Múltbanéző 15. (5)

A KECSKEMÉTI DIREKTÓRIUM POLITIKAI TÚSZAI 1919-BEN

A magyarországi tanácsköztársasággal szembeni legnagyobb társadalmi elégedetlenséget a vörös terror gyilkosságai, a rekvirálások, illetve a katonai kényszersorozások mellett az ország számos pontján végrehajtott túszgyűjtő akciók váltották ki. A túszgyűjtésre háborús időszakokban eseti jelleggel már a történelem korai időszakaiban is akadt példa, széleskörben elterjedt jelenséggé, általánossá viszont csak az első világháború idején vált.[1] Az orosz-bolsevik mintákat követő hazai kommunisták már március végi hatalomra kerülésük után megkezdték a rendszer ellenségeinek kikiáltott személyek letartóztatását, a túszgyűjtő akciók azonban csak 1919 húsvétján váltak tömegessé. Mindez pedig a Vix-jegyzékben kijelölt keleti demarkációs vonalat átlépő és a Tiszáig előrenyomuló román hadsereg sikeres tavaszi offenzívájával állt összefüggésben. A tanácsköztársaság vezetése az elszenvedett katonai vereségeket követően ugyanis joggal tartott a várhatóan fellángoló ellenforradalmi megmozdulásoktól, ennek pedig a lakosság erőteljes presszionálásával próbálta elejét venni. A megfélemlítés eszköze a túszgyűjtés volt, amelyet Budapesten és számos vidéki városban, így köztük Kecskeméten is végrehajtottak a Budapesti Munkástanács április 19-én hozott határozata alapján.[2]

A túszgyűjtés eseményei

A kommünt követően a városi tanács megbízásából Szabó Kálmán múzeumigazgató összeállította a proletárdiktatúra kecskeméti eseményeit rögzítő írását, amelyből a húszas-harmincas évek során a Kecskeméti Közlönyben jelentek meg időről időre folytatásos szemelvények. Ezekből és a fennmaradt levéltári dokumentumokból viszonylag részletesen megismerhetjük a túszgyűjtés történetét, emellett plasztikus képet kaphatunk a városban akkortájt uralkodó közhangulatról is: „A direktóriumnak már előzőleg egymásután jelentek meg a legszigorúbb rendeletei. A szesztilalom ügyében, a fegyverek beszolgáltatása érdekében a legvadabb fenyegetéseket alkalmazták. Mindenkit, aki a polgárság felszabadulását célzó híreket, szerintük »rémhíreket« terjeszt, forradalmi törvényszékkel és halállal fenyegettek. A sok fenyegetés és vad terror ellenére mégis villámcsapásként érte Kecskemétet az ápr. 21-éről 22-ére virradóra történt túszszedés, annál is inkább, mert egyes jelekből mindenki a szovjet meghunyászkodására következtetett. Így Vágó Béla éppen akkoriban Kecskeméten járt és több helyütt kijelentette, hogy a szőlő és földbirtok 50, vagy 100 holdig magán- tulajdon marad. […] Vágó Béla népbiztos által pengetett csábításra szánt hurok ellenére is megérkezett Kecskemétre a távirat és megkezdődött a polgárság börtönre vetése.”[3]

Landler Jenő belügyi népbiztos fent említett távirat április 21-én az esti órákban érkezett meg a városi direktóriumhoz: „Egyházi személyek kivételével a társadalom vezető emberei közül a szükségeshez képest szedjenek túszokat.”[4]Az első csoport letartóztatása április 22-ére virradó éjszaka történt, de az áldozatok összefogdosása még másod- és harmadnapon is tartott, sőt április 25-én hajnalig minden éjszaka szállították a polgárokat a törvényszék fogházába.[5] Az akció hatásának fokozása érdekében a direktórium egy közleményt is megjelentetetta Magyar Alföld április 23-ai hasábjain:„A budapesti forradalmi kormányzótanács távirati rendelkezése folytán az éjfolyamán őrizetbe vették Kecskemét 50jómódú polgárát túsz gyanánt. Hisszük, hogy e kemény intézkedés józanságra inti a lakosság azon rétegét is, amely nem tud ma beleilleszkedni az új rendbe, hajlandó volt az ellenforradalom csatlósának szegődni. Amíg Kecskeméten ostoba, felelőtlen rövidlátó emberek, ellenforradalmi cselekedetre nem ragadtatják magukat, a túszok személye a legteljesebb biztonságban lesz. Őrizze meg nyugalmát mindenki, a legnehezebb órákban is és felülve ostoba rémhíreknek, vagy lelketlen izgatásnak, ne bontsa meg a rendet.”[6]

Landler Jenő belügyi népbiztos távirata
(MNL BKML XVI. 2. IB. 634/1919.)

A begyűjtő művelet általában úgy történt, hogy egy-egy magasabb rangú elvtárs több vörös katona fedezete mellett megjelent a kiszemelt áldozat lakásán és többnyire a legkíméletlenebb módon hajtotta végre a direktórium parancsát. Megtörtént egyes polgárokkal az is, hogy szuronyt szegezve hozták tudomásukra a „barátságos invitálást”. Így pl. Daróczy János királyi törvényszéki tanácselnök a nagy zörgetésre és lármára maga ment kaput nyitni, majd a következőpillanatban egy revolver csövével találta szemben magát.[7] A kijelölt túszok között volt Kis János törvényszéki elnök is, a lakásához érkező fegyveres katonák azonban csak a feleségét találták otthon. A történet folytatása leginkább a tragikomikus jelzővel illethető, miután ugyanis az elnök hazatérése után értesült hitvesétől a történtekről, jogkövető állampolgárként felkereste a direktórium hivatalát, ahol közölték vele, hogy „valóban le lesz tartóztatva”. Erre Kiss János jelezte, már így is letartóztatottnak érzi magát, és szavát adja, hogy nem szökik meg. Kijelentése dacára a direktórium elrendelte, hogy menjen át a fogházba, azt azonban megengedték neki, hogy kíséret nélkül sétáljon át.[8]

A polgárság megfélemlítését célzó akció végül meghozta a kívánt eredményt:„E téren mindenesetre jól számítottak, mert csak természetes, hogy mindenkinek lidércnyomásként ült a lelkén a vérlázító kegyetlenségek sorozata és a szuronyok hatalmának érzete. Minden este szívszorongva várták az emberek, hogy kikre keríti a sort a direktórium étvágya. A roppant lelki depressziót állandóan fokozták a garmadával érkező rémhírek, a sötét bizonytalanság, a fegyveres önkénynek való kiszolgáltatottság érzése és a folytonos aggodalom az elfogottak sorsáért.”[9]

A túszok személyéről

A Kecskeméti Közlöny tudósítása alapján 81 kecskeméti túsz nevét ismerjük, ez a létszám a korszakra vonatkozó levéltári dokumentumok áttekintését követően még további két névvel gyarapodott, így a letartóztatások a városban – jelenlegi ismereteink szerint – összesen 83 személyt érintettek. Név szerint a következőket: Antos Arthur, Almássy Sándor, Aszódi József, Bagi Jolán, dr. Bende Sándor, Beretvás István, Beretvás Pál, Bánhidy Simon, Bodri Béni, Bunzlau Vilmos, Bábiczky József, Bagi László, Bóka Gyula, Bóka Péter, Csősz László, ifj. Csabay János, Csabay Antal, Csabay Mihály, Csősz József, Dús Lajos, Deák Lajos, Daróczy János, dr. Farkas Béla, Forster Frigyes, dr. Füredy István, Fekete József, dr. Fritz Imre, dr. Fejér Pál, Fejér István, Fuchs Samu, Gömöry Sándor, Gonda Izidor, Héjjas István, Héjjas Elek, Hübel Milán, dr. Iványosi-Szabó László, dr. Jámbor József, Istók János, Jermann Béla, Kerekes Dezső, Kardos Dezső, dr. Kiss Kálmán, Kecskeméti Géza, Kovács Sándor, Kovács László, dr. Kováts Andor, Kerekes József, dr. Kiss Endre, dr. Kiss János, id. Sikari Kovács Mihály, Koller Antal, Losonczy László, ifj. Lázár Sándor, dr. Lányi Izsó, Langermann Izidor, dr. Magyar József, dr. Markó Imre, Mohácsy Lajosné, Mohácsy Lajos, Mintsek Géza, ifj. Móczár Gábor, dr. Nagy Mihály, Nagy Lajos, dr. Papp Dezső, Pacsu Mihály, ifj. Poór István, id. Poór István, Schleicher Emma, Szigeti Jánosné, Steinherz Rudolfné, id. Szappanos Elek, ifj. Szappanos Elek, Sárközy Béla, dr. Szabó Iván, dr. Steyskál Ottó, Szőke Gyula, Sándor Miklós, id. Szappanos Elek, id. Somogyi János, Tassy Péter, Tamás István, dr. Végh László, Zaberetzky Ferenc.[10]

Ha a listára rápillantunk és megpróbálunk benne valamilyen mintázatot felfedezni, elsőként azt láthatjuk, hogy a férfiak sokasága mellett néhány nő is feltűnik. A részletesebb vizsgálódásból kiderül, hogy a túszok életkori megoszlása meglehetősen széles spektrumot ölelt fel. A fogvatartottak nesztora a maga 87 évével (!) id. Somogyi János volt, az idősebb korosztályhoz tartozott még a 82 éves id. Szappanos Elek gazdálkodó, valamint a hatvanas éveinek végét taposó Bagi László korábbi alpolgármester, valamint Kerekes József egykori népiskolai igazgató, Pacsu Mihály népbankigazgató és id. Sikari Kovács Mihály birtokos is. A legfiatalabb túsz egy tanuló, a 19 éves Fejér István volt, akit tévedésből tartóztattak le. Az elfogott személyek nagy része civil volt, de aktív és nyugalmazott katonákat is találunk köztük Anthos Arthur, Bánhidy Simon, Istók Gyula, Kovács László, személyében. Meglehetősen vegyes képet kapunk, ha a társadalmi életben betöltött állásuk, pozíciójuk szerint vizsgáljuk az érintetteket. A szellemi foglalkozásúak között említhetjük Bóka Péter nyugalmazott főreáliskolai tanárt és a szintén pedagógus dr. Kováts Andort, valamint dr. Füredy István, dr. Iványosi-Szabó László, dr. Jámbor József, dr. Nagy Mihály és dr. Papp Dezső ügyvédeket. Külön kell szólni a később komoly politikai karriert befutó, ekkor még ügyvédi tevékenységet folytató dr. Kiss Endréről és a bankigazgató dr. Szabó Ivánról, akik a két világháború közötti kecskeméti elit legmeghatározóbb tagjai voltak. A köz szolgálatában állt Szőke Gyula javadalmi ügyvivő, dr. balázsfalvi Kiss Kálmán ügyész, Kerekes Dezső köztisztviselő.[11] Szép számmal találhatunk köztük nagygazdákat, példaként ifj. dr. Héjjas István, dr. Héjjas Elek, Csabay Antal, Csabay Mihály, ifj. Móczár Gábor, Sárközy Béla nevét említhetjük. Felfedezhetjük a helyi gazdasági élet – számos izraelita származású – prominensét: Gonda Izidor kenyérgyár-igazgató, Jermann Béla gőzmalom-igazgató, Fuchs Samu kereskedő, Bunzlau Vilmos borkereskedő, Beretvás Pál szállodatulajdonos személyében. Az elmondottak alapján joggal feltételezhetjük, hogy túszok összegyűjtése nem átgondolt koncepció, hanem inkább ötletszerű elképzelések alapján történt.[12] Lényegét tekintve ez olvasható ki Szabó Kálmán összeállításából is, igaz az itt leírtak helytállóságát levéltári dokumentumok vagy más egyéb egykorú források, későbbi visszaemlékezések alapján nem lehet alátámasztani: „A szovjet ülése alatt érkezett meg a túszok szedésére vonatkozó távirat, amelyet Buday »kormányzótanácsi biztos« vett át. A táviratot azonban nem mutatta meg a gyűlésnek, hanem ravasz számítással és a diktatúrához mindenben méltó elveket követve, egyszerűen maga mellé rendelte a szovjet néhány jelentéktelenebb tagját és a saját feje után, a maga ízlésének megfelelően állapította meg a névsort. Az események azután bőven igazolták, hogy Buday[t] és társait a névsor megállapításánál egyes személyek elleni ellenszenv és harag vezette. Bőven voltak természetesen olyanok is, akik azért kerültek börtönbe, mert itt-ott kifejezést mertek adni a diktatúra és diktátorok iránt érzett megvetésüknek. Hogy mennyire személyes indokok vezették Budayt és kollégáit a polgárok letartóztatásánál, bizonyítja az,hogy egyik letartóztatottnak például mindössze az a bűn terhelte a lelkét, hogy régebben mint ügyvéd, valami pört merészelt megnyerni Budayval szemben. Egy gyümölcskereskedő szintén börtönbe jutott, mert a lakására betelepedett Bakonyi nevű vörös hatalmasságot nem a legkíméletesebb szavakkal illette. Kerekes József népiskolai felügyelő igazgató is a kiválasztottak közé került, mert az iskoláról tartott kommunista előadássorozat alkalmával a hazafias és vallásos nevelés mellett merészelt felszólalni. Kecskeméten a távirati utasítás értelmében ötven polgárt kellett volna letartóztatni, a direktórium azonban ezt a létszámot erősen túllépte…”.[13]

A túszok fogva tartása

Az otthonaikból elhurcolt ártatlan kecskemétiekkel úgy bántak, mint a valódi bűnelkövetőkkel, bebörtönözték őket, és a leírások szerint meglehetősen rossz körülmények között tartották fogva őket: „A túszokat az ügyészség fogházába szállították és úgy bántak velük, mint utolsó rablókkal és gyilkosokkal szokás, sőt még azt az emberi bánásmódot sem engedélyezték nekik, amit a régi társadalom a legelvetemültebb gonosztevőkkel szemben is gyakorolt. A túszoknak az első napokban mindenféle fekvőhely nélkül a földön kellett kuporogniuk. […] A bűntelen, szerencsétlen polgárokat tömegesen zsúfolták be egy-egy cellába. Így kellett sötét, felizgatott; lelkiállapotban várniuk a bizonytalan jövőt. Porkolábjaik: Czigány, Németh, Richter bőven gondoskodtak arról, hogy gyalázatos magatartásukkal még elviselhetetlenebbé tegyék számukra az ártatlanul szenvedést. »Czigány elvtárs«, ez az ocsmány lelkű és ocsmány külsejű terrorista típus, valóságos szállóigévé nőtte ki magát ezekben a szomorú napokban. Szinte kifogyhatatlan leleményességet tanúsított újabb és újabb kínzó módszerek kitalálásában. Egyik napon a közeli agyonlövetéssel, a másik napon akasztófával rémítgette a szerencsétlen foglyokat és a beteg lelkű emberek sajátos kéjével tudott örvendeni szavai hatásának. Ehhez járult legtöbb túsznál a hozzátartozói élete és biztonsága felett érzeti aggodalom. A kiszivárgott és szájról-szájra terjedő hírek nyomán mindezt az egész város tudta, természetes tehát, hogy szerte mélységes levertség uralkodott. Az sem nagyon csökkentette az aggodalmat, hogy néhány nap múlva az idősebbeket hosszas közbenjárással sikerült szabadlábra helyeztetni. A bent levők helyzete is javult valamelyest.[14] Az engedélyezett csekély javulást, így az élelmiszerek bevitelét azonban Czigány elvtárs igyekezett minimálisra csökkenteni.”[15]

A folytonos közbenjárás nyomán egyre több túszt szabadon bocsátottak.Berényi Pál, a kecskeméti Intéző Bizottság tagja, a Tanácsok Országos Gyűlésének 1919 június 18–21-i ülésén felszólalásában így emlékezett vissza erre az epizódra: „…túszokként [sic!] ejtettük azokat az egyéneket, akik nem akartak a mai korszellembe belehelyezkedni. Sajnos azonban, az igazságügyi népbiztosság rendeletére nap-nap után telefonértesítések, sürgönyök jöttek hozzánk, hogy illetéktelenül tartóztattunk le túszokat, engedjük őket szabadlábra. Ameddig lehetett, meg is rostáltuk őket, de amikor aztán láttuk, hogy ez már nem megy, hogy ez már több a kettőnél, bizony nem hajtottuk végre a rendeletet.”[16]

A kecskeméti direktórium iratai közt fennmaradt számos kérelem, amelyet a fogvatartottak hozzátartozói intéztek a végrehajtó szervhez, családtagjaik szabadon bocsátását kérve. A levélírók letartóztatott gyermekük, házastársuk esetleg testvérük munkahelyi vagy otthoni nélkülözhetetlenségére hivatkozva vagy éppen raboskodó idős rokonaik – orvosi igazolással is alátámasztott – egészségi állapotára tekintettel kérték azok szabadon bocsátását. Így például fenti indokokra és a közellátás biztonságát felemlítve kérte Gonda Izidor kenyérgyár-igazgató szabadon engedését felesége.[17] Farkas Ignác gyógyszerész fia bebörtönzésének megszüntetése érdekében emelt szót: „Öregkoromra való tekintettelén már két éve, hogy fiamnak átadtam a gyógyszertárat […], melynek gondos vezetése azóta az ő kezén volt. Én már arra korom és a kezem reszketése miatt képtelen volnék. Fiam ártatlansága mellett hivatkozva azon körülményre, hogy egy gyógyszertár létezése közérdek…”.[18] Csősz József ipartestületi jegyzőért szaktársai szólaltak fel.[19] Nyúl Borcsa anyakönyvi hivatali díjnok nagybátyja, dr. Magyar József sürgős szabadlábra helyezéséért könyörgött, helyette magát ajánlva fel: „Túsznak épp úgy megfelelek én is, mint ő.”[20] Tassy Péter gazdálkodó felesége, hasonlóan más birtokosok hozzátartozóihoz, közel százholdas birtokuk zökkenőmentes működtetése érdekében kérte az elzárás megszüntetését: „ezen szükséges munkálkodás máris fennakadásokkal küzd holott pedig az eljövendő új világrend éppen az okszerű és pontos termelést tartja természetszerűleg a legfontosabb szempontjának.”[21]

Héjjas Istvánné kérelme a direktóriumhoz
(MNL BKML XVI. 2. IB. 671/1919.)

A kérelemben természetesen általában igyekeztek hangsúlyozni a rabosított személynek a szocialista eszmékkel való szimpátiáját vagy éppen politikailag semleges álláspontját. Ezek közül különösen érdekes Steyskal Ottó ügyvéd kérelme: „Tisztelettel kérem szabadlábra helyezésemet, mivel sem burzsoá, sem ellenforradalmár nem vagyok, és így fogva tartásomhoz érdek nem fűződik, mivel őszintén igyekszem beilleszkedni az új rendbe. Arról nem tehetek, hogy ügyvédnek nevelt a társadalom. Kecskeméten 7 éven át működtem, ezen működésemből józan életmód és napi 8-9 órai szellemi munka dacára is vagyont egyáltalán nem szereztem, ingatlanom sincs, mert szegény ügyfelek ügyeit is mindenkor elvállaltam, ügyeimnek 2/3 része ennek következtében ingyenes volt, amit törvényszerűen vezetett könyveim is bizonyítanak. Rokonságom Kecskeméten nincs. A háborúban 51 hónapon át teljesítettem megszakítás nélkül folyton harctéri szolgálatot, aminek következtében szívidegbajt is kaptam, nagyon jól ismerem a nép elkeseredésének okait és együtt érzek vele. Működésemet és nézeteimet sokan ismerik. Az országos választásokon sohasem vettem részt, és csak mint a jogász irodám érdekében voltam kénytelen városi közügyekben részt venni. Tiltott vagy titkos megbeszéléseken sohasem vettem részt, még április hó legelején önként beléptem a szocialista pártba és az ügyvédek helybeli szakszervezetébe és úgy a lakáshivatal, mint a közélelmezési hivatal vezetőségének személyesen felajánlottam szolgálataimat, mert egész életemet nehéz szellemi munkában töltöttem. Fent előadottak a valóságnak mindenben megfelelnek. Én a jelenleg érvényben álló törvényeket és rendeleteket ismerem és azokhoz mint jogász is mindenkor hajszálnyira alkalmazkodtam, az új rendet sem szóval, sem tettel nem sértettem vagy veszélyeztettem.”[22]

Május elsején már csak 28 politikai fogoly várta a szabadulást a törvényszéki fogházban, őket az igazságügyi népbiztosság rendeletére a következő nap a rákospalotai Gyermekjavító Intézetbe kísérte volna egy 18 fős különítmény. Végül 23 letartóztatott elszállítására egy nappal később került sor.[23]A budapest-vidéki 2. sz. vörös kerületi parancsnokság azonban május 3-án kelt határozatával őket is szabadlábra helyezte:„Tudomásokra adom, – tájékoztatta döntéséről a Kecskeméti Munkás Katona és Paraszttanácsot – hogy az alant felsorolt elvtársakat a mai nap folyamán szabadlábra helyeztem, akiket a kecskeméti intéző bizottság túszként foglyul ejtett. Megállapítottam az alant nevezett elvtársak politikai megbízhatóságát és megállapítottam azt is, hogy inkább személyi bosszúságnak voltak áldozatai, mintsem politikailag egy is közülük megbízhatatlannak nyilvánulna. Nevezetesen felsorolva: Kovács László, Beretvás István, Dr. Jámbor József, Dr. Farkas Béla, Héjjas Elek, Lázár Sándor, Forster Frigyes, Sárközy Béla, Dr. Iványosi-Szabó László, Dr. Papp Dezső, Dr. Kis Kálmán, Kardos Dezső, Dr. Füredy István, Dr. Nagy Mihály, Bánhidy Simon, Csősz László, Bodri Béni, Dr. Steyskál Ottó, Kecskeméti Géza, Szőke Gyula, Tamás István, Istók Gyula elvtársakat. A fent nevezett elvtársak hazautazásuk alkalmával semmi nevezendő akadály nem gördíthető, és egyben is mint ilyenek a vasúti költséget sajátjukból nem fedezik.”[24] Mindezek ellenére Kovács László huszárszázados csak május 9-én, dr. Magyar József ügyvéd pedig, akit 4 évi börtönre ítéltek, csak az ítélet revíziója után, 5 hét múlva szabadult.[25]

A Budapestre szállítandó politikai foglyok menetlevele
(MNL BKML XVI. 2. IB. 801/1919.)

Az egykori túszok a húszas évek folyamán, elfogatásuk évfordulóján, évről évre összejöttek, amely alkalmakkor hálaadó istentiszteleten vettek részt a katolikus és a református templomban.[26]

Rövid beszámoló a Kecskeméti Közlönyben az egykori túszok találkozójáról
(Kecskeméti Közlöny 1938. 1926. április 22. 2.)