„… és köszönöm a televíziónak, hogy megtanította a gyermekeimet beszélni...” Iskola és televízió Komárom megyében

Az iskolai oktatás szinte minden területe megkívánja a szemléltetést: a szó szoros értelmében vett képi és sok esetben az „auditív” illusztrációt is. A tankönyvekben található képeken túl a kis falusi iskolák osztálytermeiben is megjelentek a nagyméretű faliképek, térképek, sőt gyertyával vagy petróleumlámpával működő diavetítőket is használtak. A rádióműsorszórás elterjedése elősegítette az „iskolarádió” jellegű adások sugárzását. Gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter[1] már 1925-ben felismerte, hogy „...a rádió folytán az iskolán kívüli népművelés szempontjából egész Magyarország jóformán egy nagy tantermet képez, s az oktatásnak oly lehetőségei nyílnak meg számunkra, melyeket a mi elődeink nem ismertek. Annál nagyobb a felelősségünk, hogy ezekkel a lehetőségekkel éljünk is.”[2] 1923-tól Angliában már Iskolarádió Társaság működött.[3] Ezen kívül az 1930-as évektől a középfokú iskolák kedvelt szemléltetőeszközei voltak a tananyaghoz kapcsolódó mozgófilmek.

Iskola a televízióban

A televízió világméretű elterjedése természetessé tette, hogy ez a média is a közoktatás szolgálatába álljon. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában az 1950-es, 1960-as években indultak ilyen jellegű műsorok – nem egy esetben a tanárhiány enyhítésére. Kelet-Európában – a televíziózás késedelmesebb megindulás miatt – az 1960-as évek elejétől-közepétől számíthatjuk az iskolai „tévékorszakot”.

A Magyar Televízión belül 1963-ban alakult meg az új rovat Kelemen Endre[4] vezetésével, és 1964. február 5-én délelőtt adta le első adását az Iskolatelevízió. A Művelődési Minisztérium az első félévben 100 iskolát jelölt ki kísérleti jelleggel, ahol a gyerekek és tanáraik megtekinthették az adásokat. A kísérleti félévet követően a kedvező fogadtatás birtokában gazdagodott az ITV (nem tévesztendő össze az Independent Television nevű brit televízióhálózattal!) műsorpalettája. A műsor szignálja Ránki György zeneszerző[5] (1907 – 1992) Kopogós című zongoraművének – máig kedvelt zeneiskolai darab – feldolgozása volt.

Köznevelés, 1964. január 10. 28. oldal

Az új „szemléltetőeszközt” leggyakrabban az általános iskolák tanulói nézték, az adások délelőtt voltak, de a délután járó tanulóknak is megismételték azokat. Sugároztak tanórákat a gimnáziumok tanulóinak (filmesztétikát, kémiát, sőt „ideológiai gyorstalpalót” is Világnézetünk alapjai címmel), valamint az egyetemistáknak is. A felsőfokú matematikával foglalkozó sorozatot műegyetemi hallgatóknak és a középiskolai matematikatanároknak szánták. Az 1970-es években az óvodába nem járó gyerekeket készítette elő az iskolára a Tévé-ovi című sorozat (Marsek Gabi[6] alakította az óvónénit), míg a Mindenki iskolája a 8 osztályt el nem végzett felnőtteket hívta az televíziók elé. Szintén az Iskolatelevízió műsora volt a Családi kör című sorozat (a Szülők, nevelők egymás közt utódja), és bár késő este, a „nagyfilm” után került adásba, mégis a hazai televíziózás egyik legsikeresebb programja lett. Az ITV szerkesztősége módszertani kiadványokat is megjelentetett, amely a részletes programon kívül pedagógiai tanácsokkal is szolgált és segítséget nyújtott az iskoláknak.

Sok esetben gondot okozott a készülék elhelyezése. Ha az egyik osztályteremben helyezték üzembe, annak tanulói állandóan vándorolni kényszerültek, hogy a többi osztály is láthassa az adásokat. Kevés iskolának volt olyan helyisége, amely kizárólag a tv-nézést szolgálta. Ennek ellenére a műsorokat, egyáltalán a tévézés lehetőségét élvezték a gyerekek, némelyiknek egyéni ötlete is volt: „Olyan műsort is tetszenek majd szerkeszteni, hogy csak otthon megnézzük és nem kell iskolába járni?”[7]

Pajtás, 1964. október 22. 10. oldal

Az Iskolatelevízió adásainak műsorvezetői („tévétanárai”) közül érdemes megemlíteni többek között Imrecze Zoltánnét[8], aki matematikát, és Nagy Vendelnét, aki földrajzot okított a kis nézőknek. De pedagógusokon kívül színészek, például Tamási Eszter[9] („Nagyon szeretem az iskolatévét. Talán azért is, mert mindig tanítónő akartam lenni, s most kicsit teljesül a vágyam, amikor ebben a műsorban szerepelhetek”), Márkus László[10] („Én? Nyelvtant tanítani? Nem lesz jó! Én vállaljam el ezt a feladatot, amikor olyan rossz nyelvtanos voltam? Őszintén mondom, még azt a keveset is elfelejtettem már, amit annak idején megtanultam.” – de aztán mégis ő lett a nyelvtanárok Ezerszem professzora), valamint Garas Dezső[11] és Darvas Iván[12] is segítette az általános iskolák tanulóit. Gyerekek is „sztárrá” válhattak az Iskolatelevízió jóvoltából: a Komárom megyei Ács községben élő Krisch Róbert 1967-ben az Iskolatelevízió kémiaversenyén győzedelmeskedett.[13]

Számtan—mértan az ötödik osztályosok számára. (Tanár: Imrecze Zoltánné)
Képes Újság, 1967. október 14. 6. oldal

Ki tudja, hány gyereket hív a megszokott szignál a képernyő elé?
(Illusztráció, nem Komárom megyében készült felvétel)
Képes Újság, 1972. szeptember 30. 9. oldal

Ebben az esztendőben újjáéledt az ötödik osztályos orosz nyelvoktatás. Képünkön a műsor főszereplője, a család,
amelynek életét tizenöt folytatáson át kísérhetjük figyelemmel. Az apa szerepét Darvas Iván alakítja.
Képes Újság, 1972. szeptember 30. 9. oldal

A kémia egyik előadója idén is Szabó Lászlóné[14] 
Képes Újság, 1972. szeptember 30. 9. oldal

A Tv-ovi az iskolai életre neveli az óvodába nem járó piciket. Az óvónéni — Marsek Gabi, fiatal színésznő.
(Valamint Pamacs és Füles, a két kutyus.)
Képes Újság, 1972. szeptember 30. 9. oldal

1969-ben pedagógusok számára hirdetett pályázatot a Művelődésügyi Minisztérium, az Iskolatelevízió és a Somogy Megyei Tanács, ahol az Iskolatelevízió adásaiban felhasználható forgatókönyvek, valamint az ITV munkájával, fejlesztésének lehetőségével foglalkozó szakdolgozatok megírására volt lehetőség.[15]

Ugyanebben az évben az esztergomi Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikumban vett fel adásokat az Iskolatelevízió. „A laboratóriumokban, műhelyekben és előadótermekben egyaránt a filmesek határozták meg a tanóra eseményeit. A lámpafényben kétszeresen izzadhattak a diákok, de kárpótlásul rövidesen viszontláthatják magukat…”[16] Tíz évvel később a Weöres Sándor[17] költészetét bemutató műsort Pilismaróton, az egyik halastó partján rögzítették, melyben ajkai és visegrádi gyerekek, valamint Károlyi Amy[18], Sebő Ferenc[19], Kertész Péter[20], Halász Judit[21], a Sebő és a Tolcsvay együttes[22] szerepelt.[23]

Azért kritikus hangok is megszólaltak… Akárcsak az 1920-években az angliai tanárok, úgy az 1960-as évek végén a hazai pedagógusok között is voltak olyanok, akik eleinte féltették a tanári hivatást „az Iskolatelevíziótól, mely megszünteti a pedagógus személyéhez kötött bonyolult nevelési oktatási hivatást, mert a belső elképzeltetés nehézségeit le lehet küzdeni ennek segítségével.”[24] 1978-ben pedig Dr. Juhász Jánosné, az ELTE Radnóti Miklós gyakorlóiskolájának magyar-történelem szakos tanára vélte úgy, hogy az Iskolatelevízió esetében „a jó lehetőség sokszor csak lehetőség marad. Megoldhatatlan feladat az iskolai órarendet hozzáigazítani a műsor fölépítéséhez.” Módszertani kifogásai is voltak: „Miért a hagyományos, az iskolában bevezetett és gyakorolt formákat használja az iskolatelevízió? Miért nem aknázza ki a különleges adottságaiból fakadó lehetőségeket? … Úgy vélem, bátrabban és modernebb elgondolásokkal fejleszthető tovább az Iskolatelevízió, hogy valóban az oktató-nevelő munkatársa legyen. S azt is el kellene dönteni: tanároknak vagy diákoknak szól a műsor?!”[25] Ezért a hetvenes évek végétől a tantárgyi műsorok helyett már a komplex ismeretek nyújtására törekedett az Iskolatelevízió szerkesztősége. A gyerekek számára a korábbi alapoktatás helyett „látókörszélesítő” műsorokat készítettek, a pedagógusokat pedig a tantervi változásokra készítették fel.

Ludas Matyi, 1986. március 5. 16. oldal

Az 1964-ben született Iskolatelevízió a rendszerváltás idején szűnt meg, részben anyagi okokból, részben pedig a hagyományos oktatási módszerek elavulása miatt. „Az iskolák mindinkább a videózás megszállottjai lettek, miközben a tévében … megszaporodtak a politikai műsorok. Ezek aztán szép lassan kiszorították a képernyőről a többi társműsorral együtt” – nyilatkozta 1991-ben Kelemen Endre.[26]

Televízió az iskolákban

De térjünk vissza a hőskorba, amikor az Iskolatelevízió még újdonság volt, és műsorait lelkesen nézték gyerekek és tanárok. A Komárom Megyei Dolgozók Lapja 1960-as évekbeli számaiban gyakran lehetett olvasni „Tévé tanár úr” hatásáról.

Tatabányán 1964-ben még csak egy-két iskolában láthatták a gyerekek az Iskolatelevízió adásait, de a tervek szerint 1965-ben hat iskola kap „nagyképernyős készüléket”[27]. (Ebben az időben a „nagy” képernyő általában 53, 59 vagy 61 cm-es képátlót jelentett!) A kesztölci iskolának ekkor még nem volt tévékészüléke, ezért az osztályok a művelődési házban nézték az adásokat.[28] Az almásfüzitő-felsői iskolában a felső tagozatosok is rendszeresen megtekintették a kémia és fizika, illetve az oroszórákat.[29] Nagyigmándon a párhuzamos osztályok közül az egyik nézte az adásokat, míg a másik nem. Így próbálta a tantestület lemérni, hogy van-e különbség a két osztály tudása között, azaz miben és mennyit segít a „vizuális oktatási módszer.”[30]

Bár a tardosbányai gyerekek otthonaikban akár unásig is tévézhettek, mégis nagy újdonság volt a helyi iskolában megjelenő „nagyon csinos kivitelű Sigma 651 es ORION gyártmányú tv-készülék”, így az alsó tagozatos gyerekek is láthatták az Iskolatelevízió programjait.[31]

Dorogon nemcsak a televíziók képernyőin, hanem valóságosan is megjelentek az ITV munkatársai, ugyanis műsorszerkesztők, szakemberek és pedagógusok részvételével találkozót rendeztek. A dorogi járás és Esztergom pedagógusait az adásokról, azok hasznosíthatóságáról tájékoztatták, valamint összegyűjtötték a pedagógusok véleményét, tapasztalatait is.[32]

Ludas Matyi, 1965. május 20. 5. oldal

Ludas Matyi, 1977. június 23. 6. oldal 

Televíziót minden iskolának!

1969-re még mindig nagyon sok olyan tanyai és külterületi iskola működött országszerte, ahol nem volt televízió – de még áramellátás sem! Ezért ebben az évben a Hajdú-Bihar megyei „társadalmi szervek, termelőszövetkezetek, üzemek — a megyei pártbizottság és a tanács közreműködésével és ösztönzésére — országos jelentőségűnek ígérkező akciót indítottak útjára. Ennek lényege: társadalmi összefogás, hogy a megyében a tanév végére lehetőleg minden iskolában legyen legalább egy tv-készülék, s a televíziót, az ITV műsorait az eddiginél jobban felhasználhassák az oktató-nevelő munkában.”[33] A végül az ITV és a Művelődésügyi Minisztérium által koordinált „Televíziót minden iskolának” akció országos üggyé vált

A Népszabadság cikkírója, Tóth László figyelmeztetett, hogy „ha már minden tanyai iskolának lesz televíziója, akkor is folytatni kellene ezt a mozgalmat, hiszen a nagyobb iskolák ellátottsága is rossz. A napokban voltam például Jászkiséren, s ott a 24 tanulócsoportnak összesen egy készüléke van. … A tanyai iskolák ellátása televízióval a legfontosabb. Ám … nem állhatunk meg a tanyáknál, jobban el kell látni készülékekkel a nagyobb iskolákat is.”[34]

Országosan a legkülönbözőbb intézmények, szervezetek, vállalatok csatlakoztak az akcióhoz. Néhány felajánló közösség a sokból, csak az érdekesség kedvéért: a Világítástechnikai Vállalat dolgozói, a ELTE Jogi Karának Dékáni Hivatala, a Csepeli Szerszámgépgyár brigádjai, az Országos Találmányi Hivatal munkatársai, a Móricz Zsigmond Gimnázium Ságvári Endre Ifjúsági Szövetkezete.

TV-t minden iskolának! akció - a Dunai Vasmű munkásai televíziót adnak át egy Bács-Kiskun megyei tanyai iskolában. (1971)
Fortepan / Rádió és Televízió Újság 56293

TV-t minden iskolának! akció 1000. televízióját Zele Ferenc a Népszava főszerkesztő helyettese adja át egy Csongrád megyei tanyai iskolában. (1969)

Fortepan / Rádió és Televízió Újság 56294

Külön újsághírt kapott az Omega együttes felajánlása, amelynek tagjai a Nagykőrös melletti Bánom-dűlői tanyai iskolának ajánlottak fel tévékészüléket 1970-ben. „Bánom-dűlőn csak a telepes rádióból ismerik az Omega együttest és slágereit: a Trombitás Frédit és a Régi csibészeket. Mégis, amikor a Volkswagen busz megérkezett a Nagykőrös melletti tanyasi iskola udvarára, rögtön körülvették a kisiskolások. Az Omega most nem muzsikálni jött, hanem ajándékozni. Az Iskolatelevízió »Televíziót minden iskolának« akciójának történetében először … egy népszerű beategyüttes tagjai adták össze pénzüket, hogy meglephessenek egy tanyasi iskolát, egy világtól elzárt helységet — a világgal, a képernyő varázsával.” A kis iskolának aggregátorra is szüksége volt, ugyanis erre tanyára még nem volt bevezetve az áram, ezért azt a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár kollektívája ajándékozta. „Az iskola tanítónője, Pesti Lászlóné meghatottan csak ennyit mondott: Itt senki sem jár. A gyerekeink csak a mezőgazdasági gépeket ismerik. Nagy öröm, hogy éppen az országszerte ismert Omega együttes adott nekünk televíziót...”[35]

Magyar Ifjúság, 1970. március 6.

Pajtás, 1976. december 15. 19. oldal

Néha árnyoldala is akadt az akciónak, mint azt a Köznevelés című folyóiratban olvashattuk. „Az egyik intézménytől kaptunk egy Orion-készüléket. Ünnepséget rendeztünk. Jelen voltak a járás vezetői. Újságíró érkezett, fotóriporter fényképezett. Formás beszédben adták át. Örültünk nagyon. Annak viszont már kevésbé, amikor két hónapi használat után mi »adtuk át«. A javító szakembereknek. Véleményük szerint 6-8 éves készüléket kaptunk. Javítása (egyelőre) 1300,— Ft-ba került. Lám, a segítést milyen sokféle módon lehet értelmezni.”[36]

Ludas Matyi, 1969. október 23. 14. oldal

A mozgalom Komárom megyében

Megyénkben először talán a dorogi Anyagellátó Üzem dolgozói csatlakoztak a mozgalomhoz. „A kezdeményezés a szocialista brigádoktól indult el útjára, s a szakszervezet és a pártszervezet támogatásával szinte egy-két napon belül megszületett az eredmény. Az üzem dolgozói úgy döntöttek, hogy nagyképernyős készüléket vásárolnak egy iskolának.” De az elsők között volt a komáromi Vegyes Kisipari Termelőszövetkezet és az esztergomi Labor Műszeripari Művek két szocialista brigádja. Előbbi vállalat a bakonybánki iskola részére ajánlott fel egy televíziót és antennát.

Ettől kezdve megyénkben is intézmények, szervezetek, vállalatok, szövetkezetek sora csatlakozott a kezdeményezéshez. Azért azt figyelembe kell venni, hogy a 1960-as években a közösség (brigád, munkahelyi kollektíva, iskolai osztály, sportegyesület, pártszervezet) volt az ideál, amely egy emberként segített, ahol és ahogyan kellett, akár komoly anyagi áldozatok árán is. Mivel az 1969-1971 tájban kapható, fekete-fehér („szürkeárnyalatos”) képet adó televíziókészülékek ára kb. 2-3 havi átlagfizetésnek felelt meg (például kedvelt Orion AT 650 és változatai mintegy 7800 forintba kerültek), a felajánlások teljesítéséért igencsak a zsebükbe kellett nyúlniuk a különféle kollektívák tagjainak. A sokszor igénybe vett társadalmi munka, a „kommunista szombatok” rendszere sem feltétlenül segített, hiszen ezeket az önkéntességen alapuló munkaalkalmakat is azért szervezték, hogy minél kevesebb költségvetési forráshoz kelljen nyúlni… A természetes megoldás, hogy az iskolákat a fenntartó, különböző szintű tanácsok lássák el televízióval, azaz a szó szoros értelmében vett taneszközzel, az örökös költségvetési problémák miatt nem volt mindig járható út.

Komárom megye 60-70 évvel ezelőtt sem volt tipikus tanyás vidék, a megye ipari jellege miatt települések többsége anyagilag jól ellátott volt. A televíziók főleg a külterületi iskolákból hiányoztak, a települési intézmények néhány esetben több készülékkel is rendelkeztek.

Megyénkben a Komárom Megyei Tanács VB művelődésügyi osztálya döntött az iskolák készülékellátásáról, így a kollektíváknak ide kellett bejelenteni szándékukat. Az akcióhoz – a felsorolás nem teljes! –  csatlakoztak szakszervezetek (pedagógusok, élelmiszeripari, ruházati ipari és a bőripari dolgozók), állami gazdaságok (Kisbér, Komárom), termelőszövetkezetek (Bajna, Ete, Tokod, Vértesszőlős), egész sor üzem (többek között a Komáromi Kőolajipari Vállalat, az esztergomi Labor Műszeripari Művek, a KOMÉP, a Tatabányai Szénbányák központi műhelye, a Dorogi Szénbányák osztályozó és anyagellátó üzeme, a SZIM esztergomi marógépgyára) szocialista brigádjai.[37]

A Komáromi Állami Gazdaság „vezetői, párt- és társadalmi szervei” a gazdaság területén működő öt külterületi (Boldogpuszta, Tömördpuszta, Csémpuszta, Makkpuszta és Szőkepuszta) általános iskolát ajándékozták meg egy-egy televízióval[38], míg a tárkányi iskola a Marx Károly Közgazdasági Egyetem jóvoltából „hordozható »Mobile« típusú televíziót” kapott ajándékba.[39]

„Köszönöm a televíziónak, hogy megtanította a gyermekeimet beszélni...”– a Mocsa-boldogasszonypusztai általános iskola tanítónője szerint „azok a gyermekek, akiket addig igen nehéz volt megszólaltatnia, az Iskolatelevízió adásairól szívesen és sokat beszélnek.”[40]

A Dorogi Járási Tanács VB. Művelődési Osztályának iratai között fennmaradt a „Televíziót minden iskolának” mozgalom jelentése 1969-1970-ből.[41]

Eszerint a járás 36 iskolájából már csak a Süttőhöz tartozó Bikolpusztának nem volt tévéje 1970 végén, viszont több, jómódú település iskolája két készülékkel is rendelkezett (Bajót, Dág, a dorogi Petőfi Sándor és a Zrínyi Ilona Általános Iskola, Kesztölc, Nagysáp, a nyergesújfalui 1-es iskola, Tát-Ófalu, Tokod-Üveggyár) míg a bajnai iskolának három tévéje is volt.

A Dorogi járás falusi iskolái közül a táti intézmény már 1958-tól rendelkezett a szülői munkaközösség által beszerzett Orion AT 501 típusú készülékkel, míg a leányvári iskola egy évvel később kapott készüléket az iskola „baráti körétől.” A többi korai (1960-1961) beszerzés (Bajót és a korábban említett két dorogi iskola) is szülői munkaközösségek jóvoltából került a gyerekek elé. Valószínű, hogy ezeken a készülékeken esténként a települések lakói is nézhették a műsorokat.

Az 1960-as évek közepétől, az Iskolatelevízió adásainak megindulása után felgyorsult a járás iskoláinak televíziósítása. 1964-ben 5, 1965-ben 7, 1966-ban 8, 1967–1968-ban 2-2, 1969-ben (a tévémozgalom elindulásának évében) 7, 1970-ben pedig 5 iskola gazdagodott televízióval.

A legelterjedtebb készüléktípus az Orion AT 650 Sigma és annak változatai (AT 651, AT 1651): 14 iskolában ilyen tévét nézhettek a tanulók. (A dömösi általános iskolának is ilyen tévéje volt.)

Orion AT 650 Sigma 
http://www.radiotvmuseum.hu/radioanno/images/keszulek/TV/2012_uploads/TV%20ORION%20AT%20650-O%20SIGMA%20(1965).jpg

A televíziók az első időkben – mint említettük – a szülői munkaközösségek, iskolai baráti körök jóvoltából kerültek az osztálytermekbe. Tizenegy iskola jutott így tévéhez. 1964 és 1969 között 13 iskola számára a Dorogi Járási Tanács VB. művelődésügyi osztálya vásárolt készüléket. Valószínű, hogy egy tucat kisiskola pedig a „tévémozgalom” keretében jutott készülékhez. (Csolnok: Rákóczi- és Lenin-telep, IX. akna; Dág-Kiscsévpuszta, Nagysáp, Nyergesújfalu-Pusztamarót, Sárisáp-Annavölgy).

A Dorogi Járási Tanács VB. művelődésügyi osztálya készült részére jelentésben a készülékek állapotáról is szó esik: sok készülék a „szakértő szerint tovább nem javítható", „jelenleg is javításra szorul”, „nagyon elhasználódott, gyakori javításra szorul”, „javítások után aránylag elég hosszú ideig rendesen működik”, „többször rossz, mint jó”, „10 percnél tovább nem tudjuk az adást venni” – de erről sem az Iskolatelevízió, sem pedig a „Televíziót minden iskolának” mozgalomban résztvevők nem tehettek…

Még két érdekesség: Pilismaróton a termelőszövetkezet „kitért" a tv-ajándékozás elől, pedig ott az 1-3. osztály külön épületben, a „kisiskolában” tanult, így szükség lett volna ott is egy készülékre. Piliscséven pedig – Bálint Mihályné igazgató „tudomása szerint” – a „Szlovák Szövetség” vett televíziót az iskolának.

Az akció 1970 végén zárult, aminek keretében országosan 2000 televízió került az iskolákba, azaz „1500 tanintézet — elsősorban falusi, tanyai kisiskola — kapott tv-készüléket, különböző társadalmi és tömegszervezetektől, továbbá üzemektől, vállalatoktól, intézményektől, termelőszövetkezetektől. A Művelődésügyi Minisztérium és a tanácsok együttesen további 500 televíziót juttattak 1969-ben az iskoláknak.”[42]

Komárom megye 143 iskolája közül 44-ben nem volt televízió a mozgalom indulásakor. „Különösen jól jött ez Kiscsévpusztán, Bikolpusztán, Pusztamaróton s a hasonló helyeken. Erőnkből még arra is futotta, hogy másfelé, elmaradottabb, kevéssé ellátott területekre is juttassunk az ajándék-készülékekből. … (A tatabányai Delta Ktsz például a Ceglédtől nem is olyan messze eső egyik község iskolájának adott át televíziót. … a község 12 házból áll, a többi külterület — tanyavilág.)”[43]

A SZIM Esztergomi Marógépgyárának szocialista brigádjai tévét adományoztak a kerékteleki általános iskolának.
HU-MNL-KEML-XXIX.11. 

Az „audio-vizuális” korszak beköszönte

Már a bevezetőben szó volt arról, hogy a rádió és főleg a televízió elterjedése előtt is alkalmaztak a tanítók és tanárok különféle képi szemléltetőeszközöket (diavetítő, filmvetítő). Az 1960-as évek közepétől a televízió mellett egyre több lemezjátszó, magnetofon jelent meg az iskolákban. Ugyan a tévé volt a nagy újdonság, de „új filmek, diafilmek, hanglemezek, magnetofonszalagok” is készültek az oktatás segítésére, korszerűsítésére. Dorogon például mindegyik általános iskolának volt rádiója, televíziója, lemezjátszója, magnetofonja és hangosfilm vetítője.[44] A komáromi járás iskolái 1965-ben „15 magnetofont, két lemezjátszót, egész sor rádiót és erősítő berendezést kaptak”[45], és a dorogi járás sok iskolájában is volt magnetofon, lemezjátszó, diavetítő, episzkóp (képek, könyvek és egyéb lapos tárgyak kivetítésére alkalmas eszköz). 1969-ben a piliscsévi iskola 7450 Ft-os filmvetítőhöz és 6940 Ft-os filmfelvevőhöz jutott!

1973-ban pedig a kisbéri művelődési házban „audio-vizuális stúdiót nyitnak, ahol lehetőség nyílik állandó vetítésekre, rendszeresen használhatják majd a stúdiót a magnósok, …  terveznek színes televíziós készüléket is vásárolni.”[46]

De sokszor a szükségből kellett erényt kovácsolni. A ma már Esztergomhoz tartozó egykori Pilisszentlélek iskolájának tanára, Nagy Sándor pedagógus az osztatlan tanulócsoport korszerű tanítási módszerét fejlesztette ki. A gyerekek „valamennyien fülhallgatót viselnek, s padsor előtt magnetofon forog nesztelenül. Ha belehallgatózunk az egyik fülhallgatóba, a tanár hangja jelentkezik, a kémiai tanulókísérlet menetét diktálja. — Meg kellett kettőznöm magamat … A szülők nem egyszer szóvá tették, … hogy a közös órákon nem tudunk eleget foglalkozni mindkét osztállyal. Gondolkoztam azon, hogyan lehetne megoldani a dolgot. ... Átalakíttattuk a magnetofont, fülhallgatókat szereztünk, kidolgoztam néhány magnós óratervet. … Kétszer tanítja végig ugyanazt az órát, egyszer a magnó mellett, egyszer az osztályban. Új anyagot olvas rá a tekercsre … Ha eltehetné a már kész óratekercseket, jövőre csak elő kellene venni, s bevinni a megfelelő órára. Most kénytelen letörölni a már egyszer felvett anyagot. Kevés az iskolában a szalag, fejhallgató is több kellene.”[47]

Az újságcikkek az Arcanum illetve a Hungaricana weboldalakról származnak.

Írta: Kládek László levéltáros (MNL KEML)