Új történeti blogot indítottunk

2015.09.22.

 

Emlékezés egy nyár-éjszakára

„Az Égből dühödt angyal dobolt

Riadót a szomoru Földre,

Legalább száz ifjú bomolt,

Legalább száz csillag lehullott,

Legalább száz párta omolt:

Különös,

Különös nyár-éjszaka volt.”

(Ady Endre)

Ady Endre Emlékezés egy nyár-éjszakára című versében az I. világháború kitörésének pillanatáról fest apokaliptikus képet. A versrészlet is érzékelteti, hogy az 1914. június 28- án Szarajevóban eldördült lövés megváltoztatta a világot. Nemcsak a harcba vonuló katonák élete lett bizonytalan, hanem az itthon maradottak mindennapjai is küzdelmek sorozatává vált. A MNL Nógrád Megyei Levéltárának I. világháborús történeti blogja a „Nagy Háború” nógrádi vonatkozású történetének kutatásához kíván segítséget nyújtani. Szeretnénk megismertetni a helyi vonatkozású szakirodalmat, valamint a Nógrád Megyei Levéltárban feltárt világháborús forrásokat, katonai naplókat, feljegyzéseket, levelezéseket, fénykép-dokumentációkat.  Ugyanakkor ki is tekintünk a háború utáni időszakra. A blog részét képezik a mai Nógrád megye területén található emlékművek, síremlékek képanyaga és a hősi halottak névsora. A határon átívelő együttműködés jegyében a történelmi Nógrád megye I. világháborús anyagának ismertetése mellett folyamatosan bemutatásra kerülnek a „Nagy Háború” nógrádi történései levéltári és korabeli sajtóanyagok alapján.

Egyúttal lehetőséget szeretnénk adni olvasóinknak: akinek az I. világháborúval kapcsolatos írásos, illetve képi emlékanyag van a birtokában, és úgy gondolja, hogy közkinccsé tenné, a blog keretében ez megvalósulhat. A letétbe felajánlott emlékeket honlapunkon, illetve levéltári kiállításon keresztül szeretnénk a nyilvánossággal megismertetni.  

NÓGRÁDIAK A NAGY HÁBORÚBAN

 

Utolsó frissítés:

2019.02.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges