Jelenlegi hely

A mezőtúri bélyeghamisító

2021.11.22.
„Az izgalmas, fordulatokban bővelkedő, logikusan felépített krimit Bácskai Lauró István rendezte. […] A parádés szereposztás: Ruttkai Éva, Pécsi Sándor, Kállai Ferenc, Bárdy György, Kovács Kati a siker egyik biztos alapja.” Az 1968-ban készült „A hamis Izabella” című bűnügyi film azonban – teljes joggal – nem az alább ismertetett esetet dolgozta fel.

A (művészeti) hamisítás tárgykörének önálló kötetet is szentelő Radnóti Sándor a „Mit hamisítanak?” kérdésre az alábbi választ fogalmazta meg: „Kézenfekvő két nagy csoportot elkülöníteni. Az egyiket tradíciónak, a másikat banalitásnak nevezem. Az egyik a művészet kanonikus hagyományából veszi anyagát, a másik a mindennapi életből. Hogy a művészet anyagának e két természetes forrásából nem egyszerűen merítenek, hanem nyomatékkal »hamisítják« azt, arra vall, hogy a művészet számára az anyag problémává vált. A hamisításnak – ellentétben eddigi rejtekező létmódjával – nyilvánvalónak, sőt feltűnőnek kell lenni, hogy erre rámutasson. A hagyományból kiválasztott műnek rendkívül ismertnek kell lennie, a mindennapi életből kiválasztott tárgynak fölötte közönségesnek. Marcel Duchamp, aki a képzőművészetben mindkét irányt megalapozta, tévedhetetlen biztonsággal választott: a hagyományból a Mona Lisát, a mindennapi életből a vizelőcsészét.”[2]

Matolcsi Árpád (Kisjenő, 1886. augusztus 16.) hamisítása igencsak messze esett mindenféle művészeti elképzeléstől.

B.II.5809/1934. A vád tárgya: bélyeghamisítás vétsége.[3]

Matolcsi 1934. január 15-től állt alkalmazásban Mezőtúron Istvánffy Sándor járásbírósági végrehajtónál. Segédi munkakörében az irodához küldött árverési és végrehajtási jegyzőkönyvek bélyegzését (beszerzés, ragasztás) végezte. Mindezért – a lakhatáson és az élelmezésen felül – havi 40 pengőt kapott.

1934. október 6-án Baudiss László járásbirósági telekkönyvezető érdekes felfedezést tett. Az alig egy hónapja Mezőtúron lévő, „friss szemű” Baudiss az egyik ingatlan árverési jegyzőkönyvre felragasztott és zsírfestékkel lebélyegzett bélyeget gyanúsnak találta. alapos vizsgálata után megállapította, hogy azon régebbi bélyegző vonalai látszanak. Ezt követően átnézte az összes, Istvánffy irodájából beadott ügyet s azokon is használt bélyegeket talált.

Jelentését követően Istvánffy kérdőre vonta beosztottját, tagadása után azonban rendőrségi feljelentést tett.

 

 

Az 1934. október 9-én tett rendőrségi beismerő vallomása szerint „a még birtokában volt leszedett, elhasznált bélyegeket egy borítékban elrejtette a kertben egy bokor közé. Azért rejtette el, hogy azt ne találhassák meg nála. Azt hogy mennyi használt bélyeget szedett le a bíróságnál az irattári darabokról megmondani nem tudja, de azt állítja, hogy a birtokában talált és a felragasztott bélyegnél többet nem szedett le”.

 

 

1936. március 31-én első fokon bűnösnek találták „79 rendbeli az 1932. évi XXI. t.c. 4 §. 1. pontjába ütköző bélyeg csalárd használatának,[4] továbbá 1 rendbeli a Btk. 333 §-ába ütköző s a II. Bn. 1. §-ára figyelemmel a Bn. 48 §. 1. bek. 1. tét. szerint minősülő folytatólagosan elkövetett lopás vétségében”. A Törvényszék 40 pengő pénzbüntetésre ítélte („súlyosító körülménynek vette a büntetett előéletet, ellenben a töredelmes, megbánást mutató beismerését, nyomoruságos anyagi helyzetét, mint enyhitő körülményeket tekintette”).

Az ügyész fellebbezése után az Ítélőtábla 1936. augusztus 31-én egy hónapi fogházra súlyosbította a büntetést („a vádlott nyomorúságos anyagi helyzetét nem tekinti nyomatékos enyhítő körülménynek, mert vádlott fizetéssel és teljes ellátással javadalmazott állásban volt”).

Az ítélet ellen Matolcsi semmiségi panaszt nyújtott be.

 

 

A Kúria 1939 elején elutasította Matolcsi kérelmét.

 

Összeállította: Bojtos Gábor főlevéltáros

[1] Képes Újság, 1968. május 25. 9.

[2] Radnóti Sándor: Lehet-e a hamisítás a mai művészet paradigmája? In: Magyar Lettre Internationale, 1995. tél. Online: https://epa.oszk.hu/00000/00012/00003/radnoti.htm

[3] MNL JNSzML VII.1.a. B.II.5809/1934.

 

Utolsó frissítés:

2021.12.15.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges