Legtöbbünknek Juhász Gyula költeménye jut eszünkbe a „munkásotthon” szó hallatán. Ezek a közösségi létesítmények többnyire amolyan művelődési házak voltak moziteremmel, könyvtárral, de a tokodi intézményben hálótermek is voltak, tehát afféle munkás- vagy legényszállási funkciót is betöltöttek.
1923-ban alapították Dorogon a Munkásotthon Önsegélyező és Önművelő Egyesületet amelynek szervezője vitéz Sághy Antal főmérnök, főfelügyelő volt. 1929-től minden bányadolgozónak be kellett lépnie az egyesületbe. A havi 1 pengő tagdíj és a keresetből levont fél százalék lehetővé tette, hogy az Egyesület a dorogi medence bányászközségeiben munkásotthonokat építsen, Balatonfenyvesen üdülőt létesítsen.
Juhász Gyula:
A munkásotthon homlokára
Ki itt belépsz, templomba lépsz be,
Szentség a munka és erő,
Ez a jövő nagy menedéke,
Embert egekbe emelő.
A munka, a rend és a béke,
Az életünknek lelke ő.
Csak az bitang és az hazátlan,
Ki here módra él magában!
Ki itt belépsz, jövőbe lépsz be,
Mely millióknak ád jogot
Vérért, verítékért cserébe,
Hogy legyenek mind boldogok!
Hogy a gyalázott Ember képe
Ragyogjon, mint a nap lobog!
S a munka ne legyen robot csak,
De himnusza a dolgozóknak!
Ki itt belépsz, hozd el magaddal
Piros zászlónak a reményt,
Ki itt kimégysz, vidd diadallal
A mély hitet, vidd szerteszét!
Dolgozni föl mind, lankadatlan,
Amíg az élet fénye ég!
Hirdessük: itt nem boldogul más,
Csak aki alkot, aki munkás!
