Pályázatok diákoknak

A Magyar Nemzeti Levéltár és tagintézményei különböző európai és hazai projektekhez, pályázatokhoz kapcsolódnak.
2018-ban egy olyan, 2022 őszéig tartó nemzetközi projekthez csatlakoztunk, mely a European Digital Treasures (Európa Digitális Kincsei) címet viseli. A kezdeményezés az Európai Unió Creative Europe Programme részfinanszírozásában valósul meg. Fő irányvonala a levéltári anyagok minél szélesebb körű, zömmel digitális formára hagyatkozó bemutatása.
Ennek egyik első lépéseként a projekt nemzetközi konzorciuma három digitális, úgynevezett transzmédia kiállítást hoz létre, melyek igen széles témákkal foglalkoznak. A szakmai konzorcium tagjai a portugál, a norvég, a máltai és a Magyar Nemzeti Levéltár, a Spanyol Levéltári igazgatóság, valamint az International Centre for Archival Research (ICARUS) és a Cork Institute of Technology.
 
  • az első kiállítás Európa kialakulását mutatja be, összeállításáért a Magyar Nemzeti Levéltár felel, a Máltai Nemzeti Levéltár támogatásával,
  • a második kiállítás a menekültek, európai migráció és szolidaritás témakörét járja körül, irányítója a Norvég Nemzeti Levéltár, az ICARUS támogatásával,
  • a harmadik kiállítás pedig európai felfedezéseket mutatja be, a Portugál Nemzeti Levéltár irányításával és a Spanyol Kulturális Minisztérium Levéltári Igazgatóságának támogatásával.
A kiállítások 2021-ben indulnak vándorútjukra, hogy körbejárják Norvégiától Ausztrián és Magyarországon át Portugáliáig, Spanyolországig és Máltáig a konzorcium levéltári partnereinek kiállítóhelyeit. Magyarországon az MNL Országos Levéltárának Bécsi kapu téri főépülete ad majd otthont a három kiállításnak, 2021 és 2022 nyara között. Természetesen mindhárom kiállítás Magyarországra érkezése előtt részletes híradással fogunk jelentkezni.
 
A projekt ezek mellett számos további tevékenységet is lefed, így például a transzmédia kiállításokhoz kapcsolt oktatási tevékenységeket, levéltári eseményeket, közönségtalálkozókat, applikációkat és online játékot is. Tehetséges designerek segítségével olyan levéltárhoz köthető termékeket is bemutatunk, melyek kapcsolódnak a projekthez és a levéltári világhoz.
 
A kezdeményezéssel kapcsolatos további részletek az alábbi oldalakon olvashatóak, angol nyelven:
hivatalos weboldal: www.digitaltreasures.eu
A European Digital Treasures projekttel kapcsolatos híradásainkat nem csak honlapunkon, de közösségi médiás felületeinken – a Facebookon és az Instagramon – is közzétesszük, #eudigitaltreasures és #CreativeEurope hashtagek használatával.