Múltbanéző 19. (5)

EGY 1890-BEN KISKUNFÉLEGYHÁZÁN MEGRENDEZNI KÍVÁNT

25 ÉVES OSZTÁLYTALÁLKOZÓ MARGÓJÁRA

A középiskolát végzettek bizonyos időközönkénti találkozója régi hagyományokra nyúlik vissza. A 19. század második feléből több oktatási intézmény egykori diákjairól is tudjuk, hogy közös tanulmányaikról, az iskola befejezéséről megemlékezni évtizedekkel később is összegyűltek. Marosvásárhelyen például 25 év után, 1884-ben találkoztak a gimnáziumot 1859-ben megkezdett egykori diákok, Nagykőrösön pedig 1881-ben tízéves találkozóra gyűltek össze az 1871-ben érettségizett tanulók.[1] 1884-ben Nagyváradon 25 éves, Nagykanizsán pedig ötéves érettségi találkozót szerveztek.[2] Azonban a Félegyházi Hírlap 1890-es számában megjelent – és jelen tanulmány megírását ihlető –, alább idézett cikk azt bizonyítja, hogy Kiskunfélegyházán egy ilyen összejövetel korántsem számított bevett gyakorlatnak. „Érdekes eszmét pendített meg Ulrich István városi főjegyző. Tanulótársait, kik 25 év előtt végezték a helybeli algymnásium IV. osztályát, a jövő hó utolján városunkban találkozásra hívja össze. Ennek a találkozásnak nemcsak a lefolyt negyedszázad, de az is kiváló érdeket kölcsönöz, hogy ők voltak az elsők, kik az 1861-ben újból felállított algymnásium tanfolyamát bevégezték. Összesen 25-en voltak, kik közül meghalt azóta 5.”[3] A beszámoló „érdekes eszmeként” említi az osztálytalálkozó ötletét, valószínűsíthető tehát, hogy mindazideig még nem került sor a városban hasonló rendezvényre. Fokozta a tervezett esemény különlegességét, hogy az 1854-től kapuit hét évre bezárni kényszerült kisgimnázium 1861-es újranyitásakor beiratkozott első tanulók 1865-ös végzése utáni negyedszázados találkozóról volt szó. Ahogyan a cikkben felsorolt részleges – azaz nem teljes – névsorból kiderül, az osztályban számos, később jeles életpályát befutott fiatal tanult együtt. Mielőtt azonban bemutatnám az első végzős osztály diákjait, meg kell emlékezni a félegyházi városi kisgimnázium bezárásának és újranyitásának körülményeiről is.[4]

A kiskunfélegyházi kis-, illetve algimnázium

bezárásának és újranyitásának története

Kiskunfélegyházán az 1800-as évek elején fogalmazódott meg a kívánalom egy helyben működő, magasabb szintű oktatást nyújtó intézmény létrehozására. A kor szellemiségének megfelelően csupán a fiúk továbbtanítása szerepelt a célok között. A város anyagi lehetőségei nem tették lehetővé, illetve a lakosság sem igényelte a legmagasabb szintű középiskola, azaz egy úgynevezett nagygimnázium alapítását. Így a választás az 1806-ban bevezetett második Ratio Educationis – azaz a második állami iskolaügyi szabályzat – által négyosztályossá fejlesztett kisgimnázium létesítésére esett. Az iskola 1809 őszén megkezdte működését az Ótemplom (Sarlós Boldogasszony-templom) melletti, újonnan emelt iskolaépületben, ahol a gimnázium ezután közel kilencven évig működött.[5]

A kisgimnázium – mind a diákok életkorát, mind pedig előképzettségüket tekintve – a mai általános iskola felső tagozatának felelt meg. Az 1848/49-es szabadságharc leverése után a bécsi császári minisztérium rendelkezett a hazai iskolák felett, vagyis a magyarországi középiskolákat is az osztrák közép- és reáltanodák mintájára kellett átalakítani. Az új rendszert előíró szabályzat 1850-ben lépett életbe és a hosszú címet rövidítve, Entwurf néven került be a köztudatba.[6] Az Entwurf létrehozta a nyolcosztályos gimnáziumot, amely ettől kezdve szervezetileg két, önmagában is egységesen megtervezett tananyagú tagozatból állt: az I–IV. osztályokat magába foglaló algimnáziumból, valamint a további négy osztállyal kiegészítve létrejövő nyolc évfolyamos főgimnáziumból.[7] A gimnázium nyolcadik évének elvégzése után a diákok – szintén az Entwurf által bevezetett – érettségi vizsgát tehettek. A rendelkezés egységesen szabályozta a gimnáziumokban tanító tanárok kötelező létszámát, és a tőlük elvárt végzettséget is.

Kiskunfélegyházán nagy gondot jelentett az algimnáziumok számára előírt hat tanár alkalmazása, mert a város nem tudta kigazdálkodni ennyi személy fizetését, illetve – szintén az anyagi fedezet hiányában – nem tudta felszerelni az iskola szertárát sem a megkívánt eszközökkel. A szigorú abszolutisztikus szabályozás nem volt tekintettel a helyi sajátságokra, a tanfelügyelet ragaszkodott az Entwurf előírásainak maradéktalan végrehajtásához. Így a félegyházi képviselőtestületnek nem maradt más választása, 1854 nyarán meg kellett szüntetnie a csaknem fél évszázados „helyben létező al tanodát”.[8] A gimnázium későbbi értesítője így számolt be erről: „Ezen időtől fogva [1825-től] négy tanár oktatá intézetünkben az ifjúságot 1852-ig, midőn a hazánkra nehezedett mostoha körülmények hazai tanügyünk lényeges módosítását követelték; mely követelményeknek a félegyházi tanügyi pártfogóság – ereje megfeszítésével is – eleget igyekezett tenni annyiban, hogy a nyomasztó rendszer által követelt hat személyből álló tanári kart – még kettő kinevezése által a működő négy mellé, 450 frttal díjazva – kiegészíté. Azonban a tanügyi pártfogóságnak még ezen intézkedése sem volt már képes – az akkori szomorú absolut korszakban működő kormányférfiaktól – gymnasiumunk léte ellen kihúzott pallos élét elhárítani, mert 1854-ben május hó 19-én újra egy erős parancs érkezett a pártfogósághoz, a Budán székelő főtanhatóságtól, melyben újabb szigorú követelésekkel álltak elő a gymnasiumra nézve, s azok nemteljesítése esetében az intézet bezáratása határozattan kimondatott. A tanügyi bizottmány – mely eddig a 46 éven keresztül fennállott gymnasium érdekében megtevé mindazt, mit tehetségéhez mérten tennie lehetett; s érezvén, hogy az újabb követelmények teljesítése erejét túlhaladja s nem áll hatalmában – néma fájdalom és levertséggel vevé tudomásul gymnasiuma halálos ítéletét, s az intézet ez évi július hó 31-én befejezte működését.”[9]

Hogy az iskola „felsőbb helyről előszabott terhes feltételek nem teljesíthetése miatti” bezárása milyen rosszul érintette a várost, jól szemlélteti a következő idézet: „A szellemi erő fejlesztésétől, a vallásos érzelmek ébresztése s ápolásától, valamint az innét eredő jó erkölcsök terjesztésétől feltételeztetvén, egyesek úgy, mint községek és nemzetek jóléte, s boldogsága, minden jól rendezett s jövőjét biztosítani akaró társadalom fő-fő teendői egyike a nevelési ügynek célszerű rendezése s előmozdítása. Mi sors vár arra, ki ennek ellenkezőjét teszi? A történelem lapjai, s az élő nemzetek példái tanúsítják. Azért minden jó érzésű keblére fájdalmasan hatott a csapás, midőn a Félegyházán 1809^ik év óta folyvást díszlett algymnasium ajtai a kormány ferde intézkedései miatt 1854^ik évvel bezárattak, és a szomorú emlékű 12 év alatti szenvedést súlyosbítá még annak tudata is, hogy a megszokott tanintézet nemléte miatt sok zsenge tehetség csírázásában elfojtva elenyészett.”[10]

1860-ra az osztrák önkényuralmi rendszer – külpolitikai kudarcok és belső válság miatt – az abszolutizmus feladására kényszerült. Az ezt követő enyhébb politikai légkörben több helybéli közös kérvénnyel fordult a város vezetőségéhez. „Olvastatott Endre László, Ring Sándor, Ring Mihály, Szabó János, Fekete Imre s számos minden rendű félegyházi lakosok folyamodása, melyben a lefolyt szomorú emlékű 12 év alatt megszüntetett kis gymnasium vissza állítását s egyelőre a jövő iskolai évben az 1^ső osztály megnyithatását kieszközölni kérik.”[11] A kérés értő fülekre talált, hiszen a város vezetői is tisztában voltak azzal, hogy ha – helyi iskola hiányában – nem képezik ki a félegyházi művelt ifjakat a helyi közigazgatási, igazságszolgáltatási feladatok elvégzésére, különböző pénztárak kezelésére, akkor ezen hivatalokat kénytelenek lesznek idegenekre bízni. A társadalmi kezdeményezést – „ezen községben régibb időktől jótékonyan felállított s csak a lefolyt rendszer által megsemmisített kis gymnasium visszaállítása a község minden rendű lakosainak legfőbb óhajtása lévén”– tehát támogatta a város, ahogy a korabeli jegyzőkönyv fogalmazott: „örömmel karolja fel e gyűlés a nevelés szent ügyét, s folyamodók az iránybani üdvös törekvését kitelhetőleg kész eredményre vezetni […].”[12] A közgyűlés azonban a szükséges anyagi források biztosítását csak az elemi iskolák terhére tudta megvalósítani. Az ügy kivizsgálására felállított bizottság javaslata alapján a visszaállítandó tanintézet költségeit három elemi iskolai tanítói állás megszüntetése után felszabaduló összegek fedezhették. Szintén ez a bizottság javasolta, hogy minél előbb, már az 1861/62-es tanévben nyíljon meg az algimnázium első osztálya, majd felmenő rendszerben a többi is.[13] A város a Helytartótanács számára megfogalmazott nyilatkozatban kötelezte magát, hogy az algimnázium visszaállításával járó költségeket, valamint a tanárok fizetését magára vállalja. Kijelentette továbbá, hogy a gimnázium helyiségéül a korábban erre a célra épített és folyamatosan jó karban tartott, hét tantermes iskolát jelöli ki, illetve rögzítette, hogy mint fenntartó, aláveti magát a központi tanrendnek, azaz „az országban divatozó felsőbb hatóságilag megállapított tanrendszernek”.[14]

Az iskola újbóli megnyitásának folyamatáról így számolt be egy korabeli forrás: „Intézetünk termei némán s bezárva maradtak hét éven keresztül, s ennek is gyászolnia kellett a város népével együtt, mely neki egykor a boldogabb időben lételt adott, a hazánkat sújtó zivataros korszak gyászos végzeményeit; de hét év után hazánk egéről tünedezni kezdettek a gyászos fellegek, mely körülmény egy boldogabb jövő hajnalát kezdé gyaníttatni a sokat szenvedett nemzettel, s a hatás nem maradt el városunk lakosaira sem, mert 1861-ben a politikai átalakulás és a nyomasztó rendszer megszűnése fölötti örömében népünk nem feledkezett meg arról sem, hogy szellemileg s a tudományosság elterjedésének akadályozása tekintetében a megbukott sötét korszak városunkra nézve különösen szomorú emlékeket hagyott hátra, amennyiben a gymnasium bezáratása következtében a szellemi művelődés megszerezhetése akadályozva volt városunkban, különösen a szegényebbsorsú szülők gyermekeire nézve, tehát a lelkesebbek s a tanügy buzgó barátai […], gyámolítva értelmes férfiak és polgártársak nagy számától, egy közgyűlésben, mely ugyanazon évi szeptember hó 15-én tartatott, a gymnasium újbóli kinyitását szőnyegre hozák s felszólalásuk a tanács és a város minden rendű s rangú lakosainál egyaránt közörömet gerjesztett s általános pártfogásra talált. Ezután nemsokára egy bizottmány neveztetett ki: Endre László, Endre Mihály, Fekete Imre, Hegedűs Károly, Kerekes Sándor, Szabó Ferenc prépost, Szabó János és Szabó Károly urak személyében, kiknek kötelmökké lett téve, a tanügy ekkori állapotához mérten, a felállítandó gymnasium szükségletei- s a városi pénzkörülményekről véleményezést adni; mi ugyanezen évi október hó 1-jén megtörténvén, kedvezőleg ütött ki, mert a gymnasium felállítása közakarattal elhatároztatott és kimondatott, hogy az I. osztály még ugyanezen évi november hó 1-jén megnyittassék, s a betöltendő tanári szék lapok útján azonnal közhírré tétessék, s a többi osztályok pedig évenkint egymásután nyittassanak ki, s így 1865-ben az algymnasium – egy igazgató s öt tanár vezérlete alatt – teljes négy osztályúvá ki is lett egészítve, a nyilvános gymnasiumok sorába pedig, a nagyméltóságú magy. kir. helytartóság által még 1862-ben aug. hó 27-én 55,947. szám alatt kelt leirattal soroztatott, egy ugyanazon hó 18-án 13016. szám alatt kelt kegyelmes udvari rendelet értelmében. A gymnasium felállítása után bekövetkezett anyagilag sújtó elemi csapások, melyek városunk népére, mely kizárólag földje terményei után él, nagyon nyomasztólag hatottak, nem engedték mindeddig, hogy az újból melegen felkarolt és ápolt intézet szükségletei, s a taneszközök, melyekben igen nagy hiány mutatkozik, beszereztethettek volna, azonban a körülmények jobbrafordulta sejteni engedi, hogy a városi tanács, mint gymnasiumunk pártfogója, gyámolítva városunk nemeskeblű lakosaitól, mindent megteend arra nézve, mit gymnasiumunk virágzó karba helyezésére nézve tőle – a 22,000 tisztán magyarajkú lakosból álló Félegyházán – a haza, az emberiség és a tudományosság követel. És végül azon buzgó óhajjal fejezem be cikkemet, hogy sokat szenvedett nemzetünk hatalmas Istene adjon »szebb jövendőt szép hazánknak, bús napjai már valának«”.[15]

Ahogy a fenti idézetből is kiderült, a város vezetése a Helytartótanácstól kért engedélyt az iskola visszaállítására, amely 1861 őszén meg is nyitotta kapuit. A felsőbb hatóságok végleges jóváhagyására, az iskola nyilvános jogúként való elismerésére azonban csaknem egy évet kellett várni.[16] A tanintézetbe továbbra is csak fiúk kérhették felvételüket.

A következő, tehát az 1862/63-as tanévben már megnyílt az algimnázium második, majd felmenő rendszerben a harmadik, 1864 őszén pedig a negyedik osztálya. A kiskunfélegyházi iskola egészen az 1890-es évekig ebben a rendszerben, négyosztályos algimnáziumként működött. Az 1891-től elkezdődött fejlesztésnek köszönhetően az első nyolcadik évfolyam 1895-ben végzett, ebben az évben tettek tehát először érettségi vizsgát a városban.[17]

A kiskunfélegyházi nyolcosztályos főgimnáziumot 1922-ben Szent Lászlóról nevezték el, majd 1924-ben reálgimnáziummá alakították át, 1945-ben pedig – az ország összes korábbi gimnáziumával együtt – ez az intézmény is négyosztályos középiskolává vált, nevét pedig I. László Állami Gimnáziumra módosították. A hajdani algimnázium mai jogutóda az egykori híres tanítvány nevét 1956 óta viselő kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium.

Ahogyan arról már esett szó, az algimnázium 1861-ben a korábban – azaz 1809-ben – iskolai célokra emelt épületben kezdte újra, illetve folytatta működését. Az épületre 1876-ban emeletet húztak, és itt kapott elhelyezést a Csongrádról Félegyházára helyezett állami tanítóképző intézet. A két iskola diákjai 1897-ig tanultak közös épületben, először a főgimnázium költözött új, saját hajlékba, majd 1904-ben elkészült a tanítóképző iskolaépülete is. Az 1809-ben épült iskolarész sem vesztette el eredeti funkcióját, azóta is folyamatosan oktatási célokat szolgál.

1. A kiskunfélegyházi gimnázium első épülete. Az emeleten kapott helyet az 1876-ban Csongrádról Félegyházára költöztetett állami tanítóképző

HU-MNL-BKML-XV.5.b. Falikép

Néhány adat az 1861-ben induló első osztály tanulóiról

az iskolai anyakönyvek alapján

A jelen tanulmány megírására indító, 25 éves találkozóról szóló, fentebb már idézett 1890-es újságcikk az 1865-ben végzett osztály 25 tanulóját említette meg, de közülük csupán 22 főt nevesített, azaz 17 még életben lévő és öt már elhunyt diákot említett név szerint. Az ominózus, a nyitás utáni első osztály teljes névsorát az iskolai anyakönyvek, illetve a nyomtatásban kiadott iskolai értesítők alapján lehetett rekonstruálni. Nyomtatott iskolai értesítő csak az 1862/1863-as tanévtől áll rendelkezésre, így ez a forrástípus nem segíthetett az első, azaz az 1861/62-es tanév osztálynévsorát tisztázni.[18] Viszont az intézet korabeli anyakönyvei már évekkel ezelőtt bekerültek a Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár őrizetébe, így meg lehetett állapítani az újrainduló algimnázium első osztályába járt növendékek pontos névsorát.[19] Az első tanév anyakönyvének nyomtatott címoldalán áthúzták az évfolyamot jelölő római egyest, és kézzel kiegészítették „I., II., III., IV. osztály” névjegyzékére, holott az egyes diákok értékelésénél nem látni osztályonkénti megkülönböztetést, illetve az oktatott tantárgyak között sem tapasztalható differencia.

2. A félegyházi algimnázium 1861/62 tanévi, összevont osztályának anyakönyve, első oldal

HU-MNL-BKML-VIII.57. Algimnáziumi névkönyv 1861/62.

Az újranyitás utáni első évben összesen 53 diák kezdte meg tanulmányait a félegyházi algimnázium összevont, Fekete Imre által vezetett osztályában. A tanulók – az iskolai anyakönyvbe bevezetett, tehát nem a keresztelési anyakönyvön alapuló, napra pontos dátummal megadott – életkora 10 és 18 év között mozgott. Ezeket az életkori adatokat azonban bizonyos fenntartással kell kezelni, hiszen ezek a számok a tényleges, azaz a keresztelési anyakönyvekből kinyert születési évhez viszonyítva nagy eltérést mutatnak, ráadásul évfolyamonként teljesen következetlenül változnak. Például az 1850. február 23-án keresztelt Fábián Mátyás az 1861/62-es tanévben 12, a következőben már 14 éves tanulóként szerepel, harmadikos korában „visszafiatalították” 13 évesre, hogy négyévfolyamos algimnáziumi tanulmányait két évvel idősebben, 15 évesen fejezze be.[20] Ulrich István sem járt jobban. Alig tízesztendősen kezdte a középiskolát – hiszen 1851. szeptember 18-án született –, ehhez képest első osztályban 12 évesnek, a következőben 11 évesnek, harmadikban pedig 13 évesnek tüntették fel.[21] A legnagyobb „ugrás” Bistyák Ferenc életrajzában következett be: harmadikos korában 18, egy év múlva pedig már 22 évesként írták be az anyakönyvbe.[22] Endre Lászlón viszont nem fogott az idő, három tanéven át 11 évesként tartották nyilván – holott 1851. december 29-én keresztelték, tehát az 1861/62-es tanév kezdetén még tíz éves sem volt –, az utolsó tanévben pedig hirtelen két évet is „öregedett”.[23] Vajon – az előírásokkal és a szabályokkal nem törődve – a beiratkozásnál nem kérték el a diák keresztlevelét, vagy esetleg a beíratást végző tanár a keresztlevél birtokában rosszul számolta ki a gyermek életkorát? Hogyan írhattak az egyes anyakönyvekbe olyan életkorokat, amelyek a saját maguk által korábban írt számokkal is ellentmondásban voltak? Ma már megállapíthatatlan, hogy mi volt a hiba forrása. Szándékos „ferdítést” nem feltételezhetünk, hiszen a törvényi előírás a gyermek betöltött kilencedik életévéhez kötötte a felvételt, ezt a kort pedig el is érték az elsős diákok.[24] Az mindenesetre a fenti példákból is kiderült, hogy – leellenőrizve az egyházi anyakönyvekben szereplő keresztelési dátumokat – az egy osztályba járó diákok között akár kilencévnyi korkülönbség is előfordulhatott.[25] Talán a „túlkoros” diákok szüleinek nem volt arra anyagi lehetősége, hogy a félegyházi gimnázium zárva tartása alatt más város iskolájába járassák fiukat. Nekik valószínűleg kapóra jött a helyi tanoda újranyitása, gyermekeik így legalább kisebb költséggel – még ha évekkel lemaradva is saját korosztályuktól, de – megszerezhették az algimnázium négy osztályára szóló bizonyítványt.

Szintén megesett, hogy eltérő korú testvérek jártak ugyanazon osztályba. Az első tanévben három testvérpár is beiratkozott a félegyházi algimnáziumba, és nem voltak köztük ikrek.[26] Általában az idősebb fiú a következő évben már a második osztályba került, míg a fiatalabb fivér újrajárta az első osztályt. A felsőbb évfolyamok fokozatosan, tanévről tanévre fejlődtek fel, tehát az 1864/65-ös tanévben lett teljes, azaz négyosztályos a félegyházi algimnázium. A későbbi alsóbb évfolyamok néhány tanulója tehát már a kezdeti, nagy létszámú, összevont osztályban is feltűnt. Ebből, azaz az 1861/62-es tanév egyetlen osztályából a jobb tanulók léphettek fel a második osztályba, a kevésbé sikeresek – vagy egyszerűen a fiatalabb testvérek – pedig a következő évben újra az első osztályba jártak. A diákokat – félévkor és év végén – tanulmányi eredményük alapján rangsorba állították. Az első tanév végén körülbelül a létszám felénél, a sorrendben szereplő első 27 főnél meghúzták a felsőbb osztályba kerülők határát. A félévi eredmények nem számíthattak be a „továbbtanulásba”, ezt bizonyítja Szabó Mihály esete is. Szabó félévkor a rangsorban a 41. helyet foglalta el, év végére azonban rengeteget javítva, a lista 18. helyezettjeként biztos „befutónak” számított a második osztályba lépők sorában. Az előmenetel tekintetében a protekció sem sokat nyomott a latban, hiszen a város első embere, Mihálovits János városi főbíró fia, Jenő a 26. helyen éppen csak befért a második osztály létszámába. A diákok teljesítménye nem volt egyenletes, gyakran történt változás az érdemjegyek alapján összeállított rangsorban. Egyedül az első hely képezett kivételt, azt mind a négy tanévben – félévkor és év végén is – Szivák Imre foglalta el. Életrajzáról később még lesz szó.

Bár 1861-ben 53 diák kezdte meg tanulmányait, 1865-ben csupán 25 fős volt a végzős osztály létszáma. Közülük 22 fiú a kezdetektől egy osztályba járt, hárman – Büchlbauer Lajos, Gyubek Szerafin és Huszka Dezső – a felsőbb évfolyamok valamelyikén csatlakoztak a társasághoz.

3. A félegyházi algimnázium 1864/65 tanévi negyedik osztályának anyakönyve, első oldal

HU-MNL-BKML-VIII.57. Algimnáziumi névkönyv 1864/65.

4. A félegyházi gimnázium értesítője az 1864/65-ös tanévről; címoldal és a negyedik osztály névsora

Az osztály „magját” képező társaság tagjai – Bánhidy Károly, Cserép Pál, Endre László, Ring Mihály – már elsős elemista koruk óta egy osztályba jártak.[27] A következő tanévben, a második elemi osztályban csatlakozott hozzájuk Dybas Albert, Fábián Mátyás, Kemény László, Kerekes Géza, Mihálovits Jenő, Mihálovits Gyula, Molnár Dezső és Szíjártó László is.[28] Ez a tizenkét fős csapat együtt maradt az 1859/60-as tanévben az elemi iskola harmadik osztályában is. Ugyanebben a tanévben végezte az elemi iskola negyedik osztályát öt további diák – Harmath Imre, Kremzer József, Retkes Imre, Szivák Imre, Ulrich István –, akik 1861-ben az algimnáziumban a fenti társasággal egy osztályba kerültek. Mivel ők öten az elemi iskolát egy évvel hamarabb elvégezték, viszont az algimnázium még nem nyílt meg, így a következő, azaz az 1860/61-es tanévben újra a negyedik elemi osztályba iratkoztak be. Tehát a későbbi, 1865-ben végzős 25 fős algimnáziumi osztály legalább háromnegyed része már az elemi iskola negyedik évfolyamán is osztálytárs volt.[29] A korabeli kaotikus oktatási viszonyokat szemlélteti, hogy míg egyesek az elemi iskola negyedik évfolyamát kétszer járták és csak utána kerültek az algimnáziumba, addig két tanuló – Szabó Dezső és Kovács Ferenc – csupán két elemi osztály elvégzése után nyert felvételt az algimnáziumba. Szintén figyelemre méltó, hogy ugyanaz a Fekete Imre tanította a diákokat 1859/60-ban a harmadik elemi osztályban, mint aki az 1861/62-es tanévben az algimnázium összevont első osztályát vezette.[30] Nemcsak a tanulók ismerték tehát egymást, de tanáruk is tisztában volt diákjai képességeivel.

Az iskolai anyakönyvekben bejegyezték a tanulók gondviselőjének – azaz általában az apának – a foglalkozását is. Az 1864/65-ben végzett osztályba járó diákok változatos társadalmi háttérrel rendelkeztek. Abból a tényből, hogy az 1861-ben induló osztályba járt a város első emberének, Mihálovits János főbírónak, valamint több, magas tisztséget betöltő funkcionáriusnak a fia, arra következtethetünk, hogy a település elöljárói a személyes – azaz szülői – érintettség révén eredményesen tudták érdekeiket érvényesíteni az algimnázium újbóli megnyitása ügyében. Árnyalja azonban a képet, hogy a szülők között szerepelt ugyan jogot végzett személy (ügyvéd, ügyész), de akadt kereskedő, valamint rendőrbiztos, csendőrbíró és postamester is. A legtöbb apa kézműves – azaz iparos – volt, de jelentős számmal képviseltették magukat a birtokosok, illetve a közrendűek – azaz a földművesek – is. Sőt, az egyik apát, aki három évig közrendűként szerepelt az iskolai anyakönyvekben, az utolsó tanévben ’koldus’-ként tüntették fel. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy az egyszerű, közrendű – utóbb ’koldus’ – atyával rendelkező Bistyák Ferenc sokkal előkelőbb helyen végzett a tanulmányi rangsorban, mint sokan a helyi „vezérkar” sarjai közül.[31] Utóbbi gyermekek mentségére szolgálhat viszont, hogy Bistyák mindannyiuknál több évvel idősebb volt, talán éppen családjának anyagi nehézségei gátolták abban, hogy a városi gimnázium bezárása alatt máshol, „idejében” elkezdje középfokú tanulmányait.

Életrajzi „morzsák” az 1865-ben

végzett diákok további pályafutásáról

Az 1864/65-ös végzős évfolyam tagjainak további életútját vizsgálva számos izgalmas pályaképpel találkozunk.

Az újranyitott algimnázium negyedik osztályát először elvégző diákok későbbi életútja igazolta, hogy mennyire szükség volt a városi iskola ismételt beindítására. Az intézet 1861-es megnyitása mellett nyomós érvként szólt a helyi közigazgatási feladatokat ellátó tisztviselői gárda utánpótlásának kinevelése. Az indok jogosságát mutatja például, hogy 1889-ben a város köztisztviselői közül négyen is az ominózus osztályba jártak: Huszka Dezső ügyvéd tisztiügyészként, Ulrich István főjegyzőként, Mihálovits Jenő mérnökként, Kremzer József pedig kiadótisztként működött a városi tisztikarban. 1905-ben Ulrich és Kremzer mellett másik két egykori diáktárs is szerepelt a névsorban: Molnár Dezső pénztárnokként, Retkes Imre pedig orvosként szolgálta a város érdekeit.[32] Ketten egyházi pályára léptek, Fábián Mátyás premontrei, Cserép Pál kegyesrendi szerzetes, pap tanár lett.

Mivel a félegyházi algimnáziumban csak a középiskola alsó négy osztályát lehetett elvégezni, a diplomára vágyó fiataloknak az érettségi bizonyítványt más városok iskoláiban kellett megszerezniük. Az egykori osztálytársak közül többen később is egy gimnáziumba jártak. A szegedi piaristák tanítványa lett az 1865/66-os tanév V. osztályában Bistyák Ferenc, Cserép Pál, Huszka Dezső, valamint Dybas Albert, Retkes Imre, Harmath Imre, Gyubek Szerafin és Szíjártó László. Az utóbbi öt személy később elhagyta az intézetet – ismétlőként egy évet idejárt Bánhidy Károly is –, viszont az egykori félegyházi algimnáziumi osztálytársak közül csatlakozott a Szegeden tanulókhoz Endre László és Fábián Mátyás, így a régi „csapat” tagjai közül összesen öten tettek érettségi vizsgát 1869-ben Szegeden.[33] A kecskeméti kegyesrendiek gimnáziumában tanult tovább az 1865/66-os tanévben Bánhidy Károly és Fábián Mátyás – ők ketten később átiratkoztak Szegedre –, illetve Kerekes Géza, Kovács Imre, Mihálovits Gyula, Molnár Dezső és Ulrich István.[34] Szivák Imre a fővárosba ment a főgimnázium felsőbb osztályait elvégezni, hozzá csatlakozott később a tanulmányait előbb Szegeden folytató Retkes Imre is.[35]

Az 1865-ben Félegyházán végzett diákok némelyike rokoni szálakkal is kötődött egymáshoz, mások később kerültek egymással sógorságba. Bánhidy Károly és Kremzer József unokatestvérek voltak, Huszka Dezső pedig osztálytársának, Endre Lászlónak a húgát, Endre Izabellát vette feleségül. Kremzer József lánytestvére, Mária szintén a bátyja egyik osztálytársának, Molnár Dezsőnek esküdött örök hűséget. Bár a vezetéknév-azonosság miatt szorosabb rokoni kapcsolatot sejthetünk Mihálovits Jenő és Mihálovits Gyula között, de a részletes családfakutatás csak távoli rokonságot állapított meg közöttük.[36] Akadt példa arra is, hogy az egykori osztálytársak oldalági rokonai kötöttek házasságot. Például Ulrich István egyik öccse, Ulrich Antal később Ring Mihály egyik unokatestvérének, Ring Pálnak lányát, Irmát vette feleségül.[37]

Az osztály 16 tagja Félegyházán, kilenc más településen született. A „vidékiek” egy része – például Ulrich István és Molnár Dezső – a gimnáziumi tanulmányok idején családjával vagy gyámjával már életvitelszerűen Félegyházán lakott. Ám két tanuló viszonylag messziről származott, Dybas Albert Galíciából, Gyubek Szerafin pedig Árva vármegyéből érkezett. Mindketten már az elemi iskolai tanulmányaik idején feltűntek Félegyházán, viszont nincs semmi hozzáférhető adat arra vonatkozóan, hogy milyen rokoni vagy baráti szálak miatt választották tanulmányaik színhelyéül Félegyházát, holott legalább az alsófokú oktatáshoz szülőföldjükön, vagy ahhoz lényegesen közelebbi városban is hozzáférhettek volna. Arról sincs információ, hogy Félegyházán ki volt a szállásadójuk, kinél laktak, ki gondoskodott élelmezésükről, ruházatukról, hiszen az iskolához nem tartozott kollégium, internátus.

Az alábbiakban az egykori osztálytársak vázlatos életrajza következik névsorrendben.

Bánhidy Károly keresztelésére 1850. augusztus 15-én, a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony-templomban került sor, édesapját Bánhidy (egyes forrásokban Bánhidi) Antalnak, édesanyját Kremzer Franciskának hívták. A keresztszülők, Holló Gáspár és Mallár Franciska, a később híressé vált „Holló-gyerekek” – dr. Holló Lajos politikus, országgyűlési képviselő, Holló László főgimnáziumi igazgató, Holló József ipartestületi elnök – szülei voltak.[38] A Félegyházán elvégzett algimnáziumi tanulmányok után először Kecskeméten iratkozott be a piarista atyákhoz, de itteni szereplése nem bizonyult túl sikeresnek. Az ötödik osztályt 1866/67-ben ismétlőként Szegeden, szintén a kegyesrendiek által vezetett főgimnáziumban járta újra. A következő években is ezt az intézményt látogatta, viszont érettségi vizsgát nem tett, neve az 1869/70-es tanévben a nyolcadikosok névsorában az „elmaradtak” között olvasható.[39] Későbbi munkásságáról kevés adat áll rendelkezésre. 1885-ben szülővárosában pályázott a rendőrkapitányi írnoki állásra. A város képviselőtestülete 1896-ban helyettes írnokká választotta, a következő évtől a helyi népkör rendes tagja lett.[40]

Nem nősült meg, nem alapított családot. Városi díjnokként halt meg 68 éves korában, 1918. november 7-én, „aggkórban”, azaz végelgyengülésben.[41]

Bistyák Ferenc az osztály egyik legöregebb tanulója volt, hiszen 1843. július 19-én keresztelték a félegyházi Ótemplomban. Szüleit Bistyák Tamásnak és Bene Rozáliának hívták. A félegyházi algimnáziumot később kezdhette, mint osztálytársai, mert az 1861/62-es tanévben csak a második félévben kapott érdemjegyeket. A középiskola alsó négy évfolyamán jó tanulónak számított, többször is másodikként végzett az abszolút éltanuló, „primus eminens” Szivák Imre osztályelső mögött. A gimnázium felső négy osztályát Szegeden, a piaristáknál járta, itt tette le az érettségi vizsgát is.[42] A fővárosban jogi tanulmányokat folytatott, majd köz- és váltóügyvédként tevékenykedett. A nagylaki járásbírósághoz 1877-ben nevezték ki albírónak, majdnem három évtized után, 1904-ben ugyanitt járásbíró lett.[43] Még abban az évben – nagylaki lakosként, nyugdíjazott járásbíróként – a szegedi ügyészség kerületébe ügyészségi megbízottul rendelték ki.[44] Nem szakadt meg a kapcsolata szülővárosával sem, 1899-ben tagja lett a Petőfi Sándor Félegyházán felállítani kívánt szobrára adományokat gyűjtő bizottság vidéki tagozatának.[45] Életének további alakulásáról, halálának időpontjáról nem áll rendelkezésre pontos információ. Biztos, hogy 1911-ben még életben volt, mert gyászoló rokonként szerepelt félegyházi unokaöccse, Bene Antal tanító gyászjelentésén.[46]

Büchlbauer Lajos 1846-ban született, Kisteleken keresztelték 1846. december 20-án. Édesapja, Büchlbauer Mihály, postamesterként dolgozott, édesanyját Koszgleba Ágnesnek hívták.[47] Büchlbauer Lajos csak az 1862/63-as tanév második félévétől járt a félegyházi algimnáziumba, az ominózus osztályközösségnek tehát csak a második tanévtől volt tagja. Az iskolai anyakönyvi bejegyzések szerint a család időközben átköltözött Kiskunmajsára. Az algimnáziumi tanulmányok után Büchlbauer Lajos csakhamar munkába állt, folytatta édesapja foglalkozását. Nem tudni, hogy nem is kívánt továbbtanulni, vagy a kényszer vitte rá a korai kenyérkeresetre – ugyanis édesapja 1867 elején meghalt –, mindenesetre még abban az évben kinevezték majsai postamesterré, így kvázi „megörökölte” apja hivatalát.[48] Nagyon aktív közéleti szerepet játszott Kiskunmajsán. Megyebizottsági taggá nevezték ki, elnöke lett a majsai iskolaszéknek és a majsai katolikus olvasókörnek, vezette az ottani szabadelvű pártot, majsai tanácsnokká, illetve a helybéli takarékpénztár részvénytársaság vezérigazgatójává választották.[49] A kömpöci pusztán több mint 20 holdnyi területen dohánytermesztéssel foglalkozott, terményei országos kiállításon is szerepeltek.[50] Szívügyeként kezelte a Félegyháza-Majsa, illetve a Majsa-Halas vasútvonalak megvalósításának ügyét. Társaival a vasúttársaság igazgatójával tárgyalt, szorgalmazva az új vonal kiépítését. A majsai közgyűlés az ő javaslatára tette magáévá az eszmét, ki is nevezték Büchlbauert a vasúti bizottság elnökévé.[51]

Felesége Szentbenedeky Bozóky Róza volt, a házaspárnak hat gyermeke – név szerint: Aranka, Róza, Valéria, Irma, Margit, Lajos – született. Büchlbauer Lajos tevékeny életét 55 éves korában, 1901. április 26-án fejezte be, Kiskunmajsán temették el.[52]

5. Büchlbauer Lajos gyászjelentése

Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés gyűjtemény (4319433_00671)

Cserép Pál 1849 novemberében született Kiskunfélegyházán, november 12-én keresztelték az Ótemplomban. Szüleit Cserép Mihálynak és Kürtösi Veronikának hívták. Lánytestvére, Veronika, később Szondy Mihályhoz ment feleségül, öccse, Cserép József, bölcsészdoktor, klasszika-filológus és középiskolai tanár lett, az 1930-as években aktívan belekapcsolódott a Petőfi Sándor szülőhelyéről szóló vitába, érveket gyűjtve a költő félegyházi születése mellett.[53] Cserép Pál a félegyházi algimnázium elvégzése után a szegedi piarista főgimnáziumban tanult, ott érettségizett 1869-ben. Még azon év őszén belépett a kegyes tanítórendbe, újoncévét Vácon töltötte. Szerzetesi névként a Sándort vette fel. A teológiát magánúton Nyitrán végezte, 1874 szeptemberében szentelték pappá. Magyar nyelv és irodalom, valamint latinszakos tanári diplomát, illetve gyorsírói oklevelet szerzett. Tanárkodott Léván, Nyitrán, Vácon, Nagybecskereken. Az 1876/77-es tanévben Sátoraljaújhelyen dolgozott. A következő tanévben a rend szegedi iskolájába helyezték, ahol egészen haláláig működött. Fő tárgyai mellett tanított történelmet, szépírást, vallástant, illetve vezette az iskolai önképzőkört. Az 1898/99-es tanévtől kezdődően átvette a szegedi főgimnázium igazgatóságát elődjétől, a szintén félegyházi származású, ekkor az egész magyar piarista rend főnökévé kinevezett Magyar Gábortól. Cserép Sándor – a város köztörvényhatósági bizottságának tagjaként, illetve a Dugonics Társaság egyik alapítójaként, később osztályelnökeként – elismert és megbecsült alakja volt a szegedi közéletnek. Nyári szünidejét gyakran töltötte szülővárosában. Több irodalomtörténeti, illetve nyelvészeti értekezést publikált. Hosszú betegség után, 1905. október 5-én Szegeden hunyt el, az ottani belvárosi temetőben helyezték örök nyugalomra.[54]

6. Cserép Pál Sándor családi gyászjelentése

Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés gyűjtemény (4320015_00218)

7. Cserép Pál Sándor rendi gyászjelentése

Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés gyűjtemény (4320015_00219)

8. Cserép Pál Sándor gyászjelentése (Dugonics Társaság)

Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés gyűjtemény (4320015_00220)

9. Cserép Pál Sándor arcképe

Értesítő Szeged 1905/06 1.

Dybas Albert – akinek vezetékneve Dibas alakban is előfordul – évre pontos, azaz 1843-as születési dátuma nem az iskolai anyakönyvekből derült ki – hiszen ott csak azt tüntették fel, hogy pl.: negyedikes korában 22 éves volt –, hanem későbbi, munkahelyével kapcsolatos forrásból.[55] Születésének helye bizonytalan, az iskolai anyakönyvekben a következő formákban szerepelt: „Lengyelország, Biec, Sandeci kerület”, „Lengyelország Voitovva [sic!]”, illetve „Galicia, Voitova”. Édesapja keresztnevét két évben Albertnek, két évben Ferencnek írták be, hol közrendűnek, hol földművesnek nevezték. Dybas már az elemi iskolai tanulmányait is Félegyházán végezte.[56] A félegyházi algimnázium négy osztálya után a kegyesrendiek szegedi iskolájába iratkozott be, ahol azonban csak az ötödik osztályt járta ki. Nevével legközelebb 1873-ban találkozunk, amikor is postai gyakornokként „II. oszt. járulnokká” nevezték ki Pesten.[57] Később is a nagy állami cég alkalmazottja maradt, 1875-ben postatisztként teljesített szolgálatot a budapesti főpostán, majd 1884-ben az „osztrák-magyar államvaspályaudvar mozgó postahivatalában”. 1894-től főtisztként szerepelt, dolgozott a Nyugati, illetve a Keleti pályaudvar postáján is. 1911-ben nyugdíjazták, négy év múlva, 72 éves korában Budapesten hunyt el.[58]

Bár a félegyházi gimnázium anyakönyveibe még római katolikus vallásúként írták be, későbbi életeseményeinél már a református felekezet tagjaként tűnt fel. Feleségével, a szintén református Albert Emiliával legalább három gyermekük született, Zoltán 1877-ben, Béla Árpád 1883-ban, Aranka Emilia 1885-ben.[59]

Endre László félegyházi redemptus családból származott, keresztelése 1851. december 29-én történt meg a kiskunfélegyházi Ótemplomban. Szülei: id. Endre László és Vajmár (Vaymar) Matild voltak.[60] Az apa – hites ügyvéd, kerületi ménesintézeti felügyelő, a Jászkun kerületek volt nádori táblabírája, földbirtokos – nagyon tehetősnek számított, bizonyos években a város első viriliseként ő fizette be a legtöbb adót a település kasszájába.[61] A házaspárnak 13 gyermeke született, közülük László Ferdinánd Antal másodikként látta meg a napvilágot.[62] Egyik öccse mérnök, a másik főhadnagy, a harmadik ezredorvos lett. Egyik húgát, Izabellát az egykori osztálytárs, dr. Huszka Dezső vette nőül, másik húga, Szidónia pedig a vagyonos Hoffer Józsefhez ment feleségül.[63] Legfiatalabb öccse, Zsigmond, jogot végzett, később pomázi és abonyi szolgabíróként tevékenykedett, 1896-tól a félegyházi járás főszolgabírája lett, évekig tagja volt az országgyűlés felsőházának és Pest vármegye törvényhatóságának. Ezen Endre Zsigmond fia, aki – talán az általam vizsgált Endre László nagybátyja után – szintén a László keresztnevet kapta, 1938-ban Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja lett. Ő volt az, akit később belügyi államtitkárként személyes felelősség terhelt a magyarországi zsidók deportálásáért.[64]

A félegyházi algimnázium negyedik osztályát 1865-ben elvégző Endre László nem tört sem politikusi, sem hivatalnoki babérokra. Elvégezte ugyan a gimnázium felsőbb osztályait – Budapesten, Pozsonyban, az érettségit pedig Szegeden tette le –, de visszatérve szülővárosába, gazdálkodással foglalkozott.[65] 1887-ben vette feleségül a Vásárhelyről származó Szedresi (más forrásban Szedressy) Máriát.[66] Egy korabeli hírlapi beszámoló szerint a házaspár egyik kisgyermeke, Dénes, egyszer Pesten sétálva megszólította Jókai Mórt, és megdicsérte annak egyik elbeszélését. Az idős írónak megtetszett a bátor legényke, kezet fogott vele, megkérdezte a nevét, és később nagyobb társaságban elmesélte az esetet. Jókai beszámolója alapján nemcsak újságcikk született, hanem Vágó Pál festőművész is ajánlkozott, hogy megörökíti az emlékezetes találkozást. A hír eljutott Félegyházára is, ahol a gyermek Endre Dénes apja, Endre László azonnal tollat ragadott és egy Jókaihoz intézett hálás levél kíséretében megküldte kisfia arcképét, amelyet az író – a „történeti hűségű” ábrázolást segítendő – továbbított a festőnek.[67]

Endre László 68 éves korában, 1919. november 29-én hunyt el, a kiskunfélegyházi Felső temetőben helyezték végső nyugalomra.

10. Endre László gyászjelentése

Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés gyűjtemény (4313084_00608)

11. Endre László arcképe

Kiskun Múzeum Ad.2002.14.3.5.

Fábián Mátyás az egyetlen a vizsgált személyek közül, akinek ikertestvére volt. Fábián Mátyást, ikertestvérével, Péterrel együtt 1850. február 23-án keresztelték meg a félegyházi Ótemplomban. Édesapjuk Fábián Imre birtokos, édesanyjuk Dobák Julianna volt.[68] A két fiú együtt kezdte az elemi iskolát 1857-ben, de Péter harmadikos korában kimaradt, Mátyás viszont szép eredménnyel kijárta a negyedik osztályt is, majd a helyi algimnáziumban folytatta tanulmányait.[69] Fábián Mátyás a gimnázium ötödik osztályát a kecskeméti piaristáknál végezte, majd átjelentkezett Szegedre, szintén a kegyesrendiekhez, ahol 1869-ben érettségit tett.[70] Ebben az évben belépett a premontrei szerzetesrendbe, majd 1873-ban ünnepélyes fogadalmat tett, szerzetesi névként az Imrét kapta. 1874-ben pappá szentelték. Működését a rend rozsnyói főgimnáziumában kezdte meg 1873-ban, itt két évig tanított latint, görögöt és franciát. Ezt követően 12 éven át Kassán oktatott klasszika-filológiát, majd a rend elöljárósága 1887-ben jászóvári jószágkormányzóvá nevezte ki. Innen tért vissza tíz év után Kassára tanítani, ahonnan 1911-ben köszönt el, elnyerve a váradszentmártoni házfőnöki címet.[71] 1923-ban nyugállományba vonult és Jászóváron töltötte élete utolsó éveit. Itt hunyt el – a rend szenioraként és a felvidéki magyarság oszlopos tagjaként – 1926. június 19-én.[72]

Fábián Mátyás Imre nem szakította meg kapcsolatát szülővárosával. 1895-ben például a félegyházi főgimnázium segélyező egyesülete javára adakozott, három év múlva az Önkéntes Tűzoltóegyletet támogatta. Tagja lett a Félegyháza által már 1899-ben kezdeményezett Petőfi-szobor felállítására adományokat gyűjtő bizottság vidéki szekciójának, illetve 1918-ban maga is hozzájárult anyagilag a város által indítványozott, dr. Holló Lajosnak emléket állító műalkotáshoz. A helyi hírlap rendszeresen beszámolt Fábián életének fontosabb állomásairól, sőt azt is feljegyezték, ha „földink” a nyári szünidőre hazatért rokonai körébe. Aranymiséjét is Félegyházán mutatta be, ahol a manuduktori tisztet rendtársa, a szintén városunkból származó Kovács Imre Lajos látta el.[73]

12. Csoportkép a jászóvári premontreiekről, az 1890-es évek végén. Fábián Mátyás Imrét az 53-as szám jelöli

Premontrei Levéltár Gödöllő, GPAL-PrJ-Fotók-1.

Feuer Ferenc volt az osztály egyetlen izraelita felekezetű tanulója. Az iskolai anyakönyv szerint a Pest megyei Irsán született, kb. 1850-ben, apja Feuer Bernát kereskedő – más megnevezéssel kalmár – volt, aki Félegyházán lakott. A jelenleg elérhető adatbázisokban azonban nem szerepel izraelita születési anyakönyv sem Irsa, sem Alberti községek vonatkozásában, így megállapíthatatlan, hogy pontosan hol, mikor és milyen nevű anyától született Feuer Ferenc. Az viszont kiderült, hogy nem fejezte be az algimnáziumi tanulmányait a helyi iskolában, hiszen a negyedik osztály második félévében ez a bejegyzés szerepel a középiskolai anyakönyvében: „többszöri félbeszakítás után egészen kimaradt június 15-én”.[74] Feuer további pályafutása ismeretlen, az osztálytalálkozó szervezéséről szóló 1890-es újságcikk szerint addigra már meghalt.[75]

Gyubek Szerafin (más forrásban Gubek Serafin) életrajzi adatai néhol ellentmondásosak és nem egyértelműek. Valószínűleg ő lehetett az a diák, aki az 1860/61-es tanévben a félegyházi elemi iskola negyedik osztályában – több, későbbi algimnáziumi társa között – már feltűnt, igaz, hogy ekkor nevét Djubek Szerafin formában írták.[76] Születési helyeként az Árva vármegyei Jablonkát, apja keresztneveként Jánost, annak foglalkozásaként pedig földművest tüntettek fel. Nem tudni, hogy hol időzött az 1861/62-es tanévben, de a félegyházi algimnázium első évfolyamán még nem járt az ominózus osztályba. Másodikban vezetékneve ’Gyubek’ formában került be az algimnáziumi anyakönyvbe, születési helyeként „Biec, Lengyelország” szerepelt, a felsőbb két évfolyamon azonban az Árva vármegyei Jablonka. Apja keresztnevét hol Jánosnak, hol Jónásnak írták, foglalkozását pedig egyszer földművesnek, egyszer pedig közrendűnek tüntették fel.[77] A gimnázium ötödik osztályát 1865/66-ban a szegedi piaristáknál végezte.[78] Egyéves kihagyás után, 1867-ben Szabadkán, az ottani főgimnázium hatodik osztályában tűnt fel egy Gyubek Szilveszter nevű tanuló, aki a következő évben is így szerepelt, az 1869/70-es tanévben viszont a nyolcadik osztályba Gyubek Ferenc járt, aki 1870-ben így is tett érettségi vizsgát.[79] Hogy Gyubek Ferenc és Djubek Szerafin (Szilveszter) valószínűleg egy és ugyanazon személy, alátámasztják a családi eseményeiről elérhető források. Djubek Szerafin 26 évesen házasságot kötött 1873. január 7-én a mai Szlovákia területén lévő Somorja (Šamorín) településen a szabadkai születésű, 20 éves Torma Máriával.[80] A házassági anyakönyvi bejegyzésből kiderül, hogy a vőlegény az Árva vármegyei Jablonkán született – feltételezhetően 1847-ben –, az apját pedig Jánosnak hívták. Az édesanya neve elég nehezen olvasható, talán a Koszravek Rozália forma állhat legközelebb a valósághoz. A menyasszony szabadkai születése, illetve a házasság háromszori, Szabadkán megtörtént kihirdetése azt feltételezi, hogy az ifjú férj is kötődött valamilyen formában ehhez a településhez, amit Gyubek Ferenc szabadkai tanulmányaival fentebb igazoltam is. Djubek Szerafin a későbbiekben ténylegesen és következetesen a Gyubek Ferenc nevet használta, hiszen felesége gyászjelentésén is így szerepelt.[81] Szintén a két név mögött megbújó ugyanazon személyiség teóriáját erősíti, hogy az 1873-as somorjai házassági anyakönyv adatai szerint a vőlegény – Djubek Szerafin – „tanár polgári iskolában”, kicsivel korábban a somorjai felső leányiskolához pedig tanítóvá nevezték ki Gyubek Ferencet.[82] A házaspár első gyermeke, Géza András, szintén Somorján született 1873-ban. A keresztelési anyakönyvi bejegyzése szerint apja Gyubek Ferenc polgári iskolai tanár, anyja Torma Mária volt.[83] Irma Cecilia nevű lányuk is Somorján született 1880-ban.[84] Olga Sarolta Gizella nevű gyermeküket azonban már Győrszigeten keresztelték meg 1885-ben. A keresztelési anyakönyvben részletesen feltüntették a szülők adatait, ezek szerint az apa, Gyubek Ferenc, polgári iskolai tanár az Árva vármegyei Jablonkán született, az édesanya, Torma Mária pedig Szabadkán látta meg a napvilágot.[85] Elfogadva tehát a névváltoztatás tényét, a továbbiakban Gyubek Ferenc életútját kísérhetjük nyomon. Gyubek a budapesti állami polgári tanítóképezdében szerzett nyelv- és történettudományi szakcsoportra képesített tanári oklevelet.[86] 1872-től 1880-ig Somorján tanított, utóbb igazgató-tanítóként; 1880 és 1882 között Kőszegen működött.[87] 1880-ban áthelyezték Győrbe, 1891-ben pedig innen Kassára.[88] 1903-ban a tokaji állami polgári iskola igazgatójává nevezték ki, ezt a tisztséget tíz évig töltötte be.[89] 1914-ben megválasztották az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület északkeleti köre tiszteletbeli elnökévé.[90] A hosszú, fáradságos munkában megtört pedagógus Miskolcon lakó családja körében talált nyugalmat. Itt érte a halál hosszas szenvedés után, 81 éves korában. A korabeli nekrológ szerint a pedagógusok nesztorukat tisztelték az elhunytban: „Gyubek Ferenccel a magyar tanártársadalomnak egyik igen értékes, széles látókörű s nagytudású tagja költözött el az élők sorából, aki több mint négy évtizedes tanári és igazgatói működése alatt páratlan lelkesedéssel s fáradhatatlan ügybuzgalommal dolgozott a magyar népkultúra előbbrevitelén.”[91]

Harmath Imre életrajzi adatai bizonytalanok. Az 1861/62-es tanévnek csak a második félévekor iratkozott be a félegyházi algimnáziumba, viszont onnantól kezdve végigjárta a többiekkel az iskolát. Az iskolai anyakönyv szerint édesapját Harmath (más forrásokban Harmat) Jánosnak hívták, születési helyeként három évben Kiskunfélegyházát, az utolsó tanévben azonban Puszta-Péterit tüntették fel. Évre pontos születési dátumát sem könnyű megadni, hiszen az iskolai anyakönyvekben csupán – ahogy fentebb már kiderült, korántsem pontos – életkora szerepel. Kiskunfélegyházán ebben az időben csak egyetlen római katolikus templom működött. A Sarlós Boldogasszony-templomban – azaz az Ótemplomban – 1842 és 1852 között két Harmat (Harmath) Imrét kereszteltek – mindkettőjüket 1846 novemberében –, de egyikük apja sem viselte a János keresztnevet.[92] Viszont a Félegyházához közeli Puszta-Péterin – azaz a mai Pálmonostorán – 1844-ben kereszteltek egy Harmat Imre nevű fiút, akinek apját Harmat Jánosnak, anyját pedig Erdélyi (Erdéli) Erzsébetnek hívták.[93] Rajta kívül egyébként 1842 és 1852 között Pálmonostorán sem olvasható a keresztelési anyakönyvben másik ilyen nevű gyermek. Feltételezhető tehát, hogy ez a fiú járhatott az 1861/62-es tanévtől a félegyházi algimnáziumba, bár az 1844-es születési dátum kissé távol esik az iskolai anyakönyv bejegyzése alapján becsülhető 1847-es születési évtől.

Harmath Imre további életéről sem sokat tudunk. A gimnázium ötödik osztályát a szegedi piaristáknál végezte 1865/66-ban, a következő tanévben azonban neve mellett az „elmaradt” bejegyzés olvasható.[94] Egy félegyházi újságban 1887-ben szerepel egy Harmat Imre nevű ács, de nem bizonyítható, hogy azonos az általam vizsgált osztályba járt illetővel. Az 1844-ben Puszta-Péterin született Harmat Imre 1911-ben halt meg 69 éves korában a kiskunfélegyházi szegényházban, legalábbis a szülők neve azonos mindkét anyakönyvi bejegyzésben, bár a halálozáskor bejegyzett életkor alapján számított születési dátum ebben az esetben sem stimmel.[95]

Huszka Dezső csak az 1864/65-ös tanévben, negyedik osztályban járt a félegyházi algimnáziumba. Az iskolai anyakönyv szerint Félegyházán látta meg a napvilágot, apját pedig Ödönnek hívták. Az ótemplomi keresztelési anyakönyv mutatói szerint viszont ilyen adatokkal nem született senki 1842 és 1852 között. Feltételezhető, hogy az iskolai matrikulába Huszka Dezső apja helyett bátyja, Ödön került be, vagy tévedésből, vagy mert ekkor ő volt öt évvel fiatalabb öccsének törvényes gondviselője. Ha elfogadjuk ezt a feltételezést, akkor Huszka Dezső születési adatai a következőek: 1848. szeptember 2-án keresztelték Félegyházán „Dienes” utónévvel, szülei: Huszka József hites ügyvéd és tanító, illetve Fazekas Zsuzsanna. Bátyját, Huszka Ödönt ugyanott keresztelték 1843. szeptember 8-án. A keresztvíz alá mindkettőjüket a későbbi gimnáziumi osztálytárs, Ring Mihály szülei, id. Ring Mihály és Molnár Karolina tartották.[96] A Huszka-gyerekek édesanyjuk révén rokonságban álltak a város egyik legjelentősebb családjával, a Fazekasokkal. A fiúk unokatestvérei közé tartozott például Fazekas Ágoston, aki később Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjaként, Félegyháza város díszpolgáraként, országgyűlési képviselőként tett szert jelentős hírnévre, illetve dr. Fazekas Kálmán városi főügyész is, akinek lánya, Fazekas Ágnes Mária Blandina a lányoktatás terén szerzett elévülhetetlen érdemeket.[97] Huszka Dezső unokaöccse, vagyis Ödön nevű bátyjának egyik fia szintén nevezetes személynek számított: Huszka Jenő kultuszminiszteri titkár zeneszerzőként és dalköltőként olyan műveket jegyzett, mint a Bob herceg, a Lili bárónő vagy a Mária főhadnagy.[98]

A források alapján Huszka Dezsőnek az egykori osztálytárs, Endre László húgával, Endre Izabellával 1881-ben kötött házasságából nem született gyermeke, de ők nevelték Huszka unokahúgát, Fazekas Vilmát, legalábbis a korabeli hírlapokban az ő gyámatyjaként szerepelt.[99]

Huszka Dezső, felesége, Endre Izabella révén beházasodott a nem kevésbé jelentős Endre családba, így egykori osztálytársa, Endre László mellett sógorságba került Endre Zsigmonddal, a későbbi főszolgabíróval, az országgyűlés felső házának tagjával, valamint Hoffer Józseffel, Félegyháza egyik legnagyobb földbirtokosával is.[100] Ráadásul Huszka Dezső volt a násznagy Molnár Béla esküvőjén, aki később, 1909 és 1915 között Kiskunfélegyháza haladó szellemiségű polgármestereként levezényelte többek között az új városháza építését is.[101]

Huszka Dezső a gimnázium alsóbb évfolyamait Pesten végezte, nem túl jó eredménnyel.[102] Viszont a félegyházi iskola negyedik osztályában már a jobb tanulók közé tartozott, majd tanulmányait Szegeden, a piaristáknál folytatta.[103] Az érettségi után Pesten jogot hallgatott, 1876-ban köz- és váltóügyvédként felvették a kecskeméti ügyvédi kamarába.[104] Aktívan belefolyt a lokális közügyekbe, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főispánja megyei tiszteletbeli ügyésszé nevezte ki, tagja volt szülővárosa közgyűlésének, 1885-től 1894-ig Félegyháza tisztiügyészeként működött.[105] A „Félegyházi kereskedelmi iparhitelintézet és népbank”-nak előbb igazgatósági tagja, majd alelnöke, utóbb jogtanácsosa lett.[106] Évekig alelnöke volt a félegyházi kaszinónak, ügyvédje a Korcsolyázó és Labdázó Egyesületnek, tagja az iskolaszéknek, elnöke a helyi Egyesült Gőzmalom Rt.-nek.[107]

Huszka Dezső magánélete nem alakult a legboldogabban. Felesége „hűdéses butaságban” – azaz elmezavarban – szenvedett, bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy elváltak, bár ez a tény csak a polgári halotti anyakönyvükből derült ki, az egyházi temetési matrikulák nem tartalmazzák ezt az információt. Endre Izabella 1916. augusztus 3-án Budapesten halt meg, de Félegyházán temették el. Huszka Dezső három évvel élte túl egykori feleségét, ő 1919. január 13-án hunyt el szülővárosában.[108]

Kemény László 1848-ban született, június 18-án keresztelték a félegyházi Ótemplomban. Apja, Kemény Márton, kézművesként dolgozott, anyját Tóth Máriának hívták.[109] Három évvel fiatalabb, 1851. február 12-én keresztelt, Márton nevű öccsével két évig egy osztályba járt szülővárosa algimnáziumában, de a kisebbik fiú később már nem szerepelt a félegyházi középiskolai névsorokban.[110] Kemény László tanulmányait Pesten folytatta, itt érettségizett.[111] Nagyon fiatalon, 21 éves korában, 1870. március 7-én halt meg Félegyházán tüdővészben, halotti anyakönyvi bejegyzése szerint jogászként.[112]

Kerekes Géza Kiskunhalason született, 1851. október 13-án keresztelték római katolikus rítus szerint. Anyakönyvi bejegyzése szerint édesanyját Borbély Juliannának hívták, aki a gyermek természetes apjával, Kerekes Sándor zempléni származású ügyvéddel fiuk születését követően két évvel, azaz 1853-ban házasodott össze, így törvényesítve utólag Kerekes Géza származását.[113] Érdekesség, hogy a gyermek keresztelését végző kiskunhalasi plébános, Huszka Vendel rokoni kapcsolatban állt Kerekes Géza későbbi, félegyházi algimnáziumi osztálytársával, Huszka Dezsővel, annak ugyanis apai nagybátyja volt.[114]

Kerekes Géza apja, Kerekes Sándor egykor az Orczy család ügyészeként tevékenykedett a jánoshalmai és a kisszállási uradalmakban. Részt vett az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban, 1849 májusában nyelvismerete miatt Batthyány Kázmér gróf külügyminiszteri irodaigazgatónak nevezte ki. A szabadságharc után kegyelmet kapott és Kiskunhalason ügyvédkedett.[115] Fia, Kerekes Géza gimnáziumi tanulmányait Félegyházán és Kecskeméten végezte, a jogot a budapesti egyetemen hallgatta.[116] 1871-ben tiszteletbeli esküdtje volt Heves és Külső-Szolnok törvényesen egyesült vármegyéknek, a következő évben esküdtként működött a tiszai felsőjárási szolgabíró mellett. Ügyvédi oklevelét 1877-ben vette kézhez, a következő évben Jász-Nagykun-Szolnok megye III. aljegyzőjévé választották. 1878-ban nagyobb külföldi utat tett, meglátogatta Svájcot és a párizsi világkiállítást. 1882 és 1883 között a vármegye árvaszéki ügyészeként dolgozott, majd ügyvédi gyakorlatot folytatott.[117] Újsághírek szerint 1885-ben feleségül vette Nagyváradon Sipos Irmát, Sipos Orbán Bihar megyei tanfelügyelő lányát.[118] Házasságukból egy fiú, Sándor született. Kerekes Géza 1885 és 1906 között Szolnok város tisztiügyészeként praktizált, 1906-ban választották meg a vármegye tiszti főügyészévé. Városi tisztiügyészként nagy szerepet játszott abban, hogy Szolnokon az állam főgimnáziumot állított fel. Elnöke, majd igazgatója volt a megyei kaszinónak. A politikai életben aktívan részt vett, a ’48-as függetlenségi pártnak előbb városi, majd vármegyei elnöke lett. Vendégszerető háza központja volt minden társadalmi és politikai mozgalomnak, „s amikor a darabont korszak idején a vármegyebizottsági tagokat kiűzték a vármegyeházáról, az alkotmányvédő bizottság az ő házában talált menhelyet.”[119]Jogászként Budapesten fordításokkal is foglalkozott, de legfényesebb sikereit védőügyvédként aratta. Az országos szenzációt keltő Szentpéteri Sára-féle bűnügyben elmondott védőbeszédeit az országos lapok is közölték.[120] Szolnoki nekrológja szerint „Hű vezető embere volt városunknak, hű vezető embere lett vármegyénknek, hű vezére pártjának, hű harcosa közéletünknek és mindnek fölött hű fia hazánknak. […] Kerekes Géza elsősorban ügyvéd volt. Vérbeli ügyvéd, minőt a Teremtés nagy ritkán alkot. Hatást keltő jó szónok, találékony, ötletes, aki nem mulasztott el egyetlen mozzanatot se, ha azt ügyfele javára értékesíthette. Kiváló büntető gyakorlata ismertté tették nevét az egész országban, és az esküdtszéki intézmény behozatala óta hazánk legkiválóbb védő ügyvédei közé emelkedett.”[121] 1907. április 19-én hunyt el Szolnokon.

Kerekes Géza életrajzában mutatkozik egy homályos rész. 1906-ban polgári házasságot kötött Sipos Irmával, aki minden valószínűség szerint azonos azzal a hölggyel, akit már 1885-ben feleségül vett. Nem találtam magyarázatot az újbóli házasságkötésre, aminek furcsaságát fokozza az a körülmény, hogy Kerekest mind az 1906-os házassági, mind 1907-es halotti anyakönyvben görögkatolikusként tüntették fel, viszont az 1851-es kiskunhalasi római katolikus keresztelési anyakönyvbe nem vezették be az utólagos rítusváltást.[122] Felmerül annak lehetősége, hogy a pár időközben talán elvált. Ezt a teóriát erősíti Kerekes Géza nevének hiánya anyósa, Sipos Orbánné 1903-as gyászjelentőjéről.[123] A feltételezett válás indokára utalhat Kerekes Géza párbaja, amelyről az egyik korabeli hírlap így számolt be: „Két hónappal ezelőtt egy fővárosi vívóteremben kardpárbaj volt Atányi József szolnoki királyi ügyész és Kerekes Géza dr. szolnoki ügyvéd között. A nevezetes Szentpéteri Sára-féle hitvesgyilkossági bűnpörben szintén ellenfelek voltak, de a párbaj oka egy másik asszony volt.”[124] A párbaj azonban büntetendő cselekménynek számított, a közvélemény különösen nem várt volna ilyen tettet jogászoktól, a törvény szolgáitól. Kerekes Géza el is nyerte – nem túl szigorú – büntetését, ahogy egy korabeli szegedi újság írta: „Kerekes Géza dr. szolnoki ügyvéd, Szentpéteri Sára neves védője bevonult az államfogházba, akit az igazságügyminiszter párviadal vétsége miatt 2 napra ítélt.”[125] Nem tudni, hogy maga a párbaj ténye, a párbaj hírének napvilágra kerülése, vagy a párbajt kiváltó ok eredményezett-e esetleg válásig fajuló konfliktust Kerekes Géza és Sipos Irma között, erről ugyanis hallgatnak a hírlapok.

Kovács Ferenc életrajzi adatai bizonytalanok. Az iskolai anyakönyvekből az derül ki, hogy apját Istvánnak hívták, félegyházi lakos és római katolikus vallású volt. A születési évét 1848 és 1852 közé tehetjük. A 25 éves osztálytalálkozóról szóló újságcikk szerint 1890-ben már nem élt. A félegyházi Ótemplom keresztelési anyakönyvének mutatói szerint 1851-ben és 1852-ben is született egy-egy Kovács Ferenc, akinek apja Kovács István volt.[126] Mivel a korábban született fiú apját helvét vallásúnak írták be, így inkább a később, 1852. szeptember 23-án keresztelt fiú életrajzának felderítésére fektettem nagyobb hangsúlyt.[127] Róla az tudható, hogy anyját Pázsit Teréziának hívták, 1878-ban pedig Pest vármegye aljegyzőjeként dolgozott, valamint fiatalon, 30 évesen, 1882. június 6-án hunyt el Félegyházán. A korabeli újságcikk szerint „a sokak előtt feledhet[et]len hű barát, a jeles tehetségű s kitűnő képzet[t]ségű fiatal erő, a kedves, ritka jellemű emberbarát, az egykori »Félegyháza és Vidéke« lap rendes munkatársa” este 10 órakor, hosszas szenvedés után szenderült jobblétre.[128] Halotti anyakönyvi bejegyzése szerint a megyei aljegyző a 38. gyalogezred katonája volt, korai halálát pedig agyszélhűdés okozta.[129]

Bár kétséget kizáróan nem bizonyítható, mindenesetre elképzelhető, hogy a helyi gimnáziumot 1865-ben befejező Kovács Ferenc azonos az itt vázolt életpályát befutott fiatalemberrel. Ezt a feltételezést erősíti a 25 éves osztálytalálkozóról szóló cikk, amely szerint Kovács Ferenc 1890-ben már nem volt az élők sorában.[130]

Kovács Imre iskolai anyakönyvi bejegyzéseiből kiderült, hogy Csongrádon született, édesapját pedig Gergelynek hívták. Ilyen kondíciókkal 1843 és 1852 között egy keresztelést találtam a csongrádi római katolikus anyakönyvben: 1850. november 2-án keresztelték meg Kovács (Kováts) Gergely és Fáy Erzsébet Imre nevű fiát.[131] Már a keresztelési anyakönyv utólagos bejegyzéséből kiderült, hogy Kovács Imre – az előző osztálytársához hasonlóan – szintén nagyon fiatalon, 26 évesen, 1877-ben halt meg szülővárosában. Korai elmúlását tüdősorvadás okozta, halála körülményeiről az derült még ki, hogy a „18-dik honvédzászlóaljnál tiszti helyettes volt. Szabadságolási igazolvánnyal szüleinél tartózkodott.”[132] Kovács Imrét az 1890-es osztálytalálkozóról szóló híradásban valóban az elhunytak között találjuk.[133]

Kremzer József keresztelése 1850. február 16-án történt a félegyházi Ótemplomban. Szüleit Kremzer Flóriánnak és Ujvári Annának hívták.[134] Keresztapja a keresztelést végző Müller Mihály prépost-plébános volt. Kremzer József másodunokatestvérét tisztelhette Pásztor Ferencben, a félegyházi Petőfi-kutatás úttörőjében, Kiskunfélegyháza későbbi díszpolgárában.[135] Az egyik első fokú unokatestvérével, Bánhidy Károllyal pedig négy esztendeig egy osztályba járt a félegyházi algimnáziumban. Húga, Kremzer Emilia révén sógorságba került mind a Bánhidy-famíliával, mind egy másik gimnáziumi osztálytársával. Kremzer Emilia első férje ugyanis Bánhidy Béla volt, majd megözvegyülvén férjhez ment bátyja egykori diáktársához, Molnár Dezsőhöz.[136] Kremzer József élete még ennyi fordulatot sem tartogatott, unokatestvéréhez, Bánhidy Károlyhoz hasonlóan agglegény maradt. 1886-ban díjnokként megválasztották szülővárosa közigazgatási kiadói hivatalnokává – ugyanakkor, mikor hajdani osztálytársát és egy személyben későbbi sógorát, Molnár Dezsőt adószámtisztté –, és ezt a pozíciót töltötte be 1911-ig.[137] Ekkor betegsége miatt lemondott tisztségéről, majd hamarosan, 1911. április 9-én Kiskunfélegyházán elhunyt.[138]

13. Kremzer József gyászjelentése

Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés gyűjtemény (4311498_00022)

Mihálovits Gyula a keresztségben – amelyre 1851. február 5-én Félegyházán került sor – második névként az Andrást kapta. Szüleit Mihálovits Kálmánnak és Bánhidy (Bánhidi) Máriának hívták.[139] A vezetéknév-azonosság miatt kézenfekvő közelebbi rokonságot feltételezni osztálytársával, Mihálovits Jenővel, azonban a részletes családfakutatás csak távolabbi kapcsolatot igazolt kettőjük között.[140] Mihálovits Gyula a gimnázium ötödik osztályát Kecskeméten járta, majd 1869-ben elvégezte a budai vincellér- és kertészképző gyakorlati intézet kurzusát.[141] 1883-ban megválasztották Alpár község jegyzőjévé, 1886 nyarán pedig eljegyezte pojéni Draskovits Róza kisasszonyt.[142] Bizonyára társaság- és mulatságkedvelő férfi lehetett, hiszen „bariton-soló” énekével fellépett az első alpári bálon, továbbá alpári működése 12. évfordulójának megünneplésére szőlőjében „társas estélyt” rendezett, „hol jó barátai, tisztelői, ismerői nagy számban gyűltek össze.”[143] Különös „produkcióra” is vállalkozott, legalábbis a korabeli újságok szerint. A nemzetközi távírókongresszus 1896-ban Kecskemétre látogató tagjai kirándulást tettek az alpári Szikra-pusztára, ahol meglepetés várta őket. „Az ünnepély legérdekesebb részét azonban a Szikra-Alpár-puszta és Alpár falunak lovas bandériuma képezték. […] Ezután jött Alpár község bandériuma, élén a község derék jegyzője Mihálovits Gyulával, aki épp úgy, mint a legénység lobogó ing és gatyában, nyereg és kengyel nélkül ülte meg a lovat […]. A vendégek alig teltek el a gyönyörű látvánnyal s lelkesülten éljenezték a magyar puszták fiait és leányait, ekkor azonban Mihálovits jegyző megállította lovát s a legfolyékony[abb] francia nyelven lóhátról üdvözölte a díszes társaságot úgy, hogy a vendégek csodálkozása és lelkesedése alig ismert határt s a kitüntetés minden jelével elhalmozták a daliás, népszerű jegyzőt.”[144]

Aktívan részt vett a község közéletében, vezetőségi tagja lett az alpári önsegélyező egyletnek, ugyanakkor azonban hivatali hatalommal való visszaéléssel is megvádolták az alpári vasút építse körüli botrányok miatt.[145] Talán ez az ügy is hozzájárult ahhoz, hogy 1902-ben „megrongált egészségére hivatkozva” nyugdíjazását kérte. Ennek ellenére aktív maradt, például előadást tartott a „vándorcigány kérdésről” Kecskeméten, az ottani gazdasági egyesület rendezvényén.[146]

Gyászjelentője Alpáron kelt, nem szerepelnek rajta gyászoló egyenesági leszármazottak, tehát Draskovits Rózával kötött házassága feltehetően gyermektelen maradt. 1911. október 15-én hirtelen hunyt el, életének 61. évében. Nekrológja szerint: „Az életerős férfiút szívszélhűdés ölte meg. Az elhunyt úgy az irodalom, mint a közigazgatás terén elismert s jó nevet vívott ki.”[147]

14. Mihálovits Gyula gyászjelentése

Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés gyűjtemény (4325730_00584)

Mihálovits Jenő számított a gimnáziumi osztály legprominensebb tagjának, hiszen apja, Mihálovits János a város első embere, Félegyháza főbírája volt. Jenőt 1851. szeptember 27-én keresztelték az Ótemplomban, édesanyját Horváth Teréziának hívták.[148] A főbíró gyermekei közül többnek a neve is ismerős lehet a helytörténettel foglalkozók számára: Mihálovits Béla (1833–1898) kiskun alkapitány, majd járási szolgabíró lett, Mihálovits Alajos (1856–1941) évtizedekig működött a félegyházi gimnázium tanáraként.[149]

Mihálovits Jenő mérnökként dolgozott, 1879-ben Szentesen, a Tisza áradásánál a gát erősítésén szorgoskodott, de 1882-ben már szülővárosa mérnökeként említik a hírlapok.[150] Ezt a tisztséget töltötte be még 1898-ban is, amikor a városi tisztújításon ismét gazdasági tanácsnokká és városi mérnökké választották.[151]

Első feleségével, Bánhidy Máriával – akit véletlenül pont úgy hívtak, mint Jenő volt gimnáziumi osztálytársának, Mihálovits Gyulának édesanyját – 1882-ben kötöttek házasságot. Érdekes, hogy a feleséget Mária néven jegyezték be mind az 1864-es keresztelési, mind az 1887-es halotti anyakönyvbe, házasságkötésénél és gyermekei születésénél azonban Irma néven szerepelt.[152] Nagyon fiatalon, harmadik gyermeke születése után fél évvel, 28 éves korában hunyt el. Özvegye újranősült, 1890-ben feleségül vette a lányok oktatásával foglalkozó, szatmári születésű Gabányi Etelkát, akit a házassági anyakönyvben – az első feleséghez hasonlóan – szintén Máriaként tüntettek fel.[153] Mihálovits Jenőnek két feleségétől összesen tizenegy gyermeke született: az első három Bánhidy Máriától (Margit 1883, Jenő 1885, Ottó 1887), nyolc pedig a második asszonytól, Gabányi Etelkától (János 1891, Etelka 1892, András 1893, István 1894, Irén 1897, László 1901, Mihály 1902, Mária 1905).[154]

Mihálovits Jenő 68 éves korában, 1919. október 11-én hunyt el Félegyházán.[155]

Molnár Dezső iskolai anyakönyvi adatai szerint vagy a Szolnok megyei Cibakházán, vagy Kunszentmártonban született, az első két tanévben ugyanis az egyik, az utolsó két tanévben pedig a másik települést tüntették fel származási helyeként. Félegyházán bizonyára rokonánál és gyámjánál, – az iskolai dokumentumokban hol városi csendőr-, hol rendőrbíróként, utóbb rendőrbiztosként szereplő – Molnár Imrénél lakott. Cibakházán 1850. június 14-én kereszteltek egy Molnár Dezső Lajost, akinek szülei – Molnár Lajos és Vintze (Vincze) Mária – megegyeznek az 1923-ban Félegyházán elhunyt ugyanilyen nevű személy szüleivel, tehát elfogadhatjuk az azonosságot.[156] Molnár Dezső négy évig a félegyházi algimnáziumba járt, majd Kecskeméten a piarista gimnáziumban tanult, és itt is érettségizett.[157] 1886-ban Kiskunfélegyháza város napidíjasa volt, ebben az évben ugyanitt előléptették adóhivatali számtisztté.[158] Munkatársa lett egykori osztálytársának, Kremzer Józsefnek. Talán ebből az ismeretségből fakadt házassága, ugyanis 1888-ban oltárhoz vezette Kremzer addigra már megözvegyült húgát, Emiliát, aki első házasságát Bánhidy Bélával kötötte.[159] Molnár Dezső és Kremzer Emilia házasságából három gyermek született, akik közül kettő csecsemőként meghalt.[160] Molnár elvétve tárcákat közölt a félegyházi sajtóban, amelyek igen hangzatos címeken jelentek meg: „Az orr mint irodalmi szerv”, „Milyen jól néz Ön ki!”, „Non tutti, ma una busna parte”.[161]

Nyugdíjazásáig a város alkalmazottja maradt, ellenőrként, utóbb pénztárnokként dolgozott.[162] 1923. augusztus 19-én hunyt el Félegyházán.

Retkes Imre Kiskunfélegyházán született, 1847. március 27-én keresztelték a félegyházi Ótemplomban. Apja Retkes Imre birtokos volt, anyját Szabó Teréziának hívták.[163] A félegyházi algimnázium négy osztályának elvégzése után Szegeden és Pesten tanult tovább, érettségi vizsgát azonban a kutatás számára eddig ismeretlen helyen szerzett.[164] Később orvosi tanulmányokat folytatott. Életének ez a szakasza egyelőre elég homályos. A budapesti egyetemen 1869-től 1875-ig orvostanhallgatóként szerepelt egy bizonyos Retkes Imre, majd 1880 és 1883 között szintén feltűnt ott egy ilyen nevű hallgató.[165] A két időszak között pedig pont egy Retkes Imre nevű személy működött a kiskunfélegyházi algimnáziumban, aki négy tanéven át – 1876-tól 1880-ig – tanított latint, mennyiségtant, földrajzot, természetrajzot.[166] Bár nem igazolható, hogy ugyanarról a személyről van szó, de mindenképpen figyelemre méltó az egybeesés. Retkes Imre ebben az időszakban nősült, első felesége Elefánti – neve előfordul Elefánty, illetve Elefánthy formában is – Vilma volt, a házasságból egy kislány, Retkes Katalin Erzsébet Terézia született, akit Jászberényben kereszteltek 1881. augusztus 9-én. A gyermek születése idején az apa Budapesten élt és egyetemi polgárként jelölték foglalkozását, az anya lakhelyéül Jászberényt írták be.[167]

1883-ban arról számolt be a helyi sajtó, hogy „Dr. Retkes Imre orvostudor, városunk szülötte a jövő év elején meg fog válni eddigi működési terétől a budapesti »Sz. Rókus« közkórház gyermekkórházától, s állandó lakását városunkba teendi át”, és valóban, a következő év februárjában már a doktor félegyházi tevékenységéről szólt a hírlapi beszámoló.[168] Négy év múlva pályázott a városi orvos állására, de nem őt választották meg a tisztségre.[169] Ekkor valószínűleg elhagyta a várost, és feltételezhetően a Dunántúlon folytatta pályáját. Neve Dég és Pápa vonatkozásában tűnt fel a korabeli hírlapokban, szülővárosában csak látogatóként fordult meg.[170] Retkes Imre családi életét beárnyékolta felesége betegsége. Elefánti Vilma – dégi lakosként – hosszas szenvedés után 1897. június 28-án, a főváros egyik ideg-gyógyintézetében halt meg, két nap múlva temették a budapesti Németvölgyi temetőben.[171] Retkes Imre felesége elhunyta után ismét Félegyházán telepedett le, 1897-től vasúti orvosként alkalmazták. A következő évben újra megnősült, 1898. december 29-én feleségül vette özvegy Beöthy Miklósné született Stettina Rózát, a félegyházi polgári leányiskola igazgatónőjét. A vőlegény tanúja egykori algimnáziumi osztálytársa, Ulrich István főjegyző, a menyasszonyé a város polgármestere, Szerelemhegyi Károly volt.[172] Furcsa módon a helyi sajtóban a második házasságkötés után kezdték a doktor vezetéknevét két „t”-vel, Rettkesnek írni, talán önkéntelenül is a második feleség hasonló írásmódú nevéhez alkalmazkodva.

Retkes Imrét 1901 őszén megválasztották városi tisztiorvosnak, tagja lett az iskolaszéknek és a városi közgyűlésnek.[173] Hamarosan azonban meggyengült az egészsége, 1909. december 19-én elhunyt, temetésére a következő napon került sor.[174]

15. Retkes Imre gyászjelentése

Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés gyűjtemény (4325889_00888)

16. Retkes Imre arcképe

Kiskun Múzeum T.fotó2011.9.1.

Ring Mihály Félegyházán született 1850-ben, szeptember 29-én – éppen Mihály napon –keresztelték meg. Apja Ring Mihály szenátor, anyja Molnár Karolina volt.[175] Nagyapja, szintén Ring Mihály, tanácsnokként tevékenykedett, dédapja, ugyancsak Ring Mihály, pedig Svájcból települt be az alföldi városba az 1700-as évek közepén. A kiterjedt Ring család az idők során nagyon szerteágazott és jelentős befolyásra tett szert Félegyháza közéletében. A Ring leszármazottak házasságok révén kapcsolatba kerültek a város elitjével, a Bánhidyakkal, a Fazekasokkal, a Kalmárokkal. Az 1850-ben született Ring Mihály nővére, Eleonóra Terézia Laura dr. Jenovay Dezső ügyvéd felesége lett, öccse, György bankpénztárnokként dolgozott. Ring György veje, Porst Kálmán évekig vezette igazgatóként a félegyházi főgimnáziumot; fia – azaz Ring Mihály unokaöccse –, Ring József pedig 1937 és 1938 között a város polgármestereként működött.[176]

A félegyházi algimnázium elvégzése után Ring Mihály – a kutatás számára eddig ismeretlen középiskolában – érettségizett, majd jogi tanulmányokat folytatott. Az igazságügyminiszter 1874-ben – mint „budai kir. törvényszéki díjas joggyakornokot” – a nagyszőlősi királyi törvényszékhez nevezte ki aljegyzővé.[177] A következő évben ebből a pozícióból áthelyezték a szatmárnémeti törvényszékhez.[178] Ebben az időszakban nősült, feleségül vette „Ugocsa megye egyik legműveltebb úrhölgyét”, báró Bothmer Máriát.[179] A házaspár visszatért Félegyházára, hiszen 1877-ben Ring Mihály mint szülővárosa aljegyzője szerepelt a híradásokban, illetve itt születtek gyermekeik is: Mária Eleonóra Róza Karolina 1877-ben, Mihály György Vilmos Gábor Károly 1879-ben, Anna Mária Franciska 1880-ban, Róza Mária Anna pedig 1884-ben.[180] A családot azonban csakhamar szörnyű csapás érte: Báró Bothmer Mária a negyedik gyermeke születését követő évben fiatalon, 32 évesen meghalt.[181]

Ez az év a felesége halálán túl más nehézségeket is tartogatott Ring Mihály számára. A fővárosi lapok beszámolói szerint Ring visszaélt aljegyzői hivatalával és vesztegetési ügybe keveredett. Az esetről a helyi újságok hallgattak, de az országos sajtó többször is foglalkozott vele. A következő cikkben összefoglalva olvashatóak a főbb tudnivalók. „Kis-Kun-Félegyházán ifj. Ring Mihály aljegyző vezette a katonai ügyosztályt. Vezette pedig úgy, hogy nem nagy köszönete volt benne az államnak, ellenben neki busás haszna volt belőle. Az egész városban tudták, hogy ifj. Ring Mihály »gseftel«, hogy jó pénzért ki tudja szabadítani még a legdaliásabb termetű legényt is a védkötelezettség alól. Akadtak is kliensei számosan, kik meg tudták becsülni az aljegyző úr jó szolgálatát s nem sajnáltak tőle egy pár ropogós bankót. Ifj. Ring Mihály ezt a mesterséget akként űzte, hogy a sorozó bizottság megkeresésére egyszerűen azt írta rá, hogy az illető hadköteles egyén »nem található« vagy »ismeretlen«. Csak akkor törött belé a bicskája ebbe a manipulációba, mikor Molnár István polgármester egy ízben egyenesen a szülőket szólította föl, hogy hadköteles fiukat állítsák elő. Ezek aztán elmondták, hogy biz ők már megfizették az aljegyző úrnak a járandóságát, a fiukhoz tehát többé nincs jussa a »császárnak«. A szabadságolt katonák berendelésénél hasonló lelkiismeretlenséggel járt el az aljegyző úr, sőt, ha éppen kellett, tiltott nősülésre is eszközölt ki engedélyt. Az esetről jelentést tettek az alispánnak, aki fölfüggesztette az aljegyzőt s megindította ellene a vizsgálatot. És ekkor rábizonyodott, hogy huszonkét esetben »kiszabadításokért« összesen 5000 frtot vett föl. A kecskeméti kir. ügyész a február 21-én megtartott végtárgyaláson megvesztegetésért és tiltott nősülés vétségében való részességért kérte a vádlottat elítélni, a törvényszék azonban csak az utóbbiban marasztalta el s 150 forint pénzbírságra ítélte. A kir. tábla megváltoztatta ezt az ítéletet s a vádlottat a megvesztegetésben is bűnösnek mondta ki s ezért három évi fegyházra ítélte.”[182] Az ítélet ellen Ring valószínűleg fellebbezhetett, mert ügyében végleges döntés másfél év múlva született. Az 1887-es újság beszámolója szerint: „A kir. kúria IV. büntető tanácsa ma délelőtt tárgyalta ifj. Ring Mihály félegyházai jegyző ügyét, akit katonaszabadítás miatt három évi fegyházra ítélt a kecskeméti törvényszék. A kir. tábla, s ma a kúria is jóváhagyta ez ítéletet, de a kiszabadítottak büntetését jelentékenyen fölemelte.”[183]

A korabeli árvaszéki iratok sajnos hallgatnak arról, hogy Ring négy kiskorú, félárván maradt gyermekét ki gyámolította addig, amíg az apa büntetési idejét töltötte.

A megözvegyült és immár börtönviselt férj 1892-ben újra megnősült. Második felesége a nála kilenc esztendővel idősebb, szintén özvegy Ferschin Emilia lett, akinek első férje – Móczár József, Félegyháza 1872-ben megválasztott első polgármestere – 1887-ben hunyt el.[184] Valamilyen fokú rokoni szál feltételezhető a két házasságot kötő fél között, hiszen Ferschin Emilia keresztanyját ugyanúgy Molnár Karolinának hívták, mint Ring Mihály édesanyját.[185] Az azonban bizonyos, hogy az 1892-ben házasságot kötött pár tagjai nem voltak első fokú unokatestvérek.[186] Ring Mihály és Ferschin Emilia házassága nem bizonyult tartósnak, hiszen a magyarországi polgári anyakönyvezés 1895. október 1-jei bevezetése után a lehető leggyorsabban elváltak: ők voltak az első pár, akik válóperükkel megkeresték a törvényileg illetékes kecskeméti királyi törvényszéket.[187] A házasság polgári hatóság előtti felbontását követően a két fél, illetve családjaik értelmezésében a frigy soha meg nem történtnek minősült. Amikor 1898-ban Ring Mihály elhunyt, gyászjelentésén meg sem említették második feleségét. Ferschin Emilia 1927-ben halt meg, a szomorú esetről a korabeli újságok úgy számoltak be, hogy „Jászárokszállási Móczár Józsefné született nemes Ferschin Emilia Kiskunfélegyháza város első polgármesterének özvegye 86 éves korában Budapesten elhunyt.”[188] Tehát a nekrológ sem tartotta szükségesnek szólni az időközben szintén jobblétre szenderült második férjről.

Ring Mihály 1898-as halálakor azonban az egyházi anyakönyvbe beírták második felesége nevét, érdekes módon azonban a polgári halotti anyakönyvben – amelynek vezetését ekkor Ring Mihály egykori algimnáziumi osztálytársa, Ulrich István jegyző végezte – már nem szerepelt ez az információ.[189]

17. Ring Mihály gyászjelentése

Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés gyűjtemény (4325787_00292)

18. Ring Mihály családi sírja, Kiskunfélegyháza Alsótemető

A szerző saját, 2023-ban készített fotója

Szabó Dezső az 1852. március 1-jei Félegyházán kelt keresztelési anyakönyvi bejegyzés szerint a Dionisius Emericus Ladislaus keresztneveket kapta. Bár a Dionisius magyar megfelelője a Dénes – talán az adminisztrációt végző egyházi személy cserélte fel a Desiderius névvel –, Szabó mindenesetre minden későbbi forrásban Dezsőként szerepelt.[190] Szülei Szabó Sándor és Horváth Julianna voltak, tagjai a kiterjedt és előkelő boconádi Szabó családnak. Nincs utalás arra, hogy Szabó Dezső megnősült volna, tehetős földbirtokosként élt szülővárosában.[191] Ahogy a korabeli sajtó fogalmazott: „az isteni gondviselés gazdagon megáldotta földi javakkal”, így lehetősége nyílt beutazni csaknem egész Európát és Észak-Amerikát. A félegyházi takarékpénztár felügyelőbizottságának elnöke, a helyi kaszinónak alelnöke volt. Nekrológja szerint sokat jótékonykodott, de adományaival kerülte a feltűnést.[192] Közéleti szerepvállalása azonban nem nélkülözte a botrányos elemeket: 1887-ben – a kaszinó tagsági kérdéseivel kapcsolatban – többedmagával majdnem párbajig fajuló vitába keveredett Holló László gimnáziumi igazgatóval.[193] A halál 1911. szeptember 24-én érte, Petőfi utca 4. számú házában, ahol öccsével, Sándorral élt. Elhunytakor több mint száz sürgöny és részvéttávirat érkezett a gyászoló rokonokhoz. Temetésén – amely szeptember 26-án zajlott a félegyházi Alsó temetőben – részt vett Kada Elek kecskeméti polgármester is.[194]

Szíjártó László életrajzi adatainak összegyűjtése során a kutatás nem várt akadályba ütközött. Az iskolai anyakönyvek szerint a római katolikus vallású Szíjártó László Kiskunfélegyházán született, apját Szíjártó Antalnak hívták és kézművesként tevékenykedett. A születési évet az iskolai anyakönyvek fentebb már vázolt pontatlan életkori bejegyzései miatt 1848 és 1851 közé lehet tenni. Ebben az időben Félegyházán csak a Sarlós Boldogasszony-templomban történt katolikus szertartású keresztelés. Átnézve ezen évek – sőt, a biztonság kedvéért kibővített, azaz az 1843 és 1853 közé eső időszak – ótemplomi keresztelési bejegyzéseit, kiderült, hogy a Szíjártó családban ilyen keresztnévvel és ilyen apai névvel nem született gyermek. Szíjártó (Szigyártó) Antalnak 1844-ben egy Antal, 1849-ben egy Gábor nevű fia született.[195] 1846-ban kereszteltek egy Szíjártó Lászlót, apját azonban Györgynek hívták.[196] Tovább bonyolítja a helyzetet, ha figyelembe vesszük Szíjgyártó László elemi iskolai anyakönyvi bejegyzéseit. Ott apjaként Szíjártó Ferenc szerepel, ám a vizsgált időszakban ilyen nevű apának sem született Félegyházán László nevű fia. A félegyházi levéltárban lévő árvaügyi mutató nem tartalmaz semmiféle bejegyzést Szíjártó Lászlóra vonatkozóan, így nem bizonyítható az a feltételezés sem, hogy apja halála miatt esetleg gyámok gondoskodtak volna a gyermekről. Annyi állapítható meg, hogy Szíjártó László a félegyházi algimnázium elvégzése után Szegeden, a piaristáknál tanult tovább. Az 1865/66-os tanévben ötödik osztályba járt, a következő évben ismétlőként szintén ugyanezen évfolyam diákja volt, de kimaradt az iskolából.[197] Az utolsó fellelhető információ szerint 1890-ben, a tervezett 25 éves osztálytalálkozó idején már nem élt.[198]

Szivák Imre Kiskunfélegyházán született 1849-ben, szeptember 8-án keresztelték meg. Szüleinek – Szivák Imrének és Szarvas Veronikának – Imre fiukon kívül három lánygyermekük – Anna, Mária, Veronika – és még egy fiuk – Szivák (Szigetvári) Iván tanár, későbbi bölcsészdoktor – született.[199]

Szivák Imre a félegyházi algimnáziumban négy éven át osztályelső volt, ezt a státuszát a pesti piarista gimnázium hatodik és hetedik osztályában is tartani tudta.[200] Jogi tanulmányait szintén a fővárosban végezte. Az egyetem befejezése után 1872-ben a Jász-Kun Kerület törvényhatósága alkalmazta aljegyzőként. 1875-ben, 26 éves korában szülővárosa szabadelvű programmal országgyűlési képviselővé választotta, ugyanebben az időben ügyvédi irodát nyitott a fővárosban.

Szivák Imre 1876-ban kötött házasságot dr. Helle János szabadszállási ügyvéd református vallású lányával, Helle Terézzel. Három gyermekük született: Szivák Margit Teréziát 1878-ban Szabadszálláson keresztelték, Szivák Irén Lenke Annát – a későbbi Baross Jánosnét – 1882-ben Budapesten, a Kálvin téri református templomban; ifj. Szivák Imrét pedig 1884-ben szintén Budapesten, a belvárosi katolikus templomban. A két lány katolikus keresztszülei a félegyházi Kalmár József és Fazekas Anna voltak.[201]

Bosznia megszállása miatt Szivák több társával együtt kilépett a Szabadelvű Pártból, és az akkor egyesült ellenzékhez csatlakozott, de az 1878. évi választáson Kiskunfélegyházán nem választották meg. A fővárosban ügyvédként működött, illetve a Pest megyei közigazgatási bizottság tagja volt. Ügyvédként a felső-tiszai társulat, illetve a váci püspöki uradalom, továbbá számos Pest megyei község jogügyeinek rendezésével foglalkozott. A Magyar Vasúti Bank jogtanácsosa, a Magyar Jogászegyletnek pénztárnoka, Pest megye tiszti főügyésze volt. Később újra belépett a Szabadelvű Pártba, ennek programjával választották meg 1885-ben Csongrádon képviselővé. A csongrádi kerületet két, majd a Temes megyében található fehértemplomit négy cikluson át képviselte. A parlamentben a közigazgatási és igazságügyi kodifikáció kérdéseiben vett tevékenyen részt. Tagja volt az igazságügyi, kúriai bíráskodási és házszabályi bizottságnak. Mint az igazságügyi bizottság tagja, előadója volt a házközösségi törvényjavaslatnak, szerkesztette a ház feliratát az 1848. évi törvények szentesítési napját (április 11.) megünneplő törvényjavaslattal kapcsolatban. 1889-ben összeállította az örökjogi törvényjavaslatról szóló, kódex jelentőségével bíró jelentést. Mint az Erzsébet királyné emlékéről szóló törvényjavaslat előadója, ő tartotta a parlament gyászgyűlésén az emlékbeszédet. A párt legszabadelvűbb irányzatához tartozott, így ő tette meg az egyházpolitikai harcok kezdetét jelentő, az állami anyakönyvezés bevezetésére vonatkozó határozati javaslatot. Fellépése következtében vesztette el a csongrádi kerület mandátumát. Tevékenyen részt vett a parlamenti reformok előkészítésében. Előadója volt a kúriai bíráskodás és az első inkompatibilitási, azaz összeférhetetlenségi törvényjavaslatnak. Ebben az időben jelent meg a „Képviselőválasztás és kúriai bíráskodás” című műve, amely a parlamenti kódex alapvető kérdéseinek kommentárja. Több mint két évtizedig Pest megye, majd a főváros törvényhatósági bizottságának, illetve a vallás- és tanulmányi alap ellenőrző bizottságának tagja volt. 1905-től elnöke lett a mentelmi bizottságnak és tagja a választási törvény reformja ügyében egybehívott szaktanácsnak. Elnöke volt 1902 óta a budapesti ügyvédi kamarának, továbbá a Numizmatikai Társulatnak és a budapesti IV. kerületi demokrata klubnak. A szabadelvű pártból több társával együtt 1905-ben kilépve, megalkották az ún. „új disszidensek” pártját. Később egyesültek az ún. „régi disszidensekkel”, és Andrássy Gyula vezetésével megalapították az alkotmánypártot. Az 1906. évi választásokon Orczyfalván, nemzetiségi jelölttel szemben jutott mandátumhoz, alkotmánypárti programmal. Ebben a ciklusban a mentelmi és az igazságügyi bizottság tagja volt. Ekkor írta meg közjogi művét az alkotmányi biztosítékokról. Az uralkodó 1908-ban a köz- és jogélet terén kifejtett tevékenységének elismeréséül a Szent István-rend kiskeresztjével tüntette ki. Múlhatatlan érdemeket szerzett az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet létrehozásában, amelynek kezdetektől elnöke is volt. Az alkotmánypárt feloszlásával belépett a Nemzeti Munkapártba, amelynek jelöltjeként 1910-ben Komárom választotta meg képviselővé. Ebben a ciklusban az igazságügyi bizottság tagjaként működött.[202] Sajtóértesülések szerint nevét az igazságügyminiszter-jelöltek között emlegették, azonban élete tragikus véget ért.[203]

Dr. Szivák Imre 1912. március 20-án a Budapest–Bécs között közlekedő vonaton, Götzendorf állomás közelében főbe lőtte magát. A korabeli sajtó tettét súlyos betegségével és félresikerült banki tranzakciókkal magyarázta. Holttestét a budapesti ügyvédi kamara tanácstermében ravatalozták fel, végső nyugalomra a Kerepesi úti temetőben helyezték.[204] Könyveit családja az Akadémiának, régiséggyűjteményét pedig a Kiskun Múzeumnak adományozta. Egy időben Csongrádon köztér viselte a nevét.[205]

19. Szivák Imre gyászjelentése (Numizmatikai Társaság)

Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés gyűjtemény (4332100_00267)

20. Szivák Imre családi gyászjelentése

Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés gyűjtemény (4332100_00266)

21. Szivák Imre arcképe

Vasárnapi Ujság 1912. március 24. 59. évf. 12. sz. 232.

22. A Szivák család sírja a budapesti Fiumei úti sírkertben

Kovács Gyula 2020-ban készített fotója

Ulrich István Ceglédbercelen született 1851. szeptember 18-án, két nap múlva keresztelték ugyanott.[206] Szülei, Ebner Emilia és id. Ulrich István 1857-ben költöztek Félegyházára, ahol az apa a Sarlós Boldogasszony-templom kántoraként – korabeli szóhasználattal „éneklészként” – dolgozott. A házaspárnak legidősebb gyermekük után még két lányuk és négy fiuk született: Mária, aki később Varga Istvánhoz ment feleségül; László, aki 1885-ben, 28 éves korában városi adóellenőrként hunyt el; Béla, a későbbi nagykőrösi kántor; Emilia, aki Rózsa István felesége lett; Antal, aki Félegyházán az Újtemplom kántoraként működött; és Sándor, aki 1884-ben, 21 éves korában papnövendékként halt meg.[207] A fiúk közül tehát ketten is követték apjuk foglalkozását, a másik kettő pedig papnak készült. Ugyanis ifj. Ulrich István – aki elemi iskoláit és az algimnáziumot Félegyházán végezte, a gimnázium ötödik osztályát Kecskeméten a piaristáknál járta, majd Budán, a későbbi II. kerületi királyi egyetemi katolikus főgimnázium és Ferenc József nevelőintézet jogelőd intézetében érettségizett 1869-ben – a váci kispapok közé lépett.[208] Vácon végezte a teológia első két évét, majd újabb két évet a pesti központi papnevelőben és az egyetemen töltött. A teológián a negyedik év végén félbehagyta tanulmányait, pappá szentelése előtt hazatért Félegyházára, ahol 1872 és 1882 között tanított a helyi algimnáziumban, illetve 1873-tól a Félegyháza c. újságot szerkesztette. Az 1880-as években Budapestre költözött, újságírással foglalkozott, költeményeket is írt, közben megszerezte a jegyzői oklevelet.[209] Ismét visszatért gyermekkora színhelyére, 1884. szeptember 8-án Félegyházán megválasztották jegyzőnek. Az alföldi városban a haladás híveként tartották számon, sok modern kezdeményezés származott tőle. Tanügyi előadóként rengeteget tett a közoktatás fejlesztéséért, sokat fáradozott a vasúti fasor létesítéséért, a tűzoltóság megteremtéséért, valamint a Korona vendéglő, a laktanya és a főgimnázium építése körül. Remek szónokként emlékezett rá az utókor, aki kész volt jótékony célú szerepléseket is vállalni. Rövid betegség után 1905. október 14-én hunyt el, temetésére két nap múlva került sor. Végső nyughelyre az Alsó temetőben lévő családi sírboltban lelt. Az egyik helyi újságban vers jelent meg emlékére.[210] Halála után a Félegyházi Mezőgazdasági, Ipari és Kereskedelmi Bank Részvénytársaság nevére szóló alapítványt tett a kegyelet jegyében. Az alapítvány kamatait „Ulrich István-féle szorgalomdíjként” minden évben a helyi főgimnázium legjobb tanulója kaphatta meg.[211]

23. Ulrich István családi gyászjelentése

Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés gyűjtemény (4328710_00116)

24. Ulrich István hivatali gyászjelentése

Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés gyűjtemény (4328710_00118)

25. Ulrich István gyászjelentése (Félegyházi Mezőgazdasági, Ipari és Kereskedelmi Bank Rt.)

Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentés gyűjtemény (4328710_00117)

26. Ulrich István egy csoportképen („Ulrich István, Móczár G., Retkes, Dékány, Gyuri bácsi, Horváth Tibor”)

Kiskun Múzeum T.fotó2011.97.1.

27. Az Ulrich család sírboltja a kiskunfélegyházi Alsótemetőben

A szerző 2024-ben készített saját fotója

Konklúzió

A fentiekből kitűnik, hogy a vizsgált osztály tagjai közül néhányan nagyon fiatalon haltak meg, mások hosszú, tartalmas életutat futottak be. Két személy születési és halálozási időpontját nem sikerült kideríteni, másoknál kisebb életrajzi bizonytalanságok merültek fel. Sok tanulsággal szolgált az osztálytársak életútjának vizsgálata a családfakutatási eredmények mellett a helytörténet-kutatás területén is. A két téma nagyon összefonódott: az egykori iskolatársak közül többen jeles közéleti személyek lettek, az ő családi, kapcsolati hálójuk megismerése, vagyis a település gazdasági és értelmiségi elitjén belüli viszonyrendszerek felderítése a város közigazgatás-története számára is sok adalékkal szolgált. A vagyonos, a város vezetésére hivatott családok rokoni összeköttetéseinek feltárása további kutatást igényel, de a lokális szinten jeles famíliák közül szinte az összes – Bánhidy, Mihálovits, Ring, Endre, Fazekas, Kalmár, Draskovits, Hoffer, Ulrich, Holló, Boconádi Szabó, Huszka, Móczár – felbukkant az osztálynévsor kapcsán. Figyelemre méltó, hogy országos ismertségre inkább a közrendű sorból származók, az önerőből nagyra törekvők – Szivák Imre, Cserép Pál, Fábián Mátyás, Bistyák Ferenc, Gyubek Szerafin – tettek szert. A helyben nagynevűnek számító családok sarjai közül néhányan egyszerű hivatalnokként éltek, – pl.: Bánhidy Károly, Kremzer József –, mások – Ring Mihály – még a törvénnyel is összetűzésbe kerültek.

A korban egy algimnáziumot végzett osztály tagjaitól nyilvánvalóan elvárható volt, hogy aktív közéleti szerepet vállaljanak, értelmiségi pályán helyezkedjenek el. A legvagyonosabbak – Endre László, Szabó Dezső – nem törekedtek hivatali pályára, hanem gazdálkodtak. Sokan a közigazgatásban találták meg hivatásukat, de az egykori diáktársak közül lett orvos, mérnök, több tanár, ügyvéd, postai alkalmazott. Szivák Imre aktívan politizált, neve az igazságügyminiszteri tárca várományosai között is felmerült, Kerekes Géza Szolnokon szintén bekapcsolódott a pártpolitikába.

Az egykori osztálytársak magánélete is hasonlóan heterogén képet mutat. Míg néhányan akár többször is házasságot kötöttek, addig mások elváltak, vagy egyáltalán meg sem nősültek. A házasságban élők között is voltak gyermektelenek, a legtöbb – legalábbis törvényes – utóddal mindenesetre Mihálovits Jenő büszkélkedhetett.

Az egykori diáktársaknak körülbelül a fele – máshol folytatott tanulmányok, néhány évnyi máshol végzett munka után visszatérve – Félegyházán vagy a szomszédos településeken élte felnőtt éveit, míg a többiek véglegesen elszármaztak innen, ám közülük akadtak olyanok, akik aktívan tartották a kapcsolatot a várossal.

A kutatást indukáló, a szervezendő 25 éves osztálytalálkozóról szóló cikknek a korabeli újságokban, iskolai értesítőben nincs folytatása, vagyis nem tudni, hogy az egykori diáktársak negyedszázados viszontlátása ténylegesen megvalósult-e, vagy csupán terv maradt. A sajtóhír mindenesetre alkalmat adott a félegyházi algimnázium egyik figyelemre méltó évfolyamát együtt elvégzők életútjának és kapcsolati hálójának feltérképezésére.

Bibliográfia

Levéltári források

Gödöllői Premontrei Apátság Levéltára

GPAL-PrJ Jászóvári premontreiek iratai

Kalocsai Érseki Levéltár

HU-KFL-V.76. Kalocsai Érseki Levéltár. Plébániai levéltár. Kiskunfélegyháza, Sarlós Boldogasszony Plébánia (Óplébánia) iratai (1743–1950)

HU-KFL-V.77. Kalocsai Érseki Levéltár. Plébániai levéltár. Kiskunfélegyháza, Szent István Plébánia (Újplébánia) iratai (1885–1950)

HU-KFL-V.79. Kalocsai Érseki Levéltár. Plébániai levéltár. Kiskunhalas, Alsóváros (Főplébánia) iratai (1767–1950)

HU-KFL-V.81. Kalocsai Érseki Levéltár. Plébániai levéltár. Kiskunmajsai plébánia iratai (1738–1950)

HU-KFL-V.106. Kalocsai Érseki Levéltár. Plébániai levéltár. Pálmonostorai plébánia iratai (1838–1950)

Magyar Nemzeti Levéltár Adatbázisok Online, Mikrofilm anyakönyvek (MNL AOL)

MNL Bács-Kiskun Vármegyei Levéltára (MNL BKVL)

HU-MNL-BKML-V.108. Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vármegyei Levéltára. Kiskunfélegyháza Város Tanácsának és Képviselőtestületének iratai (1735–1950)

HU-MNL-BKML-VIII.57. Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vármegyei Levéltára. Kiskunfélegyházi Városi Algimnázium (1894-től Római Katolikus Főgimnázium, 1923-tól Szent László Reálgimnázium) iratai (1820–1991)

HU-MNL-BKML-VIII.314 Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vármegyei Levéltára. Kiskunfélegyházi Népiskolák Igazgatósága iratai (1855–1948)

HU-MNL-BKML-XIV.90. Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vármegyei Levéltára. Fekete János helytörténész letétbe helyezett iratai (1895–2022)

HU-MNL-BKML-XV.5.b. Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vármegyei Levéltára. Fotók és képeslapok gyűjteménye. Kiskunfélegyházi fotók és képeslapok gyűjteménye (1885–2003)

Sajtóforrások

A Hon 1882 Politikai és közgazdasági napilap 20. évf.

Az Ujság 1914 Napilap 12. évf.

Budapest 1902 Képes politikai napilap 26. évf.

Budapesti Hírlap [1885, 1887, 1889, 1893, 1898, 1902, 1912, 1926] Napilap 5., 7., 9., 13., 18., 22., 32., 46. évf.

Budapesti Közlöny [1872, 1874–1877, 1904] Hivatalos lap 6., 8–11., 38. évf.

Ellenőr 1877 Politikai napilap 9. évf.

Félegyháza [1883, 1884] Társadalmi hetilap 1–2. évf.

Félegyháza és Vidéke [1887–1889] Politikai, közigazgatási és társadalmi hetilap 1–3. évf.

Félegyházi Híradó [1895–1899, 1901] Közművelődési, társadalmi, szépirodalmi hetilap 1–5., 7. évf.

Félegyházi Hírlap [1885–1887, 1889, 1890, 1893–1901] Hetilap 4–6., 7., 8., 11–19.évf.

Félegyházi Hírlap egyesült Félegyházi Híradó [1903, 1905, 1907, 1911, 1912, 1914–1916, 1918] Közművelődési, közgazdasági, társadalmi és szépirodalmi hetilap (utóbb politikai hetilap) 21-9., 23-11., 25-13., 29-17., 30-18., 32-20.– 34-22., 36–24. évf.

Félegyházi Közlöny [1907, 1909, 1911] Közművelődési, közgazdasági, társadalmi és szépirodalmi hetilap 6., 8., 10. évf.

Fővárosi Lapok [1875, 1876, 1885, 1886] Irodalmi napi közlöny 12., 13., 22., 23. évf.

Függetlenség 1906 Politikai napilap. A kecskeméti függetlenségi és 48-as párt hivatalos közlönye 19. évf.

Gazdasági Lapok 1869 A Magyar Gazdasági Egyesület közlönye 21. évf.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok 1907 Politikai, társadalmi és közgazdasági lap 18. évf.

Kecskeméti Lapok [1895, 1896] Politikai és társadalmi hetilap 28., 29. évf.

Központi Értesítő [1889, 1892, 1898] Kiadja a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelmi m. kir. Ministerium 14., 17. évf.

Kunfélegyházai Híradó 1882 Gazdászati, ipari, kereskedelmi, tanügyi és szépirodalmi hetilap 1. évf.

Magyar Compass [1887, 1890] Pénzügyi évkönyv. Szerk.: Mihók Sándor. Bp., 1887., 1890.

Magyar Jövő 1927 A Magyar Nemzeti Szövetség lapja 9. évf.

Magyaroroszág [1899, 1903] Napilap 6., 10. évf.

Nemzet 1884 Napilap 3. évf.

Nemzeti Ujság 1927 Keresztény politikai napilap 9. évf.

Néptanítók Lapja [1874, 1875, 1881] Havonként kétszer megjelenő tanügyi közlöny a magyarországi népoktatási intézetek számára 7., 8., 14. évf.

Pápai Lapok 1891 Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye 18. év.

Pesti Hírlap [1879, 1915, 1924] Politikai napilap 1., 37., 46. évf.

Pesti Napló [1878, 1879, 1907] Napilap 29., 30., 58. évf.

Pestmegyei Hírlap [1893, 1894] Hetente háromszor Kecskeméten megjelenő hírlap 6., 7. évf.

Postai Rendeletek Tára [1867, 1873, 1911] Rendelvények a magyar posta-hivatalok részére. Közreadja a magy. kir. kereskedelmi minisztérium 1., 7. [sz. n.] évf.

Szeged és Vidéke 1903 Politikai napilap 2. évf.

Vasárnapi Ujság 1912 Képes hetilap 59. évf.

Irodalom

Almanach [1869/70–1872/73 1874/75, 1880/81–1882/83]

A Magyar Királyi Tudományegyetem személyzete az [1869/70–1872/73 1877/75, 1880/81–1882/83] tanévben.

Buda, 1870., 1871., 1872., 1873., 1875., 1881., 1882., 1883.

A magyar országgyűlés 1906

A magyar országgyűlés. A főrendiház és képviselőház tagjainak életrajzi adatai. Kiadja: a „Magyar Tudósító” szerkesztősége. Budapest, 1906.

Chobot Ferenc 1917

Chobot Ferenc: A váczi egyházmegye történeti névtára 2. rész. A papság életadatai. Vác, 1917. 

Entwurf 1849

Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Oesterreich. Vom Ministerium des Cultus und Unterrichts. Wien, 1849.

Értesítő Buda [1865/66, 1867/68, 1868/69]

Tudósítvány a budai királyi egyetemi főgymnasiumról az [1865/66, 1867/68, 1868/69] tanévre. Buda, 1868., 1869.

Értesítő Győr 1882/83

A győri m. kir. állami polgári leányiskola I. értesítője az 1882/81-ik tanévről. Győr, 1883.

Értesítő Kassa [1911/12, 1940/41]

A jászóvári premontrei kanonokrend kassai főgimnáziumának értesítője az [1911/12., 1940/41.] tanévről. Kassa, 1912., 1941.

Értesítő Kassa Polgári 1897/98

A kassai m. kir. állami polgári fiú- és felsőkereskedelmi iskola értesítője az 1897/98. tanévre. Kassa, 1898.

Értesítő Kecskemét [1865/66–1868/69]

Tudósítvány a kegyes tanítórend kecskeméti főgymnasiumáról az [1865/66–1868/69] tanévre. Kecskemét, 1866., 1867., 1868., 1869.

Értesítő Kiskunfélegyháza [1863/64, 1864/65, 1866/67, 1876/77–1880/81, 1905/06]

A Kis-Kun-Félegyházi róm. kath. algymnasium ifjúságának érdemsorozata az [1863/64, 1864/65, 1866/67., 1876/77–1880/81, 1905/06.] tanévre. Kecskemét 1864., 1865.; Szeged, 1867., 1877.; Székesfehérvár 1879., Kiskunfélegyháza 1880., 1881., 1906.

Értesítő Kőszeg 1882/83

Kőszeg szabad kir. város államsegéllyel fenntartott polgári fiú- és leányiskolájának értesítője az 1882/83. tanévről. Kőszeg, 1883.

Értesítő Nagykőrös 1880/1881

Tudósítás a helv. hitv. nagykőrösi főgymnasiumról az 1880/81. tanévben. Nagykőrös, 1881.

Értesítő Marosvásárhely 1882/1883

A marosvásárhelyi ev. ref. collegium értesítője az 1882/83-is iskolai évről. Marosvásárhely, 1883.

Értesítő Pest [1860/61, 1861/62, 1866/67, 1867/68]

A kegyes tanítórendiek pesti nagy gymnasiumába járó ifjúságnak érdemsorozata az [1860/61, 1861/62, 1866/67, 1867/68] tanévben Pest, 1861., 1962., 1867., 1868.

Értesítő Pest Főreál 1863/64

A Pest városi nyilvános főreáltanoda tanúsítványa az 1863/64. tanévre. Pest, 1864.

Értesítő Pozsony 1867/68

A pozsonyi kir. kath. főgymnasium értesítvénye az 1867/68. évről. Pozsony, 1868.

Értesítő Rozsnyó [1873/74–1875/76]

A rozsnyói római katolikus főgymnásium értesítője az [1873/74–1875/76] tanévre. Rozsnyó, 1874., 1875., 1876.

Értesítő Sátoraljaújhely 1876/77

A kegyesrendiek vezetése alatt álló sátoralja-újhelyi róm. kath. nagygymnasium értesítője az 1876/77. tanévről. Kiadja az igazgatóság. Sátoraljaújhely, 1877.

Értesítő Szabadka [1867/68–1870/71]

A szabadkai városi kath. fő-gymnasium ifjúságának érdemsorozata az [1867/68–1870/71] tanévben. Szabadka, 1868., 1869., 1870., 1871.

Értesítő Szeged [1865/66–1868/69, 1877/78, 1881/82, 1895/96, 1898/99, 1905/06]

A kegyes tanítórendiek vezetése alatt álló Szeged városi főgimnázium értesítője az [1865/66–1868/69, 1877/78, 1881/82, 1895/96, 1898/99, 1905/06] tanévre. Kiadja az igazgató. Szeged, 1865., 1866., 1867., 1868., 1869., 1878., 1882., 1896., 1899., 1906.

Értesítő Tokaj 1926/27

A tokaji magyar királyi állami polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1926/27. iskolai évről. Tokaj, 1927.

Fabro Henrik – Ujlaki József 1905

Fabro Henrik – Ujlaki József (szerk.): Sturm-féle országgyűlési almanach 1905-1910. Rövid életrajzi adatok az országgyűlés tagjairól. Budapest, 1905.

Fabro Henrik – Ujlaki József 1906

Fabro Henrik – Ujlaki József (szerk.): Sturm-féle országgyűlési almanach 1906-1911. Rövid életrajzi adatok az országgyűlés tagjairól. Budapest, 1906.

FamilySearch

Genealógiai archívum https://www.familysearch.org/hu/home/portal/

Gráberné Bősze Klára – Léces Károly 2002

Gráberné Bősze Klára – Léces Károly: A magyarországi iskolai értesítők bibliográfiája 1850/51–1948/49. 10. kötet, Kehida – Kunszentmiklós. A magyar neveléstörténet forrásai XVII. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Budapest, 2002.

Gyöngyössy Orsolya 2019

Gyöngyössy Orsolya: Egy plébános küzdelmei a közegészségügy javításáért: az első ártézi kutak Csongrádon. In: Veritatis Imago (Tudományos, muzeológiai, kulturális online folyóirat) 2019/2-3. sz. 56-64.

Halász Sándor 1886

Halász Sándor (szerk.): Országgyűlési almanach 1886. Képviselőház. Budapest, 1886.

Heinrich Gusztáv 1918

Heinrich Gusztáv (szerk.): Akadémiai Értesítő 29. k. Budapest, 1918.

Iványosi-Szabó Tibor 1985

Iványosi-Szabó Tibor (szerk.): Olvasókönyv Kiskunfélegyháza történetéhez Kecskemét, 1985.

Kapus Béláné 2011

Kapus Béláné (szerk.): Petőfi nyomában jártak. Félegyházi Petőfi-kutatók. Kiskunfélegyháza, 2011.

Kapus Béláné 2017

Kapus Béláné (szerk.): Kiskunfélegyháza díszpolgárai. Második, javított, bővített kiadás. Kiskunfélegyháza, 2017.

Kelemen András 2010

Kelemen András: Endre László és Kiskunfélegyháza. Múltbanéző 1/8. 2010. július 14. https://mnl.gov.hu/mnl/bkml/multbanezo_1_8

Kőfalviné Ónodi Márta – Kőfalvi Tamás 2011

Kőfalviné Ónodi Márta – Kőfalvi Tamás (szerk.): A 200 éves kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium emlékkönyve 1809/1810–2009/2010. Kiadja a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium. Kiskunfélegyháza, 2011.

Mészáros István 1988

Mészáros István: Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája 996–1948 (Általánosan képző iskolák) Akadémiai Kiadó. Budapest, 1988.

Mészáros István 1991

Mészáros István: Magyar iskolatípusok 996–1990. A magyar neveléstörténet forrásai VI. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Budapest, 1991.

Névtár 1916

A Jászóvári Premontrei Kanonokrend névtára az 1916-ik évre. Stephaneum Nyomda R. T. Budapest, 1916.

Révai Nagy Lexikon 1925

Révai Nagy Lexikona 17. kötet, Budapest, 1925.

Sturm Albert 1888

Sturm Albert (szerk.): Új országgyűlési almanach 1887-1892. Rövid életrajzi adatok a főrendiház és képviselőház tagjairól. Budapest, 1888.

Sturm Albert 1897

Sturm Albert (szerk.): Országgyűlési almanach 1897-1901. Rövid életrajzi adatok a főrendiház és képviselőház tagjairól. Budapest, 1897.

Sturm Albert 1901

Sturm Albert (szerk.): Országgyűlési almanach 1901-1906. Rövid életrajzi adatok a főrendiház és képviselőház tagjairól. Budapest, 1901.

Szinnyei József 1893

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái II. kötet. Budapest, 1893

Szinnyei József 1899

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái VI. kötet. Budapest, 1899

Szinnyei József 1909

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIII. kötet. Budapest, 1909.

Tiszti cím- és névtár [1889., 1905.]

Magyarország tiszti cím- és névtára. Bp., 1889., 1905.

Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc 1910

Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc: Sturm-féle országgyűlési almanach 1910-1915. Rövid életrajzi adatok az országgyűlés tagjairól. Budapest, 1910.

Vásárhelyi Ferenc 1910

Vásárhelyi Ferenc (szerk.): Magyar országgyűlés. A főrendiház és képviselőház tagjainak életrajzi adatai (1910-1915) Budapest, 1910.

Zárszámadás 1911

A m. kir. Állami Számvevőszék jelentése az 1911. évi zárszámadásról, valamint az államháztartás, államvagyon és állami adósságok kezelése körül az 1911. évben szerzett tapasztalatairól. Kimutatás azokról az állami nyugdíjasokról, akik 1911. évben nyugalmaztattak. Budapest, 1912.