Együttműködés a Miskolci Akadémiai Bizottsággal

2020.09.24.
 
Együttműködési megállapodást kötött kedd délután a Nógrád Megyei Levéltárban a Miskolci Akadémia Bizottság Nógrád Megyei Szervezetének, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárának egy-egy képviselője.
 
Az írásba fektetett együttműködési szándékot dr. Gréczi-Zsoldos Enikő, a Miskolci Akadémia Bizottság alelnöke, illetve Gusztiné dr. Toronyi Judit, a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárának igazgatója ünnepélyes keretek között írta alá.
- Ezen megállapodásunk legfőbb célja a Nógrád megyei tudományos élet színvonalának emelése, továbbá mindkét fél részéről a szűkebb hazánkban folytatott ismeretterjesztő tevékenység kölcsönös segítése – mondta el lapunknak Gusztiné dr. Toronyi Judit.
A Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárának igazgatója hozzátette: ez a célkitűzés a közös tudományos és ismeretterjesztő rendezvények szervezésében, illetve a kutatási programokban történő együttes részvételben ölthet testet.
- A két szervezet már több sikeres programot is megvalósított közösen, ilyen volt például a Kutatók Éjszakája. Kiemelkedő eseményként tartjuk számon azt is, hogy az elmúlt évben a Miskolci Akadémiai Bizottságnak köszönhetően a salgótarjáni levéltár adhatott otthont a Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű rendezvénynek, amelyet első alkalommal tartottak a megyeszékhelyen. Bátran elmondhatjuk tehát, hogy az együttműködés eredményes alapokra épülve, írásban is megerősített, szorosabb kapcsolatban folytathatja tovább munkáját a jövőben – emelte ki Gusztiné dr. Toronyi Judit.
 
Nógrád Megyei Hírlap cikke, 2020.09.24.
 
 
Csatolt állományok: 

Utolsó frissítés:

2020.09.30.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges