Egy községjegyzői életpálya a 20. század elején

Egy községjegyzői életpálya a 20. század elején

Írta: Kurucz Ádám

A 20. század elején a jegyző az a községi tisztviselő volt, aki az elöljáróság tagjaként, az önkormányzat és a közvetített állami igazgatásnak legfontosabb szerveként működött. Hivatalos tevékenysége az igazgatásnak csaknem minden ágára kiterjedt. A vármegyei közlevéltárakban őrzött dokumentumokból számos hivatal tisztviselőjének életpályája rekonstruálható. Az ilyen életutak részét képezhetik a helytörténet-írásnak, de akár a családtörténeti kutatásokat is fontos adatokkal egészíthetik ki. E rövid életrajzi vázlat egy olyan hivatás tipikusnak is mondható karrierútját mutatja be, amelyet egykoron a vármegyei hivatalok egyik legszebb, s legnevezetesebbikének tartottak.[1]

Szántó Miklós körjegyző

Szántó Miklós 1871. november 15-én született a Gömör-Kishont vármegyei Rozsnyón, Sterpka Mihály csizmadiamester és Kocsár Mária negyedik gyermekeként. A keresztségben az ágostai hitvallású evangélikus vallást kapta. Középiskolai tanulmányait 1883-ban kezdte meg szülővárosában, a Rozsnyói Államilag Segélyezett Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnáziumban, amelynek hatodik osztályát 1890-ben fejezte be. Majd’ 22 évesen kezdte meg tényleges katonai szolgálatát a császári és királyi losonci 25. gyalogezrednél 1893. október 6-án, ahonnan 1896. szeptember 24-én szerelt le.[2]

Néhány nap pihenő után, 1896. október 1-jén elhelyezkedett első munkahelyén, a megközelítőleg másfélezer lakosú Nógrád vármegyei Homokterenye (ma Mátraterenye része) székhelyű körjegyzőségnél. Itt segédjegyzőként dolgozott 1897. szeptember 30-ig. A következő naptól már Ózdon segédjegyző, az ekkor 2300 lakosú kisközségben. 1899-ben a belügyminiszter az ózdi kerületben anyakönyvvezetővé nevezte ki.[3] Az új évszázadot Bolyokon kezdte, ahol, mint helyettes körjegyző kapott állást.[4]

Az 1900. március 27-én Miskolcon, a vármegyeháza nagytermében dr. Tarnay Gyula alispán elnöklete alatt megtartott jegyzői vizsgán – a m. kir. belügyminiszter 58.285. számú szabályrendelete szerinti[5] – községjegyzői képesítést szerzett. Az 1883. évi I. törvénycikk értelmében az e vizsga alapján nyert képességi bizonyítvány csak az azt kiállító törvényhatóság – esetünkben Borsod, Gömör és Kishont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék – területére bírt érvénnyel, aki más vármegyékben nyert állást, az ottani vizsgaletételre volt kötelezhető. Bár Szántó Miklós esetében erre nem került sor, azok a községi vagy körjegyzők, avagy aljegyzők, akik legalább három évig kielégítőleg működtek – és ezt a törvényhatóság első tisztviselője, vagyis az alispán – igazolta, azoknak e képesítésük az egész országban érvényessé vált.

A jegyzői vizsgára csak az volt bocsátható, aki legalább gimnázium, reáliskola, polgári iskola hat osztályát, vagy valamely ezen középtanodákkal egyenrangú kereskedelmi iskolát, avagy megfelelő katonai tanfolyamot sikeresen elvégzett, s ezt, valamint azt hitelesen igazolta, hogy ezen tanulmányait követően legalább egy évig valamely közigazgatási hatóságnál szolgált, vagy mint segédjegyző működött.

Szántó (ekkor még Sterpka) Miklós községjegyzői képességi bizonyítványa (Forrás: HU-MNL-BAZVL-IV.904.b.13668/1935.)

Új végzettsége birtokában Szántó Miklós 1900. június 1-jétől a hivatal körjegyzőjévé lépett elő, amely pozíciót 1906. december 31-ig töltött be. 1903-ban a belügyminisztérium vezetésével megbízott Tisza István miniszerelnök Borsod vármegyében a sajóvárkonyi anyakönyvi kerülethez tartozó Bolyok és az arlói kerülethez tartozó Csépány kisközségeket Bolyok székhellyel „Bolyoki anyakönyvi kerület” elnevezéssel, önálló kerületté alakította és ezen kerületben a 32 éves bolyoki körjegyző ismét anyakönyvvezetői kinevezést kapott.[6] 1904-ben addigi Sterpka vezetéknevét Szántóra magyarosította.[7]

1907. január 1-jén közigazgatási pályafutásának utolsó állomásán, az elmúlt években óriási fejlődésen átment,[8] ekkor mintegy 1700 lakosú Hódoscsépányban kezdett, ahol ugyancsak a körjegyzői feladatokat látta el 1926. december 31-ig, majd vezető jegyzőként 1935-ös nyugdíjazásáig. 1924-ben megválasztották Borsod és Gömör-Kishont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék törvényhatósági bizottságának tagjává.[9] 1921. július 26-án feleségül vette Szabó Erzsébetet, akitől két lánya, Márta (1922. augusztus 18.) és Erzsébet (1927. november 3.) született.[10]

1926 nyarán nem éppen szokványos hivatali tevékenysége révén került – a belügyminiszter engedélyével ebben az évben nagyközséggé alakult – Szántó jegyző a sajtó figyelmébe: azon fáradozott ugyanis ekkor, hogy a körjegyzőségéhez tartozó Hódoscsépány, Bolyok és Vasvár puszta községek részére – ahol népművelési tanfolyamok működtek –, vetítőgépeket szerezzen be. „Kívánatos volna, ha ezt a dicséretes buzgalmat több jegyző követné.” – adta közre a Miskolci Napló. Ugyanis a középiskolákban alkalmazott vetített bemutatóelőadások pozitív tapasztalatain felbuzdulva a népművelési tanfolyamok szervezői is igyekezett vetítőgépeket beszerezni, amiket a helyi tanfolyamok kölcsönkérhetnek ugyan, de a rendelkezésre álló darabszámmal közel sem elégíthette ki az összes igényt. Ezért vált fontossá a községek támogatása.[11]

A cikk megjelenésének napján, 1926. június 19-én – Bolyki Gábor Pál községi bíró betegszabadsága alatt – Szántó Miklós körjegyző és Szilvássy Ernő vármegyei számvevőségi tanácsos rovancsolást tartott a bolyoki községházán. Az eljárás során más tanúk nem voltak jelen és a bíró ott megjelenő feleségét is kiküldték a teremből. Az ellenőrző vizsgálat azt az eredményt hozta, hogy 123 millió korona hiányzik a pénztárból. Semmi nyom nem utalt arra, hogy ezt az összeget közcélokra fordították. Alapos gyanú merült fel hát arra nézve, hogy Bolyki nem megfelelően kezelte a község pénztárát. Emiatt eljárást kezdeményeztek az adószedéssel is megbízott bíró ellen, amelynek eredményeként Szántó Miklós nevét hamarosan ismét a hírlapokban lehetett olvasni. Mogyoróssy Bertalan főszolgabíró feljelentése nyomán az ügyészség ugyanis hivatali sikkasztás miatt bűnvádi eljárást indított Bolyki ellen.[12]

A Miskolci Törvényszék előtt több tárgyalásra is sor került. Bolyki végig tagadta a vádat. Azzal védekezett, hogy soha egyetlen fillért sem tulajdonított el a község pénztárából és a hiányok csak tudatlansága folytán állhattak elő. Több tételről azt állította, hogy azokat Szántó Miklós főjegyzőnek, illetve Csipke Pál segédjegyzőnek adta át, de nyugtát nem kapott ezekről az összegekről, vagy pedig elveszítette a nyugtákat. Bolyki tehát a hiányt a jegyzőre igyekezett hárítani, mondván ő az, aki az átadott összegeket nem vezette be saját ellenőrzési naplójába, és így állhatott elő a hiány. Elmondta azt is, hogy a községi pénztár Wertheim-szekrénye hosszú ideig hozzáférhetetlen volt, mert a pénztár kulcsait elveszítette.[13]

A per tanúi a következők voltak: dr. Mogyoróssy Bertalan ózdi főszolgabiró, Szilvási Ernő vármegyei számvevőségi tanácsos, Szántó Miklós körjegyző és Csipke Pál segédjegyző. Végül Kovács Imre, a Vármegyei Számvevőségi Hivatal főnöke terjesztette elő szakértői véleményét.[14] A tanuk vallomásaiból kiderült, hogy a vádlott községi bíró a szabályszerű könyvvezetéshez nem értett és sok esetben nyugta nélkül adta ki a közcélokra fordítandó összeget. A tanúvallomásokból megállapítást nyert az is, hogy az ellenőrzés felületes volt, továbbá a pénzkezelés nem felelt meg a törvényesen előírt formáknak. A szakértő a tárgyalást vezető tanácselnök kérdésére határozottan kijelentette, hogy a rovancsolás is szabálytalan volt.[15]

A bizonyítási eljárás befejezése után Uhlmann Kamilló királyi ügyész fenntartotta a vádat és a kártérítési kötelezettség megállapítását kérte a törvényszéktől. A kéréshez csatlakozott Mogyoróssy Bertalan főszolgabíró is, aki a község nevében jelentette be kártérítési igényét.  Hebrony József ügyvéd védence felmentését kérte és ellenezte a kártérítés megítélését.  A törvényszék elsőfokon Bolyki Gábort felmentette a hivatali sikkasztás vádja alól. Az ítélet kimondta: a vádlott bíró nyugta nélkül adott ki közcélokra szánt pénzt, a jegyző ezeket az összegeket elfelejtette bevezetni a könyveibe, és látva a bíró rossz könyvvezetését, a jegyző a bírót nem világosította fel, ráadásul az ellenőrzés a hatóságok részéről kifogásolható volt és a rovancsolás a vádlott távollétében történt.

Noha a bíró viselkedése gyanúsnak bizonyult, megnyugvást keltően nem lehetett bűnösnek kimondani, ezért fel kellett menteni. A felmentés miatt a közvádló királyi ügyész fellebbezést jelentett be.[16]

A fellebbezés nyomán az ügy a Debreceni Ítélőtábla elé került, amely 1929. január 24-én megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. Bűnösnek mondta ki a bírót hivatali sikkasztás bűntettében és ezért hathónapi börtönre és 300 pengő pénzbüntetésre ítélte. A tábla az ítélet indokolása szerint nem tartotta elfogadhatónak a bíró védekezését, mert hosszú éveken át viselte a bírói tisztséget és a községi pénzkezelés terén ezalatt az idő alatt teljes gyakorlatra tehetett szert.[17]

Szántó Miklós nyugdíjazási kérelme (Forrás: HU-MNL-BAZVL-IV.904.b.13668/1935.)

Pályafutásának záró aktusaként 1935. június 19-én kérvényezte nyugdíjazását: „Méltóságos Alispán Úr! Tisztelettel alulírott, törzskönyvi lapom alapján, mellyel 44 évi nyugdíjba beszámítandó szolgálati időm igazolva van, valamint az a.) alatti iskolai, b.) alatti községjegyzői képességi bizonyítványom, c.) alatti születési, s d.) alatti házassági anyakönyvi kivonatom, e.) alatti feleségemmel való együttélést, s gyermekeim ellátatlanságát (sic!)[18] igazoló helyhatósági bizonyítvány alapján mély tisztelettel megkérem Méltóságodat, miszerint nyugellátásba helyezésemet elrendelni, nyugellátási díjamat megállapítani szíveskedjék.”[19]

Borsod, Gömör és Kishont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék törvényhatósági kisgyűlése 1935. szeptember 10-én tartott ülésén 16.717/ai. 1935. szám alatt 1935. szeptember 1-jétől kezdődően nyugdíjazta. Utolsó fizetése 324 pengő 55 fillér volt, amelynek – a 41 év 10 hónap, 26 nap beszámítható szolgálati idő alapján – 100%-a került nyugdíjként megállapításra.[20]

Szántó Miklós a nyugállományba vonulás után

Nyugalomba vonulását követően családjával Egerbe költözött, ahol mindössze az evangélikus közösség életében vállalt szerepet: alapító és választmányi tagja lett az 1937. december 5-én életre hívott evangélikus Országos Luther Szövetség[21] egri szervezetének. A békés nyugdíjas éveket a második világháború szakította félbe, amikor is a harci cselekmények következtében 1944. november 25-én elveszítette feleségét.[22] A háború után nagyobbik lányáékhoz költözött. Hidasnémetiben hunyt el 78 éves korában, 1950. február 21-én.