Hatalmas siker, óriási tömeg a kecskeméti levéltárban

Múzeumok Éjszakája 2017
2017.06.27.

 

Levéltárunk a hagyományokhoz illően idén is részt vett a Múzeumok Éjszakája rendezvényen. A korábbi évek több százas látogatószáma után, az idén először meghaladta az ezret a belépők száma. Egészen pontosan az este hat óra és éjfél közötti nyitvatartási időszakban: 1115 főt regisztráltunk. Soha ennyi ember egy eseményen még nem járt az intézményünkben.

 

bkml

A Kecskeméten már rendszeresen emberek tömegeit megmozgató eseményen, amely hosszú évek óta a legsikeresebb és legtöbb helyszínt (41!) felvonultató vidéki helyszín, intézményünk idén „Az eltűnt Kecskemét nyomában” címmel mutatta be időszaki kiállítását. A levéltárunkat felkeresők száma alapján óriási érdeklődésre tartott számon a kiállítás. Ezt jelezte az is, hogy a látogatók kíváncsisággal, sok-sok kérdéssel fordultak a munkatársakhoz.

bkml

A kiállításhoz kapcsolódóan az érdeklődők ezúttal is beléphettek a levéltár kulisszái mögé. Megnézhették a levéltári raktárakat illetve az ott létrehozott info-pontokon a kollégák tolmácsolásában sok érdekes izgalmas információval lehettek gazdagabbak. A kutatóterem ezúttal kiállítótérként működött, illetve itt rendeztük be az interaktív részt is, ahol a gyermekek vagy a  vállalkozó kedvű felnőttek játékokkal, fejtörőkkel tehették próbára tudásukat. 

bkml

Ide kattintva fotógaléria nyílik!

Utolsó frissítés:

2017.07.04.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges