Jelenlegi hely

Egy betiltott fotókiállítás margójára

Február hónap dokumentuma
2019.02.04.
Tabák Lajos (Kecskemét, 1904. 02. 28. – Szolnok, 2007. 11. 20.) Ezüst Pelikán díjas szociofotós, Szolnok város díszpolgára; Exellence FIAP – kiváló művész diplomás fotográfus, fotóművész. Nem csupán megélte, hanem fotóival meg is örökítette a 20. századot.

Első fotóját a világosi várról készítette 1917-ben, 13 évesen. 1927-től már művészi szinten fotografált, melynek köszönhetően 1928-ban csatlakozhatott Kassák Lajos Munkaköréhez, ahol megismerkedett többek között Zelk Zoltánnal és Illyés Gyulával is. Az 1930-ban Gró Lajos budapesti munkásfényképész vezetésével megalakult Munkakör szociofotós csoportjának aktív tagja. Megbeszéléseiket Budapesten az akkori Andrássy úti kávéházak egyikében, illetve Kassák magánlakásában – mely a Munka c. folyóirat angyalföldi szerkesztőségét is jelentette – folytatták le. Nem csupán eszmecseréket folytattak, feltett céljuk volt fotóikat a nyilvánosság elé tárni, azokkal tudatra ébreszteni. Képeik egy részét a Munka, a Magyar Grafika folyóiratok és az Ujság c. napilap vasárnapi képes melléklete; valamint külföldi baloldali lapok rendszeresen közölték.

1929. március 10-én délután a Magántisztviselők Országos Szövetsége szolnoki helyi csoportja – Tabák Lajos rendezésével és szervezésével – kultúrestet tartott a Munkásotthonban, majd ezt követően a Vármegyei Úri Kaszinó nagytermében, melyeken a munkakör 40 tagú nyomdász szavalókórusa is részt vett. A munkásotthoni rendezvényre előzetes engedélyt nem kértek, a műsor minden probléma nélkül lezajlott. Innen azonban a Munkásotthon közönsége – munkanélküliek, prolik – követte a szavalókórust az Úri Kaszinóba, melynek helyiségét irodalmi műsor megtartására kérték el. Az engedélyhez csatolták a bejelentett műsorszámokat is: Ady, Petőfi, Kassák versek, zene, opera-részletek, stb., melyeknek a hatóság nem tulajdonított nagy jelentőséget, hiszen a helyszín önmagában is garanciát jelentett számukra.

Az Úri Kaszinóról lévén szó, rengetegen jelentek meg az előkelő tagok közül: földbirtokosok, bankigazgatók, ügyvédek, köztisztviselők; zsúfolásig megtelt a Kaszinó nagyterme. A megnyitót Kertész Miklós szociáldemokrata országgyűlési képviselő – a szakszervezet országos főtitkára – tartotta, mely után zökkenőmentesen lezajlottak a zene- és énekszámok, majd a Munkásotthonból átjött közönség tapsviharán keresztül színpadra lépett a budapesti nyomdászok 40 tagú szavalókórusa. Az úri vendégség ezt látván zaklatottá, idegessé vált, nem tudták mire vélni, hogy mit keres az Úri Kaszinóban az a sok munkásember. Azonban a java még csak ezek után következett. A szavalókórus egyik tagja előrelépett, és bejelentette, hogy Petőfi Sándor: „A kutyák dala” és „A farkasok dala” versei következnek. A hatás döbbenetes volt, melyet csak tovább fokozott Kassák Lajos „Mesteremberek” című verse, melynek utolsó sorát 40 ember szavalta egyszerre, hangosan és tagoltan, hogy „RÓMÁBAN, PÁRIZSBAN, MOSZKVÁBAN, BERLINBEN, LONDONBAN ÉS BUDAPESTEN.” A légkör ekkor már felfokozott volt, a munkások tapsoltak, dübörögtek, az úri hallgatóság tagjai pedig lázongtak, tüntettek. Nem kellett hozzá sok, hogy berohanjon a terembe dr. Alexander Imre alispán, oldalán a rendőrkapitánnyal; pont akkor, amikor a szavalókórus belekezdett Ady Endre: „A hadak útja” című versébe, forradalmi hangulatot keltve ezzel. A rendezvényt azonnali hatállyal beszüntették, a termet kiürítették, Tabák Lajost – mint az est rendezőjét és szervezőjét – előállították, a kapitányságra kísérték, kihallgatták és megfenyegették, hogy eljárást indítanak ellene állami és társadalmi rend elleni izgatásért. Mivel azonban az este megrendezésére a rendőrség az előzőekben engedélyt adott – melyet már nem vonhattak vissza – Tabák Lajost még aznap éjjel elengedték, aki csatlakozott az Úri Kaszinó mögötti parkban a teljes műsorát éppen befejező szavalókórushoz.

1931 és 1932 első fele a nyilvános kiállítások éve volt a Munkakör szocialista fotósai számára; fotóik többek között Bécsbe, Pozsonyba és Kassára kerültek ki illegálisan. 1932-ben a Munkakör országos vándorkiállításra szánt kollekcióját Szolnokon kívánták először bemutatni. Mivel előzetes rendőrségi engedély nélkül semmiféle nyilvános rendezvényt nem lehetett megtartani – valamint Tabák Lajos akkoriban rendőrileg országosan nyilvántartott személy volt –, így a magántisztviselők szakszervezete szolnoki helyi csoportja engedélyt kért arra, hogy Kassák Lajos író 1932. április 2-án este a szakszervezet helyiségében „irodalmi” kérdésekkel kapcsolatosan előadó estet tarthasson; valamint, hogy másnap, április 3-án délelőtt ugyanott „művészi” fényképkiállítás nyílhasson meg. Az előadást és a kiállítást engedélyezték, azokat igen széles körbe reklámozták, propagálták. A kiállítást megelőző este (1932. április 2.) Kassák Lajos nagyhatású előadást tartott a zsúfolásig megtelt szolnoki Munkásotthonban. Kifejtette, hogy a szocialista írók immár nincsenek egyedül, melléjük álltak a szocialista fotósok is, azzal a céllal, hogy tudatra ébresszenek. Elmondta, hogy a kiállított fotók nem csupán stíluskísérletek, hanem az új munkásgeneráció válogatott kritikai dokumentumai is. A munkaköri fotósokat úgy jellemezte, hogy „már ki tudják vetíteni, formába tudják zárni élményeiket, és meghatározott nézőpontjuk van az élet látásához. Jó fotósok és tudatos szocialisták, akik nem a véletlenszerűségekre bízzák magukat, hanem objektumaikat szocialista szemszögből rögzítik meg, tudatosan képpé komponálva azokat”. Érvelését azonban az estén résztvevő rendőrségi ellenőrök is végighallgatták, többször félbeszakították, figyelmeztetve arra, hogyha folyamatosan eltér a rendőrségi engedélyben megjelölt témától – mely az irodalmi kérdések fejtegetése – megvonják tőle a szót, és a termet azonnali hatállyal kiüríttetik.

Az éjjeli órákban a képek felkerültek a falakra, 1932. április 3-a délelőtt 9 órakor már kb. 300 ember nézte érdeklődéssel a fotókat, és várta, hogy Kassák Lajos elmondja megnyitó beszédét. Az előző esti előadás azonban gyanút ébresztett a rendőrség tagjaiban, éppen ezért a városi rendőrkapitány, és a vármegyei alispán még a megnyitó elhangzása előtt megjelent a székházban, a termet kiürítették, a fotókat letépték a falakról, azokat lefoglalták, a szakszervezeti csoport további működését és a kiállítást azonnal betiltották. Vitathatatlan, hogy a kiállított képek kíméletlen tárgyilagossága, a szokatlan, már-már provokatív perspektívák és torz kivágások, a nyomor tudatos képpé komponálása könyörtelenül szembesítette a hatalom embereit a valósággal. Kassák Lajos írót, Lengyel Lajos budapesti nyomdászgrafikust és Tabák Lajos fotóművészt letartóztatták és perbe fogták állami és társadalmi rend felforgatására irányuló bűntett vétsége miatt.

A betiltott kiállítás sikertelensége azonban nem szegte a munkaköriek kedvét, a szolnoki rendőrség fogdájából kiszabadulva szinte azonnal megkezdték az első magyar szocialista fotókönyv „A MI ÉLETÜNKBŐL – a Munka első fotókönyve” című fotókatalógus szerkesztését; mely végül 1932 májusában jelent meg Kassák Lajos előszavával és Lengyel Lajos címlap borítójával.

Később, 1966-ban, amikor már szinte senki sem emlékezett az 1932-ben történtekre, Tabák Lajos és Kaposvári Gyula – a Damjanich János Múzeum akkori igazgatója – elhatározták, hogy az Országos Múzeumi Hónap keretén belül újjá szervezik a kiállítást. Lengyel Lajos vállalta, hogy a kiállítás katalógusát, illetve nyomdai előállítását elkészíti, Kassák Lajos pedig vállalta, hogy megírja a katalógus előszavát, és megnyitja az október 9-re tervezett kiállítást.

Még ugyanebben az évben bemutatásra került a teljes szolnoki képanyag a Magyar Nemzeti Galériában rendezett „A magyar fotóművészet 125 éve” című reprezentatív tárlaton.

Tabák Lajos képet alkotott a valóságból. Fotóival falakat rombolt, tudatosan provokált, városa legmélyebb szegénységében élőinek világát, életét örökítette meg. Tényszerűen, leplezetlenül mutatta be a társadalmi, szociális egyenlőtlenségeket. Fényképei magyarországi és külföldi nemzetközi fotókiállításokon, folyóiratokban is szerepeltek.

Életműve nagy része a második világháborúban odaveszett, teljes munkásságának csupán egy szelete maradt fenn, mely hagyaték útján került levéltárunk gondozásába 2016-ban. Ennek az anyagnak a felhasználásával nyitjuk meg 2019. február 28-án 16:30 órakor – a művész születésének 115. évfordulóján – „TÉNY(KÉP)EK - Fotószilánkok Tabák Lajos 20. századából” című emlékkiállításunkat a Tisza Moziban, mellyel méltó módon kívánunk megemlékezni a szociofotográfia halhatatlan klasszikusáról.

 

Felhasznált irodalom:

1. Kassák előadása és a fotókiállítás. In: Szolnoki Ujság 1932. április 7., 39.sz. 2.p.

2. Beszüntette az alispán a Magántisztviselők szolnoki csoportja működését. In: Szolnoki Ujság 1932. június 5., 63. sz. 5. p.

3. Szavalókórus az úri kaszinóban. In: Népszabadság 1978. augusztus 2.,  180.sz. 6.p.

4. Kassák Lajos: A mi életünkből – a Munka első fotókönyve (Budapest: MUNKA; 1932.)

 

Felhasznált források:

MNL JNSZML XIV.18. Tabák Lajos irathagyatéka iratai – Visszaemlékezés Kassák Lajos „Munkakörére”, mely az Ezredvég 1993/5. lapszámában jelent meg (12-22 kép)

MNL JNSZML XIV.18. Tabák Lajos irathagyatéka iratai – „Az én földem fekete föld…” című Cegléden első ízben bemutatott szociofotó vándorkiállításra szánt megnyitó beszéd (1967.08.27.) (23-33 kép)

 

KÉPEK:

01 – Tabák Lajos

02 – Rendőrségi fogda

03 – Kassák Lajos 1966. október 9-én megnyitja a szociofotó kiállítást a szolnoki múzeumban

 

04-11 A betiltott kiállítás képei

 

04 – Magánút – Tabák Lajos fotója

05 – Bass Tibor: Tört hegedűvel

06 – Bergmann Teréz: Proletárgyermekek

07 – Bruck László: Kikötőben

08 – Gönci Sándor: Emberek, sorsok

09 – Haár Ferenc: Ifjú munkás

10 – Schmidt Anna: Munka nélkül

11 – Lengyel Lajos: Szénhordók

 

12-22 Visszaemlékezés Kassák Lajos „Munkakörére”

23-33 „Az én földem fekete föld…” vándorkiállítás megnyitó beszéde

 

Összeállította: Mákos Judit – levéltári szakkönyvtáros

 

Utolsó frissítés:

2019.02.14.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges