Múltbanéző 1. (5)

A NAGY BAJAI TŰZVÉSZ EMLÉKEZETE

 „Szabadékos Baja mező város nincs többé; - mert abban f. e. május 1:én délutáni 1. óra tájban tűz támadván, annak hozzájárulván az uralkodott dühöngő szél is, egészen martalékjává lőn.”[1]

170 évvel ezelőtt 1840. május 1-jén Baja városa teljesen leégett. Néhány tucat ház maradt épen, a középületek közül csak a városháza és a várostól távolabb lévő só- és élelmezési raktár, valamint a kis-sumári erdő melletti lövészegyleti székház.

Baja 1840 előtt

Ezek közül ma már egy sem látható. A városháza az 1840-es évek második felére olyan állapotba került, hogy elhatározták újjáépítését, de ezt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc meghiúsította.

A régi városháza

1858-ban szabadult meg Baja a földesúri hatalomtól és 1862-ben vette meg a bajai uradalmat és a városban lévő uradalmi épületeket, többek közt a Grassalkovich-kastélyt, amibe átköltözött a városháza. A régi épület pedig a piac, vagyis a főtér nagyobbításának esett áldozatul.

Az egykori Bárány utcában (ma: Táncsics Mihály utca) a városi vendégfogadó, a Bárány emeletes épülete leégett, de mellette a félköríves, az utca mai vonalában benyúló műemlékház épen maradt, hiszen a tulajdonosok a kijelölt egyenes szabályozási vonal ellenére tartották meg a házukat.

Az egykori Bárány utca

(Az 1850-es években ez a ház a város egyik tekintélyes kereskedőjéé Hirsch Lázáré volt.) A szomszédos Oroszlán utcában egy ház biztosan épen maradt - vagy csak a tetőzete sérült meg -, ez később Bogner pék háza lett.

A Bogner ház napjainkban

Ehhez hasonló ház, az Alkotmány utcában látható. A Provália utcában (ma: Árpád utca) több ház is épen maradt, de az utca elejét - a főtérhez közelebbi részét elbontották, mert túl közel volt a Sugovica meredek partvonalához és már a XIX. században is többször okozott gondot a magaspart leszakadása. A dualizmus korszak szépítő tevékenysége tüntette el, változtatta meg a Kéményseprő, a Kaszárnya utca (ma: Czirfusz Ferenc) és a Szent Antal utca épen maradt házait. Csak a templomok új toronysisakjaikkal - és harangjaikkal - maradtak a régiek, őrizve XVIII. századi megépülésük formai jegyeit. A belvárosi templom melletti paplak homlokzata ma is őrzi az 1840-es tűzvész emlékét, egyben mementója a tűzvészt követő újjáépítésnek is.[2]

A belvárosi paplak homlokzata

Az épített örökségen kívül az iratok, újságok és könyvek is őrzik ennek a tűzvésznek az emlékét. A tűzvészt követő hónapokban számtalan újságcikk, vers jelent meg erről a szomorú eseményről. Sokan gyűjtöttek az áldozatok javára. Például Csajághy Károly sombereki káplán az egyik beszédét nyomtatta ki a „bajai tűzkárosultak segedelmezésére”.[3]

Csajághy művének borítófedele

1841-ben idősebb Schönberger András aranyműves adta ki az özvegyek és árvák megsegítésére, a díszruhás polgárőrség új egyenruháira, valamint a kórház javára a tűzvész emlékkönyvét.[4]

Az 1841-es emlékkönyv címlapja

Ezt a német nyelvű könyvet később többen használták a város történetének megírásához, de magyar nyelvű fordítását nem adták ki, csak 1940-ben a centenárium alkalmából az egyik helyi lapban jelent meg néhány szemelvény belőle.[5] 1998-ban megjelent az úgynevezett pacséri vőfélykönyv, amelynek utolsó lapjain fennmaradt 123 sornyi, „Baja városának siralmas története, amely történt 1840-dik esztendőben május első napján” című vers is jelzi[6], hogy a borzasztó bajai tűzvész emlékezete a XIX. században több helyen is fennmaradt. A városban évtizedekig őrizte a tűzvész emlékét a péntekenként fél kettőkor megkonduló harangok hangja.

A centenárium alkalmából a városi közgyűlés is megemlékezett a nagy bajai tűzvészről. 1940. május. 27-én dr. Bernhardt Sándor[7] polgármesteri jelentésében mondta:

„Megilletődött lélekkel emlékezem meg arról a szörnyű elemi csapásról, amely száz év előtt teljesen elpusztította városunkat. A tűzvész történetét valamennyien ismerjük: hosszú nemzedékek munkája órák alatt megsemmisült és a sors kíméleten sújtása 78 embert fosztott meg életétől. A pusztulás egyéni vonásait egyre távolabb sodorja az idő, de a folyton megújuló emlékezés örökké figyelmeztet arra a megpróbáltatásra, amit száz év előtti őseink elviseltek. Emlékezésünk azonban tele van csodálattal és emelkedett hálával. A romboló vész megtörhette az alkotás tárgyi elemeit, de nem tudta megtörni az alkotóerőt: a romok helyén megfeszített munkával és felemelő kötelességtudattal felépítették újból a várost. A pusztulás 100 éves évfordulója ezért valódi tartalmában a mi számunkra elsősorban az építés ünnepe. Az új arcú város megérte századik évét. Ez alatt a száz év alatt ismételten is súlyos próbák elé került lakosságunk polgári öntudata, de semmi sem volt képes megtörni a város fellendítésére irányuló törekvéseket. Az élet ma ismét erőteljes és szilárd a hitünk, hogy lakosságunk szeretete és ragaszkodása Baja életét múlhatatlanul biztosítja. A tűzvész évfordulója alkalmával, május 1-[j]én csendben, de mélységes kegyelettel adóztunk a száz év előtti nagy áldozat emlékének, egyú[t]tal elhatároztuk, hogy az évforduló emlékére városunk kulturális életének előmozdítása céljából emlékkönyvtárat létesítünk, mely a már meglévő könyvállományunk kiegészítésével közkönyvtárunk alapja lesz. Városunk közügyei iránt mindenkor lelkes megértést tanúsító országgyűlési képviselőnk, dr. Reményi-Schneller Lajos[8] pénzügyminiszter úr Őnagyméltósága elsőnek sietett elhatározásunk támogatására: a nemes és közérdekű célra felajánlotta és rendelkezésünkre bocsátotta a Hóman-Szekfü: >Egyetemes történet< című mű 5 kötetét, valamint Móricz Zsigmond összegyűjtött műveinek 15 kötetből álló sorozatát.

[...] Az évfordulóval kapcsolatban egyúttal megragadom az alkalmat, hogy elismeréssel emlékezzem meg tűzoltóságunk áldozatkész és mindenkor lelkiismeretes odaadással végzett munkájáról. Az ő felelősség érzettől áthatott munkakészségük erős biztosíték arra, hogy a száz év előtti pusztulás soha többé nem fog megismétlődni.”[9]

A tűzvész 100. évfordulóján rendezett megemlékezés a polgármesterhez kötődik, hiszen a május 1-jei és 2-i emlékünnepet a Bajai Önkéntes Tűzoltóegylet elnökeként ő rendezte. Április 30-án dr. Bernhardt Sándor polgármester felhívást intézett a város polgárságához:

„A Fehérló utca egyik házának udvarán 100 évvel ezelőtt du. fél kettő órakor tomboló viharban kitört tűzveszedelem két és fél óra alatt rohant rombolva, pusztítva keresztül a városon.

Könny, gyász, évtizedekig tartó nyomor hirdette az emlékét!

A sors különös kegyéből, míg világszerte emberkéz okozta tűz és halál pusztítja az életet és vagyont, mi - ha borongó lélekkel is - de mosolygó napsütésben, virágzó városunk békés falai között áldozunk mély megilletődéssel a 100 év előtti pusztítás emlékének.

Az emlékünnepet a Bajai Önkéntes Tűzoltó Testület[10] rendezi a következő sorrendben:

május 1[-j]én 9 órakor Kálvária kápolnában megemlékező istentisztelet, 10 órakor Rókus kápolnában megemlékező istentisztelet és a 100 év előtti tűzvész 3 áldozatának örök nyugalmát őrző Adamovics-sírbolt beszentelése, megkoszorúzása, délután fél 2 órakor 30 perczes [sic!] harangozás a város összes harangjaival, este 8 órakor fáklyás tűzoltó díszfelvonulás,

május 2-án valamennyi egyházközségben főistentiszteleten megemlékezés a tűzvészről.

Fölkérem a város polgárságát, hogy együttérzéssel és részvételével támogassa az emlékünnepet.

Az elemek pusztító ereje, ha szunnyadva is, de mindig rombolásra kész - állandóan küzdelemre készen kell vele szembe szállni az embernek is.

A szervezett társadalom dolgos polgára tűzoltó testületekbe tömörülve veszi fel a harcot az elemekkel; jól tudja, hogy veszedelem idején tömöríteni kell az összes szervezett erőket.

Baja város polgársága nyugodtan hajtja pihenőre munka után a fejét, mert tudja, hogy jól képzett hivatásos és önkéntes tűzoltóság ügyel a biztonságra.

A polgárság kell, hogy megbecsülje az önkéntes tűzoltó bajtársakat, akik munkával, önképzéssel, fáradhatatlanul és önzetlenül dolgoznak a tűzbiztonság teljes kiépítésén, de kell, hogy a polgárság is anyagi áldozatkészséggel segítse elő a tűzoltóbajtársak tökéletes és a modern követelményeknek megfelelő fölszerelését.

Különös érdeke ez a mai küzdelmes, a gyújtóbombák ezreivel fenyegető háborús időkben a háztulajdonosokat - de a többi polgártársaimat is, - hogy a bajai tűzvész 100 éves fordulójára való emlékezéssel lépjenek be a Bajai Önkéntes Tűzoltó Testület pártoló tagjai közé!”[11]

A tűzoltóegylet gyarapodásáról nem jelent meg létszámadat. Május elsején „biztonsági okokból” a belügyminiszter nem engedélyezte,[12] hogy a város tűzoltóságai ezen a napon a főtéren bemutatót rendezzenek. Ezt később a sporttelepen tartották meg.[13]

A május elseje körüli újságcikkek nem foglalkoztak a közkönyvtár megalakításával, de még a közgyűlés előtt május 25-én a címoldalon jelent meg, hogy „Baja város országgyűlési képviselője elindította könyvadományaival a városi közkönyvtár megalapozását”. A cikk a következőképpen kezdődik: „régi álma Baja város vezetőségének és kultúrrajongóinak az, hogy megcsinálják egyszer már a városi közkönyvtárt.”[14]

A felajánlások csak lassan érkeztek annak ellenére, hogy még május 18-án Major József[15] ügyvéd 100, dr. Knézy Lehel[16] 60 könyvet adományozott a városi közkönyvtár részére. Évekkel korábban a könyvhét alkalmából gyűjtöttek könyvet erre a célra, amikor dr. Borbíró Ferenc[17] - a korábbi polgármester - ajánlotta fel több könyvét. 1941-ben a Tóth Kálmán Polgári Kaszinó 1326 darab XVIII-XIX. századi magyar irodalmi könyveket ajándékozott a városi múzeumnak a közkönyvtár céljára. A háború után is tovább gyűjtötték a könyveket. Elsősorban a múzeum igazgatója, dr. Takáts Endre[18] vásárolta, mentette a könyveket. Neki köszönhető, hogy a 3000 kötetes állományt több mint 20 000 kötetre gyarapodott és 1948. április 5-én a múzeum egyik udvari szobájában a városi közkönyvtár (Városi Múzeum Könyvtára, Baja) megkezdhette működését.[19] Ma a városi könyvtár a tűzvész után épített zsinagógában működik.

Hosszú évtizedek után 2010-ben történt először, hogy az önkormányzat és a tűzoltóság közösen emlékezett meg a nagy bajai tűzvészről. A megemlékező műsorban dr. Rapcsányi Jakab[20] monográfiáját és Gál Zoltán cikkeit használták fel.[21] A tűzvész áldozataira ma már nem tudunk pontosan emlékezni, hiszen csak 23 áldozat nevét ismerjük. Az áldozatok pontos számáról is vannak eltérő vélemények, mivel Rapcsányi Jakab szerint hetvenen lelték halálukat a tűzvészben, holott a Schönberger András szerint 78 áldozat volt.[22] Schönberger András emlékkönyvében szerepel a tűzvész egyetlen korabeli ábrázolása, amit az Ártér című folyóiratban megjelentettek.[23] Ez a kép a XIX. század végén (1898-ban) bekerült a belvárosi templom toronykeresztjének gömbjébe is, a dokumentum értéke miatt és azért is, mert a tornyot felújító bádogos Müller Antal Schönberger András veje volt.

A nagy bajai tűzvész

A tűzvész leírásai közül 2000-ben jelent meg A bajai ferencesek háztörténete I. kötetének magyar fordítása,[24] amely az 1694-1840 közötti feljegyzéseket tartalmazza. A május 1-jei bejegyzésben 60 év után - amikor Dorits Károly magánlevelét közölték a Független Magyarság hasábjain[25] - ismét egy szemtanú emlékeit olvashatjuk az 1840. évben május 1-jén Baján történt borzasztó tűzvészről.

Irodalom

CSAJÁGHY Károly
Egyházi gyász-beszéd, melyet a1 mohácsi vérmezőn, ama szerencsétlen Lajos-csata évfordulata napján, (augusztus 29-én) mondott. Pécs. 1840.

RAPCSÁNYI Jakab
Tüz esetek. In: Ladányi Miksa (szerk.): Baja és Bács-Bodrog vármegye községei. Budapest. 1934.

KAPOCS Nándor
Tűzesetek Baja városában 1742-1883. In: Ártér 1994. 1. sz.

SCHÖNBERGER, Andreas
Denkbuch des großen Brandes in Baja am 1ten May. Pest. 1841.

Jegyzetek