Jelenlegi hely

MNL GYMS Soproni Levéltár karácsony 2019

2020.01.10.

A karácsony szelleme

 

2019. december 20-án Levéltárunkban az elmúlt karácsonyok szellemeit idézték meg a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium és Kollégium 11. D és 12. A osztályos tanulói.   A foglalkozást Charles Dickens 1843-ban megjelent, de a mai napig aktuális tanmeséje - Karácsonyi ének - ihlete. A mű főszereplőjét, Scrooge urat, három szellem látogatja meg: az elmúlt, a jelen és a eljövendő karácsony szellemei. A diákokhoz hat múltat idéző karácsonyi szellem érkezett.

Az első „szellem” - melyet az első asztalnál ülő diákok fogadtak – a Takáts családból (Répceszemere) érkezett egy 1906. december 24-dikei naplóbejegyzésen keresztül. A naplóíró elmereng a régi, gyermekkori karácsonyok hangulatán, mely annyi boldogságot okozott, hogy egy egész évig kitartott.

A második, harmadik és a negyedik „szellem”, szorosan kapcsolódva a diákok csendesnapi témájához, az otthontól távol töltött karácsonyok hangulatát és érzéseit idézte meg az Orsolya rend házikrónikájának 1914. decemberben 24-dikei bejegyzésén, Házi Jenő lengyelországi Janówban bajtársai körében eltöltött 1915-ös karácsonyi visszaemlékezésén és Munczy Béla 1916. december 25-dikei napló részletén - „Ugyan otthon most mit csinálnak? Ma sem jött levelem.” - keresztül.

Kép aláírás: Házi Jenő (jobbra középen) bajtársai körében 1915 karácsonyán a cs. és kir. 94. gyalogezred kötelékében a lengyelországi Janówban)

            Az ötödik dobozból Kubinszky Mihály tanszékvezető egyetemi tanár 1987-es karácsonyi képeslapjai mutatták be a tanulók számára mennyire sokféle karácsonyi üzenet érkezhet nem csak a rokonoktól, hanem a barátoktól is a valaha volt Szovjetunióból.

 

Az utolsó szellemünk janus arcú, ki félig a múltba, és félig a jövőbe tekintve küldte el üzenetét, újra a Takáts család egyik tagjának közvetítésével. Takáts Dénes 1899. december 30-án kíván szüleinek boldog új évet; semmi mást nem kérve magának a jövő évre, csupán szülei szeretetét.

Az elmúlt karácsonyok szellemei felhívták a diákok figyelmét a gondoskodó, tevékeny szeretetre; az otthon és a szülői szeretet fontosságára és a lélek lecsendesítésére, nyugalmára.

 

A rendezvényről készült képeket a galériánkban tekinthetik meg.

                               

 

Levéltár-pedagógiai óránk témáját tekintve szorosan kapcsolódott az MNL Hetedíziglen Család – Történet – Kutatás c. projektjéhez.

 

 

 

Utolsó frissítés:

2020.01.10.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges