Múltbanéző 15. (3)

„ÁLLÍTSUNK ZENEISKOLÁT!”[1]

Adatok a kecskeméti zenei oktatás kezdeteihez
és a 125 éves városi zeneiskola alapításának történetéhez

Kecskemét város zeneiskolája 1894 szeptemberében kezdte meg működését. A ma is fennálló jogutód intézmény idén 125 éves évfordulóhoz érkezett, amelyről jelen írás a városi zenetörténeti előzmények felvázolásával, illetve a zeneiskola alapításával kapcsolatos egyes részletek, adatok összegyűjtésével szeretne megemlékezni.

A zenei élet a városban, a 19. században. Az első kezdeményezések

Kecskeméten a 19. század zenei viszonyai meglehetősen szegényesek voltak, a zeneiskola keletkezésének történetét megörökítő Szent-Gály Gyula leírása alapján. „Zenei élet csak ott fejlődhetik ki, hol elegendő számmal van műértő közönség, s ez hiányzott nálunk” – írja Szent-Gály.[2] Az Alföld legnagyobb városában élő paraszt-polgároknak e korszakban vajmi kevés igényük volt arra, hogy utódaik a hangszerrel való bánás területén jártasságot szerezzenek, az itt élő csekély számú honorácior család is inkább „divatból vagy hiúságból” taníttatta „egy-két nótát jól-rosszul” eljátszani gyermekeit. Igaz, zenetanár tekintetében sem nagyon lehetett válogatni, többnyire „katonazenekarokból kilépett idegen mesterek” vagy a helybeli cigányzenészek nyújtottak valamiféle oktatást a muzsikálni vágyóknak. A század közepén azonban – felismerve a zenetanítás fejlesztő-nevelő hatását – egyre több iskolában tanítottak már éneket és hangszeres zenét a tanulóifjúságnak, így Kecskeméten a kegyesrendiek gimnáziumában, a református főgimnáziumban, majd az állami főreálban.[3] Az 1850–90-es években a zeneoktatásban az említett tanintézmények pedagógusai játszották a vezető szerepet, köztük elsősorban id. Baktay Mihály és Baumgartner János.[4]

Az 1870-es években viszonylag nagyszámú, de képzetlen „zenetanár” működött a városban, ám a helyi közösség igényeinek ez megfelelt. Keveseknek jutott eszébe, hogy másképp, magasabb színvonalon is lehet a zenét művelni, s hogy Kecskemét e tekintetben jelentős lemaradással küzd.[5] 1875-ben azonban ígéretes változások történtek. A megüresedett református kántori állásra a számos pályázó közül az egyházközség képviselői ifj. Sz. Nagy Károlyt választották, Szotyori Nagy Károly debreceni zenepedagógus, zeneiskola-igazgató és komponista „nagyreményű” fiát, aki művészi orgona- és harmóniumjátékával, szép énekhangjával egészen meghódította hallgatóságát a bemutatkozó próbaéneklés során. Sz. Nagy Károly 1876-ban költözött Kecskemétre, a református egyház által a takarékpénztár épületében bérelt lakásba, amely később házi hangversenyek és megannyi zeneóra helyszíne lett. Elvállalta a Kecskeméti Dalárda karvezetői posztját, a református gimnáziumban ének- és zenetanítást folytatott. 1877 tavaszán feleségül vette a jogakadémia igazgatójának, Csilléry Benőnek Gizella nevű lányát, megtelepedett, családot alapított.[6] Szintén 1877-ben történt, hogy a fiatal kántor meglátogatta otthonában a nagy mestert, Liszt Ferencet, aki megdicsérte az ifjú tehetség szerzeményeit.[7]

Az Sz. Nagy Károly által szervezett zenei események rövid ideig felpezsdíteni látszottak a város kulturális életét, a jótékonysági hangversenyek és a növendékek tudásának bemutatására alkalmat adó estek azonban utóbb bántóan alacsony érdeklődés mellett zajlottak.[8] 1876 szeptemberében felállított zenedéjében Sz. Nagy ének-, zongora-, harmónium- és hegedűórákat tartott. Az első tanévre összesen 14 növendék, 4 lány és 10 fiú iratkozott be, amellyel kapcsolatban az egyik helyi lap cikkírója megállapította, hogy „ez bizon kezdetnek sem sok s a zenede ez évi fenntartása nem kevés áldozatába fog kerülni a fiatal zenetanárnak, már a befolyó összeg lakás, fűtés és világításra alig elég, de hiába, minden kezdet nehéz”.[9] A zenede 1877-ben és 1878-ban is megnyitotta kapuit az ifjúság előtt (a beiratkozók létszáma ezekben az években nem ismert), 1879 nyarán azonban a fiatal kántortanár váratlanul a fővárosba költözött, ahol a református teológia és főgimnázium zenetanára lett. A Kecskeméti Lapokban megjelent sajnálkozó közlemény azzal próbálta magyarázni a történteket, hogy „e képzett zenész nem tudott megbarátkozni viszonyainkkal”, holott „Szilárd akarattal új aerat teremthetett volna Kecskemét zenevilágába.”[10] Ám az Sz. Nagy Károly művészi-pedagógusi ambícióival szemben megnyilvánuló érdektelenség mellett az anyagi sikertelenség is közrejátszhatott abban, hogy az első zenedealapító végül máshol kereste boldogulását.

Az Sz. Nagy Károly-féle zenede értesítője
(Forrás: Kecskeméti Lapok, 1877. augusztus 25., melléklet)

Nem sokkal Sz. Nagy Károly távozása után, 1880 márciusában az egyik helyi újság Gresz Antal „szakavatott zenetanárnak” a városban való megtelepedését adta hírül, aki hamarosan tájékoztatta a nagyközönséget magán zenetanoda nyitási szándékáról.[11] A kecskeméti sajtótermékekben megjelent Értesítésében az új zenetanár elsőként fejtette ki ama meggyőződését, hogy a zenei tanulmányokhoz az alapos, fokozatos és szabályszerű tanítási rendszer elkerülhetetlenül szükséges.[12] Tanodájában kezdő és haladó osztályt hirdetett meg 10–12 növendék számára, házakhoz is kijárt, zongorahangolást és hangszer-felújításokat végzett, sőt, a szünidő alatt is vállalt zongora-, hegedű- és énektanítványokat, folyamatos felvétellel.[13]

Gresz Antal személyéről és kecskeméti működéséről egyébként meglehetősen keveset lehet tudni. A 26 éves zenepedagógusi múlttal rendelkező „magány zene és ének tanár”, illetve képesített elemi tanító előző állomáshelye nem ismert, a levéltári iratok szerint Kecskeméten ingatlannal nem bírt, hét tagú családját csekély zenetanári jövedelméből tartotta el.[14] A korabeli sajtóban megjelent hírek alapján óráit bérelt lakásán tartotta, a Héjjas-féle házban, majd a régi sétatéren, utóbb a Rózsa utcán.[15] 1881 tavaszán hároméves zenei tanfolyamot hirdetett meg, melynek kidolgozott tervezete a Kecskemét című lapban jelent meg a város elitjének ajánlásával, júliusban pedig nagy elismerést, ám csekély anyagi sikert arató hangversenyt tartott a városi színházban, tanítványaival.[16] Talán a megfelelő erkölcsi támogatás hiánya és a megélhetés gondjai vezették Gresz Antalt Hódmezővásárhelyre, ahol 1881. augusztus végén nyilvános zeneiskola felállítására kapott engedélyt, továbbá fenntartásához 100 forint városi segélyt.[17] A Kecskeméten megállapodni nem tudó zenetanár 1883-ig, haláláig tanította muzsikálni a hódmezővásárhelyi gyerekeket.[18]

Gresz Antal írása a Kecskemét 1881. március 6-i számában

Szabados Géza magánzenedéje

Szabados (eredetileg: Stoll) Géza 1875-ben került Kecskemétre egy színtársulat tagjaként. A Budapesten és Bécsben komolyabb képesítést nyert, városszerte népszerűségnek örvendő zenekari karnagyot a római katolikus főgimnázium hamarosan ének- és zenetanárává választotta, 1877 szeptemberében pedig a polgári leányiskola pedagóguskarának is része lett, zeneoktatóként.[19] A teátrum épületében lévő, Halasi nagy utcai lakásán zongora-, hegedű- és énekórákat adott magántanítványok számára, vállalt zongorahangolást és -javítást, majd 1883-ban – saját vagyonát ráfordítva – zenedét létesített Kecskeméten, a helyi hatóságok és a közoktatási miniszter engedélyével. A Budai nagy utca 165. szám alatti Deák-féle házban, három teremben zongora, harmónium, cimbalom, hegedű, viola, kisbőgő, nagybőgő, fuvola hangszereken, valamint ének, összhangzattan és zenetörténelem témákban folyt képzés. Az alapító kitűnő, új eszközökkel szerelte fel a „conservatoriumot”, köztük egy gyönyörű koncertzongorával, s a nagy érdeklődésre való tekintettel külön tanfolyamot hirdetett meg a kereskedőifjak, illetve zenélni vágyó felnőttek részére.[20]

Szabados Géza zenedetervezete 1883. szeptember
(Forrás: MNL BKML IV. 1908/b. 11886/1883. számon 11292/1883.)

A „zenede berendezése díszére válik városunknak” – mutatta be az új intézményt a Kecskemét című lap, hozzátéve, hogy „annyi tetemes áldozatok után, amennyit Szabados úr annak fölállítása érdekében hozott, igen méltányos dolog volna, ha annak föntartását [sic!] biztosítandó s azt a kezdet nehézségeiben segítendő, a város is némi anyagi segélyben, subventióban [sic!] részesítené.”.[21] Maga az alapító is kérte a város segítségét már az első tanév kezdetén, s a terembérlet költségeit fedező 600 Ft, illetve annak kifűtésére „megkivántató” 10–12 öl fa esetleges támogatás fejében felajánlotta három szegény sorsú tanuló ingyenes tanítását.[22] A kérelmet véleményező bizottság a zeneiskola ügyében a következőket nyilvánította ki: 1. A város zenei viszonyai olyannyira fejletlenek, hogy a zenetanári működés kevés anyagi sikert biztosíthat. 2. Az ilyen vállalkozástól „kellő minőségű” tanerők is visszarettennek. 3. Ilynemű intézet felállítása csak a városi hatóság kezdeményezésére anyagi és szellemi vezetése mellett valósulhat meg. Szabados Gézával kapcsolatban a bizottság a „zeneakadémia” igazgatásához szükséges „univerzális zenei képzettség” meglétéről sem volt meggyőződve, s végül leszögezte: „…bevárandónak tartjuk, hogy a […] felállított intézet jogos alappal bíró merész kísérlet-e, vagy pedig oly érdemes vállalat, mely a közérdek szempontjából segélyezésre méltandó.”.[23] Az új zeneiskola első tanéve 1884 nyarán szép erkölcsi sikerrel, ám anyagi deficittel (–1145 Ft) zárult.[24] Ekkor a közgyűlés, a szakbizottság javaslatára 500 Ft segélyt szavazott meg az intézmény támogatására, addig is „míg egy városi zenede felállítására intézkedés tétethetik”.[25] Szabados Géza zeneiskolája a városi szubvenciót 10 éven át, 1884 és 1894 között élvezte.

Szabados Géza zenede-igazgató
(Forrás: Kecskeméti Nagy Képes Naptár, 1891. 115.)

Az 1884. évi zeneestély műsora
(Forrás: Kecskemét, 1884. január 27. [3.])

Szabados Géza zenedéjének pecsétlenyomata
(MNL BKML IV. 1908/b. 15437/1892.)

Az eleinte virágzó, olcsó tandíjai miatt népszerű zeneiskolába évente 50–60 növendék iratkozott be. A hangszeres órákat Szabados Géza mellett Nemesszeghy István tartotta, aki 1883-ban került Kecskemétre, és az állami főreáliskola zenetanáraként tevékenykedett. Együttműködésük 1890-ig tartott, ekkor Nemesszeghy kilépett és önálló zeneoktatási tevékenységbe kezdett.[26] A Szabados-féle intézmény tanáraként tanított egy ideig Bordeaux Géza[27] és Chiovini Lajos[28] is, illetve Szent-Gály Gyula, a későbbi zeneiskola-alapító. Utóbb azonban Szabados teljesen egyedül végezte a növendékek oktatását, melynek úgy anyagi természetű, mint az emberi kapcsolatokban rejlő okai egyaránt lehettek.

Az intézmény 1884-ben a József gőzmalom I. emeletére költözött, a Halasi nagy utca 19. szám alá. 1893-ban pár évig a Főiskola tér 120. szám, Papp Ferenc háza lett az otthona, a „Collegium átellenében”; majd 1895-ben a Kossuth tér 10. alatti r. k. egyházi bérházban, az új városházával szemben működött, egészen megszűnéséig.[29]

Szabados Gézát tanítási módszere, szervezőkészsége és ügybuzgalma okán szerették a kecskemétiek, a zenede igazgatója pedig igazán igyekezett megőrizni a közönség pártfogását. Az évente rendezett hangversenyek, nyilvános iskolai vizsgák sikerrel zárultak, a zenede reputációja kiváló volt – legalábbis a korabeli médiából így tűnik. 1886-ban a Kecskemét című lap egyik cikkében egy jól sikerült zenei estély kapcsán az is felmerült, hogy „nem lehetne-e a zenedét egészen városivá alakítani”, hiszen „a város pénzügyei ezt [valószínűleg] megengednék.”[30] Erre azonban nem került sor, hiszen már a kezdetektől is csak ideiglenesen adták meg a városi támogatást a Szabados-féle zenedének. Az igazgatónak a segély 700 Ft-ra történő felemelését célzó kérelmét a közgyűlés 1886 őszén azzal az indokkal utasította el, hogy „…a bizottság jelentése szerint a zenede az igényeknek meg nem felelő, csak hézagot pótló, miért az eddigi 500 frt még ez évre megadatott, de dij fölemelés nem eszközölhető.”[31] Szabadost az 1886. évi húsvét vasárnapi nagy hangverseny után a Kecskeméti Lapok, illetve a Kecskemét hasábjain kemény, személyeskedésbe torkolló támadás érte, melyben kritikusa a zeneiskola-igazgató hozzáértését, rátermettségét egyaránt kétségbe vonta.[32]

1887-ben Szabados Géza az intézmény feletti védnökségre Zichy Géza grófot, az országszerte ismert félkezű zongoraművészt kérte fel. A zeneiskola rangjának, elismertségének emelését célzó aktust az arisztokrata művész Kecskeméten adott koncertje hivatott megerősíteni, amely aztán az intézmény által szervezett események legemlékezetesebbje lett.[33] 1888-ban „a fokozottabb igényeknek megfelelőleg” Szabados a zenedét „megnagyobbította”, s az új tanévet az átalakított, bővített termekben kezdték meg a növendékek.[34]

Az 1890-es években számos, a zeneiskolára nézve kellemetlen esemény történt, kezdve a tantestület oszlopos tagjának, Nemesszeghynek a kilépésén, a városi segély megvonásán át a városi zeneiskola 1894. évi létrehozásáig, melyre Szabados Géza valószínűleg csalódottan, sértetten reagált.[35] Az általa alapított intézmény azonban túlélte ezt a megrázkódtatást és még hosszú éveken keresztül működött Kecskeméten. 1902-ben Szabados ismét megpróbálkozott a város támogatásának elnyerésével, 1000 Ft-os segély iránti kérelmét azonban a közgyűlés elutasította a fennálló városi zeneiskolára fordított költségekre hivatkozva.[36] 1903-ban, hosszú, súlyos betegség következtében Szabados Géza elhunyt, kedves zenedéje pedig – húsz év után – befejezte működését.[37] Szent-Gály Gyula még 1896-ban megjelent írásában elismerte a Szabados-féle tanintézet érdemeit, miszerint „a zenetanulás elterjedését elősegítette, és úttörő intézmény volt a zenének iskolai rendszer szerint való tanításában”.[38]

Szent-Gály Gyula és a városi zeneiskola

Szent-Gály Gyula Szegeden született 1863-ban, de családja valószínűleg még gyermekévei alatt Kecskemétre települt. Édesapja, Szentgály István, ügyvéd volt, édesanyja, Tomaskó Jozefa, az 1870-es években a város legjobb konyháját üzemeltető Tomaskó vendéglős testvérek közvetlen rokonságához tartozott.[39] A fiatal Szent-Gály a kegyesrendi gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, ahol Szabados Géza – mint helybeli tanerő – minden bizonnyal taníthatta. Bátyja, Béla 1877/78-ban, 17 évesen a kecskeméti jogakadémia hallgatója lett, s a családi hagyományokat követve Gyula is beiratkozott az intézménybe 1882–83-ban, de később a pesti egyetemen hallgatott klasszika-filológiát és jogot rövid ideig.[40] Nőtestvérei közül Ida neve többször is feltűnik a helyi újságokban, aki mint a Szabados-féle zenede tehetséges növendéke számos hangversenyen sikerrel szerepelt.[41] Gizella testvére okleveles óvónőként a városi kisdedóvóban dolgozott.[42]

Szent-Gály az útkeresés évei után (szerzetesi hivatással próbálkozott, színészkedett) Kassán telepedett meg zeneoktatóként, ekkor már zeneszerzéssel is foglalkozott.[43] 1887-ben a Kecskeméti Lapok a Szabados-féle zenede egyik tanáraként említi Szent-Gály Gyulát, aki még 1888 elején is együtt lépett fel a mesterrel.[44] Kapcsolatuk természetét a korabeli források nem fedik fel, ám aligha véletlen, hogy a fiatal zenész 1889-ben már külön utakon járt, saját lakásán adott hegedű- és zongoraleckéket. Még ebben az évben átvette a karnagyi posztról leköszönt Szabados helyét a Kecskeméti Zenekedvelők Egyesületében, majd 1890-ben Budapestre távozott „magasabb zenészeti önképzés végett”.[45] Zeneakadémiai évei érlelhették meg benne azt a gondolatot, hogy Kecskeméten, a zeneoktatás terén mélyreható változásokra van szükség, ezért kidolgozta és 1892-ben megjelentette „Állítsunk zeneiskolát” című memorandumát, amelyet Lestár Péter polgármesternek ajánlott.[46]

A Lestár Péternek ajánlott zenei memorandum
(Forrás: MNL BKML IV. 1908/b. 1310/1893. számon 10179/1893.)

*

A tizenhét oldalas iromány rávilágít a hazai zeneművészet elhanyagolt voltára, az újabb generációk zenei kiművelésének igénytelen, alacsony nívójára. A „zeneoktatást a helyes irányba terelni nem a szakzenészeknek feladata egyedül” – véli Szent-Gály –, „mert ezek bármily hiven, bármily odaadással iparkodnak is munkálkodni […], működésük nem hozza meg a kívánt eredményt, ha nem részesülnek támogatásban…”.[47] Az egyes városoknak kell helyes alapokon szervezett zeneiskolákat felállítaniuk, vagy a meglévőket rendszeresíteni, hogy „valóban műértő közönséget neveljünk, hogy a zene a maga teljességében betöltse kulturalis és paedagogiai missióját…”.[48] A nyilvános zeneiskolának a magániskolával szembeni előnyeit a következőkben foglalta össze a szerző: 1. Alacsony tandíj mellett hozzáférhetőbbé válik a tudás, a zenetanulás többé már nem a tehetősek kiváltsága, nem sikkadnak el a szegény tehetségek. 2. A nyilvános iskola a szerepléshez, versengéshez szoktatja növendékeit. 3. Alaposabb és teljesebb zenei műveltséget nyerhetnek a növendékek, amennyiben zeneelméletet, összhangzattant, zenetörténelmet és -esztétikát, karéneket, kamarazenét, illetve zenekari játékot is tanulhatnak. 4. A közönség kiművelésére is nagyobb gondot lehet fordítani, nagy hangversenyek szervezésével, nagyszabású művek előadásával stb. Szent-Gály elképzelése szerint a zeneiskola a tehetséges, zenei pályára készülő növendékeknek kellő alapozást nyújtana, ugyanakkor egy mélyebb zenei műveltséggel rendelkező dilettáns közönséget is kinevelne, „melyre oly nagy szükség van, hogy a zene a maga szépségében virágozzék és betölthesse magasztos hivatását.”[49]

A füzetke második részében kidolgozott tervezet olvasható, amelyben a szerző javaslatot tesz a szervezendő zeneiskola kapcsán a tanári fizetésekre („legyen tisztességes”, hogy ne kényszerüljenek a tanerők magánórák tartására), a tandíjra (évi 50 Ft, a szegények mentességet élvezhessenek), a növendékek életkorára (betöltött 8. év, írás-olvasás, jó hallás és testalkat) és a tanszakokra (zongora és hegedű) vonatkozólag. Pontos leírást ad a tananyagról, részletezi a tanítás módszertanát. Kitér az elhelyezés problémájára (legjobb lenne a zeneiskolát egy tanintézetben, illetve a majdani színházépületben elhelyezni) és a költségvetés egyes kérdéseire (tanerők létszáma, felszerelések, éves kiadások). Szent-Gály az éves kiadást 5040 Ft-ra, míg a tandíjakból adódó bevételeket 3140 Ft-ra taksálja, s úgy reméli, a közművelődési célokra eddig is oly sokat áldozó város nem fog elzárkózni a kifejtett eszméktől és az újabb anyagi ráfordítástól.[50]

*

Kecskemét város pályázati felhívása zeneiskola felállítására
(Forrás: Kecskeméti Lapok, 1893. május 28. [4.])

A helyi újságok 1892. augusztusi számaikban helyeslőleg méltatták a röpiratot. A Kecskeméti Lapok újságírója némileg szkeptikusan mindössze annyit jegyzett meg, hogy a javasolt tandíj mellett aligha lesz kellő számú növendéke az iskolának, s a városi szubvenció ez esetben tetemes összegre rúghat majd.[51]

A röpirat hatására a városi tanács bizottságot hívott életre a zenetanítás ügyének megtárgyalására 1892 őszén, majd fél évvel később felhívást tett közzé városi segéllyel támogatandó zenede létesítése iránt, miután a bizottsági jelentés is meggyőzte a városatyákat, „hogy ez a mód [ti. a magániskola támogatásával szemben egy városi zenede alapítása] még anyagi tekintetben is legelőnyösebb a városra nézve.”[52] Szent-Gály Gyula ekkor, 1893-ban fejezte be tanulmányait a fővárosban, majd hazatelepült saját iskola életre hívásának szándékával. A meghirdetett pályázatra beadott tervezetét – mint egyedülit, illetve mint szakmailag megfelelőt – a bizottság elfogadta, s az 1894. szeptember 1-jével működését megkezdő városi zeneiskola élére az igazgatói pályáztatás mellőzésével őt nevezték ki.[53] Szabados Géza a felhívás hatására egy, a tanács pártfogását kérő, a segély fenntartásáért folyamodó levelet küldött, melyben ismételten hangsúlyozta: „tíz éven át fennálló magánzenedém úgy a belszervezet, valamint tanerő tekintetében a mai kor igényeinek, de különösen a helyi viszonyokhoz mérten teljesen megfelel...”.[54] Bizonyára nem hitte, hogy a zenetanítás rendezését régóta halogató és pénzügyi tekintetben is igen megfontolt városvezetés végül mégis megvalósítja az új intézményt a sokéves múltra visszatekintő, érdemeket szerzett régi zeneiskola ellenében. Személye és az általa képviselt pedagógia azonban valószínűleg akadálya lett a további együttműködésnek, amelyet a zeneiskola ügyével foglalkozó bizottság jelentése finoman így fogalmazott meg: „A magánzenedének […] egész működése egy személytől, ti. a tulajdonostól függ […] [míg] a városnak, mint föntartó testületnek mindig módjában áll saját intézetét a kellő színvonalon megtartani.”[55]

Az új zeneiskolát koordináló felügyelő bizottság a szervezeti szabályrendeletben az alábbiak szerint határozta meg az intézmény céljait: „A rendszeres zenetanulást a szegényebb sorsúaknak is hozzáférhetővé tenni, s nemcsak alaposabb készültségű dilettáns közönséget nevelni, hanem megkönnyíteni a továbbhaladást azoknak is, kik tehetségüknél fogva hivatva vannak magukat kizárólag a zenei pályára képesíteni. A műzenét, főleg a magyar műzenét fejleszteni, a közönség körében a zene iránt való érdeklődést fönntartani és nevelni.”[56] Az iskola számára az Adler-féle házat szerezte meg a fenntartó, itt kezdte meg működését két tanteremben, két (zongora és hegedű) tanszakkal, meglehetősen kevés (14 fő) növendékkel és két fő tanerővel. 1895-ben, miután a tandíjat jelentősen mérsékelték, már biztatóan emelkedett a beiratkozók létszáma, s a tanári kar is kiegészült: Szent-Gály Gyula és Bordeaux Géza mellé Veress Klára okleveles tanítónőt szerződtették.[57] Szent-Gály Gyula a fiatal intézmény első éveit bemutató, 1896-ban megjelent munkájában reménykedőn kívánta: „Adja Isten, hogy […] ez a zsenge intézmény megszilárdulva a zene ügyének hasznos szolgálatokat tehessen.”[58]

Kimutatás a városi zeneiskola felszereléséről
(MNL BKML IV. 1908/b. 1310/1893. számon 13012/1893.)

Szent-Gály Gyula
(Forrás: Bácstudástár)[59]

Epilógus

Az évek meghozták az új zeneiskola számára a népszerűséget és a sikereket. Egyre több növendék látogatta Szent-Gály intézetét, sokan pártoltak át magán zenetanároktól és Szabados zenedéjéből is. 1896-ban államsegélyt nyert az intézmény; 1897-ben, hároméves működés és zeneakadémiai minősítés után, pedig véglegesítést, a város részéről.[60] Az igazgató, Szent-Gály Gyula 15 éven keresztül állt a városi zeneiskola élén. Tevékenységének és az intézmény működéstörténetének részletes feltárása a jövő kutatóira vár, annyi mindenesetre nyilvánvaló, hogy az első reménykeltő évtized után visszaesés következett be az iskola életében: a növendéklétszám és a színvonal tekintetében is, finanszírozási gondok miatt. Az 1907/08. tanévről beszámoló értesítőjében a zenedei igazgató a következőkről panaszkodik: „Évről-évre égetőbbé válik az iskola megfelelő elhelyezésének, valamint újabb tanerők alkalmazásának és ezzel kapcsolatban a fizetés s a szolgálati viszonyok rendezésének kérdése. Talán a küszöbön álló általános újjászervezés alkalmával az iskola sem lesz a város közönségének mostoha gyermeke és a viszonyok mielőbbi rendezésével újra megindulhat az iskola a fejlődésnek azon útján, melyen most az előtte álló akadályok miatt tovább nem haladhat.”[61] Ám változás aligha történt. 1909 áprilisában „Veszélyben a zeneéletünk” címmel a Kecskemét című lap cikke kondította meg a vészharangot azzal, hogy a kecskeméti városi zeneiskola két vezető tanárának, Szent-Gály Gyulának és Koller Ferencnek távozási szándékáról írt. Az írás szerzője a kecskeméti zenei élet teljes romba dőlésével fenyegető eseményként értelmezte a fentieket, és a zenetanárok díjazásának rendezését sürgette. A két kiváló zenepedagógust ugyanis az anyagi megbecsültség hiánya is ösztönözte az intézményből való távozásra, miközben – jobb körülményeket kínálva – Szent-Gályt Miskolcra hívták zeneiskola-igazgatónak, Kollert Szabadkára a hegedű tanszékre.[62]

A művészetpártolók jajkiáltásainak dacára azonban a város nem sietett megtartani a Kecskemét zenei kultúráját fellendítő jeles személyiségeket, végül 1909 szeptemberében Szent-Gály másfél évtizedes zeneiskola-igazgatói működés után tényleg elhagyta a várost, és az általa alapított intézményt. A Kecskemét című lap búcsúcikke nagyon érzékletesen világítja meg a veszteséget, ezért érdemesnek látjuk az írást hosszabban idézni. „A kecskeméti művészi életet éber figyelemmel kísérő ember értheti meg csupán azt a veszteséget, amely az ő távozásával Kecskemét zenekultúráját sújtani fogja. Távozásának az okát csak sejtjük, de talán helyesen sejtjük. Két évvel ezelőtt a zeneiskola igazgatója és tanári kara fizetésjavítási kérvényt nyújtott be a közgyűlés elé. A tanári kar óriási munkáját és értékét méltányolni nem tudó közgyűlés a fizetésjavítástól eltekintett. Ha tekintetbe vesszük azt a munkát, amit a zeneiskolai igazgató végez, amelynek nyomában, sajnos, az elismerés virága alig alig fakad s hozzávesszük azt az alamizsnaszerű fizetést, amit a város »jóvoltából élvez«, bizony igen szomorú kép tárul elénk s egész tisztán látjuk a távozásra késztető okokat. Hogy mit veszt Kecskemét társadalma egy ilyen országhirü ember távozásával, azt csak majd a közeljövőben fogja mérlegelni tudni, amikor már késő lesz.

Körülbelül másfél évtizede annak, hogy Szent-Gály Gyula közöttünk él s fáradhatatlanul dolgozik Kecskemét zenekultúrájának fellendítésén. Ujjászervezője a Polgári Dalkörnek, amely az ö vezetése alatt oly sok babért aratott. Ő volt a hangversenyek fáradhatatlan rendezője, nála nélkül alig történt meg egy-kettő, ahol azonban az ö szakavatott vezetése volt az irányadó, ott a siker biztos volt. A Nőegylet, a Katholikus Egylet, a Katona-kör, a kegyesrendi főgimnázium stb. hangversenyei, estélyei legnagyobb részben az ő nevéhez fűződnek. Hogy ezen egyesületek s még mások is, mily erőt vesztenek el benne, azt lehetetlen fel nem ismerni. A zeneiskolát pedig, amelynek egyik erője a másik után távozik el, (halljuk, hogy Halmay Irma is Miskolcra pályázik) a tekintetes város becsukhatja, mert oda ugyan azért a fizetésért nem hogy ilyen embereket nem, hanem talán semmilyeneket sem kap. A művészember sem él levegőből, sőt társadalmi állása nagyon is sokat követel tőle.

Fáj nekünk, hogy Szent-Gály csakugyan megválik tőlünk. Szeretnénk, ha ez nem lenne igaz. Nem akarjuk mi azt elhinni, hogy a város annyira rövidlátó, hogy föl ne ismerné a beálló pótolhatatlan hiányt, amelyet távozása fog előidézni. Ha pedig mégis az ellenkezője igaz ennek, akkor kénytelen leszünk proklamálni, hogy a mi városunk tek. vezetősége, közgyűlése csak ökrökkel, Bugaccal törődik, de a város kulturérdekeire alig gondol.”[63]

*

A felvázolt történet talán nem szívderítő, mindazonáltal a zeneiskola-alapítás körülményei, a levéltári dokumentumokban, a korabeli sajtóban olvasható több mint száz éves sorok sok tanulsággal szolgálhatnak számunkra a mindenkori kecskeméti városvezetés, a helyi társadalom és a kultúra sajátos viszonyait illetőleg. Szent-Gály és zenésztársai távozása után nem állt meg az élet, a zeneiskola folytatta működését, előbb ideiglenesen Kacsóh Pongrác, majd 1910 februárjától M. Bodon Pál vezetésével.[64] 1950-ben az intézményt államosították, mai helyére, a Bihar utcai épületbe pedig 1994-ben költözött.[65] Az 1894-ben alapított, 1989-től M. Bodon Pál nevét viselő kecskeméti városi zeneiskola Kecskemét egyik legnagyobb múltra visszatekintő tanintézete, amelynek ilyen hosszú időn keresztül való megmaradása – a fenntartó város szándékán túl – minden bizonnyal a zeneiskola falai között egykor és ma is működő, hivatásukat odaadóan gyakorló zenepedagógusoknak köszönhető.