Egy elítélt „ÁVH-s” panaszai a miskolci „Kocsedó-szigetről”

Írta: Kiss Lajos

A Kocsedó elnevezés ismerős csenghet, nemcsak az idősebb generációk, vagy az egykor katonai kiképzést, szolgálatot teljesített emberek számára, de talán a Miskolci Egyetem egykori hallgatói számára is. A kifejezés etimológiai eredete egészen, a közel 70 éve fegyverszünettel lezárt koreai háborúig vezethető vissza. Az 1950-es évek elején a Magyarországon is nagy sajtóvisszhangot kapott események közül talán a dél-koreai Dél-Kjanghszong tartományban található Kocsedo-szigeten felállított hadifogolytáborral kapcsolatos beszámolók, tudósítások, illetve propaganda révén kerülhettek be a köztudatba. A dél-koreai és az ENSZ parancsnokság alatt harcoló amerikai, kanadai és brit hadsereg az 1950. szeptember 15-i incheon-i partraszállást, majd a másnap megindított pusani offenzívát követően a kommunista Korea és a szövetséges Kína csapatainak visszaszorítását követően közel 130.000 hadifoglyot ejtettek, akiket a szigeten helyeztek el. Kocsedon a helyi hatóságok komoly infrastrukturális és logisztikai problémákkal küzdöttek (pl. a megfelelő vízellátást nem tudták biztosítani, foglyokat nem tudták megfelelően elkülöníteni, túlzsúfoltság, erőszak…), mivel a foglyok mellett, a 118.000 fős nagyságú helyi lakosságot és közel 100.000 főnyi itt elhelyezett menekült ellátásáról is gondoskodni kellett. 1952-re 170.000 főre nőtt a fogolytábor lélekszáma, amelyet 6000 fős fegyveres tartott felügyelet alatt. Ugyanebben az évben a táborban felkelés tört ki, a foglyoknak sikerült elfogniuk a tábor rendjét fenntartó fegyveres erők parancsnokát, Francis Dodd tábornokot. A felkelést végül június 10-én, közel 2,5 órás harcot követően sikerült az emerikai és dél-koreai csapatoknak leverniük. Az összecsapásban 1 amerikai katona és 31 hadifogoly esett el. A tábort az 1953-as fegyverszünetet követően felszámolták.[1] A második világháborút követő hidegháborús időszak első nagyobb eseményében, a koreai háborúban már jelentős szerepet játszott a propaganda, a lélektani hadviselés és a dezinformáció. Az 1949. évi III. Genfi Egyezmény hadifoglyokra vonatkozó pontjainak a megsértése kedvező alkalomnak bizonyult a Szovjetunió érdekszférájához tartozó országokban az eset révén az amerikaiak kegyetlenségének hangsúlyozására.

A kommunista médiában Kocsedo a hadifogolytábor, a brutalitás, az embertelenség szinonímájává vált. A kifejezés a hétköznapi nyelvhasználatban is elterjedt. Kocsedó, mint fogalom önálló életre kelt, s idővel egyszerre több jelentéstartalmat foglalt magában. Ezek rendszerint negatív jelentést tükröztek (balhét, nyomortelepet, elhanyagoltságot, túlzsúfoltságot, vagy akár személyként hanyag embert is jelenthetett).[2] A cikk címében található Kocsedó azonban egy helyet jelöl, méghozzá a Miskolcon, az 1950-es években működő reptéri táborét.[3] „Mink újságból olvassuk, hogy Kocsedó-szigetén megvertek egy hadifoglyot. Ezzel szemben nálunk a felügyelő urak naponta sorozatosan alap nélkül elkövetik ezt, hogy egy nap alatt 4-5 elitéltet vernek meg vagy rugdosnak össze.”[4] Az idézett mondat Bodrogközi Jánostól - az okirathamisításért elítélt[5] - volt ÁVH-stól származik, aki 1953. április 22-én, Miskolcon írt „panaszlevelében” jelentés címszó alatt igyekezett megpróbáltatásairól számot adni az MDP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának. Levelében a hithű kommunista Bodrogközi a mostoha bánásmód mellett többször használta a Kocsedó-sziget kifejezést, írásának legvégén nyomatékosított formában használva az alábbit fogalmazza meg: „A tábor legujabb neve Kocsedó-sziget 2. ami szégyen reánk nézve.”[6]

Irat jelzete: HU-MNL-BAZVL-XXXV.69.1394.ő.e.

A debreceni születésű Bodrogközi János maróstanulóként a Világosság elnevezésű 1945-1952 között megjelent budapesti napilapba írt cikkeivel, a rendszer lelkes híveként szerzett ideiglenes „hírnevet”. Cikket közölt arról, hogyan jelentkezett az Egyetemi Orosz Intézetbe hallgatónak és milyen pozitív tapasztalatokat szerzett az intézmény által biztosított eligazításon.[7] Szintén ennek a napilapnak az olvasói levelei között találjuk meg egy júliusi számban, hogy a Nagybaráti Állami Gazdaságban tartott munkaversenyen gyapotkapálásban, egyéni versenyben 133%-ot ért el.[8] Egy szintén 1951-es, augusztusi lapszámból megtudhatjuk, hogy az MTH 13. Iparostanuló Otthonból induló rohambrigád tagjaként a dunapentelei Vasmű építkezésen is részt vett.[9] A miskolci bíróságon rögzített adatok szerint, tanulmányaival párhuzamosan a Sztálinvárosi Vasmű marósaként dolgozott.[10] Bodrogközi a rendszer iránti elkötelezettségét levelének bevezetőrészében is tapasztalhatjuk, amelyben megemlíti az Orosz Intézetben töltött tanulóéveket, igaz az újságcikkben közölt eseményekkel ellentétben pontatlan évszámokat közölt, mivel az itt töltött éveket 1950 és 1951 közé helyezte, míg a cikkben a tervezett beiratkozást 1951 szeptemberére tervezte. Az intézmény szerepe viszont megkerülhetetlen, mivel állítása szerint a helyi pártszervezet és DISZ felhívására jelentkezett a honvédségi tisztiiskolába. A felvételt követően állítása szerint az Államvédelmi Hatósághoz került. A levélben foglaltak szerint itt követte el azt a bűntényt, aminek köszönhetően a miskolci reptér fogolytáborába szállították. Az elkövetett bűncselekményre nem tért ki.[11] Az alsózsolcai fióklevéltárban található „C” lapjából azonban tudjuk, hogy nem ez volt az első eset, hogy elítélték. 1948. december 25-én Sátoraljaújhelyen tiltott határátlépést kísérelt meg. A kihágásért a sátoraljaújhelyi járásbíróság 3 napi fogházbüntetésre ítélte. Ugyancsak a „C” lapból tudhatjuk meg, hogy Bodrogközi pályafutása az Államvédelmi Hatóságnál rendkívül rövidre sikerült. A katonai bíróság ugyanis már a „bevonulásának” évében okirathamisítás bűntettében bűnösnek találta és másfél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.[12] A levélben közölt pontatlanságokkal kapcsolatban némi ellentmondást lehet felfedezni.

Irat jelzete: HU-MNL-BAZVL-XXXV.69.1394.ő.e.

Az ügy kivizsgálásáról a megyei MDP Bizottságának jelentő Sipkai Béla börtönparancsnok Bodrogközi panaszát több tételben is túlzónak találta.[13] A panaszok mellett a levélben ugyanakkor nem lehet, nem észrevenni az író feltétlen lojalitása a párt iránt: „…letartóztatott vagyok, azért a Pártot én nem tagadom ki a szívemből és a jelenben is kötelességemnek tartom, hogy ha Népi Demokráciánk ellen bármilyen megnyilvánulást, illetve szabotálást vagy hasonlóbűncselekményt látok kötelességem ezt a hivatalos személyeknek jelenteni. Mink itt vagyunk a reptéri táborban 70-% ig mind munkás káderek vagyunk, és letartóztatásunk ideje alatt is építjük a szocializmust.”[14]

A levél másik érdekessége, hogy Bodrogközi konkrétan megnevez bántalmazókat és bántalmazottakat. Fogolytársai közül megnevez nyolcat, akik közül hatnak a születési évszámát is rögzítette, valamint megnevez három bántalmazót Tóth 17. János őrmester, Szőllősi tizedes és Számadó Kálmán felügyelő személyében. Kitér a bántalmazottak munkás származására, védelmébe véve őket kérvényezi az MDP bizottságát arra, hogy felvegyék a kapcsolatot az ÁVH-val és az eset mielőbb kivizsgálásra kerüljön.  Bodrogközi továbbá kitér arra is, hogy a csomagok és a levelek nem érkeznek meg, illetve az elszenvedett szadista bánásmód a munka rovására megy. Levelének legvégén felszólítja a megyei bizottságot az ügy kivizsgálására azzal fenyegetőzve, hogy ennek hiányában a budapesti központhoz fognak fordulni panaszukkal.[15] Sipkai börtönparancsnok a bizottságnak küldött válaszlevelében sokatmondóan a következőképpen nyilatkozott az ügyről: „…Nevezettnek a panasza nem felel meg a valóságnak, mert a csomag elvonásról szó sincsen. Ellenben ők megtagadták a munkát és várták az amnezstiát. (sic!) Az amnezstia láz annyira elterjedt köztük, hogy azt mondták, hogy minek dolgozzunk ugy is amnezstia lesz, Erre az őrség mint munka megtagadókkal erélyesen fellépett.”[16] Ugyanakkor a börtönparancsnok válaszlevele is némiképpen ellentmondásosak, a csomag elvonással kapcsolatban B.M. ellenőrzésre hivatkozik, a bántalmazók közül Számadóval és Szőllősivel kapcsolatban megjegyzi, hogy áthelyeztette őket, noha bántalmazást nem alkalmaztak. A legérdekesebb megjegyzést a válasz legvégén fogalmazta meg: „Egyben kö[z]löm, hogy a katonai elitéltek a legszemtelenebbek az összes elitéltek között. Nevezett elitéltnek a foglalkozása kispap volt.”[17] Ez utóbbi kijelentés Bodrogközi pályáját tekintve érdekes elemként szolgálhatna, erre azonban semmilyen bizonyítékot nem találtam.

Irat jelzete: HU-MNL-BAZVL-XXXV.69.1394.ő.e.

Sipkai Béla által emlegetett „amnesztia láz” végül kihatással volt Bodrogközire is. A panaszlevele ugyan április 23-án eljutott a megyei MDP adminisztrációs osztályának vezetőjéhez, és a kivizsgálás is hamar, május 11-ig megtörtént (igaz nem olyan formában, mint ahogyan azt a kérelmező szerette volna). Az okirathamisításért letöltött másfél év büntetést követően ismét elővették, korábbi 1948-ban elkövetett ügyét, amelyet Miskolcon újratárgyaltak és a tiltott határátlépés mellett közellátási érdekek veszélyeztetésének bűntettében 3 hónapnyi börtönbüntetésre és 500 forint összegű pénzbüntetésre ítélték Bodrogközit. A büntetés alól azonban az 1953. évi 11. törvényerejű rendelet értelmében kegyelemben részesült,[18] így elhagyhatta a miskolci „Kocsedó-szigetet”.

HU-MNL-BAZVL-XXV.21.e.

Bodrogközi János szabadulását követően Budapesten helyezkedett el, mint villamoskalauz. A „sokat megélt” fiatalembernek a civil életben sem volt sokkal több szerencséje. 1956. október 25-én a forradalmárok és a Kilián laktanyát védő egységek között kialakult lövöldözésben életét vesztette. Neve így szerepel a szabadságharcban elesett áldozatok adatbázisban is.[19]