„Ha vagyon várok, oltalmazzák”

Diósgyőr várát és a hozzá tartozó uradalmat, mely utóbbinak területe Borosod megyében volt, Török Ferenc és Országh Borbála leszármazottai örökölték a 16. század utolsó negyedében. 1571-ben Török Ferenc és 1580 előtt már felesége is távozott az élők sorából, így a hatalmas birtok a gyermekekre, Török Istvánra, Török Zsuzsannára és Török Eufrozinára szállt.

Török István annak az enyingi Török Bálintnak az unokája, aki a Dunántúl leghatalmasabb főura volt korában és a két királlyal rendelkező Magyarország több mágnásához hasonlóan ingatag volt hűségét tekintve. Szapolyai János király mellett tette le ugyan voksát, Szulejmán szultán mégis elfogatta Buda megszállásakor 1541-ben, és a Héttoronyban raboskodva kellett meghalnia 1550-ben. István apja enyingi Török Ferenc dunántúli főkapitány, sok ütközetet megjárt híres vitéz volt, aki Diósgyőrhöz felesége révén jutott hozzá. Maga Török István is harcedzett katona volt és a király párján mind a török, mind az erdélyiek ellen harcolt.

A kisebbik leány férje Homonnai Drugeth István ungi és zempléni főispán, ki szintén jeles katona, ott volt például az 1588-as szikszói ütközetben. Ekkor Rákóczi Zsigmond egri kapitánnyal és Serényi Mihállyal összefogva támadtak a Szikszóra törő Kara Ali fehérvári bég túlerőben lévő török csapataira. Az ütközetet megnyerték, Kara Ali pedig holtan maradt a csatatéren. Hathatós segítséggel vett részt Fülek visszafoglalásában is 1593-ban. Christoph von Teuffenbach felső magyarországi főkapitány, miután november elején bevette Rimaszombatot és a mellette álló Szabadka várát, Fülek ellen vonult. A vár felmentésére felvonuló budai és temesvári pasák seregeit Homonnai István és Báthori István országbíró csapatai futamították meg Romhánynál, többek között ez tette lehetővé Fülek november 27-én történő elfoglalását.

Török Zsuzsanna férje bedegi Nyáry Pál a későbbi egri majd váradi kapitány volt. Nyáry szintén katonacsalád sarja, apja Nyáry Lőrinc Szolnok kapitánya volt annak 1552-es ostroma alkalmával. A várat kitartó maréknyi hűséges csapatával védelmezte, míg azt el nem foglalták. Nyári Lőrincet rabláncon Konstantinápolyba hurcolták a törökök, ahonnan kalandos körülmények között sikerült megszöknie. Nyáry Pált 1594-ben Eger főkapitányává nevezték ki. A várat 1596-ban maga a III. Mehmed szultán kezdte ostromolni, ahová nem érkezett meg a várt erősítés. Nyáryt az ostrom során fellázadt idegen zsoldoskatonái adták át a várral együtt a töröknek október 14-én. A fogságba esett kapitány a török táborral együtt vonult Mezőkeresztes alá, ahol október 24-26 között vívta meg a szultáni sereg és az egyesült keresztény had korának legnagyobb tömegeit megmozgató ütközetét. A fogoly Nyárynak a csata harmadik napján sikerült megszöknie, amikor a szövetségesek lendületes támadással egészen a török tábor területére törtek, majd a visszavonuló keresztényekkel sikerült azoknak táborát elérnie. Mindezzel együtt a mezőkeresztesi csata veszteséggel ért véget, majd a diósgyőri uradalom mezővárosait és falvait először a keresztény hajdúk és zsoldosok élték fel, majd a törökök fosztották ki, gyújtották fel és hurcolták el lakóit rabságba. Nyáry Pált vád alá helyezték ugyan Eger feladásáért, de hamarosan váradi alkapitány, majd kapitány lett belőle.

A három birtokos testvér és sógor, annak ellenére, hogy rokonságban voltak, illetve vitéz katona volt mindegyikük, nem tudtak békességesen megférni Diósgyőr várában és nem is voltak képesek vagy nem akarták azt saját bevételeik terhére megvédeni. 1597-ben, éppen az előző évi mezőkeresztesi csata és következményei okán fordult Homonnai István a felsőmagyarországi „generálishoz” azaz főkapitányhoz Teuffenbach Kristófhoz, hogy adjon katonákat a vár védelméhez, amelyet uradalma már nem bír fenntartani. A vitézek ellátatlanok, az erősség állapota is romladozott. Teuffenbach azonban azt üzente, hogy vagy megoltalmazzák saját erőből, vagy ha erre nem képesek, adják át a várat a királynak, aki majd ekkor már mint sajátját majd megoltalmazza.

A rövidke bejegyzés magyar nyelvel a MNL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárának nemesi vármegyei közgyűlési jegyzőkönyveiben található, jelzete: IV. 501/a. 3 kötet, 540.

„17. Junii Anno Domini 1597.

Homonnay István uram őnagysága képében Bornemissza András protestál azon, hogy Dios Giőr vára, mely vár Nyári Pál uramnál és Török István uramnál közös, igen végház és erőtelen. Sem gyalog, sem lovag annyia ki abban az végházban elégséges volna, és ők nem is tarthatnak annyi lovast, gyalogot, kik az végháznak oltalmazására és vigyázására elég lehetne, mert annak az várnak az mi jószága volt, úgy mint Miskolc, Körösztes, Kövesd és egyéb faluk, mind elpusztult, az kik éléssel és egyéb segítséggel táplálták az Dios Giöry vitézeket. Találta meg Generális uramat jámbor szolgája, Homonnay István uram, hogy Generális uram adjon Őfölsége nevével Dios Giörben segítséget, népet és certificálná az végháznak pusztaságáról és vitézeknek kevés voltáról. Nem hogy adott volna segítséget, sőt ezt izente, hogy ha vagyon várok, oltalmazzák, ahol nem elégségösök reá, adják Őfölségének, én Őfölsége nevével megoltalmazom. Azért én protestálok, hogy ha az végháznak történik valami veszödelme, avagy elveszése, én oka nem vagyok semminek, mert debito tempore certificaltam, küldj népet az végháznak pusztasága és kevés népe voltárul, mely protestációrul levelet is vött őnagysága.”

Felhasznált források:

Bessenyei József: Diósgyőr birtoklástörténete, in.: Miskolc története II. 1526-tól 1702-ig p. 53-89. szerk.: Dobrossy István, Miskolc, 1998.

Bessenyei József: Diósgyőr vára és uradalma a XVI. században, Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 2. szerk.: Dobrossy István, Miskolc, 1997.