A Vass-lányok „elrablása”[1]

Írta: Kis József

1944. november végén még pusztított a háború Miskolcon és környékén, mikor két sebesült lányt „elraboltak” a szovjet katonák, s csak egy év múlva sikerült „visszalopni” őket otthonukba. De hogy kerülhetett erre sor? Miért vitték el, és hogyan sikerült őket hazaszöktetni?

Miskolcot 1944. november 10-én érte el a front. Ekkor már közvetlenül a város környékén folytak a harcok. A város kiürítését már november 5-én elrendelték, a parancs végrehajtása azonban csak napokkal később, november 9-én kezdődött meg ténylegesen.[2] Ugyancsak ki kellett üríteni a diósgyőri üzemeket a munkásokkal és családtagjakkal egyetemben. Ez csak részben történt meg, a gyáristák többsége otthon maradt, különösen azok, akik népes családdal rendelkeztek. Ezek egyike volt a Vass-család. Vass Sándor és neje a Bornemisza-telepen lakott kilenc gyermekével, öt fiúval és négy leánnyal. A családfő a Vasgyárban dolgozott lakatosként, november második felében azonban már egyáltalán nem volt termelés. Az események peregtek, november 17-én az addig német megszállás alatti Diósgyőr szovjet kézre került, három nappal később pedig ismét gazdát cserélt. A harcok elhúzódtak.

Id. Vass Sándor

Ilyen körülmények között került sor 1944. november 23-ára, amikor ismét támadás érte a települést. A Vass-család a megszokott, hegyoldalban lévő óvóhelyre igyekezett, ami a mai komlóstetői általános iskola melletti területen volt. A helyiség azonban megtelt, mire odaértek, így a népes családnak máshol kellett biztonságos helyet találnia. Az erős belövések miatt egy nyírjesi pincében kerestek menedéket, azonban az is tömve volt, így végül egy közeli házban húzták meg magukat, más menekülőkkel együtt. Az épületet nem sokkal ezután, délután 2 órakor gránátrobbanás rázta meg. A túlélők szerint ez azért történhetett, mert a házban fűtöttek, s ezt látva váltak potenciális célponttá. A detonáció hatására az egyik gerenda beszakadt, s agyonütötte az egyik Vass-fiút, a mindössze 13 éves Sándort.[3] Testvérei visszaemlékezése szerint vele együtt lelte halálát egy hasonló korú barátja is, személyét azonban a kutatás során nem sikerült beazonosítani. A Vass-gyermekek közül további ketten sebesültek meg súlyosan, így az akkor nyolcéves Klára és az ötéves Katalin. Klára a bal combján és a bal kezén sérült meg, húga azonban még nála is súlyosabb lábsérülést szenvedett el.

Ifj. Vass Sándor

A kétségbeesett apa miután felismerte, hogy fia meghalt, a két lányára koncentrált, s igyekezett számukra ellátást biztosítani. Először más férfiak segítségével a vasgyári kórházba sietett velük, ott azonban – állítólag a németek – nem fogadták be őket. Az apa ekkor úgy döntött, hogy a Komlóstetőt már birtokló szovjet katonáktól kér segítséget. Így is történt, a lányokat egy sebesült katonákat ápoló házban helyezték biztonságba, majd onnan a kistokaji ideiglenes katonai kórházba szállították őket. Id. Vass Sándor időközben visszatért családjához, hogy tájékoztassa feleségét a történtekről, de mire visszatért, leányainak már csak hűlt helyét találta, a szovjetek elvitték őket. A katonai kórház ugyanis időközben parancsot kaphatott arra, hogy hagyják el az ország területét, ezért gyors rakodás után még aznap útnak indultak Románia felé. Elszállítottak mindenkit, aki a kistokaji ideiglenes kórházban volt, szovjet, magyar és német sebesült katonákat, és Vass-lányokat is.

Nem tudni, hogy a szovjetek milyen megfontolásból vitték el a lányokat. Elképzelhető, hogy az őket kezelő orvos az életük megmentése céljából vitte magával a két gyermeket, de az is feltételezhető, hogy a parancs kiadása után nem mérlegeltek a tekintetben, hogy épp kik tartózkodnak a katonai kórház területén, csupán felszedelődzködtek és elindultak.

Tény mindenesetre, hogy a két lányt a szovjetek magukkal vitték. Vass Klára visszaemlékezése szerint kétségbeesett apjuk ezután igyekezett lányai nyomára bukkanni és sorra járta végig az ország szóba jöhető kórházait, hogy megtalálja őket. Egészen a határig sikerült is nyomon követnie a karaván útját, onnan azonban – megfelelő engedély hiányában – nem folytathatta útját, ráadásul időközben lebetegedett, tüdőgyulladást kapott.

A két leányt a sebesültekkel és a hadifoglyokkal együtt teherautóval, illetve vasúttal egészen a román fővárosig, Bukarestig szállították. Ott állítólag egy szovjet katona kíméletéből a marhavagonból kiemelték és a helyi kórházban helyezték el őket, majd miután rájöttek, hogy kommunikálni velük nem tudnak, a részben szászok, részben magyarok, illetve románok által lakott Brassóba szállították a lányokat.

A brassói városi kórházban egy bizonyos Kádár Antal felesége figyelt fel a lányokra és vette őket pártfogásba. A lányok ápolására pénz gyűjtött, majd a kórházból kivette és egy magánszanatóriumban helyezte el őket. Klára mintegy tíz nap múlva elhagyhatta a szanatóriumot és egy helyi gyermektelen házaspárhoz, Heimlichékhez került. A német kereskedő és magyar felesége ettől kezdve hónapokig gondoskodott a lányról. Teltek a napok, hónapok. Klára délutánonként meglátogatta a még mindig kórházban fekvő Katót, akinek a lábát időközben háromszor is megoperálták. A súlyosan sérült kislány a szanatóriumban nagy népszerűségnek örvendett, a látogatók gyakorta ajándékozták meg minden jóval, köztük pénzzel, amivel kórházi kezelését kívánták finanszírozni, biztosítani. Az idő múlásával mindkét gyermeket örökbe kívánták fogadni, ők azonban hazavágytak a saját családjukhoz.

Vass Katalin

Vass Klára

Klára – aki időközben kilencedik életévét is betöltötte – már írni-olvasni is tudott, ráadásul ismerte diósgyőri lakcímüket, így levelet írt haza. Ezután idősebb Vass Sándor is levelet váltott lányai pártfogójával, Kádár Antallal, majd miután utazási engedélyt szerzett, ő maga indult el a gyermekeiért.

A két leányt Vass Sándor vasutasok segítségével „lopta” haza 1945. november 5-én. Klárát és Katalint a mozdony széntárolójában rejtették el, s egészen a határ átlépéséig ki sem mozdulhattak onnan. A Vass-lányok kálváriája ezzel befejeződött, de Katalin további kórházi ellátásra, sőt műtétre szorult. Bár a lábát meg tudták menteni, bal térdkalácsát eltávolították. A lányok nevében a családfő csupán 1948-ban nyújtott be hadigondozási ellátását, ekkor azonban – minthogy igényüket egy éven túl jelentették be – elutasították kérelmüket.[4]

A Vass-lányok tehát szerencsésen hazatértek és bár mindketten maradandó sérüléseket szenvedtek, utóbb teljes értékű életet éltek, illetve élnek a mai napig.

Részlet Vass Klára szüleinek írt leveléből. Brassó, 1945. április 24.

(Magánarchívum)

Részlet Kádár Anton id. Vass Sándorhoz intézett leveléből. Brassó, 1945. május 18.

(Magánarchívum)