Boldog születésnapot Kossuth Lajos!:

Írta: Bodovics Éva

Kossuth Lajos történelmünk egyik legismertebb személyisége. Nemcsak mi megyebeliek, hanem az ország jelentős része betéve tudja, hogy 1802-ben született Monokon, az egykori Zemplén vármegyében. Akkor viszont már elbizonytalanodunk, ha a pontos dátumot kérdezik tőlünk. Ne legyünk zavarban: Kossuth maga sem volt biztos születése napjában.

Manapság különösnek, sőt talán egyenesen érthetetlennek tűnik, ha valaki nem tudja a pontos születési idejét. Évente jó pár alkalommal kényszerülünk arra, hogy – mintegy azonosító számként – megadjuk azt a bizonyos évet, hónapot és napot. Személyünk, létünk alapvető attribútumává lett; már a 4-5 éves kisgyermek is nagy lelkesedéssel recitálja a számára még értelmezhetetlen számsort. Identitásunk, mindennapi kulturális szokásaink és társadalmi kapcsolataink alapja: a napi horoszkóptól kezdve a családi/baráti születésnapi jókívánságokig és ünnepségekig. Nehéz elképzelni, hogy – történelmi léptékkel mérve – nem is olyan régen, mindennek nem sok jelentősége volt.

A 19. század elején, amikor Kossuth Lajos született, a társadalom túlnyomó többsége paraszti életmódot folytatott, mindennapjaikat a mezőgazdasági munka ritmusa szerint szervezték. Időérzékük is a természeti folyamatokhoz, nem pedig az órához és a naptárhoz igazodott: a Nappal együtt keltek és feküdtek, a fontosabb történéseket pedig a legközelebbi jeles alkalmakhoz (vetés, aratás, vásárok, egyházi ünnepek) kötve igyekeztek emlékezetükben rögzíteni. De még az egyes évek beazonosításában is az azévi természeti események (jó vagy rossz szüret/aratás, csapások stb.) szolgáltak irányzékul.

A személyes, családi ünnepek sorában az élet olyan, az egyház által is szentesített sorsfordulói mellett, mint a keresztelés, az elsőáldozás/bérmálkozás, a házasság vagy a temetés, a névnap foglalt el kiemelt helyett a paraszti társadalomban. A születésnappal szemben a névnap ugyanis közösségi esemény, mivel egyazon napon egyszerre több embernek volt névnapja. Egy olyan, a természeti viszonyoknak kiszolgáltatott világban pedig, ahol a közösség támogató erejétől függött az egyén sorsa, minden alkalmat igyekeztek megragadni a közösségi kapcsolatok megerősítésére. A névnap erre kimondottan alkalmasnak bizonyult, hiszen generációkat köt össze: egyszerre ünnepel a fiú az apával és a nagyapával, a lány az anyával és a nagymamával. De a társadalmi kapcsolatokat is szorosabbra fonja, mivel a rokonok mellett barátokat, szomszédokat köt össze, a keresztszülőség intézménye révén pedig akár a társadalmi korlátok áthidalására is képes.[1]

Kossuth maga is a névnapok fontosságával magyarázta „feledékenységét”:

„S mert vidékünkön s koromban inkább a tágas körben ismert név, mint születésnapokat volt szokásban »megülni«; én pedig emlékezőtehetségem fiókjában nem igen tartottam érdekesnek hasznosabb dolgoktól helyet lopni a csekély magamra vonatkozó biographiai akták számára, hát biz’ én lassan-lassan születésem napját és hónapját elfelejtettem emlékezetemben megtartani.”[2]

De hát hol vannak az iratok? Hol az anyakönyv vagy a családi Biblia? – kérdezetnénk. Mivel a Kossuth családnak az az ága, amelybe a kis Lajos született, evangélikus vallású volt, a Monokhoz közeli tállyai evangélikus plébánia anyakönyvébe jegyezték be a születés és a keresztelés idejét. Ez az anyakönyv azonban 1810-ben egy tűzvész következtében megsemmisült, az „aranyozott, rézcsattos” Biblia pedig, amelyben a család gyermekeinek születési dátuma szerepelt az idő során elpusztult. Ezért lehetett hát az, hogy Kossuth születésével kapcsolatban párhuzamosan több, néha egészen ellentmondó információk terjedtek el még a politikus életében. A leggyakrabban vagy szeptemberre vagy októberre tették a születés idejét, de előfordult az április is. Ezzel kapcsolatban Kossuth 1874-ben a tállyai evangélikus lelkészhez írt levelében így vélekedett:

„azt tudom ugyan, hogy hol s mely évben születtem, de születésem napját nem tudom, hónapja felől sem vagyok bizonyos. […] Mind-össze is azon negativ reminiscenciám van felőlük, hogy nem a légmérsékleti változékonyság hónapjában, nem áprilisban születtem, hanem – hogy mikor? Azt teljes bizonyossággal meg nem mondhatom. Ugy rémlik előttem, hogy szeptember 16-ika és 19-ike közt; alkalmasint 19-én. De nem merném reá szavamat adni […].”[3]

Kossuth maga, úgy tűnik, egy cseppet sem bánta, hogy nem ismeri pontos születési dátumát. Feltehetőleg nem készíttetett magának horoszkópot, nem szorult arra, hogy különféle nyomtatványokat töltsön ki napi vagy heti szinten, és talán a születésnapi felhajtások sem érdekelték. A fentebb említett, már a torinói száműzetéséből írt levelében – beletörődve születése pontos idejének kideríthetetlenségébe – a következőket írta:

„Mindennek meg van a maga haszna. Születésem napja nem lévén tudva, nem lesz nap, amely emlékezetemben feléleszsze, s így nevem hamarébb lesüllyed oda, ahová vágyakozom, a feledékenység örvényébe.”[4]

Ezt azonban a kortársak nem hagyhatták, és mindent megtettek azért, hogy Kossuth nevét és munkásságának szellemét életben tartsák. Miskolcon például 1881-ben a Czikó-családról elnevezett utcát a nagy hazafi tiszteletére keresztelték át,[5] amely máig a nevét viseli. De ugyancsak Miskolchoz köthető az első köztéri egész alakos Kossuth-szobor is, amelyet – jóllehet csak a halála után 4 évvel – a szabadságharc 50. évfordulója alkalmából állítottak fel. De a most bemutatásra kerülő források is azt mutatják, hogy mind Miskolc, mind a megye számára kiemelt jelentőséget képviselt a neves államférfi, és ennek születésnapi jókívánságaik kíséretében igyekeztek is hangot adni. Csak hát a dátumot sehogy sem sikerült eltalálni…

A következőkben két, Kossuth Lajos születésnapjára íródott levél piszkozatának betűhű átiratát közöljük, alább az eredeti iratok fotóját is megtalálják. Az első levelet 1883. január 17-én Miskolc város közönsége, a másodikat 1883. augusztus 6-án Borsod vármegye címezte a politikushoz.

Kossuth Lajos lakása Torinóban a Via dei Mille 22.  Kimnach László 19. századi rajza - megjelent a Vasárnapi Újságban.

„Mélyen tisztelt nagy hazánkfia!

Miskolcz város közönsége áthatva azon honfiúi tisztelet, s kiváló ragaszkodástól: melylyel dicső mult, a legfényesebb lángelme, a hon szerelem s hazafiság ragyogó példányképe mélyen tisztelt nagy hazánk fia iránt viseltetik – örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy 80ik születésnapja alkalmából – bár utólagosan – szívből fakadt, őszinte jókivánatainak kifejezést adjon.

Éltesse Önt az egek ura az emberi élet legvégső határáig s engedje meg, hogy e születésnap mely a közel mult évkönyvében nemzeti ünnep, s mindnyájunk öröm napja volt – még számtalanszor ismétlődjék, s hazánk és nemzetünk örömére számtalanszor ékitse a jövő évkönyveit: örömére hazának, nemzetnek egyaránt. Tartsa meg a mindenható [olvashatatlan szó] mélyen tisztelt nagy hazánkfiát népek örömére s a magyar nemzet kiváló büszkeségére még soká – nagyon soká.

Legyen Ön mélyen tisztelt nagy Hazafi még soká ragyogó alakja ennek a dicső múltnak –mely nevével született s nevében él mindörökké! – hogy igy minél gyakrabban legyen alkalmunk e kedves kötelességet teljesitenünk – minél gyakrabban küldhessük a sziv hangján írott jó kívánatainkat a Turini szent magányba; melynek lakójára mint mindig, úgy most is áldást, s üdvöt kér Miskolcz város közönsége. Kelt Miskolczon 1883 január 17én.

Miskolcz város közönsége nevében”[6]

„Mélyen tisztelt nagy hazafi!

Őszinte öröm és kegyelet érzéseivel látogat el Borsodmegye közönsége is a turini csendes magányhoz, hogy szívből fakadt üdvözletét és szerencsekivánatait tolmácsolja a gondviselés azon rendkívűlo kedvezése alkalmából, mely az Ön drága életének nemcsak nyolczvanadik évét betőlteni engedte, de nehány nap mulva immár a nyolczvanegyediknek is végére vezérli.

Rövid élet is hosszú, ha a közjónak s a szabadság magas eszméinek szenteltük: a leghosszabb is rövid, ha tartalmatlan ürességével nyomtalanúl enyészik el.

Az ön dicső pályafutása mélyen tisztelt nagy hazafi! a honszeretet csodás küzdelmeinek folytonos lánczolatát tűnteti fel előttünk. Ifjusága, ábránd és előkészűlet helyett, mindjárt közhasznú tevékenység, fáradalom, sőt szenvedés mezejévé lőn. Férfikora, a nemzetet haladásra ébresztő eszmék zászlóját lobogtatja s a lángész bűvös hatalmával vezet bennünket az ígéret földje felé. Majd mythoszi óriás-szerepe, semmiből is teremteni tudó ereje bámulatba ejti a világot szabadságharczunk örök emlékű napjaiban s a felszabadított föld és felszabadított nép nemzedékről nemzedékre áldással fonja körül az ön emlékezetét. A munkás honszeretet fájdalma és tevékenysége kiséri hontalansága szomorú ösvényein s még most is, fájdalom! tőlünk távol, az élete véghatárán és késő alkonyán is, álló csillagként ragyog felettünk az Ön alakja, mely fényével a sötétben mindig és örökké ugyanazon egy irányt felé mutatja.

Bizony a nemzet lelkiismerete szólalt meg az üdvözlő hangokban, melyeket ez alkalommal Önhöz intéznek a távol haza szülöttei! Bizony keresetlen viszhangjai ezek az elévűlhetlen érdemeknek, melyek a nemzet haza háláját s a pártatlanúl bíráló történet [történelem] elismerését, minden emberi gyöngeségen túl, az Ön nagy nevéhez elenyészhetlenül kapcsolják!

Azonban, mélyen tisztelt nagy hazafi! végzetünk máskép akarta. Az ön magas törekvései még mindig a jövőtől várják a teljes sikert. Hiányzanak a nemzet önállóságának s függetlenségének az Ön nevével egybeforrott feltételei. Az idők teljessége még el nem érkezett.

És ime! mindamellett, a mi üdvözlő szózatunkba mégsem vegyül a reménytelenség vagy csüggeteg lemondás érzelme. Bízunk nemzetünk jövőjében, melyért önnek lángoló szíve aggódva remeg. Súlyos bajaink között is az élet pezsgő jelenségeit, az erők fejlését s gyarapodását vesszük észre magunk körűl. Nem vágyaink tetőpontja a közhelyzet, melynek korlátjai közt mozgunk: de lábunk alatt érezzük a földet, melyen eszélylyel [?], erélylyel, egyetértő, öntudatos munkássággal küzdhetünk jövőnkért s eszményeinkért.

E pillanatban pedig, ha volna is, elsimúl közöttünk minden véleménykülönbség, mely egyeseket, vagy pártokat a haza javának előmozditása, jogainak s létének biztosítása körűl elválaszt. A hálás kegyelet és mély tisztelet, egyetértő családdá varázsol bennünket, midőn Önhöz közelítünk. Tisztán s zavartalanúl fakad szívünkből a jó kivánat: hogy az ég különös kegye, mely Önt milliók közűl kiválasztva, a test és lélek bámulandó épségében, ereje s elevenségében, nyolcz évtizeden túl megtartotta, terjessze ki Önre védőszárnyait továbbra is s ne hagyja kialudni előtte az élet véghatárán azt a boldogitó reményt, hogy Kossuth Lajos hőn szeretett nemzete, a jelen sulyos bajok daczára sem hordja még szivében az enyészet magvait és hogy ez a sokat megpróbált nemzet, a mi sírjainkon túl is, még hosszú, beláthatlan időkön át élni és virulni fog!

Fogadja kegyesen hazafi mi mély tiszteletünk és legjobb szerencsekivánatunk nyil ismételt nyilvánitását, mellyel maradtunk

Miskolczon 1883 évi augusztus 6^án tartott rendes közgyülésünkből

Borsodvármegye közönsége nevében.

Lévay J”[7]

Felhasznált irodalom:

Nagy Géza: Kossuth Lajos eredete. Turul, 1894/2. [online: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Turul-turul-1883-1950-1/1894-7A52/1894-2-7C73/kossuth-lajos-eredete-elso-kozlemeny-7C74/i-7C7A/]

Oláh Tamás: Kossuth Lajos és Zemplén vármegye: forráskiadvány. Miskolc, 2002.

Tamás Edit: Monok (Száz magyar falu könyvesháza), [Budapest, 2001.]