Jelenlegi hely

Közös szakmai nap Szolnokon

2018.03.08.
2018. március 7-én a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal közös szakmai napot tartott a megyeháza dísztermében.

Az előadások végigkísérték az iratok útját és az iratkezeléssel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket a keletkezésüktől kezdve a selejtezésig és levéltárba adásig. A kormányhivatal előadói elsősorban az iratkezelés jogszabályi hátterét és az elektronikus iratkezelés kérdéseit járták körül, míg a levéltáros előadók az iratkezelés levéltári felügyeletéről, iratselejtezésről, maradandó értékű iratok levéltárba adásáról tartottak előadásokat.  A megyében első alkalommal szerveztek az önkormányzatok irattárosainak olyan továbbképzést, ahol az aktuális kérdések áttekintésén túl lehetőség nyílt a közös eszmecserére is. A rendezvény megvalósítását nagyban segítette a Nemzeti Kulturális Alap pályázati támogatása.

A Szolnok Televízió tudósítása az eseményről:

 
 

 

Utolsó frissítés:

2018.04.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges