Utódai, a Budapestről idevezényelt Czinege Lajos, majd a megyei másodtitkárból előléptetett Csáki István vezetése alatt a helyi viszonyokat a politikai demagógia és az elsekélyesedett közélet jellemezte. Mindez a kommunista rendszer fontos szimbólumainak, az emlékműveknek a felállításában is visszatükröződött.

A forradalom résztvevői a szovjet hősi emlékműveket az idegen elnyomás jelképeinek tekintették, és mindenütt megrongálták, vagy ledöntötték. Szolnokon lerombolták a színház előtti téren és a Hősök terén álló oszlopokat. A megyei tanács mögötti parkban középiskolás diákok törték össze Gecse Árpád alkotását, a felszabadulási domborművet. Az 1954-ben felállított emlékmű, amire a huszártiszti múlttal rendelkező művész a lelke mélyén aligha lehetett túlságosan büszke, a szovjet katonák és a szolnoki munkások idillikus találkozását ábrázolta. A történelemhamisítást tükröző jelenet szerint 1944. november 4-én a munkások kezüket nyújtva várták a Tiszán átkelő katonákat. Valójában a várost a német és a magyar hadsereg visszavonulása után délről, Tószeg felől előrenyomulva foglalták el a szovjet csapatok.

1956. október 26-án a verseghys diákok az emlékmű téglakeretét lebontották, majd a domborművet vascsövekkel megrongálták. Az elkövetők az iskola legjobb tanulói közé tartoztak. Szerencséjükre 1957-ben a Szolnok Megyei Bíróság polgári peres eljárásra terelte ügyüket és a szüleiknek csupán az okozott kárt kellett kifizetniük. Amennyiben büntető ítéletet hoznak ellenük, nem érettségizhettek volna le, és nem tanulhattak volna tovább felsőfokú oktatási intézményekben. Így azonban főmérnök, sztárügyvéd, orvos és neves egyetemi oktató lehetett később belőlük.

Az emlékmű helyreállítása sokáig nem került napirendre. Ám 1961 januárjában a Szolnok Megyei Pártbizottság különös tervezetet terjesztett fel jóváhagyásra az MSZMP Központi Bizottságához. A Hősök terén ledöntött, majd 1958-ban újra felállított szovjet hősi emlékmű hátterében két domborművet kívántak elhelyezni. Az egyik a felújított felszabadulási dombormű, a másik egy azonos méretű emlékmű lett volna, amelyik az előbbi mintájára azt az ugyancsak meg nem történt jelenetet ábrázolta volna, ahogyan 1956. november 4-én a szolnoki munkások várták a szovjet tankokat. A munkások és a szolnoki közlekedési műszaki egyetem hallgatói valóban készültek a szovjet csapatok fogadására. Fegyvert követeltek, hogy felvehessék velük a harcot, ám Dancsi József, a Szolnok Megyei Forradalmi Tanács elnöke és Kablay Lajos helyőrség-parancsnok elutasította kérésüket. Ezzel megakadályozták az értelmetlen és reménytelen ellenállást, a város és a lakosság pusztulását.

A 1944-es és az 1956-os eseményekkel kapcsolatos két dombormű együttes felállítását az országos pártvezetés is túlzottnak és erőltetettnek találta. A Központi Bizottság Tudományos és Kulturális Osztálya esztétikai szempontokra hivatkozva nem támogatta a Szolnok Megyei Pártbizottság ötletét. Így csupán a tér közepén álló szovjet hősi emlékmű borítását és talapzatát újították fel. Az 1956-os emlékmű elkészítése pedig véglegesen elmaradt. (A tervezetre vonatkozó iratok jelzete: MNL JNSZML XXXV. 64. f. 1961. 10. csoport vegyes eredetű dokumentumok).   

Összeállította: Dr. Cseh Géza főlevéltáros

Gecse Árpád alkotása a szolnoki munkásokkal és a Tiszán átkelő szovjet katonákkal, háttérben a felrobbantott híddal.	1956. október 26-án a diákok lebontják az emlékmű keretét.	Majd vascsövekkel összetörik a domborművet.

Csáki István, az MSZMP Szolnok megyei első titkára az emlékművek felállításához a Központi Bizottság jóváhagyását kéri (1961. január 5.).	A megyei pártbizottság felterjesztett javaslata a Hősök terének rendezéséről.

A tér látványterve a szovjet hősi emlékművel és a két domborművel.	A Központi Bizottság Tudományos és Kulturális Osztályának elutasító válaszlevele.