1956-os megemlékezésünk részletes beszámolója

2016.12.13.
Levéltárunk nagy érdeklődés mellett tartotta meg 2016. december 1-jén 14 órai kezdettel Dr. Á. Varga László, a Budapest Főváros Levéltárának ny. főigazgatója és Sulyok László, a Pofosz Nógrád megyei alelnöke közötti beszélgetést. A téma 1956. december 8-i sortűz volt, a helyi előzmények, az aznapi események és végül maga a sortűz körülményei. A Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárának igazgatója, Gusztiné Dr. Toronyi Judit köszöntő beszédében elmondta, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek feltárásában levéltárunk gazdag múltra tekinthet vissza és igen jelentős eredményeket tudhat magáénak. Az 1980-as, 1990-es években ennek a témának a kutatását a levéltár szívügyének tekintette és ebben nagy szerepe volt, az akkori igazgatónak, Á. Varga Lászlónak, ezért is külön öröm számára, hogy elfogadta a beszélgetésre való felkérést, továbbá a földszinti kiállítótérben megtekinthető „A Nógrád megyei rádió jelenti…” című kamara-kiállításra is felhívta a figyelmet, melynek kurátora Sebestyén Kálmán, igazgatóhelyettes, főlevéltáros.
 

Sulyok László, a Pofosz Nógrád megyei alelnöke a beszélgetés elején röviden bemutatta Dr. Á. Varga László életútját, mint megtudtuk 1956-os kutatásait ’89-ben kezdte, ekkor lehetett az országban először átvenni a bíróságtól az ’56-os pereket, így kerültek az illetékes levéltárakba. Sok a vita arról, hogy kik is a forradalom hősei?” – osztotta meg velünk gondolatait a ny. levéltár-igazgató. „Az elmúlt év ennek a jegyében telt el, mai értelmezés szerint a hősök a pesti srácok voltak, amivel ő nem ért teljesen egyet” – mondja – „’56 a munkások és a parasztok forradalma is volt és közben a pesti srácok is szerepet játszottak. Sokkal bonyolultabb volt, a rendszert akarták megreformálni. A program kérdésére, hogy befolyásolhatják-e a levéltári források a közvéleményt manipuláló/alakító médiumokat, megkaptuk a választ, Dr. Á. Varga László határozottan azt állítja, sok esetben nem tudják befolyásolni, ez egy önálló műfaj. 

Mondanivalóját ezzel az említett példával támasztja alá, hiába nem az tükröződik az iratokban, hogy a forradalom hősei a pesti srácok voltak, ez az elfogadott vélemény.
Levéltárosi pályafutásának egyik eredményének azt tartja, hogy szakmai körökben elfogadott a salgótarjáni sortűzzel kapcsolatban a 46 halott. Annak idején a kutatásaik során végignézték a megye összes településének anyakönyvét, nem találtak kétséges bejegyzést. 
Úgy véli, semmit nem lehet kizárni, de egy példával érzékeltette, hogy miért nem bizonyítható, a többi halálos áldozat.:
A kárpótlás idején ő volt a levéltár igazgatója, minden kárpótlással kapcsolatos igazolást ő írt alá, és „egyetlenegy apa, egyetlenegy fiú, egyetlenegy anya, egyetlenegy nagybácsi, egyetlen rokon nem jelentkezett, hogy más is meghalt volna.” Ennél ékesebb bizonyíték azt gondolja, nem létezik. Így felvetődik a kérdés, hogy láthattak 131 halottat.
Sulyok László is megerősítette, hogy közöttük is van nézeteltérés ebből a szempontból, ő úgy gondolja, létezhet egy 47. áldozat is, akiről csak annyit tudni, hogy lőtt sebe volt.
Dr. Á. Varga László azt hangsúlyozta, hogy ő csak a dokumentumokkal bizonyított tényekről tud beszélni.
Sulyok László elismerte, valóban, a dokumentumoknak kell hinni és nem feltétlenül a szóbeszédnek, bár vannak olyan dokumentumok is, amelyek ellentmondásosak, hiszen ő is olvasott egy jelentésen belül először 12, majd 52 halottról. Ugyanakkor Jakab Sándor, megyetitkár, ’74-ben megjelent Nógrád megye története című kötetében nyolcvan egynéhány halottról ír. Á. Varga László szerint ennek az oka, az lehet, hogy ennyire nem volt információ. - majd folytatta - 1957. január 16-án kér a bíróság a kórháztól egy jelentést, 3-4 pontban kell véleményt írniuk, többek között arról is, hogy történt-e civil ruhás sérülés gránát által, amire a kórház nemmel válaszolt. Ebben az iratban szerepel, hogy összesen 135 személyt szállítottak kórházba, ezek közül 27 halt meg a helyszínen, 19 a kórházban, műtét előtt, közben vagy után. Sőt, név szerint is felsorolják a sebesülteket.
A beszélgetőpartnerek ezután megkísérelték rekonstruálni a december 8-ai eseményeket.
A program végén közönség számára is adtak lehetőséget a beszélgetésen elhangzottakra való reagáláshoz. Elsőként Bérczesi Mihályné, a Pofosz Nógrád megyei elnöke kapott szót, hogy elmondja gondolatait. Ő el tudja fogadni, ha azt mondják, 46 halottat tudnak igazolni, a többi névtelenül maradt. Szerinte sokkal többen voltak, mert a téren látta mennyi a halott és a kórház halottasháza is tele volt, előtte voltak letakarva az emberek.
Básti Istvánné, történelem szakos tanár arról beszélt, mennyire kellemetlenül érintette a kollégáit és őt, ahogyan sokáig ’56-ot tanították. Több kérdést fogalmazott meg: Ki a felelős? Kinek az érdeke volt, hogy mindez így történjen?
A helyszín pontosításával kapcsolatos kérdéseket hamar tisztázták, pl.: milyen épületek álltak már a Vásártéren ebben az időben.
Dr. Fancsik János szolgálatban volt az esemény napján, elmondása szerint, a kórház halottasházában egy halott fért el, több nem, csak akit éppen boncoltak.
Előtte, a szabadtéren voltak egymás mellé rakva a testek. Egyik kollégája állítólag csinált fényképet (úgy mesélték), de tőle még akkor este elvették a fényképezőgépét.
A doktor úr nem hiszi, hogy Magyarországon lenne olyan ember manapság, aki félelem miatt nem merne jelentkezni.
Egy biztos, a mai tudásunk szerint 46 halottat tudunk az iratok segítségével igazolni. - zárta a beszélgetést Dr. Á. Varga László.
 
 
 

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges