„A nógrádi gyűlés csalogánya…”- Kacskovics Károly

Mozgalmas év volt az 1832. Nógrád vármegye politikai életében, azon kevesek számára, akik abban részt vehettek. Július 18-án a vármegye tisztikarát választották meg, az év végén pedig a december 16-ra Pozsonyba összehívott diétára kellett követeket választania a „Tekintetes Karoknak és Rendeknek”. Ez utóbbi küzdelemben tűnt fel (igaz nem először) a politika színpadán az alább olvasható levél főhőse, Kacskovics Károly.

 

  

 

 

A levelet Kacskovics Lajos, Károly öccse írta nagybátyjuknak, a Somogy vármegyében élő és tevékenykedő Mihálynak, hogy tudósítsa őt a balassagyarmati követválasztásról, amit szüleinél időzve, valószínűleg saját szemével is láthatott. Lajos bizonyára fontosnak tartotta, hogy tudósítsa rokonát az eseményről, mert ugyan szabadkozott kissé bevezető mondata végén („valamennyire érdekelni fogja”), mégis, halaszthatatlannak ítélte a tudósítást, mivel nemzetségük jó sorsát szorosan összekötötte eltökélt hazafiságukkal. Mielőtt alaposabban szemügyre vennénk a levélben leírt tudósítást, érdemes vázlatosan áttekinteni, hogyan alakult a család nógrádi ágának a sorsa a 19. század közepéig.

A Kacskovicsok Trencsén vármegyéből származtak, a családi legendárium szerint 1465-ben szereztek nemességet, Hunyadi Mátyástól. Nógrád vármegyébe a 18. század legvégén telepedett át a család egy része, Ferenc (1764-1847) révén. 1802-ben Ferenc kérte az uralkodótól a család elkallódott nemeslevelének megerősítését, majd mivel választ akkor nem kapott, 1806-ban ismét előadta kérelmét. Azonban 1807-ben az Udvari Kancellária nem tudta megerősíteni a család nemesi címét. Végül a vármegye közgyűlése előtt 1814-ben hirdették ki újból nemességüket. Címerükön négyfelé osztott pajzs látható, 1. és 4. osztályában hátsó lábára ágaskodó oroszlánnal, nyakán nyíllal átlőve, első lábaiban zászlót tartva. Ugyanez a motívum látható a pajzs fölötti sisakon is. A 2. és 3. osztályban felröppenni készülő madár található.

 

A család nagy vagyon- és birtokszerzője Ferenc volt, aki a megyébe való betelepülése után gróf Péchy Manó gazdatisztjeként, majd bérlőjeként tűnt fel Mohorán. Felesége, Tamaskovics Borbála révén is további birtokokat szerzett. A családnak fénykorában körülbelül egy tucat településen voltak (főként rész-) birtokai. Gyermekeik voltak Ágoston, Gábor, Károly, Dienes illetve Lajos (a fenti levél szerzője).

Visszatérve a fenti levélre, Lajos röviden felvázolta a követválasztás erőviszonyait, majd némi rosszallással, közölte annak eredményét. Az egyes jelöltek táborai közötti elválasztó vonal Lajos szerint a vallás volt, ez pedig a „protestantizmus előtolakodásából ’s a catolicismus védelméből…” állt. Meglátása szerint, mivel a nyári tisztújításon a protestánsok kerültek fölénybe, most is azt tűzték ki céljuknak, hogy mindkét követ protestáns legyen, de legalábbis az ő elveiket valló katolikus. A vármegyei táborok tehát ekkor még nem a liberális reformellenzék és a konzervatív kormánypártiak körül szerveződtek, a politikai világnézet csak másodlagos szempont volt, a vallási hovatartozás alakította a politikai táborokat. Lajos szerint bátyjának jó esélyei voltak a második követi pozíció megszerzésére, mivel a papság mellett a nemesség nagyobb („józanabb”) része is őt támogatta. A helyzetelemzés azonban túlzottan elfogultnak bizonyult a testvérrel szemben, de legalábbis pontatlannak. A vármegyei jegyzőkönyvek ugyan nem adnak pontos képet a választás erőviszonyairól, a végeredményt viszont megörökítették, abból pedig látszik, hogy Kacskovics Károly neve fel sem merült a követségre esélyesek között. Ellenben az a Tihanyi Ferenc, akit Lajos, Károly egyik (nem túl esélyes) ellenfelének tekintett, elnyerte az első követi pozíciót. A megbízatást azonban nem vállalta el: néhány hónappal korábban a vármegyei tisztújításon első alispánná választották, ez új feladatokat rótt az ekkor már tapasztalt államférfira. Ráadásul ez év márciusában, 13 év házasság után elhunyt első felesége, Hodossy Mária is, valószínűleg ez is oka volt annak, hogy nem fogadta el a követséget, ami hosszú pozsonyi időtöltést jelentett volna. Helyette szintén közfelkiáltással Prónay János táblabírót választották meg első számú követnek. A Lajos által említett másik lehetséges ellenlábas, Kubinyi Ferenc tényleg végig esélyes volt a második követi tisztség elnyerésére, de végül alulmaradt Szentiványi Anzelmmel szemben.

Mielőtt azonban Lajos kimondta volna a keserű tényt, miszerint bátyja alulmaradt ezen a megmérettetésen, soraiban már előre is vetítette a végeredményt azzal, hogy a következő mondatokban kiemelte a Károly elleni, főként személyes indíttatásokból származó támadásokat. Innentől a levél elveszítette tárgyilagosságát, az érzelmek kerültek a középpontba. Két súlyos vád is elhangzott: maga Keglevich Gábor főispán is támadta Károly jelöltségét, illetve egy rejtélyes barát, aki korábban Károlyt segítette tervei kidolgozásában, személyes bosszúból és irigységből ellene fordult. Az érzelmi telítettség a szerző szóhasználatából jól kiolvasható: kemény szavakat használt („kegyetlen”, „bosszúból”), illetve szélsőségekben fogalmazott („kegytelenségből”, „veszve győzött”). A vádak között előkerült a család nemesi mivoltának a megkérdőjelezése is, bizonyára ez is oka volt annak, hogy a szerző ilyen felindultan ecsetelte a kialakult helyzetet. Végül Károly, Szentiványi javára önként visszalépett, és ezzel „veszve győzött”. Bátyja erkölcsi fölényét hirdetve végül a jövőbe vetette hitét a szerző és szép karriert jósolt neki a továbbiakban. Igaz Károly később sem lett a vármegye országgyűlési követe, sem pedig alispán, ahogyan öccse jósolta, viszont 1836 és 1839 között a vármegye főügyésze lett.

Károly a választás után táblabíróként és publicistaként folytatta tevékenységét. Bizonyára nagyon jól bánt a szavakkal, mert öccséhez hasonlóan a kortársai is megemlékeztek szónoki tehetségéről. A levélből jól kiolvasható, hogy öccse felnézett Károlyra az emberekkel való bánásmódja, gyors helyzetfelismerése és szónoki képességei miatt. Az alábbi epigramma, amely a Nógrádi képcsarnokból származik, viszont már korántsem ilyen pozitív tulajdonságait emelte a figyelem középpontjába.

Itt is elismerik ugyan szónoki tehetségét, ám azt valójában meddő tulajdonságnak tekintette a szerző, mivel, úgy tűnik elveit gyakran váltogatta, és azt sem mindig a megfelelő időben.

Szépírói tevékenysége is ismeretes volt kortársai előtt, több munkája is megjelent olyan folyóiratokban, mint az Auróra, az Aspasia a Hébé zsebkönyv, vagy a Koszorú. Tagja volt az Almanach társaságnak is. Alább Kacskovics Károly két verse olvasható, melyek közül az első az Aspasia című folyóiratban, a második a Koszorúban jelent meg 1824-ben, illetve 1828-ban. A versek másolatai jelenleg Levéltárunk Nagy Iván gyűjteményében találhatóak.

 

 

Károly későbbi éveiről ez alkalommal csak vázlatosan emlékezünk meg. 1847-1848-ban börtön főfelügyelő lett, 1849-ben viszont már az orosz császári csapatoknál biztos. A szabadságharc bukása után pedig törvényszéki ülnökként tevékenykedett. 1880. április 3-án, Balassagyarmaton hunyt el.

A jelen írás alapját képező levelet, valamint még néhány, szintén a Kacskovics család nógrádi ágához kapcsolódó levél másolatát ezúton köszönjük meg kollégáinknak a MNL Somogy Megyei Levéltárában.