Kém a Földesben

Szerző: Kis József

Magánarchívum

1958-ban a Földes Ferenc Gimnázium fűtője, Zákity Emil fordult panaszával Kádár Jánoshoz. A pártvezető titkársága kivizsgáltatta Zákity sérelmeit és Koval Pált, a Miskolc városi pártbizottság első titkárát kötelezték arra, hogy adjon információkat a fűtőről. Koval leveléből kiderül, Zákity egykor kém volt, majd az ’50-es években hűtlenség miatt bebörtönözték. De hogy is kerülhetett a Földes gimnáziumba egy kém? A történet jó tíz évvel korábban kezdődött, de az eset jobb megértése érdekében szükséges áttekinteni Zákity élettörténetét is röviden.

Zákity Emil 1906. december 20-án született Szegeden. Négy gimnáziumi osztályt végzett. Lakatos tanuló lett belőle, 1925-ben szabadult fel. Ekkor bevonult, s 1930-ig katonai szolgálatot látott el, majd szakaszvezetőként szerelt le. 1928-ban megnősült, nejétől azonban 1937-ben elvált, s újranősült. 1930-tól a szegedi Tiszai pályaudvarnál dolgozott pályamunkásként, majd 1933-tól 1937-ig alkalmi munkákból tartotta fel magát, utóbb kendergyári raktáros lett. 1938-ban a fővárosba költözött, ahol Hoffer Miksa villanyszerelőnél dolgozott segédmunkásként. 1939 nyarán ismét bevonult, a szegedi V. honvéd élelmezőraktárban szolgált, s ott is maradt továbbszolgáló szakaszvezetőként. 1940-ben számvivő altiszti tanfolyamot végzett, majd őrmesterré léptették elő. 1942-ben a keleti frontra került, innen légnyomás következtében sebesültekkel került haza. 1944. július 28-án leszerelt. 1945-ben a Szociáldemokrata Párt tagja lett. Ez év februárjában a „demokratikus” hadseregben találjuk, ahol számvivőként szolgált, utóbb a szegedi honvédkerületnél. 1947. október 30-án azonban a Katonapolitikai Osztály sikkasztásért őrizetbe vette, majd hathavi börtönre ítélték. 1948. április 30-án szabadult.[1]

„ZÁDOR EDE”, A KATPOL ÜGYNÖKE

Pár hónappal később „illetékesek” jelentek meg nála és kérték, hogy „dolgozzon a Honvédségen belül operatív vonalon, mivel ő a múlt rendszerben 1936-tól 1939-ig ezen a területen dolgozott.” – szól Koval Pál jelentése 1958-ből.[2] Ez azonban csak részben igaz, a Zákittyal szembeni eljárás során sosem merült fel arra vonatkozó adat, hogy már a Horthy-féle hadseregen belül is „kém”, vagy „kémelhárító” lett volna. Az 1958-as jelentés szerint többszöri felkérése után vállalta el a munkát pénzügyi nehézségei miatt. Az államvédelem számára Zákity jó választásnak tűnt, hiszen Jugoszláviában széles rokonsággal, helyismerettel és nyelvismerettel is rendelkezett, szerbül és oroszul is tudott valamennyire.[3]

Nem véletlen, hogy 1948 decemberében a „D. osztályon” – vagyis a Katonapolitikai Osztályon szolgáló Szekeres István[4] épp jugoszláv rokonai felől érdeklődött először. Szekeres utasítására Zákity leveleket küldött határon túli rokonainak, s miután azokra választ kapott, „Szekeres Zákityot konkrét formában beszervezte”.[5] Mintegy két hét múlva Szekeres egy Dombos[6] nevű budapesti katonai elhárító főhadnaggyal – más adat szerint határvadász századossal[7] – jelent meg Zákitynál, aki megerősítette beszervezését és közölte vele: rövidesen szüksége lesz a szolgálataira.[8] „Zákitynak könnyű pénzkeresetnek tűnt, ezért rögtön belement a feladatba. Ezután alkalmi találkozások voltak Szekeressel.” – olvasható egy későbbi ügynöki jelentésben.[9]

Fél évvel később, 1949. május végén, vagy június elején a Royal szállóban közölték Zákittyal próbafeladatát: menjen át Jugoszláviába. Egyes adatok szerint mindössze pár órát kellett tartózkodnia Gyála községben lakó nagybátyjánál, Zákity Pérónál. Az ügynök a feladatot gond nélkül elvégezte, négy órai gyálai tartózkodás után visszatért az országba és jelentkezett megbízóinál.[10] Más adat szerint feladata összetettebb volt: Gyála után Törökkanizsára, Zentára és Szabadkára is el kellett mennie és rokonaival közölnie kellett, hogy disszidálni akar. Május végén utazási igazolványt is kellett szereznie, majd Nagybecskerekre, Zentára és Szabadkára kellett mennie, s útközben a forgalom, az igazoltatások, valamint a határsávban lévő mozgásokról kellett érdeklődnie. Állítólag Péró nagybátyjától sikerült ekkor Zákity Elemér névre kiállított és lebélyegzett úti igazolványt szereznie, majd 13 napot töltött Jugoszláviában, hogy feladatát elvégezze.[11]

A sikeres próbaút után a katpolosok meggyőződtek alkalmasságáról, így 1949. július 1-jén Szegeden, a Béke u. 15. sz. alatti házban megkezdődött féléves kiképzése. Az oktatás idejére havi 500 forintot kapott nyugta ellenében, amelyeket „Z/1.” fedőnévvel kellett aláírnia. A kiképzés napi öt órán át tartott, három hónapig politikai, majd újabb negyedévig „külföldi kutató ügynöki” képzésben részesült.[12] „Zákity szakszolgálati oktatása főleg arra irányult, hogy odaáti hírszerző kutatást végezzen. Ezért a hírszerző tippek utáni érdeklődés, hírszerzőnek alkalmas egyénekkel való ismerkedésekre, beszélgetésekre, azok politikai irányzatuk megállapítására való oktatása, Zákityban igen jó hírszerző tulajdonságokat vetett fel.”[13]

Bár egyes iratok szerint Zákity csak 1949 decemberében írta alá a beszervezési nyilatkozatot, dossziéjában megtalálható a kérdéses nyilatkozat. Ebből tudjuk, hogy már 1949. augusztus 22-én aláírta[14], s ebben önként ajánlotta fel szolgálatait a Honvédelmi Minisztérium katonapolitikai főcsoportfőnökségének. Nyilatkozatában arra kötelezte magát, hogy „feladatait a legjobb tudása szerint végzi, titoktartási kötelezettségét nem szegi meg, mert ennek ellenkezőjekor a hűtlenség bűntette miatt elítélik.”[15] Érdekes, hogy beszervezési nyilatkozatának a végén a következő mondat szerepelt: „Isten engem úgy segéljen!”[16] Beszervezését hivatalosan a H. M. Kat. Pol. Főcsoportfőnökség IV. csoportfőnöksége végezte, amely „Zádor Ede” fedőnevet adott neki.[17] Tartótisztje Tóth István áv. hadnagy volt, beszervezéséről tudott László százados, Végh százados, Drevenya hadnagy és Horváth Sándor, a szegedi kerület „D.” osztályvezetője.[18]

Időközben Zákity feleségének feltűnt, hogy lakásukon igen gyakran megjelenik Szekeres István, így az ügynök bevallotta feleségének beszervezését. Nejével később is nyíltan közölte, miért kell hosszabb időre elutaznia. Családi dekonspirálódását ugyanakkor Szekeres előtt sem titkolta, nyíltan beszámolt róla neki.[19] Neje nem mindig tudta magában tartani a titkot, már 1949-ben beszélt egy tisztviselőnőnek férje ÁVH-s kapcsolatáról, munkájáról.[20]

„Zádor Ede” kiképzése 1949. december 6-án ért véget, majd Budapestről három napra ismét leutazott Dombos, aki közölte első igazi feladatát: keressen hírszerzésre alkalmas személyeket, s addig ne jöjjön vissza, míg valakit be nem szervez.[21] Zákity vallomása szerint konkrétan törökkanizsai rokonát, Milityev Milánt kellett megkörnyékeznie e célból.[22] Dombos közölte azt is, amennyiben a magyar-jugoszláv határon valamilyen okból nem tudna visszatérni, utazzon más „demokratikus” – vagyis kommunista berendezkedésű– ország felé, az ottani magyar követségen jelentkezzen és kérje hazaszállítását.Dombos a költségekre 300 forintot is átadott neki. Zákity azonban ezúttal kudarcot vallott. December 10-én este 23 órakor lépte át a jugoszláv határt, s először a gyálai Zákity Pérót kereste fel. Másnap azonban rokona lakásán arra ébredt, hogy két milicista jött érte. „Zádort” előbb a gyálai milíciára kísérték, majd a törökkanizsai UDB-re szállították. Zákity Emil és az ÁVH későbbi megállapítása szerint ugyanis a gyálai rokon, Zákity Péró az UDB „B-egyéne”, vagyis ügynöke lehetett, aki azonnal feljelentette unokaöccsét.[23]

Az UDB-n az állambiztonságiak háromszor is kihallgatták, s minthogy úgy sejtették, ügynökkel állnak szemben, leginkább afelől faggatták, miért utazott Jugoszláviába. Zákity Emil katpolos kioktatása alapján következetesen kitartott amellett, hogy nem tud megélni Magyarországon és feleségétől külön él, életrajzát pedig – szintén katpolos utasítás szerint – úgy adta elő, mintha 1925-től 1947-ig folyamatosan a honvédségnél szolgált volna. Bár kihallgatása során bántalmazták, a verés ellenére is kitartott verziója mellett. Az UDB-n részletesen kihallgatták katonatársairól és jugoszláviai rokonairól, akikről készségesen beszélt, egyedül a beszervezésre kijelölt Milityev Milánról hallgatott. Kérdésükre, hogy milyen munkát szeretne végezni az „új haza felépítése érdekében”, jelzésértékűen közölte: „minden munkát elvállal”.[24]

Zákity több mint két hétig raboskodott az UDB-n. December 24-én, 25-én és 26-án ismét elismételtették vele katonai ismerősei nevét, s miután az megegyezett korábbi elmondásával, megkérdezték, rátértek a lényegre: „hazamenne-e Magyarországra számukra hírszerző munkát végezni”?[25] Zákity igennel válaszolt, tehát vállalta a jugoszláv állambiztonsággal való együttműködést. Beszervezési nyilatkozatot ezúttal nem kellett aláírnia.[26] Az UDB december 28-án azzal a feladattal látta el, hogy újítsa fel volt honvédségi kapcsolatait, „azokat a katonai és civil személyeket, akik nem hívei a magyar kormány rendszerének … azok neveit jól jegyezze meg”[27], figyelje meg a Szegeden állomásozó honvédség létszámát, majd 1950. január 24-én térjen vissza Jugoszláviába és számoljon be feladatának elvégzéséről. Zákityot ezután szabadlábra helyezték és még aznap este 24 és éjjeli 1 óra között átdobták a magyar határon.[28]

A „KETTŐS ÜGYNÖK”

„Zádor” már másnap jelentkezett összekötőjénél, Szekeres Istvánnál, de csak 1950. január 1-jén tudott neki beszámolni a történtekről. Az ügy fontosságára való tekintettel másnap Dombos is leutazott Budapestről, hogy személyesen meghallgassa a visszatért ügynököt. Zákityot két napon át faggatták lebukása, illetve jugoszláv beszervezése körülményeiről és részletesen leírattak vele mindent. Dombos végül azzal az utasítással búcsúzott el tőle, hogy január 22-én este 9 órakor a vasútállomás melletti Csendes-féle vendéglőben tartózkodjon, s egy Szabad Nép című újság legyen a kezében, megkülönböztető jelként a címlapjával kifelé tartva. A megbeszélt helyen egy Tokodi[29] néven bemutatkozó hadnaggyal kellett ugyanis találkoznia, aki a Katonapolitikai Osztály budapesti központjában dolgozott. (Más adatok szerint Tokodi az ÁVH nevében vehette át az ügynököt.[30]) Tokodi hadnagy közölte, mostantól az ő utasításait kell követnie és már másnap újabb kiképzésben részesítette: „A kiképzés lényege a következő volt: Igyekezzen szolgálatkész lenni az UDB részére, amire tanítják, jól figyelje meg, ’rágja jól bele magát’ a feladatokba, stb. Továbbá az UDB-nek mindent mondhat híranyagként, csak ne kövessen el árulást.”[31]

Egy jelentés szerint a kiképzésben Tokodi mellett Szekeres is részt vett, akitől Zákity aziránt érdeklődött, hogy mi lesz a sorsa egy hírszerzőnek, ha a jugoszlávok is együttműködésre kényszerítik. Szekeres állítólag közölte vele: „ilyen esetben egy bizonyos idejű kettős működés után a hírszerzőnek adnak alkalmat, hogy máshová települjön át, illetve büntetlenül hagyják azt a körülményt, hogy oda is dolgozott. Erre egy régi példát is mondott, mikor egy magyar hírszerzőt, aki jugoszláv titkosszolgálatnak is dolgozott egy idő után leépítették, majd anyagiakkal ellátva megengedték kivándorlását. Ez lökőerőt adott Zákitynak a kettő működés továbbfolytatására.”[32]

Tokodi konkrét feladattal csak január 24-én látta el. Este 7 órakor a Párizsi körút és a Kossuth Lajos sugárút sarkán lévő trafiknál találkoztak, ahol közölte, nem szükséges rokonát beszervezni, ehelyett férkőzzön az UDB bizalmába, érje el, hogy megkezdjék a kiképzését, ismerje meg működésüket és módszereiket, derítse fel az UDB-vel kapcsolatban álló magyar személyeket és ha már szabad mozgást biztosítanak számára, jelzésként küldjön levelezőlapot egy szegedi műköszörűs címére.[33]

Tokodi még aznap gépkocsival vitte ki a határra Zákityot, aki először ismét gyálai rokonánál jelentkezett. Zákity rokonával üzent az UDB határőrség főhadnagyi rangban lévő vezetőjének, hogy – az utasításuk szerint – megérkezett. Másnap újra a törökkanizsai UDB-re szállították, ahol január 26-án kezdték meg kihallgatását. A szegedi laktanyák állapotáról, javításáról, a munkásság hangulatáról, régi honvéd bajtársairól, valamint Komócsin Illés rendőralezredesről, a szegedi politikai rendőrség korábbi vezetőjéről kérdezték. Bár Zákity készségesen válaszolt a kérdésekre, másnap este a járásbírósági fogházába szállították át, ahol 1950. február 18-ig magánzárkában raboskodott. Ezt követően visszaküldték Gyála községben, ahol rokonának, Zákity Pérónak kellett eltartásáról gondoskodnia. Két hónapig kényszerült tétlenségre.[34]

„Zádor” későbbi kihallgatásán azt vallotta, hogy 1950. március közepén bizonyosodott meg nagybátyja UDB-s ügynöki voltáról. Az egyik este ugyanis iszogatás alkalmával Péró közölte vele: „testvér, ne próbálj megszökni, mert én tudom, hogy téged figyelnek. Nemsokára dolgozol és akkor meg jobb sorsod lesz. ’Ekkor tudtam meg, hogy Péró bátyám van megbízva azzal, hogy figyeljen.’ Ő minden héten bejárt Kanizsára és olyankor rólam is jelentést tett, hogy hogyan viselkedem.”[35]

A nagybácsi figyelmeztetése dacára 1950. április 22-én Zákity Emil megelégelte helyzetét és közölte vele, hogy „nem marad tovább a faluban, megszökik, mert nehéz a megélhetés és dolgozni szeretne.”[36] Péró nyugtatni próbálta és kijelentette, „majd meglássa, mit lehet csinálni”.[37] Nagybátyja vélhetően azonnal felvette a kapcsolatot az UDB-vel, másnap, 1950. április 23-án ugyanis a jugoszláv állambiztonság egyik civil ruhás emberre jelent meg, s Emilt a Törökkanizsától 13 km-re lévő Csóka községbe szállította, ahol egy özvegyasszonynál biztosítottak neki szállást, a helyi állami birtok lakatosműhelyében pedig munkát kapott.[38]

Zákity Emil helyzetén sokat javított, hogy 1950. augusztus közepén „Patvarda”-t, vagyis igazolványt adott számára az UDB, amellyel a határsáv kivételével szabad mozgást biztosították számára az egész országon belül. Emil élve helyzetével számos rokonát meglátogatta az országban, de ami még fontosabb, több követséget felkeresett, minden jel szerint szökni próbált. Így 1950. szeptember 4-én az argentin követségen keresztül próbált hontalanként emigrálni, ott azonban betelt létszámra hivatkozva elutasították kérését. Felkereste a belgrádi magyar követséget is, ahol családja felől próbált érdeklődni. Október 4-6-a között ismét Belgrádban tartózkodott, s az ország elhagyása érdekében három követséget is meglátogatott. A magyar külképviseleten nyíltan felfedte ügynöki megbízatását és kérte, segítsenek neki hazajutni. A követségi dolgozó azonban a titkos küldetés hallatára elutasítóan viselkedett, s közölte, nem hajlandó ilyen dolgokkal foglalkozni. Nem járt sikerrel máshol sem, az amerikai követségen betelt létszám miatt nem fogadták, az ausztrálok pedig regisztrálták és később levelet is küldtek neki arról, hogy amennyiben sor kerül rá, értesíteni fogják, de erre már nem került sor. Utazásairól, próbálkozásairól értesülhetett az UDB is, amely október 26-án bevonta szabadmozgási igazolványát és csak egy „Emigráns Licna Karta”-t adtak neki, amely csupán a törökkanizsai járásban volt érvényes.[39]

Zákity Emil hosszú távolléte idején felesége egy ideig megkapta férje fizetését az államvédelemtől. Amennyiben pedig hitvese felől érdeklődtek, az ÁVH utasítására közölte, a Dunántúli Rongygyűjtő Nemzeti Vállalatnál helyezkedett el, ezért van távol.[40]

„Zádor Ede” nyolc hónapig élt Csókán. Bár az UDB érdemben nem tartotta vele a kapcsolatot, úgy érezte, hogy megfigyelés alatt tartják. 1950. december 20-án – más adat szerint 16-án[41] – indoklás nélkül ismét letartóztatták. Zákity újra a törökkanizsai fogházban találta meg, ahol három hónapot töltött. Később úgy gondolta, hogy többszörös letartóztatása, illetve csókai tétlen időszakát annak köszönhette, hogy az UDB még mindig az ÁVH ügynökét sejtette személyében. Ő maga azonban kihallgatásain határozottan tagadott. Végül az UDB bizalmat szavazhatott meg neki, mert 1951. március 10-én szabadlábra helyezték és egy magyarkanizsai – más adat szerint horgosi[42] – magánházban megkezdték ügynöki kiképzését, amely „a titkosírásra és a konkrét feladatok elvégzésének kérdőpontjaira vonatkozott.”.[43] Huszonegy napos oktatása részben politikai, részben ügynöki kiképzésből állt. Erről Zákity egyik kihallgatásán a következőképp számolt be: „kb. 3 hétig voltam kémiskolán. Olyan irányban kaptam kiképzést, figyeljem le, milyen repülők vannak, hány hangár van, benzinkutak hol vannak elhelyezve, milyen katonai alakulatok vannak, milyen fegyvernemek vannak, tankok nagyságát, a honvéd felépítését, hol vannak a katonai parancsnokságok, melyik városban. Melyek azok a gyárak és hol vannak, akik a Honvédség részére fegyvert gyártanak.”[44]

A kiképzés végeztével, 1951. március 31-én azzal az utasítással tették át Gyálánál a határon, hogy „katonai vonatkozású kémkedést” hajtson végre. Az utasítás a következőképp szólt: „Keresse fel régi baráti, katonai kapcsolatot, hogy hol és milyen beosztásban szolgálnak.”[45] Az volt a feladata, hogy tudja meg tőlük a „fontosabb katonai adatokat, csapatlétszámot és a határ mellett hol vannak erődítések, és építkezések.”[46] Az utasítás szerint sokat kellett otthon tartózkodnia és felhívták a figyelmét, hogy ne költekezzen feltűnően. A parancs értelmében 1951. május 3-4-én, vagy 7-8-án kellett visszatérnie Jugoszláviába ugyanazon úton, amelyiken távozott. Zákity később arról számolt be egyik kihallgatásán, hogy ekkor, visszatérése után kerülhetett volna sor arra, hogy bemutassák magyarországi összekötőjének. Utolsónak tervezett útja célja az lett volna, „hogy összekössenek valakivel, megadják az utolsó eligazítást, hogy többet ne kelljen nekem már átmenni Jugoszlávián.”[47] Az UDB utasította továbbá, hogy április 2-án írjon családi üdvözlőlapot egy meghatározott szabadkai címre, s a lapban a következő szöveg szerepeljen: „a kis Ilonka nagyon emlegeti a nagymamát”. Feladata szerint április 10-én hasonló szöveggel újabb levelet kellett küldenie. Feladata volt továbbá állítólag az is, hogy április 11-én egy másfél literes csatos üvegbe helyezzen el egy aznapi „Szabad Nép”-et, egy szegedi levelezőlapot és azt 11-én 20.30 órakor dobja a Tiszába, a szegedi hídnál.[48] Zákity sikere érdekében megbízói 920 forintot adtak át számára a költségek fedezésére, illetve létfenntartása biztosítása céljából.[49]

BUKÁS

Az immár „kettős ügynök” 1951. március 31-ről április 1-re virradó éjjel csónakkal indult el a Tiszán keresztül. A magyar partnál határőr járőrök lettek rá figyelmesek, s ahogy partra ért Zákity, nyomban elfogták. "Zádor" a határőröknek bemondta az előre megadott jelszót és kérte, kísérjék az őrsre. Az ott lévő tiszthelyettessel közölte hírszerző számát és kérte, értesítsék a Katpolt. Ezután Szegedre kísérték, majd a határőrség kiskunhalasi kerület felderítő alosztályához[50]. Zákityot kihallgatása során felfedte magát, Tokodira hivatkozott és kérte, szóljanak Horváth Sándornak, a szegedi katonapolitikai osztály nyomozójának és adják át a jelszót: „Ernő visszatért”.[51] A csongrádi megyeszékhelyről ezután Végh százados vette át letartóztatott ügynökük iratait, majd április 5-én László őrnaggyal együtt azzal vitte vissza azokat, hogy bár „régebben volt az emberük, de most már nem foglalkoznak vele”.[52] Zákityot tehát először Szegedre vitték, ahol egy konspirált lakásban kétszer kihallgatták, majd átadták április 10-én a budapesti ÁVH-nak, amely hűtlenség címén eljárást indított ellene.[53]

„Zádor”-ral szemben ugyanis az államvédelem bizalmatlan lett. Minthogy hosszú ideig nem jelentkezett és az előre megbeszélt levelet nem küldte el nekik, valószínűsítették, hogy „lebukott, elítélték, vagy áruló lett”, ezért 1950 augusztusában kizárták a hálózatból. (A kizárásra 1950. augusztus 17-én Meszler Tibor áv. hadnagy tett javaslatot.)[54] Erről ő azonban csak letartóztatása után értesült. Zákity ragaszkodott ahhoz, hogy 1950. márciustól novemberig minden hónapban küldött levelezőlapot a megbeszélt szegedi címre, tehát az utasítás szellemében adott magáról életjelet. Emellett határozottan állította, hogy feleségének is minden hónapban írt egy levelet, amelyben „erősen kikelt a jugoszláv helyzet ellen”.[55] Egy 1951. április 11-i feljegyzés szerint Zákity kihallgatásán „elmondotta, hogy ’Dombos’-ékat azért csapta be, mert sem őt, sem az elvégzendő munkát nem tartotta komolynak. Bevallotta, hogy a célja az volt, hogy tőlük pénzt szedjen fel. Erősen állítja, hogy azóta azonban lényeges jellembeli változáson ment át, miután tapasztalta a jugoszláv rossz gazdasági helyzetet. Szeretné, ha megbíznánk benne és visszaengednénk Jugoszláviába, ahol az UDB-val való megállapodása szerint csak két napot töltene ott és visszajönne Magyarországra, mint ’letelepített’, így módjában állana a hozzáküldött futárt és annak kapcsolatait számunkra lebuktatni. Ezzel bebizonyítaná hűségét hozzánk.”[56] Zákity tehát az UDB magyarországi ügynökének leleplezésével kecsegtette az ÁVH-t, amely azonban nem hitt már neki.

Úgy vélték, hogy a követségekkel kapcsolatos elmondása zavaros, akárcsak az, hogy Jugoszláviát gyalázó leveleket küldött volna nejének. Szerintük ugyanis – ügynökjelöltként – bizonyosan megfigyelte az UDB levelezését és ha átengedték volna ellenséges hangvételű leveleit, „akkor az csakis az UDB tudtával történhetett”. Ugyancsak kételkedtek abban, hogy az UDB elhitte volna Zákity válását, „meséjét” ugyanis könnyen ellenőrizhették volna, főleg, ha valóban levelezésben is állt egymással a házaspár. Az ÁVH ezért úgy gondolta, „Zádor” nem alkalmas további foglalkoztatására: „Lehetőségei nincsenek, amit bizonyít az, hogy 1 évet töltött ott és semmi mondanivalója számunkra önként nincs. Faggatni kell, mint egy olyan személyt, akinek titkolnivalói vannak. Azért sem tartom alkalmasnak a felhasználásra, mert a határőrségnél, illetve a kiskunhalasi osztályon 7 napot időzött, ahol teljes részletességgel leíratták vele az általunk és az UDB által való beszervezését, s így az ügy erősen dekonspirálódott.” Az ÁVH ezért javasolta, adják át ügyét kivizsgálásra az I/3. osztálynak, de – biztos, ami biztos – az UDB által Zákitytól kért leveleket még el kívánták küldeni.[57] (Az iratokból nem derül ki, hogy ez megtörtént-e.)

Zákity Emilt hivatalosan 1951. április 12-én tartóztatták le. A vizsgálatot Farkas János áv. hadnagy vezette.[58] Kihallgatásai során Zákity részletesen beszámolt történetéről és abból sem csinált titkot, hogy nagybátyja véleménye szerint UDB ügynök volt: „Zákity Péró és az UDB közti kapcsolatról konkrét tudomásom nincs. Azonban egyes körülményekből és megnyilvánulásokból arra következettem, hogy az UDB-val kapcsolatot tart.” 1949. december 10-én ugyanis, amikor átment Péróhoz, csak nagybátyja tudott ottlétéről, mégis milicisták mentek érte pár óra múlva. December 28-án pedig, mikor az UDB feladatta visszatette, közölték, Péró címére írjon majd karácsonyi, illetve újévi levelezőlapot. Emellett ráadásul egy házaspár is figyelmeztette kint léte idején, hogy legyen óvatos nagybátyjával, ne beszéljen előtte semmiről sem, mert baja „származhatik belőle”.[59]

Zákityot 1951. április 28-ig többször kihallgatták, majd több mint egy hónapig nincs nyoma annak, hogy foglalkoztak volna vele. Ügyét június 8-án melegítették fel ismét, többször és igen részletesen kihallgatták. Ekkor már más lehetséges Jugoszláviában élő UDB-ügynökökről is beszámolt.[60]

A büntetőeljárást ezután felfüggesztették. Úgy vélték, hogy „ügyét tisztázni nem lehet”, mivel tagadja, hogy az UDB-nek elárulta volna a Katpoltól kapott megbízását.[61] Szabadlábra azonban nem kerülhetett, ezért 1951. július 11-én véghatározatot bocsátottak ki internálásáról, amely az indoklás szerint „államvédelmi okból” volt szükséges. Így hát Zákityot 1951. július 14-én a kistarcsai internálótáborba szállították, ahol két évig raboskodott, amely során kilenc hónapot töltött magánzárkában.[62] Ebben szerepet játszhatott az is, hogy 1952. augusztus 1-jén egy napos éhségsztrájkot tartott.[63]

Zákity Emil már több mint egy éve volt internálva, amikor újraindult ügye kivizsgálása. 1952. augusztus 8-án a kistarcsai rabtáborban ismét kihallgatták, elmondása azonban már jelentősen eltért az egy évvel ezelőttitől. Minden jel szerint koncepciós pert kívántak ellene indítani, s olyan vallomást szedtek ki belőle, amely alapján „jogosan” elítélhetik. Emellett arra vonatkozóan is készült feljegyzés, hogy Zákity 1943/44-ben a keleti fronton kegyetlenkedett a zsidó munkaszolgálatosokkal, bár a tanú kihallgatásán már nem volt biztos dolgában, csak valószínűnek tartotta, hogy így történhetett.[64] Zákity augusztus 8-i kihallgatásán bevallotta, hogy kémadatokat is szolgáltatott az UDB számára és beismerte: „Jelentettem, hogy Szegeden nincs szovjet katonaság és rágalmaztam a szovjet katonaságot.”[65] „Feltáró” vallomása alapján összefoglaló jelentés készült, amelyben javasolták ügyét a katonai ügyészségnek átadni kémkedés és tiltott határátlépés gyanújával.[66] A döntés erről azonban csak november 17-én született meg.[67]

Érdekes, hogy időközben a felesége is az ÁVH látókörébe került. 1951. július 31-én ugyanis névtelen feljelentés érkezett egy Miskolcon működő „Szegeden át beszivárgott titóista bandáról”, amelynek egyik lehetséges tagjaként Zákity nejét azonosították.[68] Az asszony ugyanis gyermekeivel mintegy hónapja a borsodi megyeszékhelyre költözött. Zákityné asszony 1952. július 17-én Rákosi Mátyásnak írt levelet, férjéről ugyanis két éve semmit sem hallott, s az ÁVH csak 1950 júliusáig küldte meg a havi 400 forintot. Az asszony nehéz anyagi körülményei miatt fordult a pártfőtitkárhoz, s kérte segítségét. Levelében leszögezte: „Ismétlem, nem tudom [férjem] mit vállalt, de azt tudom, amit vállalt, azt országunk jobbra fordulásáért és a sok millió dolgozókért tette.”[69]

A Zákity Emil elleni eljárás közben késett. Az egykori kém mellé időközben egy Molnár Lajos nevű szintén hírszerzői múlttal rendelkező internáltat is beállítottak. Molnár – aki korábban a szegedi katonapolitikai D. osztály vezető-helyettese volt – Zákity bizalmába férkőzött és részletes jelentéseket tett a vele való beszélgetéseiről. Molnár úgy vélte, Zákityot már 1949 májusában, az első útja során beszervezték a jugoszlávok, de azt sem tartotta kizártnak, hogy Péró nagybátyja közbenjárásával Zákity maga ajánlkozott fel az UDB-nek. Az ügynök jelentésében Zákity ellenséges nézeteiről is beszámolt, a volt kém ugyanis nyíltan szidta az ÁVH-t, a népi demokratikus rendszert és azt várta, hogy „előbb-utóbb nyugati befolyás alá kerül Magyarország, s akkor majd eljön az ő ideje.”[70] Molnár részletes jellemzést készített Zákityról: „Roppant ravasz, úgyszólván született képességgel rendelkezik, s hírszerzői kiképzése, valamint kétkulacsos működése alatt ez kiválóan kifejlődött benne. … Erkölcsi gátlásai úgyszólván nincsenek. … Igen jó emberismerő, s kiváló memóriával rendelkezik. Évtizedekre visszamenőleg tud pontosan neveket, eseményeket, stb. … Szakmai jellemzése: Igen jó hírszerző kiképzésben részesült,s  jó emberismerete, memóriája és ravaszsága alkalmassá tette arra, hogy akár katonai hírszerző vonalon, mint kutató, vagy beszervező igen jó szakmai felkészültséggel, eredményesen dolgozzon.”[71]

1953 őszén a kistarcsai internálótábort feloszlatták, Zákity Emil azonban nem szabadulhatott, 1953. szeptember 14-én a Markó utcai fogházba szállították, majd 1954. február 1-jén a Fő utcai fogházba.[72] Ügye csak 1954-ben került a hadbíróság elé. A tárgyaláson – amelyen Zákity későbbi elmondása szerint Farkas Vladimir is jelen volt[73] – a hatóságok állítólag azt is megpróbálták letagadni, hogy a Katpol szolgálatában lett volna: „azt mondták, hogy ezek csak kitalált nevek, hazudok és engem nem bízott meg senki semmilyen feladattal.” – emlékezett a történetekre Zákity közel 25 év távlatából.[74] A Budapesti Hadbíróság – az ’56-os ügyekben is elhíresült Koharek József hadbíró őrnagy tanácselnök vezetésével – 1954. április 19-én zárt tárgyalás során hűtlenség bűntette miatt 3 év 6 hónapra ítélte. A bíróság ugyanis bár bizonyítottnak látta „Zádor” beszervezését, megbízását, de úgy vélte, hogy az UDB-nek „a honvédség vonatkozásában semmiféle adatot nem lett volna szabad kiszolgáltatni, még olyan adatot sem, amely a valóságnak nem megfelelő. Egyébként vádlott olyan hosszú ideig tartózkodott Jugoszláviában, hogy az eltelt időből következtetve azt lehet leszűrni, hogy a vádlott Jugoszláviába való menete után árulóvá lett.”[75] Az immár három éve fogságban lévő Zákity ekkor már teljes idegösszeroppanásban szenvedett, így az ítélet ellen nem fellebbezett.[76] Az elítéltet 1954. május 19-én a Mosonyi utcai büntetés-végrehajtási kórházba szállították, majd augusztus 25-én a székesfehérvári megyei fogházba. Innen szabadult 1954. szeptember 30-án. Érdekes módon, ezután mindössze négy napot tölthetett az immár Miskolcon lakó családjával, majd ismét bevonultatták a katonasághoz, ahonnan csak decemberben szerelt le. Az egykori kém ezután, 1955. február 1-jén helyezkedett el a Földes Ferenc Gimnáziumban.[77]

Az 1956-os forradalom után számos ’50-es évekbeli koncepciós eljárás felülvizsgálata történt meg. Ennek hatására kérhette Zákity Emil is 1957-ben a perújrafelvételt. Az újabb vizsgálat során megállapították, hogy valóban alaptalan volt a vád és jogtalan a büntetése. A legfőbb ügyész 1957-ben terjesztett elő perújítási indítványt, javasolta az ítélet hatályon kívül helyezését és az ügy újabb érdemi tárgyalásra való utalását. A Legfelsőbb Bíróság ennek megfelelően járt el, így ügyét a Budapesti Katonai Bíróság tárgyalta újra. A bíróság 1957. november 15-én Jáger László hadbíró alezredes tanácselnök vezetésével mentette fel Zákityot a vád alól, bűncselekmény hiányában.[78] „Kémgyanús besúgóként” az államvédelem továbbra is nyilvántartásában hagyta.[79]

A FÖLDES FŰTŐJE

A Zákity család először egy egyszoba-konyhás lakásban élt, majd kitették őket onnan és egy „égre nyíló mosókonyhába” kellett költözniük két gyermekükkel. Tok Miklós, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatójának engedélyével végül az iskola pincéjében egy meglehetősen egészségtelen szuterénbe költözhettek be.[80]

Zákity Emil utóbb kezdeményezte anyagi rehabilitációját is, kereseteit azonban rendre elutasították. A sorozatos sikertelenség hatására végül úgy döntött, hogy személyesen „Kádár elvtárshoz” fordul panaszával. Zákity ugyanis még Jugoszláviába való kiküldése előtt 1200 forint fizetésben és külföldi napi díjban állapodott meg beszervezőivel, családja azonban csak három hónapig kapott utána fizetést, havi 400 forintot. Sérelmezte továbbá, hogy Szegeden kétszobás összkomfortos lakást kellett családjának otthagynia és még a bútorokat sem tudták magukkal hozni. Kérte ezért, hogy pincében lévő lakhelyük helyett legalább egy szoba-konyhás egészséges lakást kaphassanak. Kádár titkársága a városi pártbizottságot kérte fel a panasz kivizsgálására, így Zákittyal a pártbizottság munkatársai beszélgettek el. A volt kém „jelenleg élő és komoly beosztásban lévő tanúkkal”, valamint bírósági iratokkal igazolta történetét. A még mindig „eléggé összetört idegállapotban” lévő Zákity igen zárkózottnak és titoktartónak tűnt a funkcionáriusok előtt. A vizsgálat eredményéről a pártbizottság első titkára, Koval Pál küldött jelentést a Kádár-titkárságnak.[81] Végül Zákity kérését csak részben teljesítették, 1959-ben a BM-től 3000 forintot kapott bútorvásárlásra, egyéb anyagi támogatásban nem részesült.

Az egykori kém tizenkét éven át dolgozott a Földes Gimnáziumban, s családjával együtt mindvégig ott is lakott. A szuterént a ’60-as évek első felében az iskola első emeletén lévő szolgálati lakással váltották fel, így életkörülményeik jelentősen javultak. Zákity 1967. május 31-én ment a Földesből nyugdíjba.[82] Ezzel körülbelül egyidőben rendeződött – több mint tizenöt éve éve fennálló – lakásproblémája, a Herman Ottó utcában kapott egy tizedik emeleti tanácsi lakást. Zákity Emil regénybe illő élete 67 éves korában fejeződött be, 1974. február 24-én halt meg Miskolcon.

Irat jelzete: MNL BAZML XXXV. 1. 24.