajongó híve vagyok a vármegyei szervezetnek, szeretem azt minden hibájával és fogyatkozásával, és mert meggyőződésem, hogy a vármegyei intézmény volt az mely egy ezer éven át annyi vész és vihar közt Nemzetünket fenntartotta, és mert az ősi vármegyében, mint egyetlen érintetlen pillérben látom azt az erőt, melyen szétszaggatott Hazánk újjá épülhet, féltve fogom őrizni annak értékes és bevált intézményeit. De amily szükségesnek tartom a vármegyei intézmény, mint ilyennek fenntartását, úgy a magam részéről sem zárkózom el attól, hogy az ősi történelmi osztályok vezető szerepének fenntartása mellett mindazok akik arra érdemeseknek és éretteknek bizonyulnak az alkotmány ezen sáncai közé is bevétessenek.

          Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Mint helyettes alispán azt az ígéretet tettem, hogy a vármegye önkormányzati jogát oly sértetlenül fogom minden felsőbb befolyástól megóvni s majd a törvényhatósági bizottság által választandó alispánnak átadni, mint amily befolyástól menten én azt elődömtől által vettem. Ezen ígéretemet híven betartottam, de hogy ezt tehettem Tekintetes Törvényhatósági Bizottság, azt elsősorban a Főispán Úr Őméltóságának köszönhetem, ki alispán helyettesi működésem alatt a joghatóságom alá tartozó közigazgatási ügyekben soha befolyásolni nem akart. Köszönet ezért Néki.” (…)

„Ami erkölcsi tőkét közpályámon szereztem, azt a törvényhatóság érdekében fogom gyümölcsöztetni. Hiúság soha nem bántott, külsőségekre soha nem törekedtem, életem célja az, megszerezni és megtartani azok becsülését, akik közelebbről megösmernek. „– zárta beszédét az alispán, majd még egyszer köszönetet mondott a Törvényhatósági Bizottság minden egyes tagjának a támogatásért.

Bernáth Aladár

Bernáth Aladár (Sátoraljaújhely, 1874. november 10. – Budapest, 1946. október 28.), 100 éve, 26 évi vármegyei szolgálat után, rendkívüli időkben, rendkívüli körülmények között vállalta a rendkívüli feladatot: Csonka-Zemplén háború utáni újjáépítését, az összeomlott közigazgatás újjászervezését és működtetését. A hivatalt nyugdíjazásáig, 1936. július 1-ig, illetve a főispánváltás miatt december 1-ig töltötte be, a székfoglaló beszéde végén elhangzott vállalásához híven. Életképessé tette Csonka-Zemplént, meghatározó szerepe volt abban, hogy 1950-ig mint önálló vármegye megmaradhatott. Az 1922. évi vármegyei közgyűlésen vármegyei főjegyzőnek Dr. Mizsák Józsefet, másodfőjegyzőnek Mattyasovszky Kálmánt, a sátoraljaújhelyi járás főszolgabírójának Bernáth Bélát, a sárospataki járás főszolgabírójának gr. Hoyos Viktort, a szerencsi járás főszolgabírójának Gosztonyi Istvánt választották meg, majd 10 új tagot is delegáltak a vármegyei közigazgatási bizottságába.

A főispán az idő előrehaladottságára tekintettel délután fél 2 órakor azzal rekesztette be a közgyűlést, hogy az másnap, január 26-án délelőtt 10 órakor folytatódik.  A 139 oldalas jegyzőkönyvből az első napon elhangzottakból idéztünk betűhív átiratban.

HU-MNL BAZML- IV. 2402/a. Zemplén Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai 1872–1950. Közgyűlési jegyzőkönyvek és fogalmazványaik 1872–1948. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 50. kötet. 1922. évi közgyűlési jegyzőkönyv. Az 1922. január 25-ei rendes évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyve. 1–9. jegyzőkönyvi szám.

Felhasznált források:

HU-MNL-BAZML-IV. 2402/a. Zemplén Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai 1872-1947. Közgyűlési jegyzőkönyvek és fogalmazványaik 1872-1948. 48. kötet: 1922. évi közgyűlési jegyzőkönyvek 1–15. p.

Vármegyei Hivatalos Lap. Kiadja: Zemplén-Vármegye Törvényhatósága. XXI. évf. Sátoraljaújhely, 1922. január 11. 1. sz. 1-3. p.

85 éve hunyt el a „béke pápája” XV. Benedek, Magyar Kurír. Katolikus Hírportál.Nézőpont-2007. január 22.

https://www.magyarkurir.hu/hirek/85-eve-hunyt-el-beke-papaja-xv-benedek (Utolsó letöltés: 2022. 06. 07.)

Kántor Mihály: A Bodrogköz. In.: Magyar Városok Monográfiája, Sárospatak és vidéke. Kiadja: A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, Budapest, 1933. 180-181. p.

Zemplén. Politikai hírlap. 1922. január 26. „Vármegyei választások” 1. p.

Bernáth Aladár Zemplén vármegye alispánja. In: Zemplénvármegye Évkönyve („Zemplén” Naptára) az 1927. évre. XXXVII. évf. Sátoraljaújhely, 1926. 37–39. p.

Komporday Levente: Jeles újhelyiek a köztemetőben, Sátoraljaújhely, 2006, 7. p.

Gróf Klebelsberg Kuno politikai hitvallása, Az Athenaeum Kiadása, Budapest, 1935.

https://mek.oszk.hu/09700/09782/09782.htm#55 (Utolsó letöltés: 2022. 06. 07.)