Kovács László a Lenin Kohászati Művekben kezdte pályafutását, majd a KISZ vezetőképző iskolájára került oktatóként, majd igazgatóként. 1969-től függetlenített pártmunkás, a megyei pártbizottság politikai munkatársaként dolgozott, majd elvégezte az SZKP KB Társadalomtudományi Akadémiáját. 1981-től a Miskolc városi pártbizottság ideológiai titkára, 1985 és 1990 között pedig a város tanácselnöke volt. Mintegy háromórás interjúnkból ezúttal hat rövidebb, tematikus részt publikálunk. A felvételekből kiderül, hogyan látta az 1980-as évek első felének kulturális életét egy városi ideológiai titkár, mit és hogyan tehetett a város fejlődése érdekében egy megyei jogú város tanácselnöke, hogyan látta és látja most a rendszerváltozás időszakát, az elhíresült "gettóügyet", de arra is fény derül, milyen körülmények között térhetett haza a világhírű grafikus, Szalay Lajos.