Megjelent a „Stretnutia priatel’ov regionálnej histórie” c. nógrádi helytörténeti kiadvány
Az idén, hatodik alkalommal rendezték volna meg a Nógrád történelmének barátai polgári társulás tagjai és a helytörténelem iránt érdeklődők találkozóját, de a vírushelyzet miatt erre nem kerülhetett sor. Alapító tagja a Poltár melletti Hradište községből származó Mišo Šesták volt, aki munkatársaival az első találkozótól kezdve fontosnak érezték, hogy az előadások anyagát, ill. az adott év alatt elkészült további tanulmányokat egy-egy kötetben is megjelentessék. TOVÁBB>>>
A Losonc és környékének helytörténetéről szóló idén megjelent kötetben levéltárunk munkatársainak tanulmányai is megjelentek. Ezúton is köszönjük a losonci kollégák megtisztelő felkérését, továbbá köszönetünket fejezzük ki Böszörményi Istvánnak is, a tanulmányok szlovák nyelvű fordításáért.
Új hozzászólás