„Legyél krónikás! E-emlék” - pályázati díjátadó a felnőttek számára

2024.07.18.
Salgótarjáni Városi Televízió tudósítása, 2024.07.17.
 
2024. július 17-én került sor levéltárunkban a „Legyél krónikás!  E-emlék” - pályázat díjátadójára, ahol Gusztiné Dr. Toronyi Judit, a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Vármegyei Levéltárának igazgatója, és Máté Lászlóné, a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Vármegyei Igazgatóságának igazgatója mondott köszöntőt.
A pályamunkákat a köszöntők után Sebestyénné Batta Ágnes, MNL NVL levéltárosa mutatta be, és a díják átvétele után a pályázóknak is lehetőségük volt a pályamunkájukkal kapcsolatban egy-egy gondolatot megosztani a közönséggel.
A Magyar Nemzeti Levéltár és Nemzeti Művelődési Intézet 2024. áprilisában pályázatot hirdetett diákok, felnőttek számára személyes és közösségi, családtörténeti vagy helytörténeti tárgyú emlékek témakörében „Legyél krónikás” címmel a Petőfi Kulturális Program keretében.
Mai nap a felnőttek számára kiírt „E-emlék” alprogram díjátadóját rendeztük meg. A Magyar Nemzeti Levéltár nemcsak közfeladatot ellátó intézmények, hivatalok iratait gyűjti, hanem egyének és közösségek történeti értékű emlékeit is.
 
A XXI. században egyre gyakoribb, hogy digitális formában rögzítjük élményeinket vagy kutatásainkat, s erre kívántuk ösztönözni az érdeklődőket is pályázatunkkal. 
A pályázat kulcsszava a visszaemlékezés volt. Helytörténeti és családtörténeti tárgykörben lehetett pályázni. Cél a település vagy a család életében fontos események, intézmények, folyamatok bemutatása volt.
A pályázók így tehették közkinccsé emlékeiket, életük emlékezetes eseményeit, bemutathatták helytörténeti kutatásaik eredményeit is egy pályamunka keretében. 
Megörökítve családjuk, környezetük történetét, iskolájuk, templomuk, közösségük históriáját, e történetek elektronikus formában a levéltárak őrizetébe kerülhetnek.
Olvashattunk a pályamunkákban a lövészárkot megjárt családi fényképről, nemzedékeken átívelő családtörténetről, a Nemzeti Színház színpadán is bemutatkozó közösségről, helytörténet írás során készült interjúkról.
Cene Orsolya: „Nagyszerű érzés olykor-olykor hazatérni a ’nagyvilág’ forgatagából, az otthon töltött napok jóleső érzése, a szeretet, a törődés, a friss kalács illata, a hajnal hangulata, a naplemente, a zajok, a fénylő csillagok itthon a legszebbek. Ha egyszer rátaláltál a gyökerekre, az otthonodra, ne veszítsd el többé, drága kincsként őrizd szívedben, vidd magaddal a világban bárhová is mész, de egyszer térj vissza”
A Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Vármegyei Levéltárának munkatársaiból álló szakmai bíráló bizottság négy pályázó dolgozatát díjazta:
Begella Lászlóné Kővári Mária: A XX. század háborúi a falu életében. Jobbágyi emlékek
Dénes Katalin: Nagycsaládom, a ságújfalui Szent László Közösség
Kovács Péter: Beszélgetés az „élő történelemmel” - Paulik I. Az üvegtől a szénig; Paulik II. A család és a falu
Cene Orsolya: Családunk története
A díjátadó után egy levéltári sétán vehettek részt az érdeklődők Galcsik Zsolt, MNL NVL kutatószolgálat vezetője kíséretében.
 
 
Nógrád Vármegyei Hírlap cikke, 2024.07.18.
 
 
 

Utolsó frissítés:

2024.07.18.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges