A Szent Margit Gimnázium tanulói levéltárunkban

2019.06.18.
A budapesti Szent Margit Gimnázium tanulói látogattak el levéltárunkba, hogy betekintést nyerjenek intézményünk munkafolyamataiba.
A raktárban Galcsik Zsolt tartott egy rövid előadást, számos, gyűjteményünket gazdagító iratot vonultatott fel, többek között Nógrád Vármegye Nemesi Közgyűlésének azt a  jegyzőkönyvét, amelyet Luther Márton arcképével ellátott könyvborítóba kötöttek, s így került a gyűjteményünkbe, továbbá fontos információkkal szolgált az iratőrzés, családfakutatás témájában is.
A restaurátorműhelyben Gulyásné Fancsik Erika az iratok levéltárba kerülés utáni útjáról beszélt. Kihangsúlyozta mennyire fontos az állományvédelem és milyen technikákkal lehet javítani egy megrongálódott irat minőségén, továbbá elmagyarázta, milyen tárolási előírások betartásával tudjuk a leginkább meghosszabbítani az élettartamukat.
Az előadóteremben egy kamara-kiállítást láthattak, amelyhez Szepessyné Judik Dorottya a levéltári óra témájához igazodó iratokat, fényképeket válogatott levéltárunkba érkezett családi iratanyagokból. Mivel az óra az I. világháborúról szólt, így halotti anyakönyv, hirdetmények, tábori levelezőlapok, és katonafotók alkották a bemutatót.
Az óra végén a tanulók számot adhattak tudásukról, az elhangzottakra épülő játékos kvíz formájában. Az első három helyezettet ajándékcsomaggal jutalmaztuk.

 

Utolsó frissítés:

2019.06.20.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges