„Ez egy komoly, névtelen feljelentés volt... géppel írva.” A tanú című filmben elhangzott örökzöld ugyan a Rákosi-korszakot idézte meg, maga a műfaj azonban jóval korábbra nyúlik vissza.[1] Itt elég csak arra az 1805-ben született törvénycikkre utalnunk, amelynek második paragrafusa úgy szólt, hogy „[n]évtelen följelentésre semmit sem kell adni”.[2] Nem adott a „Ne dudgi” által írt levelek tartalmára Rejtő Jenő egyik főhőse sem, bár ő hamar rájött a szerzőre.[3] Nemzetközi példaként a velencei feljelentéseket elnyelő oroszlánszájakat (bocca di leone),[4] Jaroslav Hašek egyik sokat idézett írását, a Frigyes herceg esetét megéneklő („Fenség! Maga a legnagyobb szamár, akit a föld a hátán hord!”) novellát[5] és Anna Frank tragikus történetét említhetjük. Fontos megjegyezni, hogy az anonimitás indoka elfogadható is lehet.[6]

Miért és mikor születnek?

• „A névtelen levél a félelem szülötte, melyet agresszivitással kompenzál. A közélet hézagaiban és repedéseiben virágzik, elterjedése egyenes arányban áll ezek számával.”[7]
• „A magánlevelek általában egyéni sérelem miatt, alantas szándékból íródnak; bosszúvágy, féltékenység, irigység, sunyiság, gátlástalanság, butaság, ritkábban tájékozatlanság, tehetetlenség, világmegváltó szándék stb. szüli őket. Az intézményi levelek között jócskán akadnak segítő szándékúak, sőt pusztán véleményt nyilvánítók, méghozzá »szabadon« elmondott, vagyis névtelenül »vállalt« véleményekkel.”[8]
• „Az alávetettségnek és tenniakarásnak olyan, vegyes motivációból keletkezett történeti forrásai, amelyek időbeli megjelenése és mennyisége egy történelmi időszaknak mindenképpen fontos mutatói.”[9]

A 19. század végének – könnyű tollal – puskaporosnak minősíthető jászberényi légkörében Hild Viktor egyenesen a helyi társadalom „romlottságáról” értekezett a Jászság hasábjain a névtelen levelek kapcsán, mondván a városban már annyira elterjedt „az alattomos, jellemtelen áskálódás e neme”, hogy a helyiek egy része „még a közügyek ellenőrzését is ez uton kívánja gyakorolni”.[10]

Az első világháború éveiben elsősorban a katonai szolgálattal, illetve az az alóli mentesítésekkel kapcsolatban írtak névtelen leveleket,[11] melyek hamarosan országos hullámokat vetettek. 1916 elején Benedek János képviselő interpellálta Hazai Samu honvédelmi minisztert a tömegessé vált feljelentésekkel kapcsolatban: „[…] legnagyobb része arra vonatkozik, hogy X vagy, Y bujkál, nem akar a harczszintérre menni. És ez vonatkozik nemcsak a felmentettekre, de azokra is, akik benne vannak a sorhadban, de akár betegség, akár múló rosszullét miatt szabadságoltattak […].”[12] Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében Küry Albert alispán 1918-ban rendeletet adott ki az egyre szaporodó névtelen, többnyire valótlannak bizonyuló feljelentésekre reagálva, s közölte, hogy a jövőben nem indít eljárást a megvádoltak ellen, „hanem azokat egyszerűen eldobom, sőt igyekezem azok íróját kinyomozni és ellenük eljárni”.[13]

Anonim bejelentések indították el a tiszazugi arzénes mérgezések feltárását.[14] Hamarosan azonban megjelentek – mint később kiderült – a mindenféle alapot nélkülöző irományok is, amelyek miatt az ügyészség már megvárta a kötelezően előírt exhumálások eredményeit. Így történt ez Mesterszállás és Nagyrév községek főjegyzőinek (Virágh Miklós és Ébner Gyula) halálesetei kapcsán is.[15]

Hasonlóan termékeny időszaka volt a név nélkül elküldött leveleknek a „szolnoki panama” néven elhíresült, a város politikai elitjét is állítólag behálózó korrupciós ügynek. Az Est-ben egyenesen a „vádaskodások városa”-ként titulálták Szolnokot, miután értesültek a napi 50-60 bejelentésről. Kronberg János főügyész kénytelen volt a sajtó útján kérni a szolnokiakat, hogy inkább személyesen keressék fel az ügyészséget.[16]

A második világégés alatt született levelekre, azok számára és országspecifikus voltára/nem voltára Karsai Lászlót érdemes idéznünk. A történész szerint mind francia, mind holland kollégái tiltakoztak az ellen, hogy a Gestapo Magyarországon kapta volna a legtöbb feljelentő levelet.[17] 1944 vészterhes júniusában a Jász Hírlapban arra figyelmeztették a lakosságot, hogy azonnal hagyjanak fel a bosszúszomjból született névtelen levelek írásával.[18]

Nem kell azonban minden esetben sorsfordító eseményeket keresni a névtelen levelek hátterében. A harmincas években olyan panaszokkal találkozhatunk, miszerint a „névtelen levélírói láz megfertőzte a férfiszabóipart”, vagy „névtelen levelekkel árasztják el a szikvizeseket”.[19]

A névtelen levelek nyomozása

• „A névtelen rágalmazók kinyomozása a legnehezebb nyomozati feladatok egyike. A cselekmény olyan természetű, hogy a nyomozásnál csak ritkán tudunk tárgyi adatokból kiindulni. […] A rosszírású író kirajzolt, szépírású alakbetűkkel kísérletezik. A férfi nőies, a nő viszont férfias írásmódot utánoz. A folyóírást rendszerint balkezes írással fosztják meg jellegzetességétől.”[20]
• „A nyelvi profilalkotás során elsősorban egy szerző szociodemográfiai jellemzőit lehet meghatározni. Tehát nemét, korát, nyelvjárását, hogy milyen anyanyelvű, egynyelvű vagy kétnyelvű-e, iskolai végzettségét, esetleg foglalkozását. Másodsorban pedig az egyes szövegekből más egyéb jellemzők is kirajzolódhatnak egy szerzővel kapcsolatban, de ezeket előre nem lehet megjósolni […]. Például a szerző vallása, tartozik-e valamilyen csoporthoz (hobbi), vall-e szélsőséges nézeteket, milyen fórumokat olvas, van-e online jelenléte, családos-e vagy egyedülálló, volt-e börtönviselt stb.”[21]

A közölt levelekről

A következő hetekben, hónapokban közreadott leveleket a Magyar Dolgozók Pártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Népi Ellenőrzési Bizottság iratai közül válogattam. A tekintélyes mennyiségű iratanyagból csak azok kerültek be, amelyeknek szerzői ismeretlenek maradtak, témájuk és megfogalmazásuk miatt pedig akár érdeklődésre is számot tarthatnak.

Mivel foglalkoztak a levélírók?[22] A vezetők/igazgatók (termelőszövetkezet, párt, település, járás, iskola stb.) magatartásával, korrupciójával, „kiskirálykodásaival”, alkoholizmusával, erkölcstelennek gondolt életmódjával. Mások a nem elég jó kommunistákkal, a régi rendszer híveivel, az „ellenforradalmárokkal”, a gyermekeikkel foglalkozó pedagógusokkal, tsz-ügyekkel, kollégáik/ismerőseik/„barátaik” magánéletével. Megint mások a helyi boltokkal, presszókkal, italmérésekkel kapcsolatban ragadtak tollat. Gyakran előfordult, hogy a levélíró magasabb szint (Megyei Pártbizottság, miniszter) bevonását helyezte kilátásba, amennyiben elégedetlen lenne felvetett ügye kivizsgálásával. A levelek aláírása változatos (pl. „Egy apa”, „Igazmondó”, „Cibakházi pórnép”), ezt is minden esetben közlöm. A levelek helyesírásán nem változtattam.

Összeállította: Bojtos Gábor főlevéltáros