Kutathatóvá vált a Hungarika-gyűjteményünk

2019.12.18.

Az MNL Nógrád Megyei Levéltára kiemelten fontosnak tartja a határon túlra került, egykori történelmi Nógrád megyére vonatkozó irategyüttesek, dokumentumok feltárását és azok kutathatóvá tételét a történelem iránt érdeklődők számára. A Besztercebányai Állami Levéltárban, annak Losonci Fióklevéltárában, illetve Nagykürtösi Fióklevéltárában, továbbá az érdeklődők elől elzárt Losonci Evangélikus Egyházközség Levéltárában végzett több éves hungarika-kutatás után a kutatómunka újabb állomásához értünk.

Intézményünkben offline kutathatóvá vált a hungarika-gyűjteményünk, a digitalizált állományhoz darabszintű jegyzék készült, kiszolgálva az érdeklődők igényeit.

Hungarika-gyűjteményünk magába foglalja a történelmi Nógrád megye I. világháborúra és a reformáció témakörére vonatkozó, illetve az eddig fel nem tárt „Neogradica” iratokat, melyek közül kiemelendőek a Besztercebányai Állami Levéltár anyagából a Szlovákiába került Nógrád megyei rész 1914-1919 közötti közigazgatási és alispáni iratai; Nógrád megye területén is felügyeletet gyakorló Besztercebányai Állami Erdőfelügyelőség iratai 1914-1918 közötti időszakból. Kutathatók a Nógrád megyei kötődésű családok anyagai (Gömöry, Radvánszky, Szakáll, Berchtold, Szontagh), a Besztercebányai Hadifogoly Felügyelő Hivatal iratai, a kisebb családi iratok gyűjteményének, a Hazafias Olvasmányok Terjesztésének Körének, a Vöröskereszt helyi szerveinek dokumentumai is. A Losonci Fióklevéltár anyagából a város 1914-1918 közötti képviselő-testületi jegyzőkönyveit, iratait, az egykori gácsi és losonci járási községi jegyzőségek és körjegyzőségek anyagait (Fülek, Ábelfalva, Gács, Lónyabánya, Málnapatak, Poltár, Losonctamási), a Losonci Gimnázium tanárkari jegyzőkönyveit, iratait és iskolaértesítőit, a Katolikus Népiskola jegyzőkönyveit, a Losonci Református Egyházközség dokumentumait lehet böngészni. A Losonci Evangélikus Egyházközség jóvoltából a Nógrádi Szeniorátus losonci irategyüttese tallózható. A Nagykürtösi Fióklevéltár anyagából a Balassagyarmati járás Szlovákiába került településeinek 1914-1918 közötti községi és körjegyzőségi anyaga (Túrmező, Bussa, Alsósztregova, Alsóesztergály, Felsőtisztás, Kékkő, Nógrádszenna, Mikszáthfalva, Zsély) tekinthető meg. Iskolai dokumentumok másolatai állnak rendelkezésre a kékkői, a lesti és a mikszáthfalvi elemi iskolák, túrmezei és felsőzellői népiskolák fondjaiból. Tematikus gyűjtésekkel rendelkezünk Losonci- és a Nagykürtösi Fióklevéltár Plakátok, röplapok, aprónyomtatványok, Kéziratok és Fényképek fondjaiból az I. világháború és reformáció témakörében.

A feltárt dokumentumok sokszínűségét az alábbi példákkal szemléltetjük:

Jelzet: Státny Archív V Banskej Bystrici. L. I. Berchtold rodina. 201-284.

Jelzet: Státny Archív V Banskej Bystrici. A XI. 1. A. Novohradská župa I. Podžupanské spisy. 1906.

Jelzet: Státny Archív V Banskej Bystrici. A XI. 1. A. Novohradská župa I. Podžupanské spisy. 1906.

Jelzet: Státny Archív V Banskej Bystrici. A XI. 1. A. Novohradská župa I. Podžupanské spisy. 1905.

Jelzet: Státny Archív V Banskej Bystrici – Pobočka Lučenec. O VII. Zbierka fotografii

Utolsó frissítés:

2019.12.18.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges