Varga Sándor Frigyes: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye története 1876-tól napjainkig. In: Scheftsik György: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye multja és jelene. Pécs, 1935. 171-173.

Forradalom, proletárdiktatúra, román megszállás.

1918 október 25-én nemzeti tanács alakult Szolnokon Darvas Ferenc elnökletével, a szociáldemokraták, radikálisok és a függetlenségi párt tagjainak összekapcsolódásával. Az összeomlás és a budapesti forradalom hírére a nyilvánosság elé léptek. A nemzeti tanácsot november első napjaiban újjászervezték és kiegészítették. A hatóságok kénytelen-kelletlen alávetették magukat a tanácsnak. A vármegye területén véget ért a rend uralma, a csőcselék garázdálkodásainak, rablásainak a megalakult nemzetőrségek csak napok mulva tudtak véget vetni.

A Károlyi-kormány Darvas Ferencet főispáni hatáskörrel felruházott kormánybiztossá nevezte ki. Darvas a törvényhatóságot is összehívta s a szélsőséges elemekre támaszkodva beiktató közgyűlést tartott. A forradalmi atmoszférában a vármegye jobbérzésű hazafias rétege visszavonult a közügyektől és aggadagommal szemlélte a nemzet romlásához vezető anarchikus eseményeket. A gyengekezű, tehetetlen Károlyi-kormány kezéből rövid idő alatt kihullott a gyeplő.

A közigazgatás beosztása vármegyénk területén megmaradt, de az irányítást az egyes helységekben a nemzeti tanácsok gyakorolták. Később a városi és községi képviselőtestületek néptanáccsá alakultak át. A szociáldemokrata párt közben erőteljesen terjeszkedett (a Károlyi-uralom végén Szolnokon 32 szakszervezet működött). Mindenfelé munkástanácsok alakultak. Szerte a vármegyében egymást érték a népgyűlések s a budapesti sajtó izgatásait csak tetézte a helyi hírlapok féktelen magatartása. A vörös sajtót a forradalmi időkben alakult Szolnoki Munkás és a Haladás képviselték.

1919 március 19-én a kommunista-párt kezébe került a hatalom. A vármegyében a munkástanácsok megválasztották a helyi direktóriumokat s ezek áprilisban meg is kezdték működésüket.

Az ínséges viszonyok között élő lakósság megpróbáltatásai ekkor mélységesen fokozódtak; minden érték pusztulásnak indult s a tobzódó vörös uralom járma alatt tehetetlenül szemlélte a vármegye magyarsága ezeréves hazánk romlását.

A proletárdiktatúra a régi rendszer minden elemét elsöpörte. Megsemmisültek: a vármegye, a városi és községi hatóságok, a bíróságok és a rendőrség s átalakult a közoktatásügyi szervezet is. Az ügyeket mindenütt a munkás- és katonatanácsok intézték a követtanács (szovjet) és a direktórium által. Megkezdődött a vörös gárdák szervezése; a pénzintézetek a pénzügyi népbiztosok ellenőrzése alá, a közigazgatási ügyek az ellenőrző, közmunkaügyi, igazságügyi, közélelmezési stb. népbiztosok illetékessége alá kerültek. Megalakultak a forradalmi törvényszékek s listák készültek a kivégzendő egyénekről.

1919 áprilisában az előnyomuló román csapatok megszállották a vármegye tiszántúli részét s a Tisza vonalán megállapodtak. A románok elől a helyi szovjetek elmenekültek. A vörös uralom alól felszabadult, ellenséges megszállás alá került területeken helyreállt a törvényes uralom, a közigazgatási teendők ellátását a régi vezetőség vette a kezébe.

Április 30-án a románok Pusztakengyelnél áttörték a vörös állásokat. Május 1-én a vörös csapatok Szolnokot kiürítették, ekkor szolnoki Scheftsik György főhadnagy állott az ellenforradalmi mozgalom élére s szinte órák alatt megszervezett csapatával visszaállította a régi rend uralmát. De az abonyi út mentén elhelyezkedett "fehér gárdát" a visszaözönlő vörös csapatok hátrálásra és a város feladására kényszerítették. A proletárdiktatúra megdöntésére irányuló legnagyobb ellenforradalmi akció így összeomlott s Szolnokra a kegyetlen megtorlás napja következett el. Május 3-án megérkezett Szamuelly terrorista különítményével s az összeült vésztörvényszék az ártatlan emberek egész sorát végeztette ki.

Szolnok városa és a Tiszamellék egészen július végéig a vörös és a román csapattestek harcvonalában feküdt. A szerencsétlen város a román ütegek ágyútüzében ostromlott, pusztuló városhoz lett hasonlóvá. Sokat szenvedtek a tiszamelléki falvak és a Tisza gátművei is.

Július 20-án a vörösök nagy offenzívát indítottak a románok ellen s a szolnoki hídfőnél átkelve a Tiszán néhány nap alatt elérték a Karcag-Kisujszállás-Túrkeve-mezőtúri vonalat. Ám a román ellentámadás következtében a vörös front összeomlott, úgyhogy a felbomlott vörös csapatok augusztus 1-én már Szolnokról is kivonultak. E napon végetért a gyászos emlékű proletárdikatúra s a vármegye egész területét megszállták a gyors ütemben előrenyomnló román csapatok.

A régi rendszer újból kezébe vette a közigazgatást. Bár ellenséges iga alatt, de mégis hittel és reménységgel tekintett a jövő felé a vármegye, mert ekkor már kibontotta a nemzeti hadsereg lobogóját vármegyénk fia: nagybányai Horthy Miklós.

Óriási teendők vártak az első időben a vármegyei adminisztrációra, melynek élére mint helyettes alispán, Alexander Imre került. Megfeszített munka árán a legelső nehézségeket sikerült is legyőzni. Nemsokára (1919. november végén) a vármegye tiszáninneni, majd 1920. februárjának végén s március elején a .tiszántúli része is felszabadult a román megszállás alól. A vármegye törhetetlen magyarságú népe örömujjongva fogadta a bevonuló Nemzeti Hadsereget s a vármegyébe is ellátogató fővezért.

A felszabadult területek állapota kétségbeejtő volt. A románok térítés nélkül elvitték a lakósság gabonáját, az állatállomány legnagyobb részét, a tenyészállatokkal együtt. 10 év alig volt elég a szörnyű veszteség kiheveréséhez.

Online: http://vfek.vfmk.hu/00000113/07_09fej.htm