Jelenlegi hely

Takáts Endre emlékezete

2018.10.29.

Takáts Endre emlékezete

A politika, a szakma és a magánélet metszésvonalai

egy levéltáros életében a 20. század közepén



Az MNL Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárának kiadásában megjelent Takáts Endre emlékezete című tanulmánykötet egy tartalmas és küzdelmes élettörténetet magáénak mondható levéltáros, Dr. Takáts Endrének (Apátfalva, 1907. július 27. – Veszprém. 1984. szeptember 21.) emel emléket, aki egy rend- és rendszerváltásokkal teli évszázadban nem hagyta magát kora eseményeitől sodortatni, hanem mind az egyes ember, mind a nemzet számára töréspontokat jelentő években a kihívásokkal dacolva, saját elhatározásából az eseményeket elszenvedő tömegből kilépve a történések formálói, alakítói közé lépett.


A tanulmánykötet részét képezi Takáts Endre leányainak, Annamáriának és Rózsának személyes hangvételű, szubjektív visszaemlékezése Takáts Endréről, mint magánemberről. Sarlós István az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára Bajai Fióklevéltárának levéltárosa szaktanulmányában Takáts Endre bajai éveibe enged bepillantást, Takáts Endre polgármesteri feladatvállalásáról ad számot. Takátsot, aki 1943 és 1950 között Baja város levéltárosaként működött, 1944 végén megválasztották a város polgármesterének, a bevonuló szovjet csapatok parancsnoka pedig kinevezte a bajai háromszög kerületi kormányzójává. Dominkovits Péter az MNL Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárának főlevéltárosa a két korábbi törvényhatósági levéltár összevonásával újjáalakult Soproni Állami Levéltár működéséről, és Takáts Endre intézményvezetői tevékenységéről készített tanulmányt. Bank Babara a Nemzeti Emlékezet Bizottságának munkatársa Takáts Endre 1956-os forradalmi szerepvállalásáról (a helyi Nemzeti Bizottság elnökeként tevékenykedett), az őt ért megtorlásról készített feldolgozást. Somfai Balázs az MNL Veszprém Megyei Levéltára nyugalmazott főmunkatársa Takáts veszprémi igazgatóságát, levéltárépítő tevékenységét mutatta be. A szaktanulmányokat egy-egy az adott időszakra vonatkozó dokumentumközlés egészíti ki.


A kötet létrejöttét az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója iniciálta, így a kötet előszavát Sopron Megyei Jogú Város polgármestere Dr. Fodor Tamás jegyzi, aki Takáts alakját és konszolidációra törekvő 1956-os tetteit a jövő generációnak állítja példaképül. A kötet megjelentetését az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma és Sopron megye Jogú Város Önkormányzata támogatta.

Utolsó frissítés:

2018.10.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges