Millennium és Andrássy-kultusz

Millennium és Andrássy-kultusz – Az idősebb Andrássy Gyula grófot ábrázoló festmény születése

Írta: Bodnár Krisztián

Idősebb Andrássy Gyula (1823–1890) azon kevés zempléni (illetve magyar) politikus egyike, akik nem csupán országos, de nemzetközi szinten is jelentős teljesítményt értek el. „A szép akasztott” pályafutásának számos periódusát – mint például a miniszterelnöki, majd a külügyminiszteri tevékenységét – többen kutatták, művei is viszonylag hamar (már az 1890-es évektől) megjelentek, s jó néhány monográfia, tanulmány, emlékbeszéd foglalkozott az életútjával, munkásságával, ezzel szemben az „utóélete” talán kevesebb figyelmet kapott.[1] Az alábbi írás az Andrássy-emlékév apropóján ehhez az emlékezéshez/emlékezetpolitikai gondolkodáshoz kíván apróbb adalékkal szolgálni.

A honfoglalás ezeréves évfordulójára, a millenniumra való felkészülés az 1890-es évek eleje óta lázban tartotta Magyarországot, hosszas szervezést követően 1896 folyamán országszerte számtalan ünnepélyes aktusra (istentiszteletek, kiállítások, épületavatások stb.) került sor.[2] Zemplén vármegye vezetése 1894 nyarán kezdte el az előkészületeket. A törvényhatósági bizottság 1894. augusztus 7-i ülésén Dókus Gyula vármegyei főjegyző javaslatára arról döntöttek, hogy megválasztanak egy kisebb (néhány fős) bizottságot, amely a millennium méltó megünneplésének mikéntjéről fog kidolgozni egy tervezetet. E testület tagja lett Dókus mellett Matolai Etele alispán, Fejes István sátoraljaújhelyi református lelkész, továbbá Meczner Gyula, Karsa Ferenc és Bajusz József.[3]

Ez a kisebb bizottság a szeptember 26-i ülésen vitatta meg a javaslatokat. Elfogadták a budapesti rendezvényeken való vármegyei képviselet gondolatát, döntöttek arról, hogy Sátoraljaújhelyben díszközgyűlést és ünnepségeket tartanak, a településeken pedig hálaadó istentiszteletekkel és harangzúgással fogják köszönteni az ezredév beköszöntét. Elhatározták egy megyetörténeti monográfia megíratását, egy közművelődési célú alapítvány létrehozását, történelmi témájú képek megfestetését, valamint három portré (II. Rákóczi Ferencé, Kossuth Lajosé és Andrássy Gyuláé) elkészíttetését, Bodrogkeresztúrban, Szerencsen és Zemplénben emlékoszlopok felállítását, illetve a jelentősebb történelmi események helyszínéül szolgáló településeken emléktáblák felavatását. Összesen körülbelül 160 000 forintot szándékoztak kiadni a költségekre, s ebből a summából 2400 forintot szántak a három festmény elkészítésére.

A nagyobb bizottság másnap, szeptember 27-én már el is fogadta a tervezetet, és beterjesztette azt a törvényhatósági bizottságnak. 29-én az utóbbi is foglalkozott a javaslattal, és teljes egészében jóvá is hagyta, gyakorlatilag megismételve a korábban már említett ötleteket. A 12. pontban kimondták, hogy Rákóczi, Kossuth és Andrássy portréját meg kell festetni, és az erre elkülönítendő 2400 forintos összeget is elfogadták. A javaslat végrehajtását Matolaira bízták, ugyanis a dokumentum végén azt olvashatjuk, hogy a határozat „alkalmazkodás végett a vármegye alispánjának kiadatni határoztatott”.

A törvényhatósági bizottság december 28-án ismét értekezett az ünnepségek kérdésében, és ismét megerősítette a három festmény elkészítésére vonatkozó szándékát, valamint a rájuk fordítandó összeget is (azzal a módosítással, hogy Vay Miklós báró arcképét is megörökítik). A portrék megfestetésének tervezését a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumra bízták. Erre a felkérésre a minisztérium egy 1895. április 12-i levelében válaszolt. A Zsilinszky államtitkár[4] kézjegyével ellátott irat közölte Matolai alispánnal, hogy a festmények elkészítésére szóló megbízást továbbították a Magyar Országos Képzőművészeti Tanácsnak, ugyanakkor viszont a tanács a félreértések elkerülése érdekében kéri Zemplén vármegyét, szíveskedjen minden egyes megfestendő kép esetében közölni, mennyi összeget szándékoznak áldozni az adott festményre.

Az ünneplés lebonyolítását megtervező „miléniumi vármegyei bizottság” 1895. szeptember 24-én olyan javaslatot nyújtott be a törvényhatósági bizottság közgyűlésének, amely szerint a négy államférfi portréjára egyenként 700 forintot terveznek kiadni, de amennyiben valamelyik alkotást olcsóbban sikerül elkészíteni, úgy szabad mozgásteret biztosítanak a teljes felhasználható összeg keretéig. Ami jelen téma szempontjából még fontosnak tekinthető, az az, hogy ekkor merül fel először Boruth Andor[5] neve (végül ő festette meg Andrássy mellképét). Az említett irat szerint Boruth kérelmezte, hogy két képet ő festhessen meg, s a választmány javasolta a törvényhatósági bizottságnak, hogy pártfogólag terjessze fel a kérelmet a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, mivel „a vármegye óhajával találkoznék, ha őt a festendő képek bizonyos részével megbízni, illetőleg a megrendelésből neki is, mint vármegyénk szülöttje és jó igyekezetű tehetséges festésznek, jövő munkássága buzdításául, két vagy legalább is egy kép festését juttatni méltóztattnék”.

A Zemplén vármegyei törvényhatósági bizottság december 2-án tartotta azt a közgyűlését, amely a képekkel foglalkozott. A minisztériumi leirat közölte, mely képeket ki fogja megfesteni, s Andrássy és Vay portréjának elkészítésével valóban Boruthot bízták meg. Az „intézvény” arról is tájékoztatta a megyét, hogy a festőknek szánt összegek egyharmadát most, a fennmaradó részt pedig az elkészült képeknek a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács általi átvétele után kell kifizetni a művészek részére. A törvényhatósági bizottság gyűlése elfogadta a döntést.

A festmények sorsában a következő lényegesebb momentum 1896. október 19-én következett, amikor Pulszky Ferenc, a Képzőművészeti Tanács elnöke arról tájékoztatta Zemplén vármegyét, hogy a tiszteletdíjak hátralévő kétharmad részének kifizetése aktuálissá vált, azonban Boruth esetében csak a Vay-portrét említi a szöveg. A levélhez csatolt jegyzőkönyvi kivonat meg is indokolja ezt a „hiányt”. A Tanács október 17-én tartott ülése ugyanis a következő határozatot hozta: „A tanács II. Rákóczy Ferencz arczképét egyértelmű elismeréssel, – s a B. Vay Miklós arczképét szótöbbség alapján, elfogadja, – a gf. Andrássy Gyula arczképét azonban, szótöbbség alapján, elfogadhatónak nem tartja”. Míg tehát a többek között Lotz Károlyból, Marczali Henrikből, Keleti/Kelety Gusztávból, Stróbl Alajosból (hogy csak néhány ma is ismert nevet említsünk) álló „zsűri” László Fülöp Rákóczi-képét egyhangúlag elfogadta, Boruth munkáit – úgy tűnik – már kevésbé minőséginek ítélte meg.

1896. december 1-jén az ünnepségek megszervezésével megbízott zempléni küldöttség ülést tartott, ahol többek között az Andrássy-portré kérdése is terítékre került. Kiderült, hogy Boruth nem azt az alakot mintázta meg, amilyen Andrássy Gyula volt, hiszen a bizottság szerint „[k]ülönösen figyelmeztetendő a festő művész […] arra”, hogy a politikusnak kék szeme, fekete haja és szakálla volt, illetve hogy az ábrázoltnál karcsúbb derékkal büszkélkedhetett, ráadásul a ruházatát is gondatlanul festette meg Boruth. Hogy a festő milyen előzményekre vagy ismeretekre támaszkodva festhetett a valóságtól „elrugaszkodott” arcképet a néhai politikusról, azt nem tudjuk megmondani, viszont a festmény kijavításánál segítségére volt az, hogy ha csak a küldöttség tagjait tekintjük, közülük is többüknek lehetett személyes élménye Andrássyval, így emlékezhettek a külsejére. Az eset egyúttal rávilágít arra is, hogy a művész és a megrendelők között generációs szakadék állt fenn, amely többek között a múltra vonatkozó ismeretek birtoklása közötti különbségben is megmutatkozott.

A december 17-i törvényhatósági bizottsági közgyűlés aztán kimondta, hogy „úgy a Br. Vay Miklós, mint a Gróf Andrássy Gyula arczképe a vármegye közönsége által átvetetni elhatároztatott”, mindazonáltal kikötötték, hogy a következő nyár folyamán Boruthnak ki  kell javítania az Andrássy-portrét.[6] A képet végül átalakította a művész, azonban a további eseményekről már nem szólnak az iratok, de az elkészült munkákat a sátoraljaújhelyi egykori vármegyeháza (a mai városháza) dísztermében több évtizeden át őrizték. Somogyi Gábor 2003-ban azt írta, hogy a Vay- és az Andrássy-festményeket 1944-ben Tállyára menekítették, ahonnan valószínűleg a Szovjetunióba kerültek, s „sorsuk ismeretlen”.[7]  Szóról szóra ugyanezt ismétli meg Kozák Péter is 2013-ban a nevpont.hu oldalon a Boruthról készített pályaképében.[8]  Talán részletesebb nyomozást is megérdemelne a festmények 1944 utáni története, azt viszont tudjuk, hogy ma a városháza Andrássy Gyula-termét díszítik a képek, de tulajdonosuk a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma.[9]

Andrássy Gyula portréjának megfestetésével Zemplén vármegye egy olyan férfiú emléke előtt adózott, aki évtizedeken keresztül szoros kapcsolatot ápolt szűkebb pátriájával. Többször volt Zemplén vármegye országgyűlési követe, illetve képviselője, 1848–49 folyamán a főispáni teendőket is ellátta, s tevékenyen részt vett a zempléni seregek harctéri cselekményeiben is. Nem meglepő tehát, hogy a vármegye őt is „kiszemelte” a megörökítésre, s talán az is feltételezhető, hogy a megye politikai rétege önmagát is ünnepelte(tte) például a reprezentatív festmények elkészíttetésével, illetve a megye „kebeléből” jelentős pozíciókra emelkedett személyekre való emlékezéssel. (Megemlítendő még, hogy Sátoraljaújhely egyik legforgalmasabb, az 1900-as években épült kórház felé vivő utcáját 1902-ben Andrássyról nevezték el, majd 1948-ban Esze Tamás utcára keresztelték át.)[10] Az Andrássy-portré megfestetésével egyaránt lehetett ápolni a gróf kultuszát és megünnepelni a millenniumot, a volt és vágyott „magyar szupremáciát”, a „magyar birodalmat”. Az emlékezetpolitika változásai ugyan az azóta eltelt bő egy évszázad során nem mindig hatottak kedvezően Andrássy Gyula emlékének ápolására, azonban Sátoraljaújhely Város Önkormányzata idén januárban a 2023. évet Andrássy-emlékévvé nyilvánította, így lehetőség nyílik arra, hogy méltó módon emlékezhessünk a kétszáz éve született politikusra.

Iratok jelzete: HU-MNL-BAZML-IV.2405.b. 17368/1901.