Estébe nyúló séta a megyei levéltárban

2017.08.30.
Lehetőség nyílt az intézmény bejárására, a munkatársak kalauzolása mellett.
 

Három előadással, intézménybejárási lehetőséggel és játékos foglalkozással várta az érdeklődőket a múlt szombaton délután a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára. A Barangolás a Megyei Levéltárban című rendezvényt dr. Várady Zoltán nyitotta meg. A levéltár-igazgató I. Béla korát és személyét, úgy is, mint a szekszárdi apátság alapítóját mutatta be az érdeklődő közönségnek. Ezt követően Ruzsa Éva főlevéltáros Ujfalussy Imre alakját és életét idézte meg előadásában. Aradi Gábor levéltáros pedig a megyei levéltár máig emblematikus személyiségéről, dr. Hadnagy Albert igazgatóról osztotta meg kutatásának eredményét.

 

Az előadások közötti szünetben lehetőség nyílt az intézmény bejárására, a közönség – a munkatársak kalauzolása mellett – megtekintette a könyvtárhelyiséget, a folyosót és a raktárakat, és természetesen az itteni tartalmakat, a könyveket és a különböző iratokat. Többen is vállalkoztak a játékos foglalkoztatóra: itt például kirakós módszerrel lehetett eljutni Szekszárd történelmi nevezetességeihez.

 

Teol ereedeti cikke

https://www.teol.hu/hirek/helyi-hirek/estebe-nyulo-seta-a-megyei-leveltarban-881723/

 

Galéria az eseményről:
http://mnl.gov.hu/mnl/tml/galeria/barangolas_a_megyei_leveltarban

Utolsó frissítés:

2017.08.30.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges