„Állon csapdosva ébresztgetett”

Viskolcz István „fehérpartizán” kihallgatása a forradalom napjaiban

Írta: Kis József

Az 1956-os forradalom napjaiban számos kihallgatási jegyzőkönyvet vettek fel a Borsod megyei munkástanács irodáiban. Ezen jegyzőkönyvek azt a célt szolgálták, hogy felderítsék, milyen bűntetteket követtek el az – azt megelőző években különböző neveken futó – Államvédelmi Hatóság tagjai. A nyomozás egyaránt kiterjedt a miskolci sortűz tetteseinek megállapítására és a diktatúra éveiben elkövetett törvénysértések elkövetőinek a kézre kerítésére, akiket utóbb bíróság elé kívántak állítani. A kivizsgálás során többségében államvédelmi alkalmazottakat hallgattak ki, előfordult azonban, hogy polgári személyeket is megszólaltattak. Ezen jegyzőkönyvek nagy része ma már nem fellelhető, az 1951-ben politikai okokból bebörtönzött miskolci Viskolczi Istváné azonban igen.

Viskolcz István 1957-es letartóztatása során készült fényképe

(HU-MNL-BAZML-XXV-21-b-181-1958.)

Viskolcz István 1949 és 1951 között részt vett egy miskolci székhelyű ellenálló csoport tevékenységében. Ő maga úgy tudta, a szervezet még 1945-ben alakult „Illegális Lelkiszervezet” néven, majd 1949-től „Munkás-Paraszt Értelmiség”, 1950-től pedig „Borsod-Zemplén-Gömör és Heves vármegye Munkás-Paraszt-Értelmiség-Fehérpartizán Szövetség”[1] néven működött.[2] A társaság illuzórikus célja „Rákosi kormányának megbuktatása” volt.[3] Viskolcz 1949-ben a szervezkedés vezetője, dr. Hargitai Gyula felkérésére került a társaságba. Bár az eljárás során a szervezet helyettes vezetőjeként kezelték és ő maga is ekképp határozta meg magát a forradalom napjaiban, utóbb tagadta, hogy bármilyen tisztséget betöltött volna a szervezetben.[4] Tényként megállapítható azonban, hogy széleskörű szervezési tevékenységet hajtott végre, amelynek eredményeként Miskolcon, illetve környékén számos sejt alakult.[5] A csoport tagjai nagyrészt csupán tervezték, hogy a reményeik szerint közelgő rendszerváltozás idején aktivizálják magukat, néhányan konkrét tevékenységet is kifejtettek, így röpcédulákat készítettek és terjesztettek.[6]

Viskolcz Istvánt 1951. május 12-én tartóztatták le. Nyolc hónapig volt az „ávósok karmai között”, amely során számos kínzást kellett elszenvednie. Bár forradalom napjaiban tett vallomása szerint mindent önként magára vállalt és csak a társai nevét nem volt hajlandó elárulni (ez az 1951-es és 1955-ös kihallgatási jegyzőkönyvek fényében nem igazolható), a kívánt eredmény érdekében agyonlövéssel fenyegették, megpofozták, „megmasszírozták”, vagyis durván összeverték. Az ökölcsapások és rúgások mellett veséjét gumibottal ütötték, majd „talpalták”, vagyis meztelen talpát ütötték. Az egyik alkalommal – beszámolója szerint –, miután Koltai áv. főhadnagy tűvel szúrta heréjén,[7] elájult és „állon csapdosva” ébresztették. Viskolcz a bántalmazások hatására előbb a Honvéd, utóbb a Mosonyi utcai kórházba került,[8] míg végül a Miskolci Megyei Bíróság 12 évi börtönre ítélte. Viskolcz enyhítésért fellebbezett, a Legfelsőbb Bíróság azonban 1952. április 21-én ítéletét helyben hagyta.[9]

Viskolcz István ezután a márianosztrai szigorított börtönbe, majd a csolnoki munkatáborba került. Itt érte a forradalom kitörése. A politikai rabok természetesen nagy örömmel fogadták a diktatúra végnapjairól szóló híreket, szabadulásuk ideje egyre csak tolódott, ezért éhségsztrájkot hirdettek. Végül október 30-án került sor Viskolcz szabadlábra helyezésére, majd azzal a tardi Spisák Bélával indult haza, akit a szervezkedés egy másik ágában vállalt szerepe miatt jogerősen hat éves börtönbüntetésre ítéltek.[10]

A hazatérő volt „fehérpartizán” már másnap személyesen kereste fel a megyei munkástanácsot, ahol rögvest jegyzőkönyvet vettek fel megpróbáltatásairól. A csoport vezetőiül ekkor maga mellett Némethy Tibort, Orosz Pétert, Nagy Józsefet, Pádár Lajost (keresztneve helyesen: János) és Pápai Aladárt nevezte meg. Bár sajnos a szervezkedés tevékenységéről ekkor érdemben nem számolt be, – mint a jegyzőkönyvből kiderült – szavai igazolására bemutatta az öt évvel azelőtt Újdiósgyőrben elásott dokumentumait, így a tagságát alátámasztó igazolványát, karszalagját és a szervezkedés röpcéduláit. A kihallgatásáról fennmaradt – és jelen írás mellékleteként közölt – dokumentumban részletesen ismertette, milyen kínzási módszereket alkalmaztak kihallgatói, mindenekelőtt Koltai Béla államvédelmi főhadnagy[11] és három társa.[12]

Viskolcz a forradalom leverése után folytatta büntetése letöltését. 1957. január 24-én tartóztatták le, majd Vácra szállították, ahonnan augusztus 31-én kedvezmény folytán szabadult. Szabadsága mindössze egy hétig tartott. 1957. szeptember 6-án immár „ellenforradalmár”-ként tartóztatták le. Azzal gyanúsították, hogy a Lenin Kohászati Művekben (LKM) a sztrájkok egyik irányítója volt, illetve, hogy egy tehergépkocsiról fegyvereket osztott szét a szovjet csapatok megtámadása céljából. Bár Viskolcz tagadta a vádakat, a Miskolci Megyei Bíróság az LKM nagyüzemi munkástanácsának perében III. rendű vádlottként 1958-ban életfogytiglani börtönre ítélte. Bár a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa jogerősen halálra ítélte, kivégzésére nem került sor. Az Elnöki Tanács kegyelme folytán ítéletét életfogytig, majd 20 évig tartó szabadságvesztésre változtatták. Viskolcz tehát az akasztófát elkerülte, szabadságát azonban még sokáig nem kaphatta vissza. Mivel notórius politikai bűnözőnek számított, rá nem vonatkozott az 1963-as általános amnesztia, ezért csak 1968. március 15-én szabadult a börtönből.[13]

Azon kérdésre, hogy Viskolcz István 1956. október 31-i kitárulkozása mennyiben járult hozzá súlyos – kis híján az életét követelő – ítéletéhez, egyértelmű választ adni nem lehet. A bíróság elsősorban 1956. november 4-i tevékenységét és persze korábbi politikai előéletét vette alapul a büntetés kiszabásakor, de az is tény, hogy a megkínzatásáról szóló beszámolója is szerepelt az ítélet indoklásában és bizonyos, hogy nem tudták neki „megbocsátani”, amiért oly nyíltan beszélt az az ÁVH, sőt, név szerint annak egyik nyomozója rémtetteiről.

Iratok forrása: HU-MNL-BAZML-XXV-21-b-181-1958.