Városismereti vetélkedő az MNL Tolna Megyei Levéltárában

Miről mesél a térkép?
2018.08.27.

Ismét házigazdája lehetett a Tolna Megyei Levéltár a Wosinsky Mór Megyei Múzeum, a Babits Mihály Kulturális Központ és a Garay János Gimnázium társaságában az idei évben is augusztus utolsó hétvégéjén megrendezett Szekszárd Város Napja rendezvénysorozaton a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület szervezésében megrendezett városismereti vetélkedőn.

A lelkes 11 csapat ezúttal nem a levéltár intézményi funkcióival, hanem egy, a levéltárakban gyakran őrzött irattípussal, a térképpel kapcsolatosan kapott néhány feladatot. Szekszárd város mai térképét, állapotát kellett összehasonlítaniuk a diákoknak egy 1921-ben készült térképpel, amely a Szekszárd a XX. század első évtizedeiben (szerk.: dr. Dobos Gyula, Tolna Megye Önkormányzat Levéltára, 2005.) című tanulmánykötet mellékleteként jelent meg. 

A feladat első részében a két időpont közötti számos, a két térképről leolvasható változás közül kellett néhányat felsorolni, míg a feladat második része konkrét épületekre vonatkozott. A kérdéses épületek a város életében jelentős funkciókat töltöttek be, de az idők során vagy funkciójuk változott meg, vagy ma már az épületek nem is léteznek, ezért a feladat alkalmas volt arra, hogy vizuálisan is bemutassa a vetélkedő résztvevőinek egy város fejlődését, változását. 

Bízunk benne, hogy levéltárunk 2019-ben is lehetőséget kap a vetélkedőn a házigazdai szerepre. 

Utolsó frissítés:

2018.09.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges