Találatok

Időpont: 
2016. Dezember 01. - 10:00 bis 14:00
Helyszín: 
MNL Fejér Megyei Levéltára, Székesfehérvár, Szent István tér 2-3.
Típus: Esemény
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Pillanatképek a 20. század magyar közigazgatásának történetéből címmel konferenciát rendezett.
Típus: Hír
Tragikus hirtelenséggel, 68 éves korában elhunyt Varga László történész, a történettudományok kandidátusa - közölte szombaton a család az MTI-vel.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Major Attila és Kaczián János dolgozatát díjazta a zsűri a levéltár helytörténeti pályázatán. Az eredményhirdetést a forint történetéről szóló kiállítás megnyitójával kötötte össze a megyei intézmény.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár három helyszínen, Budapesten, Veszprémben és Salgótarjánban; és három témakörben – „Vallás–Identitás–Történelem” – mutatja be meghívott előadói segítségével a levéltárpedagógia tartalmi és módszertani megújításának lehetőségeit. A programsorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
Típus: Hír
Év végi zárvatartás és az iratok kikérésének menete.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Időpont: 
2016. Dezember 09. - 08:00 bis 18:00
Típus: Esemény
Több mint 480 digitális felvételen tanulmányozhatja a kutató a hídépítés előkészítéséről és folyamatáról szóló, az 1828 és 1850 közötti időszakból származó iratokat.
Típus: Hír
Időpont: 
2016. Dezember 06. - 10:00 bis 2016. Dezember 09. - 18:00
Típus: Esemény
Időpont: 
2016. Dezember 05. - 10:00 bis 15:00
Típus: Esemény
Időpont: 
2016. Dezember 06. - 09:30 bis 13:30
Típus: Esemény
Időpont: 
2016. Dezember 19. - 10:00 bis 13:30
Típus: Esemény
Időpont: 
2016. Dezember 24. - 10:00 bis 2017. Januar 02. - 10:00
Típus: Esemény
„1916. november 11-én a halál átlépte a schönbrunni kastély küszöbét és megritkult őszi fák között elindult az egyszerű katonaágy felé” – írja 1938-ban amúgy „semmilyen értelemben szakmailag megalapozott teljesítménynek nem tekinthető” munkájában Perlaky Lajos plébános a császár betegsége kapcsán. 1916. november 30-án, a Monarchia temetési menetén minden bizonnyal több ezer magyar vett részt, de a magyar politikai elit nem csupán temetni akart.
Típus: Hír
Értesítjük tisztelt kutatóinkat és ügyfeleinket, hogy az MNL Veszprém Megyei Levéltárának kutatószolgálata 2016. december 19. és 2017. január 6., ügyfélszolgálata 2016. december 19–29. között szünetel.
Típus: Hír

Seiten