Jelenlegi hely

Újraindult levéltár-pedagógiai foglalkozások

2023.10.18.

Az új tanévben is folytatódnak a levéltár-pedagógiai foglalkozások az MNL Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltárában. Október 11-én a Soproni Szakképzési Centrum Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziuma 11. évfolyamos diákjai látogattak el intézményünkbe, a városismereti projektnap keretében. Rendhagyó módon a Fő tér 1. szám alatt lévő kutatóteremben került sor a foglalkozás megtartására.

A diákok (három csoportban, összesen 89 fő) megtudhatták, milyen adminisztratív, közművelődési és tudományos szerepet tölt be a levéltár, milyen fontosabb forrástípusokat őriz, és mennyiben hasznosíthatók ezek a kutatás során, továbbá betekintést nyertek a levéltári dokumentumok rendszerezésének és tárolásának módjába. Bemutatásra kerültek a levéltári munka főbb jellegzetességei, jellegzetességei, a dokumentumok tárolása és rendszerezése, a levéltárban fellelhető néhány érdekességekkel, például az iratanyag mellett megőrzött tárgyi anyaggal kiegészítve. A tanulókkal bejártuk a levéltár nyitott és nyilvánosság elől zárt raktártereit is.

Továbbra is várjuk a tanári és intézményi kéréseket, megkereséseket.

Kapcsolattartó:           Simonné Prezenszki Erzsébet levéltáros

                                      Kelemen Dávid levéltáros

Email: leveltarpedagogia.sopron@mnl.gov.hu (link sends e-mail)

Tel.: +36–99–312–198

 

Utolsó frissítés:

2023.10.18.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges