Rendezvények

2022.01.20.
Facebook- oldalunkon 2022. január 22-től lesz elérhető az a beszélgetés, amelyben a Magyar Kultúra Napja alkalmából a címet adományozó Falvak Kultúrájáért Alapítványt mutatja be Nick Ferenc elnök.
2021.11.10.
A Hetedíziglen projektben induló új sorozatunkban olyan családkutatókat ismerhetnek meg, akik régóta foglalkoznak az ősök feltárásával.
2021.11.05.
2021 októberében két alkalommal, 20-án és 27-én látogattak el hozzánk a Hetedíziglen programjainkra a Nyíregyházi Egyetem történelem szakos hallgatói tanáruk, Dr. Gulyás László Szabolcs vezetésével.
2021.11.04.
A Hetedíziglen programjaink keretében október 18-án Dr. Szilágyi László kutatótanár diákjai vettek részt a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumból egy komplex családkutatási foglalkozáson levéltárunkban, amelyet Garas Norbert és Szemán László vezetett.
2021.10.28.
Az NKA támogatásának köszönhetően indul az Arcok és könyvek a történelemtudomány műhelyéből című sorozatunk új évada, amelyben kutatóintézeteket, -csoportokat mutatunk be.
2021.10.13.
Online helytörténeti programunkon Bereg vármegye megismeréséhez szeretnénk hozzájárulni. A beregszászi levéltár és az MNL OL forrásai mellett szó esik a kutatási lehetőségekről, eredményekről, a beregszászi főiskolán folyó helytörténeti munkáról. Két fiatal kutatóval is megismerkedhetnek azok, akik 2021. október 15-től felkeresik Facebook oldalunkat.
2021.10.12.
2021. október 8-án A "létező szocializmus" életvilágai című vándorkiállításunk megnyitásával egyidőben a helyi Berey József Helytörténeti Gyűjteményben vártuk mindazokat, akik családi fotóikkal gazdagították a kiállítás anyagát. A digitális levéltárunkba kerülő fotók felidézik az 1980-as évek mindennapjait, családi ünnepeit.
2021.10.08.
Az MNL és a Skanzen projektjének keretében készült A "létező szocializmus" életvilágai című kiállítást Nyíregyházán a Megyeháza nagytermében nyitottuk meg levéltári napunkon 2021. szeptember 23-án. A 14 roll-up vándorkiállításként mutatkozik be az érintett településeken. Első állomása Nagyecsed, ahol október 8-tól tekinthető meg.
2021.10.01.
2021. szeptember 23-án a nyíregyházi Megyeháza dísztermében 28. alkalommal megtartott levéltári nap nagy érdeklődésre tartott számot.

Pages