Jelenlegi hely

Virtuálisan is bemutatjuk a hiányokat

Új virtuális kiállítás vált elérhetővé
2020.05.07.

Bár intézményünk a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem látogatható, szeretnénk, hogy a kedves érdeklődők ezen időszak alatt se maradjanak levéltári élmény nélkül. Ennek érdekében virtuális kiállítás formájában ajánljuk figyelmükbe „A szó elszáll – az írás megmarad? Iratpusztulások Jász-Nagykun-Szolnok megyében” című időszaki kiállításunk teljes anyagát. Bátran kijelenthetjük, hogy a tárlat a maga nemében egyedülálló, hiszen nem tudunk arról, hogy egy közgyűjtemény valaha is azzal próbálkozott volna, hogy az állományában mutatkozó hiányok okait kiállítás formájában tárja a nagyközönség elé. Levéltárunk ezt kísérelte meg, úgy hisszük, sikerrel.

Ha a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának fond- és állagjegyzékét tanulmányozza a kutató, azt tapasztalhatja, hogy számos olyan fond szerepel az archívum nyilvántartásában, amely hiányos, sőt van, amely széles időintervallumra vonatkozóan egyáltalán nem tartalmaz iratokat. Ez abból adódik, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye területén az újkortól a legújabb korig többször fordult elő jelentős iratpusztulás. A legtöbb forrás a háborúk következtében és a politikai rendszerek változásának köszönhetően vált a lángok martalékává, de sok esetben maga az emberi gondatlanság okozta az értékes iratok megrongálódását. A tárlat ezeknek az iratpusztulásoknak a történetét és körülményeit mutatja be eredeti, a levéltárban fellelhető dokumentumok segítségével.

A raktárhelyiségünkben bemutatott kiállítás és a virtuális változat anyagának összeállítása és technikai megvalósítása igazi csapatmunkát igényelt, hiszen a témából adódóan óriási iratanyagot kellett átvizsgálni a történelem különböző korszakaiból és meg kellett oldani azt is, hogy ezeket a dokumentumokat élvezhető, látványos formában tárjuk a látogatók elé. A munkát a kiállítás ötletgazdája, Mucsi László levéltáros fogta össze, ő válogatta az iratokat, alakította ki a tárlat tematikáját és készítette el azokat a magyarázó szövegeket, melyek segítenek értelmezni a bemutatott dokumentumokat. Munkájában óriási segítséget nyújtott Szabóné Maslowski Madlen levéltáros kolléganőnk, aki hasznos észrevételei és tanácsai mellett a laikus szemmel ma már nehezen olvasható, régi dokumentumok átírásával is hozzájárult a kiállítás sikeréhez. Az iratok felkutatásában és válogatásában nagy segítséget nyújtott Horváth Gergő igazgatóhelyettes és Szikszai Mihály főlevéltáros is. A kiállításra került iratok restaurálásáért Makula Lászlóné nyugalmazott restaurátorunknak és Váczi-Koncz Kata levéltári kezelőnek jár a köszönet. A kiállítás technikai megvalósításában Mákos Judit levéltári könyvtáros és Vincze János Farkas segédlevéltáros vettek részt. A dokumentumokat Mészárosné Csók Zsuzsanna levéltári fotós kolléganőnk digitalizálta és a virtuális kiállítás kifogástalan esztétikai minősége is az ő keze munkáját dicséri. A kiállítás online feltöltését Barabás Sarolta levéltári informatikus végezte.

A kiállítás az alábbi linken tekinthető meg:

https://mnl.gov.hu/mnl/jnszml/virtualis_kiallitas/a_szo_elszall_az_iras_megmarad_iratpusztulasok_jasz_nagykun_szolnok

Utolsó frissítés:

2020.05.18.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges