Találatok

A Károlyi Kutatócsoport 2017-ben a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban alakult azzal a céllal, hogy Magyarország egyik legrégibb nemesi családjához kapcsolódó kutatásokat segítse és ösztönözze. A tudományos műhely tagjai azóta számos helyszínen rendeztek konferenciát, workshopot és kiállítást, ezúttal pedig Eger adott otthont tanácskozásuknak.
Típus: Hír
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944 áprilisában rendelték el Magyarországon a gettók felállítását, majd 1944 nyarának első felében több százezer zsidó vallásúnak minősített magyar állampolgárt – köztük több ezer Veszprém megyeit is – szállítottak náci haláltáborokba. E tragikus évfordulóra emlékezünk írásunkkal.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
A modern kori szülészet megjelenése előtt a gyermek születése közösségi eseménynek számított, amelyen a szülő asszony szinte minden nőrokona részt vett. A szülések körülményeiről sajnos nagyon keveset tudunk, ugyanis a korszak legfontosabb családi forrásai, a levelek csak ritkán írják le a szülés eseményeit. A gróf Károlyi család nemzetségi levéltárának levélgyűjteményében mégis fennmaradt néhány olyan levél, amelyek a család bővüléséről szólnak, és ugyan röviden, de a születések körülményeit is bemutatják.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára 2024. június 24–28. között lehetőséget biztosított középiskolás diákok számára levéltári közösségi szolgálati munkára. A Lovassy László Gimnázium, a Padányi Katolikus Iskola, a Vetési Albert Gimnázium és a VSZC Ipari Technikum diákjai számítógépes adatrögzítéssel, dobozok pakolásával, raktárak rendezésével segítették a levéltár mindennapi munkáját
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár gárdája nyerte el – a Budapest Főváros Levéltára csapatát megelőzve – a VII. MLE Labdarugó Kupát, amelyet július elsején a Magyar Levéltárosok Egyesülete zentai Vándorgyűlésén rendeztek meg.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Békéscsaba felekezeti viszonyai abban különböztek az országban általában jellemzőtől, hogy itt évszázadokon át az evangélikusság jelentette a meghatározó többséget. A török kiűzése után 1718-ban érkeztek meg az első telepesek, akik felvidéki szlovák ajkú evangélikusok voltak. Lélekszámuk folyamatosan gyarapodott az évek során, 1940-ben már mintegy 33 ezren éltek Békéscsabán, s kialakultak különböző oktatási és szociális intézményeik is, amelyek nagy szerepet játszottak a település és a közösség életében. A két világháború között Szeberényi Gusztáv lelkész teremtette meg munkásságával az intézményes diakóniát a városban.
Típus: Hír
Az MNL OL Gazdasági Levéltári Osztály munkatársai 2024. június 28-án vezetéssel egybekötött szakmai látogatást tettek a Pénzmúzeumban. A látogatás egyik apropóját az adta, hogy az 1830-as évektől az osztály őrizetében találhatók a hazai bankokkal, pénz- és hitelintézetekkel kapcsolatos levéltári források, többek között a Magyar Nemzeti Bank, a Budapesti Áru- és Értéktőzsde vagy az Országos Földhitelintézet iratai.
Típus: Hír
Típus: Hír

Pages