Mit tanultak a kisiskolások a reformkorban?

A „Magyarország elemi tanodáinak szabályai"-ról szóló 1845/25224. számú nyomtatott helytartótanácsi rendelet módosította és pontosította a Mária Terézia által 1777-ben kiadott „Ratio educationis" nevű rendeletet és annak 1806. évi bővítését - ezek szabályozták elsőként a magyarországi közoktatás ügyét. Amíg korábban az oktatás kizárólag a papság és a szerzetesrendek kezében volt, Mária Terézia idején kiépült az állami iskolahálózat, amelyen belül már különbséget tettek a falusi, mezővárosi és városi iskolák között. A tanítás ettől kezdve államilag alkalmazott oktatókkal folyt, és az uralkodók szabályrendeletben írták elő a tanítás módját, a tananyagot, valamint azt is, kinek és mikor kell iskolába járnia. A 18. században a falvakban már az öt-hat éveseknek kellett késő ősszel-télen, vagyis a mezei munkák befejeződése után az iskolát látogatniuk, a városi iskolákban azonban egész évben (nyáron is), délelőtt és délután is folytak tanórák.

Az 1845. évi módosítás továbbra is kötelezővé tette a 6 és 12 év közötti gyermekek iskolalátogatását. Az alsó két évfolyamon, az úgy nevezett alsó elemi tanodában a mezőgazdasági munkák idején a tankerületi főigazgató többször is elrendelhetett rövid szünidőt, összesen legfeljebb hat hetet - itt nem volt megszabott szünidő. A tanév a felső elemi tanodákban október első napjaitól augusztus négy első napjában végződött, vagyis a szünet kb. két hónapot tartott.

A rendelet részletesen előírta az egyes, úgy nevezett elemi osztályok tananyagát, amelyek az elemi tanodákban „a' nevelés és oktatás első 's legfőbb kellékeire és szükségeire szoritván, 's a' mellőzhetetlen mivelődés első fokára mindenkinek, akármilly sorsú és állású legyen bár, elkerülhetetlenül szükségesek".

Az alsó elemi iskolások, vagyis a kezdő tanulók számára az alapvető követelmény a hittan alapjainak elsajátítása volt. Segítségül a hittankönyv, az úgy nevezett katekizmus (káté, „katekéta") szolgált, amely kérdés-felelet formában a keresztény vallás alapelemeit magyarázta el egyszerűen, érthető módon. A katolikus káté főbb fejezetei a hitvallás, a tízparancsolat, a szentségek és imák voltak. Az 1789-ben Budán kiadott káté ezen kívül külön fejezetet szentelt az „utolsó dolgoknak", vagyis a halálnak és az utána következő eseményeknek: az utolsó ítéletnek, a pokolnak és a mennyországnak. A tanítónak a hittan mellett erényes és jámbor viselkedésre is kellett ösztönöznie a diákokat. Ezen felül az evangéliumi, bibliai történetekkel is meg kellett ismertetnie őket. 

A kisiskolások esetében megszabott tananyag nem sokban különbözött a 21. századi iskolák követelményeitől. A tanulóknak ismerniük kellett a betűket, és előírták az íráskészség megszerzését, „tetszetős betűkkel". Mivel a tanítók gyakorta maguk is egymástól eltérő betűformákat használtak, az íráskép kialakításakor az egységes képi megjelenítésben segédeszközre támaszkodhattak. A falapra ragasztott magyar ábécét az olvasás és írás oktatásakor használták. A tábla külön mutatja a nagybetűket, kisbetűket, a magán- és mássalhangzókat, valamint az ekkor még külön oktatott kettősbetűket és a magyar nyelvre jellemző kétjegyű mássalhangzókat. A 18. században további, választékos stílusú mintaszövegeket is rézbe metszettek, és ezeket szétküldték az ország iskoláiba, hogy ezeket másolva egységesen tanulják meg a gyerekek a betűelemeket. Ezek a táblák megkönnyítették az olvasást is, amelynél a szótagolva olvasás, valamint a második évfolyamtól a folyamatos olvasás is követelménynek számított - mind nyomtatott, mind kézírásos szöveg alapján. Az 1845. évi rendelet előírta a falusi iskolákban a nemzetiségi (ún. „anyai nyelven") történő olvasást, a többiben a nemzetiségi mellett kötelező volt a magyar is.

MNL OL, Helytartótanácsi Levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács regisztratúrája,
Departamentum scholarum nationalium (C 69). Acclusa (tankönyvek) 1787. F. 1. p. 33. (7. szám).
 

1777-től kezdődően a kötelező tananyagban megjelennek a számtani alapismeretek is, kezdetben a település szintjéhez mérten, majd az 1840-es években a második évfolyamon már a négy alapműveletet is előírták. A számok ismeretének különösen hasznát vették a gyakorlati életben, ezért a pénznemek ismeretét, átváltását, bevételek és kiadások feljegyzését is előírták, sőt a tört számokkal is megismerkedtek.

A harmadik évfolyamtól kezdve már a bővebb, elmélyültebb ismeretek elsajátításán volt a hangsúly. A hittan és az olvasás oktatása kötelező érvényűen megmaradt, de új tantárgyak is megjelentek: az „anya nyelvtan" (a nemzetiségi nyelv nyelvtana), magyar, illetőleg Horvátországban horvát nyelvtan, latin alapszavak olvasása és írása, fogalmazás, továbbá számtani műveletek példák alapján. A negyedik évfolyamú elemistáknak mindezeken túl már a német nyelv alapjaival is meg kellett ismerkedniük, és az órarendben szerepelt a rajzoktatás, építészeti és földmértani alapismeretek, földrajz, otthoni fogalmazás és szépirodalmi művek olvasása.

Az 1806. évi és az 1845. évi rendelet is külön megemlítette a leányok oktatásának szükségességét. Számukra ideális módon külön tanodákat, elemi iskolákat kívántak volna felállítani. Mivel ez a legtöbb helyen nem volt lehetséges, így a rendelet javaslata szerint vagy külön időben tartottak nekik órákat, vagy a fiúktól elkülönítve, külön padokba ültették őket. Az 1845-ben előírt tananyaguk az alsó elemi osztályokban elsősorban mélységében különbözött a fiúkétól, valamint attól, hogy előírták számukra a koruknak megfelelő ház körüli, illetőleg „női munkák" (hímzés, horgolás, varrás stb.) elsajátítását. A zene-, rajz- táncoktatást és egyéb művészeti ágak oktatását nem írták elő kötelezően, ezt a szülők - anyagi lehetőségeikhez mérten - magánórák formájában választhatták lánygyermekük számára.

Vajon hányan tanulták a fent előírt tananyagot a reformkorban? Erről egy szintén 1845-ben készült széleskörű, átfogó felmérés alapján alkothatunk képet, amely bemutatja a magyarországi és horvátországi elemi iskolákat. A táblázatok tankerületi beosztásban közölnek adatokat iskolánként. A rubrikákban szerepel az iskola minősítése és felszereltségének jellemzése, a tanítók ellátása és fizetsége, valamint a tanköteles korú (6 és 12 év közötti) fiú- és lánygyermekek száma, és közülük azoké, akik iskolába jártak. Ez alapján láthatjuk: a rendelet előírása ellenére az iskolakötelesek közül többen nem látogatták a tanodát.

MNL OL, Helytartótanácsi Levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács regisztratúrája,
Departamentum scholarum nationalium (C 69)Acclusa. 
Kimutatás az elemi iskolák állapotáról. Pozsonyi tankerület, kalocsai kerületi főfelügyelőség. fol. 291-292.

A bemutatott források a Gárdonyi-emlékév kapcsán megrendezett „A regény és a valóság: Gárdonyi Géza és történelmi regényei" című vándorkiállításon láthatók.

A digitális felvételeket készítette és a képszerkesztést végezte Czikkelyné Nagy Erika.