Fejér László – Kiss József Mihály: 100 éve történt – A Tanácsköztársaság árvize. In: Hidrológiai Közlöny 2019/1. 63-68.

Hogy pontosan mi is történt az árvízi események során arról Hubert Lajos tudósította az Országos Vízépítési Igazgatóságot. A tóköze-istvánházi öblözet felső szakaszán az ún. „gatyaszári töltés” május 6-án átszakadt, de szerencsére a hátrább húzódó régi árvédelmi gátnál sikerült megfogni a kiáradást, így „csak” 100 kh került víz alá. Ezt a szakadást még a folyó természetes ereje okozta, nem úgy mint következőket! 1919. május 13-án Tiszasasnál átszakadt a Szolnok-Csongrádi Ármentesítő Társulat tisza–köröszugi öblözetének védtöltése.

„...délelőtt Sövényházán ért a hír, hogy Csongráddal szemben betört az árvíz. Csongrádra siettem, hova délután megérkezve hallottam, amint vörös matrózkatonák széltében dicsekedtek: »vizet eresztettünk az oláh bocskorába!« A nagy templom tornyából csakhamar meggyőződhettem állításuk igaz voltáról. Ugyanakkor terjesztették azt a hírt is, hogy a baloldalon Szegvár és Mindszent között is beszakadt a gát, szerencsére ez nem bizonyult valónak, de észlelhetők voltak olyan jelenségek, melyekből következtethető volt, hogy tervbe volt véve a Körös–tisza–marosi társulati töltés átvágása is, melyre vonatkozó kísérletük nem sikerülhetett. Igazolja feltevésemet Farkas Mór Csongrád város mérnökének azon közlése, hogy a csongrádi katonai alsó tiszai védparancsnokság ennek a társulati töltésnek átvágásától várható eredményt illetőleg tőle kért felvilágosítást.

Május 14-én sikerült átjutnom a csongrádi fölső révnél a szemben lévő védtöltésre, hol akkor már az ártér egészen víz alatt állott és rettenetes pusztulás képét nyújtotta. Az erős szél magas hullámokat vert fel és ezek hátán bútorok, házi eszközök, épületrészek sodortattak a töltés felé.

A révnél még állott az őrház a gát oldalán, és ott találtam a gátőr 18–20 éves fiát, aki jelentette nekem, hogy a töltést átvágták vagy átszakították a vörös katonák, és a támadt rést gépfegyverrel védték, hogy a védelmet lehetetlenné tegyék.

Augusztus 16-án Tiszasas községházánál a községi bíró és a szóban lévő öblözet 1. sz. gátőre előadták, hogy május 13-án hajnali 2 óra körül 3 robbanást és utána vízzúgást hallottak. Ezt megelőzően a figyelő segédőrök jelentették, hogy a 2,5 km-nél lévő őrházból körútjukra indulva mintegy 500 lépést haladtak, mikor az 1 km felől rájuk lőttek. Jelentésükre az őrháznál lévő román katonai őrség elindult az őrháztól fölfelé, de csak cca. 300 lépésre ment, azután visszatért, nyomban utána következett a robbanás.

Tiszasas községben is hallották a lövéseket és a robbanást, mire a megszálló kisebb csapat fegyverbe lépett és a község Tisza felőli oldalán helyezkedett el senkit sem bocsájtva ki a községből, mert a Tisza felől vörös támadástól tartottak. Az őrháztól sem közelíthették meg a szakadást, mert a szakadás előtt felállított gépfegyverrel védték a nyílást, s midőn az eléggé kifejlődött, a merénylők ismét távoztak a töltésről. A vörös matrózok még 12-én szállhattak ki Alpárra, ott szereztek egy dereglyét, melynek tulajdonosát kényszerítették, hogy őket átszállítsa. A hullámtér ott mindkét parton erdős és az erdő a bal oldalon egészen a töltés lábáig ér.

Megemlítendőnek tartom, hogy Csongrádon május 10- és 12-én tárgyaltam a város védelméről a vörös katonai parancsnoksággal, 10-én jelen volt Dovcsák népbiztos is. Bartha nevű dandár (vagy terrorcs...?) parancsnok is Csongrádon tartózkodott akkor, de őt soha nem láttam, tárgyalásainknál nem vett részt, állítólag ő rendelkezett a matrózok fölött...

A védtöltések helyreállítását általában késlelteti az a körülmény, hogy a megszálló csapatok gyakran felváltatnak és amit az egyik parancsnok engedélyezett azt a másik nem ismeri el. Így nem engedélyezik a munkásoknak nagyobb csapatokban való alkalmaztatását és az azok részére szükséges élelmezés beszerzését, valamint a már beszerzett élelmi anyag biztonságát nem lehet kieszközölni. Egyes parancsnokok a töltéseken létesített hadászati berendezések eltávolítását sem engedélyezik.

Véleményem  szerint az elősorolt bajon csakis a főparancsnokság útján lehetne segíteni, hol a katonai kirendeltségi parancsnokságok részére általános érvényű utasítás kiadását kellene kieszközölni.

Másik akadálya a munkáknak a pénz hiánya. A társulatok pénzkészlete elfogyott, a vidéki bankok üzemben nincsenek és azért tartalékaikhoz nem juthatnak. Szükséges lenne vagy állami előleg nyújtása, vagy még célszerűbbnek mutatkozik, ha a társulatok az érdekeltségüktől szerzik be a szükséges költségeket, avagy ha természetben munkaszolgáltatással vesznek részt az ártéri birtokosok a védelmi helyzet előállításánál, mely utóbbi módra az érdekelt községek lakosságában meg is van a hajlandóság és készség.

A tiszántúli társulatokra nézve még fennáll azon nehézség, amely abból származik, hogy a megszálló csapatok parancsnoksága ezen területeket a hovatartozandóság szempontjából másképpen bírálja el, miért is tisztázandó lenne az a kérdés, hogy mennyiben esnek az ottani társulatok a magas földmívelési ministerium hatáskörébe és milyen beavatkozást engednek meg azok ügyeinek irányítása tekintetében.”

Online: http://www.hidrologia.hu/mht/letoltes/HK2019_01_v4.pdf