2010.01.10.
Az 1724 és 1848 közötti időszakban a Helytartótanács gondoskodott arról, hogy az uralkodó, illetve az uralkodó nevében határozó kancellária rendeleteit az egész országban megismerjék és végrehajtsák. A Helytartótanács, hogy segítse a rendeletek tartalmának jobb megértését és az uralkodói döntések végrehajtását, gyakran juttatott el a törvényhatóságokhoz különféle tájékoztató vagy oktató jellegű kiadványokat. A Helytartótanácsi Levéltár C 90 – Archivum secretum című irategyüttesében található, főleg technikatörténeti szempontból érdekes 19 darab rézlemezt és 2 darab acél magasnyomó dúcot ilyen kiadványok mellékleteinek és magyarázó ábráinak nyomtatásához használták.
2010.01.07.
Amikor Batthyány Lajos, Magyarország utolsó magyar nádora 1765-ben elhunyt, Mária Terézia helytartót nevezett ki a Magyar Királyság élére, aki 1766. január 7-én vonult be új székhelyére, Pozsonyba.
2009.12.18.
Államalapító Szent István királyunk ünnepén Széchényi Ferenc Díjat kapott Dr. Körmendy Lajos főosztályvezető, főlevéltáros.
MOL TÉRKÉPTÁRA III.
2009.10.09.
A MOL és az Arcanum Adatbázis Kft. 2006–2007-ben a Térképtár közel 15 000 szelvényét digitalizálták. A Magyar Kamara (S 11) és Helytartótanács (S 12) térképeit most egy tematikus összeállítás, az Esterházy családok terv- és térképgyűjteménye követi.
2009.08.26.
A MOL főosztályvezetői álláshelyeire kiírt pályázati eljárását követően az intézmény főigazgatójának döntése alapján 2009. augusztus 1-jei hatállyal főosztályvezetői kinevezésekre került sor:
RENDSZERVÁLTÁS? 1989
2009.06.29.
1989. január 28.: „1956 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése, népfelkelés volt." (Pozsgay Imre, 168 óra)
2009.04.27.
Gecsényi Lajos, a MOL főigazgatója 2009. április 21-én az intézmény dolgozói közül 19 személyt címadományban részesített.
SZEMÉLYI HÍREK
2009.04.27.
Gecsényi Lajos, a MOL főigazgatója 2009. április 21-én az intézmény dolgozói közül 19 személyt címadományban részesített.
2009.03.17.
Az alapítása 150. évét ünneplő Erdélyi Múzeum Egyesület „az Egyesület folyamatos működéséhez nyújtott támogatása” elismeréséül Gr. Mikó Imre emléklapot és emlékplakettet adományozott Prof. Dr. Gecsényi Lajos főigazgatónak.
ÁLLÁSHIRDETÉS
2009.02.20.
A Magyar Országos Levéltár a XV. Informatikai főosztályon 2009. április 1-jei kezdési lehetőséggel rendszergazdai munkakörbe munkatársat keres. Az állás betöltésére vonatkozó pályázatot ezúton teszi közzé.

Pages