Levéltárpedagógiai foglalkozás a Komárom-Esztergom Megyei Levéltárban

2021.09.09.
A monori József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola nyolcadik osztályos tanulói voltak a vendégeink 2021. szeptember 8-án Angyal Ágnes tanárnő vezetésével.

 

A diákok osztálykirándulás keretében érkeztek az intézménybe, ahol először Borz Tamás vetítéssel egybekötött előadását hallgatták meg, amely az ország és Esztergom életét mutatta be a „boldog békeidők” néven ismert korszakban. A tanulók az előadásban tanultakat végül játékos feladat során hasznosították, ahol két csapatra osztva a korabeli politikusok bőrébe bújva kellett ügyes és kulturált érveléssel maguk mellé állítaniuk az „ingadozó szavazókat”, szónoki képességeiket is megcsillogtatva. A foglalkozás a feladattal együtt nagyjából egy órás volt.

Fotók: Gere Ákos

További képek itt láthatók.

Utolsó frissítés:

2021.09.09.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges