Az első világháború éveiben a hátországra hárult a hadműveletek következtében menekülni kényszerülő lakosság ideiglenes befogadása.[2] Az 1916-os román támadás által kiváltott exodus után 1918 őszétől (majd a trianoni békediktátum aláírása után) Erdélyből, a Felvidékről és a Délvidékről is tíz- és tízezrek indultak el és hagyták maguk mögött otthonukat, munkájukat és egzisztenciájukat.[3] A belügyminisztérium már 1918 novemberétől próbálta anyagilag segíteni a „rendkívüli viszonyok következtében hivatali székhelyükről eltávozni kényszerült vármegyei alkalmazottakat”,[4] ám csak 1920 tavaszára kristályosodott ki, hogy már nem ideiglenes segítség kell a menekülteknek, hanem integrálni kell őket. Ennek támogatására megalakult az Országos Menekültügyi Hivatal, amely 1920 és 1924 között 350 ezer menekültet regisztrált.[5]

A beáramlást azonban már 1920 őszén megpróbálta a kormány leállítani, vagy legalábbis korlátozni.

Tízezreknek kellett volna minél rövidebb időn belül munkát és lakást adni. A gazdasági nehézségek miatt a munkaerőt felvenni akaró községek sem mindig tudták a megélhetési minimumot megadni.[6] Így azzal szembesültek, hogy „a mai javadalmak mellett senki sem hajlandó a kiküldetést elfogadni”.[7]

Tömegekről kellett gondoskodni a nagyobb városok pályaudvarain is. A szolnoki „vagonlakók” javarészt vasutasok voltak 1919 decemberében (59 család 94 kocsiban), ám a város románok általi bombázása miatti lakásínségben az elhelyezésük reménytelennek tűnt. Két év múlva, 1921 őszén még mindig számosan éltek vagonokban. Ekkor a MÁV igazgatósága a kilakoltatásuk mellett döntött, és csak a Menekülteket Segítő Egyesület elnökének, Virág Béla törvényszéki elnöknek[8] a fellépése segített abban, hogy a mielőbbi „lakásszerű elhelyezés” megfogalmazódjon a döntéshozókban.[9]

A menekülteknek a megyeszékhelyen lakást biztosító ötlet korábbra és Szolnok város nemzetgyűlési képviselőjéhez, Kenéz Bélához nyúlik vissza, aki 1920. szeptember 4-én írt levelében tájékoztatta a polgármestert, hogy Lipták Pál államtitkár ígérete szerint „Szolnokon is építtet a kormány a menekültek számára házakat, ha a város telket ad”. Kenéz szerint célszerű lenne a személyes lobbizás a város vezetői részéről, mert ez a lehetőség nemcsak a menekültek megsegítését, hanem a helyi iparosok foglalkoztatását is szolgálná.

Néhány hét múlva, szeptember 28-án már döntött is a városi közgyűlés, hogy a kormány határozatát („Szolnokon 15 egy és 15 két szobás lakást építtet a menekültek részére”) támogatja, és az ún. „Libalegelő” területéből mintegy 3800 négyszögölnyi területet a megfogalmazott célra ingyenesen átenged. A városi mérnöki hivatal által elkészített terveket és költségvetést felterjesztették az Országos Lakásépítési Miniszteri Biztossághoz.[10]

A lakások eredeti helye a Csokonai és Pozsonyi utcák végén. MNL JNSzML V.473.b. XVI. 3339/1921.

Végül ez a terület lett az új Vásártér. MNL JNSzML IV.407. 29893/1937.

Mindent átírt azonban a következő évben elfogadott 1921. évi XXXVI. törvénycikk az „állami kislakások építéséről”, amely szerint a kereskedelemügyi miniszter 300 milliós keretet kapott állami kislakások építésének céljára.

A törvény elfogadása után, 1921. szeptember 17-én értesítette a kereskedelemügyi miniszter Szolnok város polgármesterét, hogy Szolnokon „20 drb. kétszoba, konyha, kamra és 10 drb. egyszoba, konyha, kamrából álló szükséglakótelep felépítését határoztam el, melynek mintegy 5 millió koronát kitevő építési költségét magamra vállalom”.[11]

A városok közül csak Szolnok városa nem járult hozzá az építési költséghez.
Városok Lapja, 1921. november 1. 11. szám, 91-92.

Szolnok városa ingyen építési telekkel és a szükséges infrastruktúra megteremtésével járult hozzá a december 15-i határidővel záruló projekthez. A szerződés szerint az elkészülő „lakótelep” összlakbérét 25 éven át a kincstár javára kellett befizetni, illetve a fenntartási költségek is a várost terhelték.

Az építkezéssel kapcsolatban felállított bizottság szerint az eredetileg felajánlott terület „a város belső területétől túlságosan messze esik, […] kocsival csak burkolatlan úttesten közelíthető meg”, továbbá „a terület alacsonyan fekszik, azon talajvíznyomok láthatók”. A bizottság megvizsgálta a másik szóba jöhető területet is a „Vásártér” északi részén. Ez szerintük „minden tekintetben előnyösebb, mert a város belső területén fekszik, kőburkolatú út mentén, vízvezeték hálózat mellett, száraz, magas fekvésű”. Végül ez utóbbi terület lett a befutó, erre írták ki a versenytárgyalást is, ekkor azonban már „20 darab 2 szobás és 10 darab 1 szobás szükséglakás” szerepelt a pályázatban.

A lakások végleges helye a mai Thököly út környékén. MNL JNSzML V.473.b. XVI. 3339/1921.

A környék 1927-ben.

A környék 1936-ban.

Rendezés előtti állapotok, 1903.

A környék mai állapota.

A döntés értelmében megosztották a házak felépítésének lehetőségét „Komor Arnold és Siposs István”, „Gyura Kálmán és társai”, illetve a „Hadirokkantakat és kisiparosokat foglalkoztató építési telep” vállalkozások között.

A némi csúszással átadott telepen végül 28 lakás készült el, ebből 16-ot vagonlakóknak, 12-őt hivatalukban lakó közszolgálati alkalmazottaknak utaltak ki.

Kik költöztek be? A négy forrás helye: MNL JNSzML V.473.b. XVI. 3339/1921.

Összeállította: Bojtos Gábor főlevéltáros

[1] MNL JNSzML IV.407. 31617/1921.

[2] Bővebben: Bojtos Gábor: Szolnok és az első világháború: hátország, hősök, emlékezet. Szolnok, 2017.

[3] Az első hullám egyszerűen átugrotta Szolnokot, így mindössze 42 menekülővel foglalkozott a korábbi időszakban kitűnően helytálló Menekültügyi Kirendeltség 1919 tavaszáig. MNL JNSzML IV. 407. 17468/1921.

[4] 147.991/1918. BM. számú körrendelet, 1918. november 19.

[5] A Hivatal történetét Petrichevich Horváth Emil foglalta össze: Jelentés az Országos Menekültügyi Hivatal négy éves működéséről. Budapest, 1924. A Hivatal működését és a számokat elemzik: István I. Mócsy: The Effects of World War I The Uprooted: Hungarian Refugees and Their Impact on Hungary's Domestic Politics, 1918–1921. New York, 1983. Online: http://www.hungarianhistory.com/lib/mocsy/mocsy00.htm [Utolsó letöltés ideje: 2020. április 16.]; Zeidler Miklós: Társadalom és gazdaság Trianon után. Limes, 2002. 2. sz. 5–24.; Csóti Csaba: A menekült köztisztviselők társadalmi integrációjának keretei 1918–1924. Limes, 2002. 2. sz. 25–39.; Szűts István Gergely: Optálási jegyzőkönyvek mint a trianoni menekültkérdés forrásai. Századok, 2018. 6. sz. 1237–1260. Koloh Gábor: A trianoni menekültek száma. Úton. Menekülés, mobilitás, integráció Közép-Európában és Magyarországon az első világháború után. Szerk. Ablonczy Balázs. Budapest, 2020, 11-22., Melega Miklós: Menekültlakások építése Szombathelyen (1922). Úton. Menekülés, mobilitás, integráció Közép-Európában és Magyarországon az első világháború után. Szerk. Ablonczy Balázs. Budapest, 2020, 79-103.

[6] Bővebben: Bojtos Gábor: Újratervezés – adatok a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében új életet kezdő menekült tisztviselők pályafutásához. Trianon és a magyar közigazgatás. Szerk. L. Balogh Béni. Szolnok, 2020, 153-168.

[7] MNL JNSzML IV. 407. 17468/1921.

[8] Virág Béla (1865-1926): 1920 és 1926 között a Szolnoki Törvényszék elnöke.

[9] MNL JNSzML IV. 407. 33960/1921.

[10] MNL JNSzML V.473.b. XVI. 3339/1921.

[11] Érdekes, hogy a városok közül csak Szolnok városa nem járult hozzá az építési költséghez. Városok Lapja, 1921. november 1. 11. szám, 91-92.