Ember Győző

Ember Győző (1909–1993) levéltáros, történész, az MTA levelező (1945), majd rendes tagja (1961)

1907-ben született a Krassó-Szörény megyei Stájerlakaninán. Középiskolai éveit a budapesti Barcsay utcai Állami Gimnáziumban (ma Madách Imre Gimnázium) töltötte. Egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta, ahol 1933-ban szerzett történelem–latin szakos tanári diplomát, és még ebben az évben Szekfű Gyula tanítványaként újkori magyar történelemből doktorált. A Bécsi Magyar Történeti Intézet ösztöndíjasaként 1933–1934-ben az osztrák főváros levéltáraiban végzett kutatásokat. 1934 augusztusában állt a Magyar Országos Levéltár szolgálatába, ahol egészen nyugdíjazásáig dolgozott. Végigjárta a teljes levéltári ranglétrát. Volt gyakornok, levéltári segédőr, allevéltárnok, levéltárnok. 1949. április 15-től megbízott főigazgató, és 29 éven át, 1978-ban történt nyugdíjazásáig a Magyar Országos Levéltár főigazgatója. Szaktudósként Herzog József nyomdokait követte, akit mint az első nem „történész”, de hivatásos levéltárost tartunk számon. A levéltári anyag ma is érvényes egységes rendszerének kialakítása, alapleltárak készítése, és az intézmény közel 35 000 folyóméteres iratállományának ún. középszintű rendezése igazgatósága idején valósult meg. A mai kutatói munka a vezetősége idején keletkezett rendezési, segédletkészítési munkák nélkül elképzelhetetlen lenne. Maga is aktív művelője volt a levéltártannak, a levéltári elméleti-tudományoknak, forrásközléseknek. Számos tisztséget töltött be a magyar tudományos közéletben. 1942-ben Szekfű Gyula mellett egyetemi magántanár lett, és 1946-tól oktatott az újkori magyar történelmi tanszéken. 1945-ben az MTA levelező taggá választotta, majd 1961-től rendes tag. Részt vett az egyetemi levéltáros képzésben. 1967–1976 között a Magyar Történelmi Társulat elnöke, szerkesztette a Levéltári Közleményeket, tagja volt a Századok szerkesztőbizottságának is. Történészként elsősorban az újkori magyar közigazgatás történetével, valamint gazdaság- és társadalomtörténettel foglalkozott.

Főbb művei:   

A Magyar Királyi Helytartótanács ügyintézésének története 1724–1848 (Bp., 1940.)
Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Bp., 1946)
Az 1848–49-i minisztériumok levéltára (Bp., 1950.)
Iratok az 1848-i magyarországi parasztmozgalmak történetéhez (Bp., 1951.)
A Habsburg abszolutizmus osztálypolitikája Magyarországon (Bp., 1963.)
A Magyar Történelmi Társulat száz éve (Bp., 1967.)
A levéltári terminológiai lexikon (Bp., 1982)
Magyarország nyugati külkereskedelme a XVI. század közepén (Bp., 1988.)